2014. január 4., szombat

Állati kalandok Namíbiában

Utunkat folytattuk tovább, a már jól bejáratott szafari járgányunkkal és a kempingünk szomszédságában gepárdfarm köszönt ránk.



Nyitott dzsippel vittek körbe minket, hogy kiszórjuk a macskáknak a friss húst. A kempingtől max 5 percet utaztunk, amikor sorompó állta utunkat. A sofőr kiszállt és kinyitotta. Behajtottunk és szinte még be sem záródott a kapu, amikor megjelent az első gepárd.


Az állat tudta, hogy ő az úr és nagyon nézegette az autót.


Aztán persze megérezte a hús szagát és alig várta, hogy megkapja. A vezetőnk még picit várt, majd kidobta a méteres húscafatot.


Szinte még le sem esett, amikor gepárdunk elkapta. Elvitte a bokrok közé és nekilátott szétmarcangolni. Na de a show csak akkor kezdődött. A többiek is megérkeztek és jöttek a véres hús szagára.



Hatalmas vérengzés vette volna kezdetét, ha nem repültek volna ki a dzsipünkből további méretes cafatok.


Minden macska megkapta, ami neki jár és jóllakottan távozott, aztán mi is visszatértünk a kempingbe. Ahogy ültünk a platón kiszúrtam a medencét és a partján álló fát.


Ateszt és Lacit megfűztem, hogy nézzük már meg. Miután lehűtöttük a gepárdok sokkoló hatását, felmásztunk a fára. Kicsit félelmetes volt, mert ennek a látszólag vastagtörzsű fának az ágai vízzel telitettek és minden mozgásra olyan hatást keltettek, mintha épp most akarna letörni.


De nem.
Hárman felültünk a fára és onnan szemléltük a világot. A kívülállók szemében olyanok lehettünk, mint amikor Misi mókus megérkezett az örökkön termő erdők világába és meglátta a kövér, lusta majmokat. De mi, akkor is élveztük.

Elérkeztünk ahhoz a programhoz, amitől a legjobban féltem. És nem alaptalanul.
A gepárdsimogatás is nagyon nylon volt, de ez a himba falu minden határon túl ment.
A buszunk leparkolt egy gondozott kert előtt, elmentünk a büfé és a medence mellett, majd a kert végiben kinyitottuk a kiskaput és beértünk a himba faluba.


Azt hittem, hogy Thaiföldön a hosszú nyakúak faluját, ahol ki van írva, hogy nyitva 8-16 és a belépő 200 bath, nem lehet túlszárnyalni, de tévedtem.


A medencétől 50 méternyire tengeti életét, a himbák kis közössége.


Miután beléptünk megjött a vezetőnk, aki egy német nő és szerintem az ő rabszolgái ezek az emberek. Persze érdekes dolog látni az ő mindennapi életüket, de nem ilyen körülmények között.




Mondhat ő bármit, egyértelmű, hogy azért hozta ide az embereket, hogy termeljék neki a zsét és a turistának ne kelljen + 4-5 órát utaznia. Miután Nelli rákérdezett, hogy miért nem viszi el az egyik gyereket a városba orvoshoz, mert nagyon gennyes a lába és fertőtleníteni kéne a nő csak legyintett.
No Komment. Egy biztos a fotózás szerelmesei érdekes képeket tudtak készíteni erről a szánalmas valóságshowról.


Ha tudtam volna, hogy ez lesz egy fabatkával sem támogattam volna ezt a cirkuszt. Nyilván, ha már így alakult, lőttem pár képet és marhultam a gyerkőcökkel.




Afrikában nem vagyok nagyon járatos, de állítólag a legtöbb törzsi falu ilyen. Született pár sikeres kép, de sajnálattal néztem az itt élők kis közösségét. Újra rá kellett jönnöm, hogy a legnagyobb állat az ember. Szerencsére nem időztünk sokáig és mentünk tovább utunkra. Az egyik településen feltankoltunk az élelmiszer készleteinket és csodás szociofotókat készíthettem.









Aztán jött az Etosha Nemzeti Park, amiről soha nem hittem, hogy ilyen létezhet.
A megérkezés kicsit szürreális volt. A sivatag közepén a kerítéssel elzárt részen belül, volt posta, ajándékbolt, közért, medencés étterem meg a kempingünk. Vacsi előtt volt még némi időnk és sörvásárlás után kinéztünk a kemping mögötti itatóhoz.
Semmi mozgás.
Sebaj. Amíg tart a sör addig is beszélgetünk. Atesszal leültünk dumálni az egyik padra és közben leszállt egy bagoly. Aztán feltűnt a lemenő nap fényében 3 zsiráfnyak balról, aztán 3 jobbról.



Jó lesz ez. És elkezdek közeledni, de sokkal többen, aztán megjelentek az antilopok




és a rinok is. 


Ők nem féltek semmitől és egyből elkezdek inni. Csóri zsiráfok pedig hátul várakoztak. Az antilopok is lemerészkedtek inni. Ők befejezték, jöttek a zebrák.







A zsiráfok még mindig vártak. Nem egyszerű az élet errefelé. Megvolt mindennek a koreográfiája.
A rinok pedig nyugodtan iszogattak és grasszáltak előttünk.
Alakul a mozi. Végül szerencsétlen nyakorjánok is eljutottak a vízhez. Iszonyat bénán néztek ki amint terpeszállásban ittak és minden zajra felnéztek.


Persze a vezér végig őrködött. A mozi nagyon jó, de lassan menni kéne enni. És ekkor zajt hallottunk. Rendezői jobbról port láttunk és feltűnt egy elefánt. Aztán még 2 és végül 22-en masíroztak be elénk.
Video:



Ilyen a mesében sincsen. Megálltak előttünk bemutatták a termetes hátsójukat és nekiláttak inni. Szerencsére több víz volt a tóban, mint amennyit megtudtak inni. És csak jöttek és jöttek. Teljesen kész voltunk. Percekig néztük őket és berontottunk a táborba közölni a többiekkel is a híreket. Mindenki csapot-papot eldobva jött nézni a mozit. Miután kiélvezkedtük magunkat visszamentünk lakomázni. Trymorék most is kitettek magukért és sok finomsággal vártak minket. De kit érdekelt, amikor a szomszédban ilyen mozi van. És persze egész estés. Belapátoltuk a kaját és hagytunk némi maradékot a lábunknál ólálkodó sakáloknak is. Aztán uzsgyi vissza. A fánikák közben elmentek, de a varacskosak 


és a rinok továbbra is ott élvezkedtek.
Hajnalban elmentünk szafarizni, ahol láttunk oroszlánt 


és sok más állatot, de azért az itatót nem tudták felülmúlni. Ezért úgy döntöttem, hogy kihagyom a délutáni szafarit és nem bántam meg. Az itatónál zebra és orix csordák élvezték a víz frissítő hatását.



Aztán estére megint megjelentek az elefántok és újra tobzódhattunk a vadvilág nyújtotta élményben.
Reggel ismét felkerekedtünk és Botswana felé vettük az irányt. Útközben vadászó hiénákat, 


majd leopárdot 


tudtunk fotózni és boldogan vártuk az új kalandokat.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése