Jeti utazási naplója: Milyen az élet a Pau törzsi falvakban

Természetesen, ha valaki eljön az Inle-tóig, akkor vétek kihagyni a környék felfedezésére induló kettő vagy több napos gyalogtúrákat, ahol a szállás kolostorban vagy helyi családnál történik. Jómagam is többször jártam a Nyaungshwe-Kalaw túrán, de ezúttal a másik kevésbe járt oldalt választottuk. Vezetőnk Pho Se, 30 éves sokat mesélt az itteniek életéről.

- Mi vagyunk az ország éléskamrája, a tavon termesztik az Myanmar paradicsomtermelésének zömét, ezen kívül karfiolt, káposztát, tököt. A hegyekben rizst, szezámot,

búzát, dohányt, kurkumát,

borsót és teát is. Bambuszból 54 féle nő az országban, de mi csak hármat különböztetünk meg. A vastagból a házakat építjük, a közepesből cölöp vagy tavi karó lesz, és a vékonyat megesszük.

- Az előbb láttam ezt a fekete ruhás nőt, ő melyik etnikai csoportba tartozik?

- Ők a Pauk, ezen a részen főként ők élnek. Egy sárkánytól származnak, fekete ruhát viselnek és a fejükre csavart turbán is sárkány fejet mintáz.

- Szoktak más törzsekkel is házasodni?

- Régebben nem, de napjainkban előfordul. Mivel ugyanaz a vallásuk, szabadon házasodhatnak és ez egyre gyakoribb is. Bár sokszor a családok nem nézik jó szemmel, ezért a vőlegény elmegy az ifjú ara családjához és jól megvendégeli és leitatja a férfiakat. Utána már ők is könnyebben beadják a derekukat.

- Érdekes.

Ekkor csörrent meg Pho Se telefonja.

- Mióta van telód?

- 3 éve még senkinek nem volt, 2 éve 2000 dollárért vesztegették, mostanra már kevesebb, mint 100 dollárba kerül. Ezért fél éve én is vettem magamnak

- Hát igen mára, már szinte mindenkinek van. Mennyibe kerül 1 perc beszélgetés?

- 50 kyat (10 Ft), de jövőre talán még olcsóbb lesz, mert az egyik katari telefontársaság is pályázik a bejutásra.

Haladtunk kifelé a városból. Eleinte a főúton gyalogoltunk és nyeltük a port, majd mielőtt a domb lábához értünk, mezítlábas, alamizsnagyűjtő szerzetesek mellett sétáltunk el. Minden háznál kint álltak a helyiek és adtak nekik marék rizst vagy zöldséget.

Közben megérkeztünk a hegy lábához és poros úton bandukoltunk az első faluhoz. Az ottani ált. isiben, épp ruhákat osztottak a rászorulóknak.

Érkéztűnkre, természetesen mindenki az ablakhoz gyűlt és minket bámult.

- Hála az új kormánynak minden faluban van ingyenes általános iskola, viszont a középiskola fizetős – tudtuk meg.

- Remélhetőleg egyszer az is tandíjmentes lesz.

- Az nagyon jól lenne, mert így sok szegény gyereknek esélye sincs a továbbtanulásra.

Elbúcsúztunk a gyerkőcöktől, benéztünk a közeli barlangszentélybe és másztunk felfelé. Szomorú látni, hogy alig vannak fák, de nem csak itt, hanem az egész országban. Az erdők javát kivágták tűzifának, vagy eladták a kínaiaknak potom pénzért.

Ebédre felértünk az egyik hegyi faluba, ahová már gyalogosan lehet csak feljutni. Thanatphet (szivar) ültetvény

mellett gyalogolva értünk az egyik házikóhoz.

A háziak beinvitáltak minket, levettük a cipőt, felmentünk a lépcsőn és leültünk a nappaliba. Székek nincsenek, van egy kicsi asztal, egy szekrény és néhány reklám poszter a falon. Ebédig pihiztünk, és kellemesen elszundikáltunk. Jött a tésztaleves, meg némi zöldség. Mindent megettünk és újult erővel haladtunk a csúcs felé.

Délután fél 4 felé érhettünk a kolostorhoz. Lepakoltuk a motyót és felsétáltunk a csúcson lévő sztúpához. Innen nagyon jól látszott az alattunk elterülő falu. Miután végeztünk a naplóírással lementünk a boltba, ahol jóformán szinte semmit sem árultak, de a szomszéd rozoga ólban lévő malackák fotózásra csábítottak,

na meg a bivaly hátán játszó lurkók.

Megvártuk a naplementét és visszatértünk a kolostorhoz. Közben befutott még egy 5 fős csapat. Kint jól lehűlt az idő, ami nem csoda 1600 méteren, ezért inkább bementünk a konyhába. Leültünk egy-egy téglára és figyeltük a srácokat. A vezetők már javában szelték a zöldségeket a vacsihoz. Nyilván nem most főztek először, mert nagyon összeszokottan készítettek a színpompás és ízletes vacsorákat. Fél nyolcra minden elkészült. A kolostor melletti épületben szolgálták fel nekünk a hagymalevest, a szójacsira salátát, a paradicsom salit, a krumplis padlizsánt és a sült zöldségeket. Tudtam, hogy finom lesz a vacsi, de hogy ennyiféle ételt készítsenek nem hittem volna. Vacsi után éneklést hallottuk a kolostorból. Odamentünk a lefekvéshez előkészített matracokhoz és hallgattuk a novíciusok mantrázását. A legtöbbjük talán 10 éves sincs, de fegyelmezetten énekeltek és imádkoztak. Aztán persze elővették a játékaikat és hosszasan ugratták egymást. Mivel nem volt túl melegünk, befeküdtünk a hálózsákokba.

Már akinek van ugye.

Én pár napja, a tóhoz való érkezésünkkor, sikeresen fent hagytam a buszon, a vastag pulcsimmal együtt. Nincs gond, mivel adtak vagy 3 vastag, puha, meleg takarót. A reggeli recitálás elmaradt, de amíg nem sütött ki a nap, nem is bújtam ki a takaró alól. A telihold ellenére is szenzációs jót aludtam, de már vártam a reggelit.

A szabadban terítettek meg nekünk. Közben előjöttek a novíciusok és a legmegdöbbentőbb jelenet, ekkor következett. Az egyikük játék fegyvert vett elő és ezzel lövöldözött a társaira.

Kolostorban? Műanyag pisztoly?

Természetesen nem akartak rosszat egymásnak, de azért meglepő volt a jelenet.

Reggeli után, összecuccoltunk és továbbálltunk. Túl sok szinttel már nem kellett megküzdenünk, ugyanis körtúrát nyomunk és megyünk vissza Nyangshwéba. Eleinte bokros-ligetes részeken haladtunk,

aztán beértünk a faluba.

Itt már motorok és traktorok is jártak, ja meg volt áram is. Percről percre, évről-évre változnak fejlődnek a dolgok errefelé is. Innen már csak lefelé kellett mennünk. Az egyik panorámás kunyhóban kaptunk ebédet

és kora délutánra értünk vissza a városszéli tóhoz. Nagyon jól esett lemosni magamról az út porát és kiáztatni megfáradt tagjaimat.

Nem volt rossz ez a két nap, bár nekem jobban tetszik a Nyaungshwe-Kalaw túra. A táj mindkét úton hasonló, viszont ami sokkal érdekesebb a falvak és a lakóik.