Érkezésünk Nepálba

Az indiai-nepáli határra épp nyitáskor érkeztünk. Az álmos vámtisztek akkor kapcsolták be a számítógépeket, a tévét és rendelték meg a reggeli teájukat. Mi csak ültünk és vártunk a szakadt irodában. Fél óra is eltelt mire bekönyveltek és bütötték azt a szerencsétlen pecsétet. 

Átgyalogoltunk a hídon és beléptünk a nepáli irodába. A két fickó mosolygott, poénkodott és a kezünkbe adtak egy űrlapot a szokásos kérdésekkel. 

A kedvencem a milyen nemű vagy.  

3 rubrika volt:férfi, nő, egyéb.

Ilyet több hivatalban is láttam, szóval ha transznemű vagy bátran vállalhatod, senki nem fog megdobálni.

Kicsengettük a vízumra a negyven dodót és elektromos riksával száguldoztunk az állomásra. 

Közben Seref szavai jártak a fejemben:

Sajnos ezt a kis országot két nagy mamut (India, Kína) veszi közre és mindenki szeretne harapni a tortából. Van sok kínai beruházás, de a gazdaság 60 %-ban Indiától függ. Az élelmiszerek, iparcikkek, gépjárművek és az üzemanyag is onnan jön. Sőt a Bihar államban élő emberek átjárnak ide dolgozni feleannyiért (5000 Rp/hó = 15 000 Ft), mint a Nepáliak. Ennek köszönhetően a hazaiak munka nélkül maradnak. Vannak ugyan nepáli bankok, de a pénzt ők is Indiától kérik kölcsön. Az oktatás sokba kerül és sajnos gyenge színvonalú, aki megteheti Indiába megy továbbtanulni. Ott diplomás orvosként vagy jogászként jól el tud éldegélni. Na meg persze az USA is rendszeresen szippantja el az agyakat. 

A kórházak is elég kezdetlegesek eltekintve a néhány magánklinikától.

Vidéken ahol nincs turizmus, ott a legtöbb ember a mezőgazdaságból él. Sok embernek nincs saját földje, ők bérelnek és cserébe leadják a betakarított termény felét. 

Ipar szinte nincs. 

Állítólag tervezik a víz és szélerőművek építését, de szerintem erre még sokat kell várni.

Ja és a világon található 14 darab nyolcezres hegyből 8 van Nepálban.

Busz nincs, de van helyette dzsip. Ahol mi heten ülnénk itt 12-en osztoztunk. Igaz, hogy az anyósülésen egy 150 centi magas, 40 kilós csajszi pöffeszkedett, de hátul, mi azért nem annyira vigadtunk. Viszont itt nincs az a tülekedés és végre látni erdőket, hegyeket nem csak embereket és koszt. Dudálás és kiabálás itt abszolút nincs, ez nem India. 

A becsekkolás a hostelbe pillanatok alatt megtörtént és fel is kisértek a szobánkhoz. Annyira jó itt és mindenki nagyon kedves (önzetlenül). Az utcákon nincsenek koldusok, ha valaki megszólít azt nem (csak) a pénzed érdekli, hanem rád kíváncsi. 

Elzarándokoltunk a Durbar Squarre és siralmas a látvány. 

Az egykori palotát igencsak megtépázta a tavalyi (2015) földrengés és a közelébe se lehet menni. A romok java részét már eltakarították, de lesz még pár év mire látogatható lesz. 

Viszont a Bodnath sztúpánál már nyoma sincs a tavalyi földrengésnek, a munkálatokkal már néhány hete végeztek. Az épületet szépen felújították és a lemenő nap fényében mindenhol vakítóan ragyog. 

Néhány harang megkondul, piros ruhás szerzetesek mantráznak, a hívők köröznek, a madarak szálldosnak, mi pedig isszuk a teát az egyik tetőteraszon.

A mantrázás abbamarad és megszólal az Om Mani Padme Hum.

Az emberek köröznek tovább, mi pedig elindulunk Orsi elé a reptérre.

Legközelebb az Everest Trekről olvashattok.

ITT