2016. december 23., péntek

Agra, ahol egy perc nyugtod sincsen

Sok helyen találkoztunk már kullancs módjára tapadó hellókákkal, de az agraiak mindenkin túltesznek és teljesen megölik az ott léted minden percét. Már a vonatállomáson elkezdték a hazugságaikat meg a fix áraikról rizsázni, de megmondtuk a tuk tukosnak, hogy kap 100 rúpiát (450Ft), ha kell akkor induljunk, ha nem akkor lesz tíz másik helyette. 



A Taj Mahal mellett van a hátizsákosok főhadiszállása, a Taj Ganj, ahol a tetőteraszos éttermektől kezdve a szállásokon át a pénzváltókig mindent megtalálni. Persze akad még póló és márványszobor árus, közért és Nemzeti Italbolt is. Nekünk másfél napunk volt, ezért nem tököltünk. Lepakoltunk a szálláson, kivitettük magunkat az Idgah buszállomásra (100 INR) és már robogtunk is a csirkés busszal (40 INR) Fatehpur Sikribe


Útközben elkezdtek gyülekezni a népek és amikor, már a kezemben lévő banánt sem tudtam volna leejteni, akkor kellett leszállnunk. 
Minden fizikai erőmet és a 47-es lábamat is be kellett vetni a leszálláshoz, de végül sikerült. A lábam még a földet sem érte, már is
3 tuk tukos karolgatott, hogy 40-ért elvisznek, ha további 200-ért felfogadjuk őket vezetőnek. Jót nevettünk és elindultunk gyalog. persze, hogy lett fuvar fél percen belül (3km). A nagymecsettől 200 méterre tett ki a tag, de megint ránk állt néhány hellóka. Most éppen motorral akartak volna "csak 100 rúpiáért" elvinni. 
És még ők voltak felháborodva, hogy miért nem megyünk velük.

Fatehpur Sikri volt az indiai mogul birodalom fővárosa 1571-1585-ig és a lakói valószínűleg vízhiány miatt hagyták el a várost. Napjainkban a palota maradványai és a Nagymecset épülete áll. Ahová az 54 méter magas Fenséges Kapun jutottunk be.
Majdnem.



De újabb hellóka közeledett, hogy ingyér körbevisz, csak utána nézzük meg a faragóműhelyét. Köszöntük szépen, de belőle sem kértünk. Ekkor jött a cipőt vegyük le és hagyjuk ott, meg a hosszúnadrág bérlős duma. Cipőt levettük, de a táskába tettük, hogy a másik kijáratón is ki tudjunk surranni. A nadrágra pedig felcsatoltam a szárát. Helyreállt a béke és beléptünk a több mint 10 000 hívőt befogadó Nagymecset udvarába. 



Épp élveztük volna az 500 éves épület auráját, ha nem állt volna bele az arcomba a koldus gyerek. Őt elhessegettük, akkor jött a toll árus és így tovább. Sajna kevesebb időt töltöttünk itt, mint szerettük volna, mert ezek a jólelkű és kedves hellókák teljesen tönkretették a helyet.


Megnéztük a márványépület belsejében az egyik főméltóság sírját és a palota felé vettük az irányt. Belépő 500 INR (2250 Ft), viszont bent csak csupasz falak vannak. 
Köszi.


Inkább kívülről megkerültük az épületegyüttest és ittunk egy jó tejes teát nála: 


Aztán irány haza. 
Pár lépésre a buszállomástól azt láttuk, hogy valaki fogóval turkál a vele szemközt ücsörgő ember szájában, kirántja a fogát, kidobja az utcára és vizet ad neki. 


A delikvens öblít és a szájában levő folyadékot az utcára köpi. Kicsit lefagyva néztük a jelenetet, aztán újra bootoltunk és elkezdtünk sírva röhögve.
This is India, my friend!

