Az Inle-tónál ismét mázlink volt a belépőkkel, a mögöttem
ülő koreai csaj a kezembe nyomott egyet és így nyertünk 10 dolcsit. A szokásos
szállásom teli volt, de átsétáltunk Nyinyi barátomhoz, a Fujiyama étterembe.
Épp házon kívül volt, de a társa már hívta is.
25 USD / szoba). A szállás zsír új és patyolat tiszta. Van meleg víz, reggeli és csík TV is. Bár utóbbit egyszer sem kapcsoltuk be. Átmentünk Nyinyihez vacsorázni és közben megbeszéltük az elkövetkezendő napok programjait. Holnap kipihenjük a hosszú buszozást és csak a környéken bicajozunk. Aztán jöhet a tavi hajókázás és a kétnapos túra. Vacsora tökéletesre sikerült és a halat is nagyon ízletesen készítették el. Állítólag itt nem tanácsos halat enni, mert a helyiek nem hamvasztanak, csak követ kötnek az elhunyt lábára és bedobják a tóba. Szerintem ez kamu, de mindegy is.
Az Inle, az inthák tava. Ők a XIV. században jöttek ide az
ország déli részéből. A XVIII. századig csak a tó sekélyebb részein építették
fel cölöpökön álló házaikat, de napjainkra már több mint hetvenezren vannak.
A tó 875 méter magasan fekszik, 22 km hosszú és legszélesebb része 11 km és 1600 méter feletti hegyek veszik körbe. Az itt élők szintén nagyon vallásosak, Buddha tiszteletére, legalább 100 kolostort és 1000 sztúpát építettek.
A tó 875 méter magasan fekszik, 22 km hosszú és legszélesebb része 11 km és 1600 méter feletti hegyek veszik körbe. Az itt élők szintén nagyon vallásosak, Buddha tiszteletére, legalább 100 kolostort és 1000 sztúpát építettek.
Az egész napos hajókázást a törzsi piaccal kezdtük, ami
mindennap másik faluban van.
Mi esetünkben Indein, több száz éves sztúpáitól karnyújtásnyira volt. A másfél órás hajókázás után kellőképp megéheztünk és első utunk a fánkárushoz vitt.
Amíg eszegettünk addig is figyeltük a helyieket. Akadtak itt Shan, Intha és Pau asszonyságok is, akik a hegyekből lehozták a portékájukat és itt cserélték el arra, amijük épp nincs.
A piacon nem volt hiány virágokból, zöldségekből, húsokból, műszaki dolgokból és természetesen a turistákat érdeklő ajándék kütyükből sem.
Miután körbejártunk, felmentünk a domboldalon lévő 1054 sztúpához és veszettül fotóztuk őket.
Akadtak itt romosak és vadiújak is.
Az ősiek közepéből fák nőttek és az erősen növő gyökereik sokszor az épület vesztét okozzák. Felérvén a szentély előtt kicsit leültünk és hallgattuk a csengettyűk muzsikáját.
Bambuszerdőn keresztül sétáltunk lefelé, amikor feltűnt ez a hölgy, aki hamuban sütött, ropogós lepényeket.
Vettünk simát és szezámmagosat tőle. Mindkettő nagyon finom és ízletes, jól esett őket menet közben elropogtatni. Visszaültünk a csónakba és folytattuk utunkat a tavon. A következő állomás a napernyőkészítő üzem. Valamelyik tóparti fa törzsét pépesre zúzzák, vízbe áztatják, keretbe teszik és ellapítják, majd végül kiteszik száradni.
Addig egy munkás megfaragja az ernyő nyelét, a másik elkészíti a bambusz vázat,
a harmadik pedig virágszirmokat és leveleket ragaszt a papírra.
Aztán végül ráhúzzák a bambuszkeretre és kész is. Te pedig vehetsz belőle többször annyiért, mint a falusi boltban!
Az első sárgaréz gyűrűt már ötéves korban elhelyezik a kislányok nyakán. Kétévente újabb és újabb gyűrűt helyeznek föl. Így a felnőtt nő nyaka akár a kétszeresére is nyúlhat. Manapság ez is kezd kimenni a divatból, éppúgy, mint a házasságtörés szörnyű büntetése. A hűtlen asszony nyakáról leszedik a sárgaréz gyűrűket, ennek következtében élete hátralévő részét ágyban kell töltenie, vagy mindig fel kell támasztania a fejét, különben megfullad a nyakizomzat elsorvadása, a csigolyák deformálódása miatt.
A hosszúnyakúak, a padaungok törzséhez tartoznak, akik a thaiföldi határ mentén a hegyekben élnek, de a turisták erre járnak, ezért idehozták őket és bazári majomként mutogatják szegényeket, pont mint a Himbákat Namibiában. 11 éve eljutottam Észak Thaiföldön, az egyik hosszúnyakú falu bejáratához, ahol tábla fogadott: nyitva 8:00-16:00, belépő 200 bath. Nyilván nem mentem tovább.
Mi esetünkben Indein, több száz éves sztúpáitól karnyújtásnyira volt. A másfél órás hajókázás után kellőképp megéheztünk és első utunk a fánkárushoz vitt.
Amíg eszegettünk addig is figyeltük a helyieket. Akadtak itt Shan, Intha és Pau asszonyságok is, akik a hegyekből lehozták a portékájukat és itt cserélték el arra, amijük épp nincs.
A piacon nem volt hiány virágokból, zöldségekből, húsokból, műszaki dolgokból és természetesen a turistákat érdeklő ajándék kütyükből sem.
Miután körbejártunk, felmentünk a domboldalon lévő 1054 sztúpához és veszettül fotóztuk őket.
Akadtak itt romosak és vadiújak is.
Az ősiek közepéből fák nőttek és az erősen növő gyökereik sokszor az épület vesztét okozzák. Felérvén a szentély előtt kicsit leültünk és hallgattuk a csengettyűk muzsikáját.
Bambuszerdőn keresztül sétáltunk lefelé, amikor feltűnt ez a hölgy, aki hamuban sütött, ropogós lepényeket.
Vettünk simát és szezámmagosat tőle. Mindkettő nagyon finom és ízletes, jól esett őket menet közben elropogtatni. Visszaültünk a csónakba és folytattuk utunkat a tavon. A következő állomás a napernyőkészítő üzem. Valamelyik tóparti fa törzsét pépesre zúzzák, vízbe áztatják, keretbe teszik és ellapítják, majd végül kiteszik száradni.
Addig egy munkás megfaragja az ernyő nyelét, a másik elkészíti a bambusz vázat,
a harmadik pedig virágszirmokat és leveleket ragaszt a papírra.
Aztán végül ráhúzzák a bambuszkeretre és kész is. Te pedig vehetsz belőle többször annyiért, mint a falusi boltban!
Az üzem egyik sarkában három hosszúnyakú hölgy szövögetett.
Az első sárgaréz gyűrűt már ötéves korban elhelyezik a kislányok nyakán. Kétévente újabb és újabb gyűrűt helyeznek föl. Így a felnőtt nő nyaka akár a kétszeresére is nyúlhat. Manapság ez is kezd kimenni a divatból, éppúgy, mint a házasságtörés szörnyű büntetése. A hűtlen asszony nyakáról leszedik a sárgaréz gyűrűket, ennek következtében élete hátralévő részét ágyban kell töltenie, vagy mindig fel kell támasztania a fejét, különben megfullad a nyakizomzat elsorvadása, a csigolyák deformálódása miatt.
A hosszúnyakúak, a padaungok törzséhez tartoznak, akik a thaiföldi határ mentén a hegyekben élnek, de a turisták erre járnak, ezért idehozták őket és bazári majomként mutogatják szegényeket, pont mint a Himbákat Namibiában. 11 éve eljutottam Észak Thaiföldön, az egyik hosszúnyakú falu bejáratához, ahol tábla fogadott: nyitva 8:00-16:00, belépő 200 bath. Nyilván nem mentem tovább.
Beugrottunk még a lótuszüzembe, ahol selyemből és lótuszból
készítenek meseszép kelméket. A lótusz 3-4-szer annyiba kerül, mint a selyem,
mert egyetlen sál elkészítéséhez, minimum 8000 tőre van szükség és legalább
hét-nyolc napot vesz igénybe.
Üzemet túl sokat nem akartunk megnézni, de a szivargyárba
még áthajóztunk. 15-20 éves bájos leánykák sodorják a Thanatphet fának
a leveléből a szivarokat. A füstszűrő kukorica levél, a
töltelék pedig dohány, méz, tamarind, barna cukor, rizsbor és banán keveréke. A
végeredmény nagyon kellemes édeskés hosszan égő szivar. A hölgyek ebből napi
500 darabot készítenek, de az ügyesebbek akár 800-at is meg tudnak sodorni.
Díszdobozos kiszerelésben vettem 50 darabot, 2500 forintért.
Díszdobozos kiszerelésben vettem 50 darabot, 2500 forintért.
A gyárakból elég volt, jöhet a tó legszentebb temploma
Phaung Daw-U pagoda.
Ha hinni lehet a meséknek, akkor a bagani király ittjártakor találkozott egy óriással, aki halálán levő, síró gyereket tartott a kezében. A királynak varázsereje volt, nagyon megsajnálta az óriást, és megmentette a gyereket. Az óriás hálából megjutalmazta a királyt egy fafadarabbal, amiből 5 Buddha szobrot faragtak. Ezt követően minden holdtöltekor ünnepélyesen körbe hordozták csónakokon a szobrokat. Az egyik alkalommal hatalmas vihar tört ki, és mind az öt szobrocska beleesett a vízbe. Hosszasan kutattak utánuk, négyet sikerült is kihalászni, de az ötödiket sehol nem találták Mikor hazatértek, legnagyobb meglepetésre az ötödik szobor már a helyén volt a Phaung Daw-U pagodában. Hát eddig a mese, mára a szobrokat a hívők aranylemezekkel borították be és nem látni a Buddhák alakját, csak kövér aranykupacokat.
Ha hinni lehet a meséknek, akkor a bagani király ittjártakor találkozott egy óriással, aki halálán levő, síró gyereket tartott a kezében. A királynak varázsereje volt, nagyon megsajnálta az óriást, és megmentette a gyereket. Az óriás hálából megjutalmazta a királyt egy fafadarabbal, amiből 5 Buddha szobrot faragtak. Ezt követően minden holdtöltekor ünnepélyesen körbe hordozták csónakokon a szobrokat. Az egyik alkalommal hatalmas vihar tört ki, és mind az öt szobrocska beleesett a vízbe. Hosszasan kutattak utánuk, négyet sikerült is kihalászni, de az ötödiket sehol nem találták Mikor hazatértek, legnagyobb meglepetésre az ötödik szobor már a helyén volt a Phaung Daw-U pagodában. Hát eddig a mese, mára a szobrokat a hívők aranylemezekkel borították be és nem látni a Buddhák alakját, csak kövér aranykupacokat.
A templom mellett mi is kövérre ettük magunkat, majd úszó
falvak között folytattunk utunkat, Thitseinbinbe, aminek az egyik fele a vízen,
a másik a szárazföldön található. Kikötöttünk a cölöpökön álló mólónál és figyeltük
a suliból hazafelé tartó nebulókat.
Vicces volt látni, hogy futnak, lökdösődnek a több száz méter hosszú, vízre épített járdarendszeren. Néhányan minket is majdnem fellöktek és rohantak a móló végéhez. Ott leültek és várták szüleik érkeztét, ők pedig jöttek is hamarosan csónakkal. Megvártuk, amíg a diákokat szállító csónakok zöme elindul, majd mi is szép lassan haladtunk az úszó kertek felé.
Na ilyet sem látni sűrűn a nagy világban, hogy tavon termesszenek zöldségeket.
Még pedig nem is akárhogy, gyékényt tesznek le a vízbe, és hínárt, meg vízililiomot gyurmáznak össze, majd leeresztik a gyékények közé, és ez lesz a talaj. Itt termesztik végeláthatatlan sorokban, az ország paradicsomtermésének a 75%-át. Természetesen ezen kívül sok más egyéb zöldséget is, mint zöldbabot, chilit és káposztát is. Aztán amikor beérnek a zöldségek, csónakon közelítik meg az ültetvényt, és onnan szedik le a termést. Csendben ringatóztunk a vízen és figyeltük a kertek közt repkedő gémeket és kócsagokat. Hazafelé éhes sirályok köröztek felettünk és várták a potya kaját.
Nem hiába. Némelyik csónakból, bőven repkedett feléjük az elemózsia. Mielőtt a csatornára értünk volna három, lábbal evezgető, varsás muksó emelgette hálóját. Mellénk eveztek, pózolgattak és persze a végén némi jutalmat vártak.
Hát igen, már itt is. Éhesen értünk vissza Nyaungshweba és egyből az éjszakai piacra siettünk. Az egyik indiai néni és férje csúcs szuper zöldséges chapatit és tealevél salátát készített, amit senkinek nem szabad kihagynia. Kellőképpen belakomáztunk és lefixáltuk a holnapi kétnapos gyalogtúránk részleteit.
Vicces volt látni, hogy futnak, lökdösődnek a több száz méter hosszú, vízre épített járdarendszeren. Néhányan minket is majdnem fellöktek és rohantak a móló végéhez. Ott leültek és várták szüleik érkeztét, ők pedig jöttek is hamarosan csónakkal. Megvártuk, amíg a diákokat szállító csónakok zöme elindul, majd mi is szép lassan haladtunk az úszó kertek felé.
Na ilyet sem látni sűrűn a nagy világban, hogy tavon termesszenek zöldségeket.
Még pedig nem is akárhogy, gyékényt tesznek le a vízbe, és hínárt, meg vízililiomot gyurmáznak össze, majd leeresztik a gyékények közé, és ez lesz a talaj. Itt termesztik végeláthatatlan sorokban, az ország paradicsomtermésének a 75%-át. Természetesen ezen kívül sok más egyéb zöldséget is, mint zöldbabot, chilit és káposztát is. Aztán amikor beérnek a zöldségek, csónakon közelítik meg az ültetvényt, és onnan szedik le a termést. Csendben ringatóztunk a vízen és figyeltük a kertek közt repkedő gémeket és kócsagokat. Hazafelé éhes sirályok köröztek felettünk és várták a potya kaját.
Nem hiába. Némelyik csónakból, bőven repkedett feléjük az elemózsia. Mielőtt a csatornára értünk volna három, lábbal evezgető, varsás muksó emelgette hálóját. Mellénk eveztek, pózolgattak és persze a végén némi jutalmat vártak.
Hát igen, már itt is. Éhesen értünk vissza Nyaungshweba és egyből az éjszakai piacra siettünk. Az egyik indiai néni és férje csúcs szuper zöldséges chapatit és tealevél salátát készített, amit senkinek nem szabad kihagynia. Kellőképpen belakomáztunk és lefixáltuk a holnapi kétnapos gyalogtúránk részleteit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése