2016. június 22., szerda

Roatán és Utila

Roatán valamelyik felmérés szerint a világ harmadik legszebb szigete. Az tény, hogy van pár látványos partja, de ez a cím erős túlzás. Az emberek közönyösek az árak meg a fellegekben járnak.

Kicsengettük a hajójegyet, utaztunk másfél órát és megérkeztünk a szigetre. A parkoló tömve volt taxisokkal és fejenként 15 dollárért akartak elvinni a 15 kilométerre lévő West Endre. Inkább kisétáltunk a főútra (200 m) és stoppoltunk.
Perceken belül eljutottunk a fővárosba, ahol felvett minket egy ír pasi. Neki a világ különböző pontjain vannak ingatlanjai, többek között itt is. A Sandy Beachen lévő szállása nagyon hangulatos, viszont a kajáldák, bulihelyek és a legszebb strandok 3 kilométerre vannak a West Enden. 
Azért rákérdeztünk, hogy mennyi lenne a szoba 3-4 éjszakára. Általában 40 USD/éj, de nekünk 25-ért kiadná a légkondis, patika tisztaságú szobát. Az ár még okés, a környezet szép csak az a baj, hogy a semmi közepén van. Megbeszéltük vele, hogy körülnézünk és max visszajövünk.



West Enden a legolcsóbb szállás 28 USD, közös fürdőszobával, wifi és klíma nélkül, ráadásul két szobának közös a fala és ha felállok az ágyra simán belátok a szomszéd hálószobába. Miután rájöttünk, hogy 5-10 percenként vannak a két hely között mikrobuszok (20 L = 250 Ft), nem volt kérdés, hogy visszamenjünk-e.
Nagyon nem bántuk meg, hogy az Chris szállását választottuk a zajos, egyszerű West Endi szállások helyett. Sajnos a nevére már nem emlékszem, de ha a főváros felől jövet a Carambola Garden előtti nagy kanyarban a jobb oldalon, majdnem szemben a Sandy Bay Public Schoolal.

Ez a West End tényleg nem rossz hely, vannak hangulatos étkezdék, szép a part csak semmi nincs a víz alatt, de mellette a Half Moon Bayben lehet sznorkelezni is. 



Viszont a helyieknek elmentek otthonról. A tengerparton halat alig árulnak, mindenhol csak csirke és tortilla van. Ha mégis van, akkor 15-20 dollár, a guacamole 10, burrito 5 dollár, na és most jön a dolgok pikantériája + 25 % adó!


Móni kért egy limonádét, ami helyi olvasatban azt jelentette, hogy flakon ásványvíz + 1 üres pohár és két karika citrom, kemény két dollárért. Nesze paraszt, még arra se vették a fáradtságot, hogy elkészítsék.
Búvárszemüveg bérlés 10, kajak 20 dollár/h, hajókirándulás 40-50 USD.



Iszonyatosan lusta és közömbös mindenki, turista alig van, de az árakból nem engednek egy centet sem. Hondurasban a fizetőeszköz a lempira (12 Ft), de itt a szigeten jobban szeretik a dollárt, viszont rosszul váltják. Ha dollárral fizetsz, akkor nem csak a 25 % adó megy rá a vacsira, hanem még legalább elbuksz 2 dollárt a váltás miatt.
Bármelyik közértbe vagy étterembe mész, mindenki telefonál és te vagy a legutolsó, amíg ő beszél vagy ki nem olvassa az újságot.
Szerencsére a szállásunk melletti utcában, az izraeli autómosó mögött, találtunk egy klasszikus kifőzdét. Minden reggel ott kezdtünk. Étlap híján nem volt nehéz dolgunk, kikértük az egyetlen itt kapható ételt a babos-sajtos baleadát (sült tortilla), meg Nescafét és máris jól kezdődött a reggelünk.