Vasárnap reggel néhány ezer helyi barátunkkal együtt megcéloztuk a világ egyik legtöbbet fényképezett épületét a Taj Mahalt


Belépő neked 1000 rúpia, a helyieknek 40. Cuccokat le kell adni egy koszos-retkes sufniban, az még 20 pénz csomagonként és utána már mehetsz is a fémdetektorig. Előtte összeterelik a népet, ahol persze az összes helyi úgy furakszik mint ha Brad Pitt osztogatna autogramot és megindul a harc a bejutásért. Átmész a fémdetektoron, jön a motozás utána már béke van és  a hatalmas területen, egész jól eloszlik ez a töménytelen sok ember. Nekem volt szerencsém harmadszorra itt járni, de továbbra is megdöbbenek az épület szépségén és a szimmetriáján. 



Nem rég keringett a neten egy cikk miszerint az épület a környezetszennyezés miatt teljesen beszürkült. Szerencsére ez nem így van sőt rendszeresen tisztogatják és a képeken is jól látszik, hogy most is gőzerővel igyekeznek, hogy továbbra is vakító fehér maradjon. 



Tagore itt jártakor ezt mondta: 
"Taj Mahal egy könnycsepp az örökkévalóság arcán"





Hát igen tényleg fantasztikus hely. 
Az agrai erőd falai annyira nem izgattak fel, ezért inkább a Baby Tajhoz mentünk, ami szintén egy mauzóleum a Jamuna-folyó túlpartján. Itt már közel sem voltak annyian mint a Tajnál, de nem is volt annyira ütös. 




Viszont a bejárattól pár lépésre találtunk egy tipik indiai kifőzdét. A tyúkok a lábunknál a kapirgáltak, az emberek mellettünk köpködtek, a tálakat csapvízből mosták el, de a kaja az fantasztikus volt. Némi lepénykenyér, lencsefőzelék, párolt zöldségek és évekre elegendő csili. 





A hely nagyon pörgött és harcolnunk kellett az asztalnál, hogy elférjünk, de megérte. Biztos ami biztos, dobtunk rá egy stampedli whiskeyt aztán kipróbáltuk a bringás riksát. 




Emberünknek mázlija volt, mert a park felé szinte végig lejtett az és nem kellett nagyon strapálnia magát. A park inkább néhány fa, de azért arra van eszük, hogy belépőt kérjenek (200 INR). Amikor meg a kerítés mellett sétáltunk le a folyópartra szöges drót és fegyveresek állták utunkat. Hiába van szembe a Taj nem tudtunk fotózni, de hát nyilván nem lehet mindent lezárni és 100 méterrel arrébb kifeküdtünk piknikezni és élveztük a szmog és dudálás mentes élet örömeit.


Hajnalban keltünk, hogy ne késsük le a Gayába tartó vonatot, de egy kis nehezítés várt a kijáratnál.
A portás sehol, lakat a kapun, szögesdrót a kerítésen, de persze egy-két jól irányzott mozdulattal átmásztunk és már jött is a tuk tuk. Elöző este kikérdeztük a recepcióst, aki szerint esélytelen lesz négykor az utcán találni valakit, de persze nem hittünk neki. A vonatunk a szomszéd városból indult, de Agrába 2,5 óra késéssel érkezett.
Sebaj.
Hála a gyors (tényleg) és ingyenes wifinek, addig töltögettem fel a blogra a képeket.


Nyilván minden arra járó belebámult az arcomba, meg a képernyőre és nem értették miért nézek rájuk furcsán, amikor ők jól szórakoznak.


Gayáig sikerült összeszednünk több mint 4 óra késést, amit nem bántunk, mert így hajnali ötre értünk oda. Az állomáson a tuk tukos lealkudta saját magát 500-ról 250-re, erre mi bemondtunk neki 200-at (15 km) és ő rábólintott.  
De hova is megyünk?
Az utolsó állomásunk Indiában Bodhgaya, a világ egyik legszentebb Buddhista zarándokhelye. 
Itt található az a banyánfa, ami alatt Sziddhártha herceg 35 éves korában megvilágosodott és elérte a Buddha tudatállapotot.
Ide több ok miatt jöttünk. Egyrészt itt van közös jóbarátunk Rita, 


aztán minden buddhista országnak van itt kolostora, és a non plusz ultra hogy most van a Monlam imafesztivál na meg útba esik Nepál felé. Korábban már jártam is és akkor nagyon megfogott a hely nyugalma és jót merengtem a több ezer éves fa alatt.

A fesztivál célja, hogy imádságokat mondjanak el, a szentként tisztelt guruk hosszú életéért a tanítások fennmaradásáért és a világbékéért. Az erős hittel és elkötelezettséggel szavalt közös imádkozások segítenek a béke elérését gátoló tényezők legyőzésében és elősegítik a harmonikus együttélés lehetőségét.


Rita barátai foglaltak nekünk szuper tiszta és kényelmes szállást, ahová reggel hatra estünk be és már megvolt a szobánk.
Ezúton is köszi nekik!

Lepihentünk csicsikálni, aztán dél felé összefutottunk Ritával és jót kajáltunk. Mint kiderült nagy mázlink van mert itt van a Karmapa (Tibet első, tudatosan újraszületett lámája) és hamarosan hosszú élet áldást fog osztani. A bőséges ebéd után elindultunk az egyik tibeti kolostorba, ahol több ezren gyűltek össze a közös mantrázásra és mindenki várta az áldást. Az egész esemény nagyon kedves és békés volt, bár a végén midenki megpróbált közelebb férkőzni, hogy ne maradjon ki az áldásból, de persze a mester rendületlenül osztotta. Nekünk is jutott belőle, aztán kaptunk némi étket és talán rizsbort meg egy képet róla. 

Áldásokkal most jól állok. A tatyómban őrzöm Teréz Anya fotóját és most melléraktam a 17. Karmapáét is. A fiatalember csak 32 éves, de hihetetlen erőtér veszi körül, amit bárki érezhet aki a közelében van. Érdekes volt látni a rengeteg járni is alig tudó tibeti nénit-bácsit, akik időt és pénzt nem sajnálva ide buszoztak, hogy ők is kapjanak az áldásból.






Le a kalappal előttük!


Nagyon jó látni, hogy itt mennyire más emberek vannak, mint az indiaiak. Nincs köpködés, harákolás, obégatás, mindenki mosolyog és örül, hogy itt lehet.
Sötétedés után még elmentünk A fához. A nyüzsgő utcáról, befordultunk a diszkövekkel kirakott gyalogútra és hamarosan elértük a fémdetektort. Innen már csak pár lépés a Fát körülvevő kert. Amint beléptünk hihetetlen nyugalom és béke vett körül. Elmondani nem lehet csak azt, hogy jó itt lenni. A csend és a nyugalom na meg a kolostort megvilágító fények mind hozzátettek ehhez az élményhez. Többször körbejártuk, helyenként leültünk és szívtuk magunkba a hely energiáját.

Másnap is visszamentünk, de azt gondolom, hogy este Ott voltam, délelőtt pedig nézőként voltam jelen. Sokan földre borulva négyütemű fekvőtámaszra hasonlító mozgást ismételve haladnak testhosszonként a több száz méter hosszú körön, mások lótuszülésben meditálnak és persze vannak akik saját sátorban védekeznek a szúnyogok elől.






Természetesen elmentünk több ország kolostorához is, 




de a legnagyobb élmény az volt, hogy sötétedés után ott lehettünk a fa alatt.
Délelőtt elbúcsúztunk Ritától, ő jön haza karácsonyozni, mi pedig Nepál felé sodródunk a helyi komfort nélküli buszokkal.

Patnába érve nagy fejtörést okozott volna, ha azon a retkes, mocsoktól és szartól hömpölygő buszállomáson magunktól kellett volna megtalálni a határhoz tartó buszt, de a sors keze most is mellénk szegődött. A Buszon kettővel mögöttünk üő nepáli srác szintén Bodhgayáról jött és jól ismerte a járást. Negyed órát tuti araszolgattunk a szarkupacok és buszok kipufogóit kerülgetve mire elértük a járgányunkat. Több mint három órát kellett várni, de Sereffel jókat beszélgettünk.

Legközelebb, azaz jövőre az Everest és Gokyo túrás élményeinkről olvashattok.

ITT

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése