Ahol az istenek nem estek a fejükre

Két nap fárasztó buszozás után értünk az Okavangó folyó deltájához, ami állatok millióinak ad otthont. Maga a folyó 1600 km hosszú, de még így sem elég ahhoz, hogy elérje a tengert, hanem a sivatagban egyszercsak elfogy. A deltája 15 000 négyzetkilométert foglal el és eddig aki ott járt, ódákat zengett róla.

Hát én nem.
Tisztában vagyok vele, hogy a terület óriási és nem ugrik ki minden bokorból elefánt, de itt minket nagyon bepaliztak. Néhányan a deltában alvós verziót választottuk, cirka 135 dollárért és sokat szentségeltünk. Eleinte motorcsónakkal vittek be a deltába, majd az egyik faluban átültünk a mokorókba. Jópofa kis kenuk ezek, csak hát sajnos mi nem evezhetünk, mondván jusson munka a helyieknek is. Végül is igazuk van. Indulás előtt berohantam a faluba és szereztem némi söritalt a tikkasztó hőségben. Mire visszaértem már elhelyezték a srácok a gyékényeket a kenukban és kettesével helyet foglaltunk bennünk.

A táj nagyon hangulatos, tisztára mintha a Bodrog ártéren járnánk, csak itt kicsit több a tavirózsa

és még egy krokodil is napoztatta a hátsóját amott.

Evezős barátunk, innen a faluból származik és környezetvédelmet tanul a mauni egyetemen. Az angollal még nincs annyira jóban, de előbb utóbb megtanulja. Mesélt nekünk ezt-azt, meg hogy ő családfenntartó és közben lassú mozdulatokkal irányította a kenunkat.

Kellemesen elbágyadtunk a 43 fok melegben, amikor az egyik csónakos vízilovat látott.

És megjegyzem nem kicsit megijedt. Mint köztudott nem túl veszélytelen Hugó barátunk, de ha nem csesztetjük, akkor ő is békén hagy minket. Ez a nyavalyás, sokat nem foglalkozott velünk és többnyire a víz alatt tartózkodott, de azért sikerült lencsevégre kapnom. Haladtunk tovább és nagyjából Kiskunfélegyháza alsónál kitettek minket egy lakatlan szigeten.
- Whats up? – kérdeztük mivel még csak dél volt.
Nem volt túl jó kedvünk miután közölték, hogy délután ötig nyista program. Mivel árnyékban is izzadtunk, ezért Atesszal beúsztunk a folyóba hűsölni kicsit. Miután kijöttünk kellően megéheztünk. Megkérdeztük mikor lesz ebéd. Erre ők bambán néztek és mutogattak a Trymorre által küldött ebédcsomagra.
Ja így. Hát igen: This is Africa my friend.
135 dollárért kihoztak a pusztába, felverhettük a saját sátrainkat és ehettük a vezetőnk küldte ellátmányt. Itt azért már kezdtünk gyanút fogni. Mint kiderült se vacsi, se reggeli ezt nem tartalmazza a program. Nekiálltunk összeszámolni a konzervjeinket és a kenyeret, hogy elég lesz-e hatunknak.
Elég.
De valahogy bennem volt a kisördög. Csak kifaggatom őket, hogy mit fogunk itt csinálni és esetleg milyen állatokat láthatunk. Na hát ezek kész voltak. Mint kiderült fingjuk nincs róla, este úgy akartak kivinni minket a töltésen bóklászni, hogy még sosem jártak itt. Király. És persze a falu zaja is idehallatszott, tehát szerintem épeszű állat erre tuti nem jár. Kicsit puffogtunk a többiekkel, Big Daddy még mondott pár poént és végül úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk és akkor talán kapunk némi pénzt. Mert így itt maradni tuti bukta. Bő óra múlva a faluban találtuk magunkat, ahol a csapat többi nem ottalvós tagját is bevártuk. Addig körbejártuk a falut. Kocsma és zene volt,

na meg néhány pálma,

amiből lehet szittyót erjeszteni. Készül is valami helyi rettenet és ennek hála ki is volt ütve a fél falu. Megkóstoltuk mi is. Nagyon szép ital, de egy korty elég belőle. Közben megcsodáltuk a helyi építőipar remekműveit is. Ezt nézzétek,

szerintem zseniális ez a vályogházba épített doboz üdítők és sör kombója. Állítólag így sokkal stabilabb az épület. Lehet, de mindenesetre látványos. Megjöttek a többiek és elindultunk vissza. A kempingünkben kiderült, hogy ilyen program, amin részt vettünk nincs is, mert ők mindig kétnapos verzió csinálnak, de ha ezt kérte a fehér ember, akkor kreáltak neki. Köszi.

Mindenesetre visszaadtak 35 dollárt. Így már csak százat buktam. Hurrá!

Reggel új nap virradt fel és mi is továbbálltunk a Chobe Nemzeti parkba, ami állítólag atyaúristen kategória az állatok szerelmeseinek. És tényleg!!!

Na de előtte még utunkat állta egy hatalmas baobab vagy más néven majomkenyérfa.

Ezek a növények képesek 4-5000 évig élni és növekedni. A száraz évszakban a törzsünkben tárolnak több tíz litert vizet is. A majomkenyérfa nevet onnan kapta, hogy a termése ehető és a majmok is szívesen fogyasztják. A törzsét épp csak átértük és amikor ölelkezés közben lenéztünk a földre, láttunk a földön néhány szépséges virágot is. Természetes a fán is akadt jócskán.

Na de elkalandoztam térjünk vissza a Chobe Nemzeti Parkba.

Itt sem fizettünk keveset a dzsip szafarira, de megérte. Hajnali állatlesre indultunk. A száz időszakban a Chobe-folyó fontos ivóhelye a legtöbb itt élő állatnak, ezért mi is ide tartottunk. Negyed óra autókázás után értünk be a park területére és hamarosan mozgást láttunk a bokrok között. Hát igen fánikák sétálgattak békésen a fák között,

majd megjelent pár zsiráfnyakú is.

Kiélveztük a perceket és továbbálltunk. Hamarosan az egyik fa tetején halászsast fedeztem fel.

Őt is lencsevégre kaptam és csak utána vettem észre a tőlünk pár méterre legelésző gazellát.

Közben a távolban feltűntek az állatok a folyóparton. Vizipacik,

elefántok,

sőt még viaskodó varacskos disznókat is láthattunk.

Ahogy közeledtünk a vízhez több krokit is kiszúrtunk.

Persze vízimadarakban sem volt hiány,

sőt még gyöngytyúkok is szaladgáltak körülöttünk.

Már itt kész voltam és a java még csak eztán jött. Mongúzok játszottak a fák alatt
https://vimeo.com/83487500
és szedegették ki a korhadt fákból a rovarokat és a bogarakat.

Több országban szívesen tartják házi kedvencként ezeket a mókás kis állatokat, mert távol tartja a háztól a patkányokat és elbánik a kígyókkal is. A dzsipünk időközben továbbhajtott és az út mellett szárazföldi teki szedte a lábát szaporán.

Rükverc vissza, fotó és kicsit még vártuk szerencsétlent merre araszol. Hihetetlen, mi a fenét keres ez itt? Közben az állatokat nézve az idő is igen gyorsan telik és el kellett indulnunk hazafelé. 10 perc múlva néhány elefánt jött ki az útra, satufék, fotó, indulás.

Na, ezt többször is eljátszottuk, mert újra és újra, egyre többen kerültek az utunkba. Ültünk a járgányban és nem akartuk elhinni. Aki többször járt már Afrikában, azok is döbbenten nézték a tőlünk 3-4 méterre lévő elfogyni nem akaró elefántcsordát.

Bízom benne, hogy sikerül feltenni róluk egy kis szösszenetet.
Igen összejött:
https://vimeo.com/83483096
A kocsiból kiszállni tilos, bármennyire is szeretnék, de így van ez jól. A motorunk végig járt, hátha menni kell, de ezek a kecses és okos állatok mindvégig csak a vezér nőstényt követték és nem foglalkoztak velünk. Annyira szép volt látni, ahogy a gyermekeiket terelgették és nógatták a helyes irány felé és közben néha letéptek pár ágat és megeszegették. Élményektől felspannolva mentünk vissza a kempingbe és fogyasztottuk el a reggelinket.

A csapatunkból többen elköszönnek Livingstoneban, Zambiában ezért azt találtuk, ki hogy páran leválunk és korábban lépünk határt. Trymore és Ranga kivittek minket és új kalandok felé néztünk.