Hello Mr.

Most se csalódtunk az indonéz flottában, percre pontosan egy óra késéssel indultunk Ambonból, viszont a Sriwijaya ad kaját is. Befaltunk a komplett reggelit és 2 óra múlva már Makassarban voltunk a csomagokkal együtt. Beadtuk őket megőrzésre és irány a Bantimurung vízesés..

Mivel a reptéri busz nem akart jönni, ezért kistoppoltunk a főútra. Innen még két bemo és már meg is érkeztünk a vízeséshez. A 20 000 Rp.-s belépőt kicsit sokaltom, főként mivel már jártam itt. Szabi rábeszéltem, hogy menjen be mindenkép én meg felfedező útra indultam és rátaláltam a művészbejáróra. Átvágtam a csúszós, füves ösvényen és10 perccel később már közösen sétálgattunk és csodáltuk a vízesést. Amikor utoljára itt jártam épp csak volt benne víz, de most a monszun idején, amikor minden nap esik egészen más látvány fogadott minket.

De erről inkább beszéljenek a képek:

Sötétedéskor visszamentünk Makassarba és még jártunk egyet, de elegünk lett az állandó dudálásokból, embertömegből és az eső is rákezdett, így hát visszatértünk a reptérre és ott csöveztünk hajnalig. A gépünk 4-kor indult és nem túl üdén szálltunk fel.

Szerencsére találtam hátul 3 helyet és azon nyújtóztam végig. Épp jókor ébredtem, balról óriási vulkán terpeszkedik lábánál több várossal. Hát igen, ez már Ternate szigete.

Hamarosan leszállunk közvetlenül a tengerparton, kisétáltunk a gépből, várjuk a cuccokat, közben a helyiek már nem bírják ki és a csarnokban rágyújtanak. Most Szabi pakkja az első, de aztán az enyém is megjön. Kiérünk a reptérről és a bemos (iránytaxi) már integet is, cuccokat bevágjuk hátra és már robogunk is Kota (város)Ternateba.

Kiszállunk a központban, igaz hogy még csak reggel 8, de a nap hétágra süt és izzadunk, mint a ló. Felkeresünk 3 szállást, mind fullon van.

Akkor kávézzunk egyet. Ott megbeszéljük a haditervet, Szabi marad, mivel én beszélem a nyelvet motoros taxival indulok szállás keresőbe. Nagyon jó figurát fogtam ki, több helyre is elvitt, ami teli volt vagy drága, de végül megtaláltuk a tutit.

Hotel Mandiri: szűk, csendes, virágos sikátorban lévő családi panzió.

Vissza Szabiért, de a kávézóhoz a motoros nem tud bejönni, ezért a sarkon megvár és szerez még egy cimbit is. Felszedem Szabit és robogunk a Mandiribe.

A duci recepciós lány és anyukája irányítja a helyet és egyből kávéval kínálnak, amit nyilván el is fogadunk. Kissé zombik vagyunk, jól esne az alvás, de még pénzt kell váltanunk, mivel máshol már nem lesz mód rá (egész Maluku tartományban csak Ambon és Ternate városban lehet), ráadásul péntek péntek van és délben zár a bank.

A Lonely Planet szerint egyetlen bank vált pénzt a BNI (nemzeti bank), de nem, továbbküldenek, hogy próbálkozzunk a másik hárommal.

A BRI-ben lehet váltani, de ha visszagondolok most is lezsibbadok rajtuk.

2003 utáni, karcmentes, 100 USD, semmi más.

Oké ez nem gond, eddig is tudtuk, de némelyik pénzintézet elhelyezi rajta a pecsétjét, na ezt ők nem szeretik. A csaj már dobja is vissza. Kicseréljük, ő percekig nézegeti a pénzeket, elkülöníti és jöhet a rakás papírmunka.

-          Hol laktok, mi a telefonszámotok, meddig maradtok?

-          Nincs telefonunk. – füllentem

-          Semmi gond!

Már pakolja is el a rúpiát és adja vissza a dollárokat.

Na szép, bediktálok neki egy kamu számot, de még ez se elég.

-          Az útleveledet kérném.

-          Miért?

-          Le kell fénymásolnom.

Elviszi, mi meg izgulunk, na most mi van. Hamarosan jön vissza.

-          Itt írd alá. –nyújtja felém a fénymásolatot és a banki papírokat.

-          Oké.

-          Ez nem stimmel, nem egyforma a két aláírás.

A hölgyet dühömben magyarul küldöm el melegebb égtájakra, közben Szabi nyugtatgat.

-          Szerinted nem én vagyok a képen? – mutatok az útlevél fotóra.

-          A szabály, az szabály, vagy aláírod ugyanúgy, vagy nincs pénz.

Nekem általában az összes aláírásom különböző, de végül csak sikerül. Ő ad még két papírt, azt is összehozom és végre kiadja a pénzt, pont mintha mi tettünk volna szívességet a banknak.

Jó utólag már vicces a történet, de akkor ott tök zombiként kevés alvás után nem mulattunk olyan jól. Ennek örömére, haza is megyünk aludni.

Délután felkeressük a 200 éves szultáni palotát, semmi extra, viszont a teraszról csodálatos a panoráma. Kapásból 3 vulkánt látunk, persze mind, másik szigeten. Kattintunk párat és készülünk továbbállni, ekkor a kísérőnk rámutat a vendégkönyvre meg a perselyre.

Hát igen, szegény szultánt is elkapta a válság szele, támogatni kell némi pénzmaggal. Mi kemény 1 dollárnyi, helyi egységgel támogatjuk őt és a családját.

Lehet, hogy keveselték és ezért nem kísértek ki?

Lesétálunk a közeli mólóhoz és csodáljuk a tengert, amikor 3 fiatal srác szólít meg minket.

-          Ráértek velünk beszélgetni

-          Simán. Időnk, mint a tenger.

Mint kiderül nem véletlen a beszélgetés, hanem büntiben vannak. Elkéstek az angol óráról és a tanár, azt adta ki nekik, hogy keressenek turistát (ami nem egyszerű, mi 5 nap alatt eggyel találkoztunk) és beszélgessenek vele legalább 10 percet. Nyilván bizonyíték is kell és ezért egyikük a telefonjával kameráz. A srácok tökjó fejek és sok mindent megtudunk tőlük a sziget látnivalóiról. Beszélgettünk is jó negyedórát, közben menniük kell. Búcsú pacsi, aztán haladunk tovább. 

Szabi lába kissé megégett a trópusi napon, de a közeli cölöpvárosban találunk aloe verát és török is neki egy levelet. Közben mindenhonnan gyerkőcök figyelnek és üvöltenek felénk: Hello Mr.

Visszatérünk a főútra, feltűnik néhány gyerkőc, épp denevérrel játszanak

  -  Hello Mr, Foto, Foto!

Örömmel teljesítjük a kérésüket, ők pedig egymást lökdösve, büszkén pózolgatnak. Végül megmutatjuk az elkészült képeket, nagyon bejön nekik. Elbúcsúzunk és a piac felé vesszük az irányt, útközben a tengerparton szivárványt fedezünk fel és jól látszik, hogy a közeli Halmahera szigeten már esik. Haladunk tovább a promenádon a belváros felé.

Ternate városa, a központja észak Malukunak és szinte mindenki elad valamit, egymást érik a piacok, plázák és naplemente előtt nyitnak a part menti kiülős éttermek. Persze mindegyik ugyanazt árulja. Főtt étel: max. sült tészta.

Elkészítés:

Végy 1 db zacskós levest, bontsd ki, vedd ki belőle a tésztát, azt helyezd forró vízbe, majd süsd meg a wokban és utána adagold hozzá a fűszereket. Jobb helyeken tesznek bele zöldségeket meg tojás, itt nem. Ezen kívűl vannak még gumicukor szörpök és helyenként parázson sült kukorica. A közeli piacon, érkeztünkre táncra perdülnek a halas kofák, és minden áron ránk akarják sózni a friss halakat, de ellenállunk a kísértésnek.

 Épp jön a kerekeken guruló kukta, benne főtt kukorica, naná, hogy veszünk. Az eső is épp rákezd, leülünk a pláza lépcsőjére és beburkoljuk a tengerit.

A háziaktól bérelünk motort és a sziget körbejárását tervezzük, állítólag egy kör 60 km, de jócskán akad látnivaló. A kikötőben megkérdezzük a Tidori komp indulását és már robogunk is az erődhöz. Szokás szerint szép kilátás, gondozott kert és nulla ember. Hamarosan a Florida étteremhez érünk, ami a kilátásáról hiresült el. Nagyon szépen látszik Maitara és Tidore szigete a kora reggeli fényben, leülünk egy juice mellé és kigyönyörködjük magunkat

Robogunk tovább, a következő látványosság a lagúna. Csodálatos a környezet, a zöld színű tavon, tündérrózsák, halfarmok, a parton kunyhók és szerecsendió fák, a háttérben pedig a Gamalama vulkán 1721 méteres csúcsa.

Mi is teszünk egy kört és több egyenruhás diák köszön ránk:

Hello Mr.

Következő megállónk a sziget délnyugati részén lévő háborús emlékmű. Az egyik oldalán, európai fószer szúr hátba egy indonézet, a másik oldalon harcok, végül békekötés.

Az országút eltávolodik a tengertől és erdőben haladunk néhány kilométert, amikor visszatérünk, akkor fekteke homokos tengerparton találjuk magunkat. Előttünk a Hiri sziget, mögöttünk pedig 2 srác szedi a kókuszt. Az egyik felmászik a fára, szájában kötél, övében bambuszvágó. A kötelet ráköti a kókuszdiót tartó szár részre, levágja és szép lassan leengedi.

Összenézünk.

Jól esne a hűsítő kókusz, szólunk a srácoknak és pár perc múlva már isszuk is a dióból a friss, hűs nedűt.

Amíg mi iszunk, addig a tag kanalat farag nekünk a kókusz rostjából, átnyújtjuk az üres diót, ő félbevágja és már lehet is kanalazni belőle a zselét. Tőlük tudjuk meg, hogy a Tolire Besar tavat már elhagytuk. Visszafordulunk és hamar meglátjuk a felfelé mutató táblát. Hála a kényelmes indonézeknek, egész a kráter pereméig van út, ott leparkolunk és megmozgatjuk elgémberedett testünket. Lenézünk a mélybe, krokodil zöld víztükör, buja növényzet és madárcsicsergés. Előttünk a Gamalama vulkán magasodik, de ez is, mint minden vulkán, eléggé szégyenlős és csak kora reggel vagy késő este mutatja meg magát, teljes egészében.

Viszont megint bekapcsolták a klímát és jól esne némi tengeri fürdőzés. Vissza a mocira és irány a sziget legfelkapottabb strandja a Sulamadaha. A bejáratnál lévő bódéban szedik a parkolódijat, de mi persze ezt szándékosan nem vesszük észre és behajtunk. Az első fekete homokos strand nem nyeri el a tetszésünket, de szerencsére van másik és oda eljutni is kihívás. Keskeny út cikázik fel a dombra, balról sziklafal, jobbról szakadék és a tenger, de mi csak megyünk tovább. 

Elérjük az út végét és leparkolunk, a kantin melletti árnyékos részen.

Egyből:

-          Hello Mr., gyere egyél itt.

Megköszönjük a szíves invitálást, de még körbenézünk honnan a legjobb a kilátás.

Az öböl álomszép, mindenhol dzsungel, szemben a Hiri sziget vulkánja és látszólag sok korall. Leülünk egy panorámás helyen és mivel a választék elég szegényes, ezért eszünk egy korábban már említett sült tésztát. 

Nem valami nagy kulináris élvezet, de arra jó, hogy ideig-óráig elmulassza a gyomrom korgását. Ebéd után jólesik a sznorkelezés, itt is csúcs a víz alatti világ, mindenhol lávafolyás, üstökös forma korallok és hamarosan feltűnik egy tüskés rája, miután ő elhúz, nyugisan úszkálok és a sekély vízben teknősre lelek. Nem is fél a jámbor állat és legalább 5 percig tudom tanulmányozni az életét. Korallokat rágcsálgat, halak után úszik vagy csak a fenéken pihen, majd miután rám un kettesbe kapcsol és lelép. Szabi inkább kint pihent, de neki is nagyon bejött a pihenés.

Visszafelé jót röhögünk a kölykökön, akik traktorbelsőn fekve rohamozzák meg a hullámokat.

Amint meglátnak, rohannak felénk:

Hello Mr.

Motorra pattanunk és negyed óra múlva már Batu Angusnál csodáljuk a 300 éve kifolyt és megszilárdult lávamezőt.

Hazafelé a reptér mellett van még egy erőd, ezt is kipipáljuk és hamarosan hazaérünk. Otthon idegen srác vár ránk, akinek nemi hozzátartozása kétesélyes. Privát angolnyelv suliba jár és szeretné, ha vele mennénk este beszélgetni a diákokkal.

Kissé nyomulós a tag, de miért ne.

Megbeszéljük mikorra jöjjön értünk, és addig mi jól bevacsizunk a szomszédos kifőzdében. Érkezik is a megbeszélt időben és szeretné, ha felülnénk mögé meg a barátjához, de mi inkább a saját motort választjuk. A nyelviskola a szultáni palota közelében van, egy kis kertes házban. Belépünk a terembe legalább húszan nyomorognak, a kis levegőtlen teremben.

A tanárral beszélgetünk pár szót aztán ő kiadja az ukázt:

- Tegyetek fel kérdéseket a srácoknak!

Némelyik nagyon zavarban van és csak a füzetébe leirt kérdéseket tudja feltenni. Nem baj, hogy a szomszédja ugyanazt kérdezte. Hamarosan hoznak teát és sütiket. Közben elmegy az áram és kimegyünk a teraszra, itt egyből körénk gyűlnek a jobb angolosok és velük tök jól eltudunk beszélgetni. Némelyik most először találkozott fehér emberrel. Mindenki nagyon aranyos, csak a srác nyomul iszonyatosan, és nem veszi észre, hogy mi másokkal szeretnénk beszélgetni. Minden áron azt akarja, hogy holnap menjünk el az apjához Tidore szigetére és ő majd ad nekünk ingyen kaját is. Persze megyünk Tidoréra, de nem vele. Diszkréten a tudomására hozom, hogy nem biztos a holnap, adja meg a számát és ha megyünk előtte felhívjuk. Szabinak nagyobb szerencséje van, ő helyes kis mosolygós csajoknak mesélheti az eddigi élményeit, aztán őt is megtalálja és neki is szövegel. Szívesen beszélgettünk volna még a többiekkel, de a srác kezdett fárasztani ezért inkább elbucsuztunk tőlük.

-          Hazakísérünk benneteket! – ajánlkozik.

-          Köszi hazatalálunk.

De csak nem akar leszállni, és jön utánunk. Menetközben lerázzuk és megállunk az éjszakai piacnál kukoricát venni, na ott végre rájön, hogy nem szomjúhozzuk a társaságát.

Otthon még sokáig beszélgetünk a háziakkal és most, is mint mindig kínálnak valamivel. A szállás ára kevesebb, mint 3000 Ft légkondival, de mindig hozzák az ingyen kávét, vizet, sütit, sőt volt hogy vacsit is. Tőlük tudjuk meg, hogy itt is mindenki hisz a szellemekben és a fekete máglyában.

-          A ternati varázslók messze földön híresek: esőt fakasztanak, ha nagy a szárazság, napot szítanak, ha túl sok már az eső, átkot vesznek le. Itt mindenki hisz benne, de csak a született Ternateiak képesek erre, mi nem.

-          Most, hogy mondod, lehet benne valami, mert az elmúlt két napban nem esett nappal az eső, viszont lassan mennünk kell aludni, mert a 7 órás Tidori kompot elakarjuk érni.

Hajnali kelés, biborszinű napkelte, bemotorozás a kompra.

A büfés egyből kiszúr minket és tökéletes angolsággal szólít meg. Pár perc beszélgetés már meg is hív minket kávéra, mint kiderült guide volt valaha Sulawesin, de megunta és most itt a hajón büfézik. Kioktat, mi merre van, aztán felmegyünk a felső teraszra és onnan fotózgatunk, meg szóval tartjuk a személyzet többi tagját. Fél óra alatt átértünk Tidorera és már indulunk is dél felé. Elsőként Rum nevű településen motorozunk át, a falu elején tábla háttérben az 1730 méter magas vulkán. Fékpróba és fotó, mivel kishazánkban is van Rum nevű település ráadásul jóbarátom Sly ott lakik.

A következő érdekesség az állami benzinkút: tengerparton rozsdás tető és hordóból tankolnak, ha épp nyitva tart.

Kitaláljuk, hogy felmotorozunk a vulkánra amíg tudunk. Eddig jutottunk fel:

Az út nem kicsit volt meredek, az utolsó szakaszon Szabinak többször is le kellett szállnia, mert szegény moci már lázadt. A hágóban fekszik Lada-Ake faluja, itt tettünk egy kanyart, megnéztük a mecsetet és igyekeztünk nem felébreszteni az út közepén pihenő kutyákat majd visszatértünk a tengerpartra. A sziget nyugati oldala teljesen nyugat, rendezett tiszta falvak, de a keleti rész már tök más, ott aztán akad bőven szemét is. Soasioig mégse állunk, itt terveztük az alvást, meg is van a klassz kis vendégház, a kert teli orchideákkal, de a szobák. Több a penész a falon, mint egy villányi borpincében. Ezért inkább visszamegyünk Ternatera, na de ha már itt vagyunk, akkor nézzük meg az erődöt. A falak már kicsit megroggyantak, de a kertje tökéletesen alkalmas a chili termesztésére és ezt az élelmes helyiek ki is használják. Mindenesetre a kilátásért megérte felgyalogolni:

Visszafelé nem volt egyszerű kifőzdét találni, de végül a piacon sikerült enni és még a két órás kompot is elértük. Vissza a szállásra, ott találkoztunk egy holland sráccal, aki most érkezett Halmaheráról és nagyon bejött neki a Dukono-vulkán.

Ezért úgy döntöttünk, hogy ezt mi sem hagyhatjuk ki:

 Folyt köv.