2017. április 24., hétfő

Gyógyfürdők, vulkánok és kastélyok között Japánban

Az állomásra érve próbáltam átverekedni magam a hangyabolyként nyüzsgő tömegen, de kissé lefagytam. Tisztára, mint valami filmben. Megálltam és néztem ki a fejemből, mindenfelé emberek ezrei cikáznak, vadásztam kávét és újra bootoltam.



A pénztárnál felvillantottam a 3 hetes bérletemet, bemondtam az úti célt és már kaptam is a beszállókártyát. Érdekes, hogy ez csak olyan külföldinek jár, aki 90 napnál kevesebb időt tölt az országban. 


A helyiek meg rohadjanak meg, nekik ez nem jár.
This is Japan my friend.
A jeggyel nem kell sorban állni, csak felmutatod és mész a bérletes soron. A személyzet meg se nézi, látják hogy turista vagy és csak intenek. A kapuknál mindig beszélnek angolul, ami nagy szó Japánban és nagyon segítőkészek. 
Ők tudják melyik vágányról indul a vonat és nem kell a japán kijelzőt bámulni, ami csak néha vált angolra. Sok helyen a kijelző csak egy oldalas, és ha épp rossz helyen állsz, nem is tudod, hogy hova menj csak mászkálsz fel-alá, mint pók a falon. A benti részen mindig van közért, váróterem és free wifi. Amire nehezebb csatlakozni, mint megfejteni a Legyen ön is milliomos utolsó kérdését. A kedvencem amikor belépéshez elkéri az email címed, hogy oda küldi majd a regisztrációs kódot. Aztán felajánlja, ha nincs neted, akkor van 10 perc ingyen. Tudom ott már lehet csekkolni és regisztrálni, de minek ez a sok felesleges kör. Mondjuk Japánban semmin sem szabad meglepődni, sok helyen a 2X1 sávos útnál a zebra helyett alul vagy felüljáró van lifttel.

Megkávéztam, barátkoztam a fogyni nem akaró tömeggel és felmentem a peronhoz. Indulás előtt 2 perccel sehol nincs a vonat, de aztán a semmiből előtűnik és óramű pontossággal indul. 

Ha egy percnél többet késik visszatérítik a jegyárát!!!
Az utasok beállnak libasorba, megvárják a leszállókat és csak utána szállnak fel. Rohanni nem kell, mert van helyjegyed.
A vonatok tiszták és akkora hely van a lábamnak, hogy az előttem ülő sem panaszkodik, hogy a szájában a lábam és még konnektor is van minden sorban, kivéve a Kodamákat. 



A bérlet érvényes szinte minden vonatra, de én a Sakurát szerettem a legjobban, mert ott csak 2X2 szék van, nem 3+2. 

A Nozomira nem érvényes a bérlet, de persze kipróbáltam. 
Semmi extra, és hogy a Taxi 3 (7:03-) című klasszikusból idézzek:
Egyenesben lomha egy kicsit, de jól veszi a kanyarokat.
Ha nem akarsz várni, csak felszállsz a következő neked szimpatikus vonatra  és az első öt kocsi mindig a helyjegy nélkülieknek van fenntartva. Leülsz egy üres helyre és mivel a japánok, nagyon szégyenlősek és visszafogottak, nem ülnek le külföldi mellé, így két helyen is terpeszkedhetsz. 
Bármerre is mentem 15-20 percnél soha nem kellett többet várnom és jött a vonat. 
Bocsánat szuper-expressz.
Elsőként a kumamotoi várat céloztam meg. Pechemre a 2016-os földrengés eléggé meggyepálta és még tart a felújítás, viszont kívülről körbejárható. 


Elég sok várat láttam Japánban, de szinte mindegyik sokkal látványosabb kintről, mintha bemennél. 
Utólag belegondolva nem volt nagy szám, de, két órát megért az életemből.
Fukuokából 38 perc az út, mert itt nem órákban mérik az időt. 
A csomagmegőrzőt nem akartam támogatni ezért zsákostól mentem a várhoz. Szerencsére minden városban olyan helyen van a pályaudvar, hogy gyalogosan is könnyűszerrel elérhető a legtöbb látnivaló. Itt sem kellett többet sétálni 10-15 percnél és a bejáratnál ingyen letehettem a motyót a túrinfóban, ami nagy szó Japánban. 
Azóta se találtam ilyen helyet. 
Megnéztem a várat a parkkal, és belecsöppentem egy esküvői fotózásba. 


Sok boldogságot kívántam a ifjú párnak és tűztem vissza a pályaudvarra. 

A következő állomásom a világ legnagyobb müködő vulkánja az Aso. Tavaly akkorát pukkantott, hogy lemosott pár falut a föld színéről és megsemmisítette a vonat síneket is. 
Már épülnek, de még pár hónap vagy év mire teljesen kész lesz. Szerencsére van busz, de arra nem érvényes a vasúti bérlet. Az 50 perces utazásért 820 yent (2000 Ft) gomboltak le rólam. Pechemre nem volt túl vidám idő és mivel a vulkán még mindig aktív, ezért nem lehet felmenni a csúcsra. 
Viszont ha már itt vagyok, megnézem a kilátókat. Oda csak reggel megy busz, így hát itt az ideje kipróbálni a stoppolást. Negyed órát sem vártam, amikor megállt mellettem a postás és a csomagtartóra mutogatott.


Beugrottam a dobozos mikrobusz hátsó részébe, megütögettem a plafont, hogy mehetünk és már ott se voltunk.
A kilátás pompás, lehet fotózni is, csak hát a fogaim kocognak ebben a hidegben, de legalább haladunk. 


Fent az összes étterem és ajándékárus zárva volt, de japán turistában nem volt hiány. A hely nem annyira látványos mint hittem, kicsit sétálgattam, fotóztam és továbbálltam. 



Na itt megint kiderült, hogy hiába két pont között a legrövidebb út az egyenes, a japánok biztos tesznek bele egy kanyart. Az egy dolog, hogy  közlekedési lámpák nem másodpercben írják ki hogy mikor lesz zöld, hanem ilyen béna ledekkel illusztrálják. 


A kereszteződéseknél sem zebra van, hanem tök értelmetlen helyeken liftes aluljárókat építenek. A kocsikról meg ne is beszéljünk. Ennyi borzalmasan ronda, téglalap formájú szappantartót még sehol nem láttam. 


Épp Aso város szélén stoppolgattam, amikor egy anyuka vett fel a lányával.
Megálltak, szállnék be, nyitnom az ajtót. A kilincs lenyomásához kell a kezem, de utána automata mozgatja. 
Beültem. 
Magától nem csukódik be, kézzel meg kell húznom és csak utána indul be az automatika. 
Nem is értem.
Most vagy legyen manuális, mert ezzel a mozdulattal be is húzhattam volna vagy legyen teljesen automata.


A csajok bár nem beszéltek angolul nagyon jófejek voltak és a google fordító segítségével egész jól eldumálgattunk. Csak a szomszéd faluba készültek, de megsajnáltak és elvittek a 25 kilométerre levő Kurokawa Onsenhez. 
A falu Japán legismertebb és legszebb gyógyfürdőinek egyike. Hatalmas hegyek és sűrű erdők között bújik meg a völgyben és sebes sodrású patak csörgedezik a közepén. Van vagy 30 gyógyfürdő, ami csak rád vár és a legtöbbnek van kinti része is. A turinfóban lehet venni bérletet (1300 yen = 3200 Ft), ami 3 általad kiválasztott helyre érvényes. 
Mivel már kezdett sötétedni, elindultam szállást keresni. A falu nem túl nagy és sok az erdős rész, ezért tudtam, hogy nem lesz nehéz dolgom. A dombtetőn rátaláltam a használaton kívüli tólóajtós szentélyre és egyből tudtam, hogy ez az én helyem. Levettem a cipőt, kipakoltam a sátrat és perceken belül megvolt a lakosztályt. 



Kint javában esett az eső, én meg bentről hallgattam és nagyon nem zavart. Reggel otthagytam a motyót és elindultam gyógyfürdőzni. 
A turistatérképen levő képek alapján kiválasztottam a legszebbeket. Az elsőhöz talán 5 percet, ha kellett sétálni és rajtam kívül senki nem volt még. Levettem a gúnyát és kicsit vacogva mentem ki a fütetlen folyosón a kinti medencéhez, de megérte (Roten-buro). A pici forróvizű medencét, sziklák és klassz növények vették körbe és miközben élveztem a víz hőfokát, hallgattam a patakcsobogását. 


Viszont az eső ismét rákezdett. 
Gondoltam másodiknak olyan helyet választok, ahol tető is van. Egész jót találtam szemben bambuszligettel, alattam a patakkal. 


És a minden  “horror drága” Japánban, ez nem került 1000 Ft-ba sem. 
A harmadiknak pedig a környék legfelkapottabbját az Ikoit választottam, ahol kis vizesés és több medence is van. 
Na itt már egész sokan voltunk. A fürdők nem koedukáltak és mindenki meztelenül fürdik. Az agyafúrt japcsik nem teszik ki a medence mellé a törülközőt, hanem felteszik a fejükre és kiszálláskor  kéznél van. Jó dolog a gyógyfürdőzés és a szaunázás, de ez nekem mindig is közösségi élmény volt és egyedül kicsit uncsi. Úgy hogy nem tudtam sehol órákat tölteni.
Pechemre az eső sem akart elállni, de abban bíztam, ha lejutok a tengerpartra, ott jobb idő lesz. Összekaptam a motyót és kiálltam stoppolni.
Áztam az esőben és elment mellettem egy mikrobusz, még intettem is nekik és pár perc múlva visszajöttek. A házaspár kicsit beszélt angolul és régebben ők is többször stoppoltak, ezért vettek fel. Ahogy magasabbra mentünk az esőt felváltotta a havazás, de aztán átbuktunk a hágon és leereszkedtünk a tengerpartra, ahol már vidámabb idő volt. Beppoban a pályaudvaron tettek ki. A tengerparti várost, óriási vulkanikus hegyek veszik körbe, rengeteg túraútvonallal és gyógyfürdővel. 
Aztán kiderült, hogy a képeken szereplő különböző színű és méretű onszenek mindegyike mesterséges. Mármint a víz nem, de mindenhol kibetonozott medencék vannak és olyan mint ha valami aquaparkban lennék.
Még a titkos onszen is ahová naponta "csak" 100-200 ember megy, is ember kéz által kibetonozott erdei medence. Sép szép, de ilyet már láttam. 
Inkább szereztem jegyet a hiroshimai shinkanzenre. Indulásig volt még 1,5 órám és körbenéztem a városban. 
Malajziában sajna elkövettem egy marha nagy hibát, nem vettem japán konnektor átalakítót. Itt meg 5 nap keresgélés után sem találtam. Hatalmas müszaki áruházak tömkelegét jártam be, de sehol nincs. 


Végül megláttam az egyik kávézóban netező turistát és tőle kértem segítséget. 
Megadta a paramétereket, és a többszintes Bic Camera áruházban tényleg volt, de a 28 dolgozóból senki nem beszélt angolul. Elmutogattam a telefontöltőm segítségével, hogy mit szeretnék. Úgy tettek mintha értenek és keresgéltünk. Végül meglett a polc amin a töltök vannak, az egyik pink színű dugalj nagyon esélyesnek tűnt, de mivel aranyárban adták, nem akartam rizikózni. Kérdezem az eladót, hogy jó-e. Ő rá se nézett, hanem a szöveget olvasta. Mutogatom, hogy nézze már meg, mert szerintem ez a tuti. Olvas tovább és ingatja a fejét. Kipróbálni nem lehet, de szerencsére sikerült óvatosan kibontanom a csomagolást és hozzáfértem a dugaljhoz. A töltöm belepasszol, lássuk a túloldalt is. Az eladók mögött láttam konnektort és néhány villámgyors mozdulattal kicseleztem őket és már nyomtam is bele lyukba. 
Stimmelt.
Az ürgének valahogy nem sikerült felismernie, hogy abban az országban ahol 50 éve él, milyen a szabvány konnektor. 

Az állomáson épp elcsíptem a vonatot és amíg töltöttem a laptopot, kinyitottam az útikönyvet és szemet szúrt pár jó hely. Még szerencse, hogy bérletem van és bármikor újratervezhetek. 
Kokurában leugrottam a 260-al robogó shinkanzenről, lepacsiztam a várral és irányt váltottam Tsuwano 700 éves városa felé.


A következő részben lesz némi kanyon-túra és bicajozás is.








1 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Szuper helyeken jartatok! Mi is utazunk szinte állandóan... van egy blogunk ( www.eletvaltok.com ) es szivesen cimbizunk utazókkal. 😀

    VálaszTörlés