A sziget 30 km hosszú és motorral a legpraktikusabb körbejárni, ami 30 dollár/nap (Balin 3 dollár).
Alku nincs!
Na ezek nem ám valami csilli-villi fullos mocik, mint Mexikóban, hanem szakadt szutyok több sebből vérző 50 köbcentis kávédarálók. A fickó kitöltötte az elsőre a papírokat, azon nem volt fék, átírta a másodikra az meg állandóan lefulladt, végül a 3. lett a nyerő. 
Azért biztos, ami biztos körbefotóztam, nehogy ránk verjenek valami már meglévő karcolást.


Végül meglett a vas és elindultunk a sziget körre. A fővárosban megtankoltunk, de ezek sem egyszerűek. Benzinkúton nem tudnak visszaadni 50 dollárból és csak vigyorognak.
Utána jött a kávészerzés. Kinéztünk egy hangulatos helyet, ahol látszólag jó lehet a főzött kávé. Leadtuk a rendelést eltelt vagy 10 perc mire a csajszi rájött, hogy nincs kávéja, átment a boltba, aztán feleszmélt, hogy a gépet sem dugta be, de fél óra múlva már kortyolgattuk a zamatos feketét.
A kávétól feltöltődve száguldoztunk el a szeméttelep és a reptér mellett.


Egyszer csak feltűnt a kiírás:
Valami belső sugallat arra késztetett, hogy ezt meg kell nézni.



                            

Befordultunk, intettünk az őrnek, ő vigyázzba állt és már nyitotta is a sorompót. Legördültünk a tengerpartra és figyeltük a vizet. A parton ücsörgött egy fickó, aki a barátait várta. Ők sznorkel túrára mentek vezetővel, mert állítólag itt a legszebb a víz alatti élet.
És tényleg.
Látványos halak és csodaszép korallok között úszkálva fedeztük fel a zátony élővilágát. Eddig ez volt a leglátványosabb rész a Karibon.

Innen még elmociztunk a sziget végibe a Camp Baybe, lőttünk pár képet belecsúsztunk egy 10 dolláros görög saliba (+tax) és hazatértünk.




Majdnem el is felejtkeztem a sziget egyik legkomolyabb nevezetességéről, a sárga tengeralattjáróról. Él itt egy amerikai ürge, aki gyerekkorában elhatározta, hogy épít egy tengeralattjárót.
Megcsinálta és 900 dollárért levisz bárkit, 600 méter mélyre.


Kedves barátnőm Zsuzsa pár éve tesztelte és igen jókat mesélt róla. 3 ember fér be max + a tulaj. Indulás előtt felkötöznek egy egész disznót csalinak, utána beszállnak a fizető vendégek és kezdődik a nagy kaland. Süllyedés a mélybe, olyan mint ha az Avatarban lennél, körülötted mindenhol világítanak a planktonok, köröznek a cápák és leeszik a malackát. Néha akkorát löknek, hogy az egész tengeralattjáró megrándul tőle.
Szuper jó lehet legközelebb, ha erre járok, tuti kipróbálom.


A leírások szerint nincs, de a valóságban hetente háromszor van, közvetlen járat Roatánról Utilára. Sokan magasztalják ezt a szigetet, de nem tudtam rájönni miért.
Búvárként lehet, hogy szép dolgokat láthatsz, de hátizsákosként?
Minden méteren quadokat vagy tuk tukokat kell kerülgetni és olyan kosz és zaj van, mint Indiában.



Állítólag sokkal olcsóbb, mint Roatán, hát mi ezt nem vettük észre. Viszont Utilán nem igazán van, fürdésre alkalmas partszakasz, csak ha befizetsz valamelyik környező szigettúrára. 


Miután láttuk, hogy itt nem akarunk fürdeni, nem maradt más lehetőségünk, mint benevezni a Water Cay túrára.
Mivel hétvégén jártunk ott, nem kellett sokat várni, hamar összegyűlt a 6 ember. Motorcsónakkal átvittek a 20 percre lévő, paradicsomi hangulatú, lakatlan szigetre.
Na, ez már döfi.




Kiélveztük a paradicsomi állapotokat és belevetettük magunkat a türkizkék tengerbe. Itt sem rossz a víz alatti élet, de azért a Karib-tenger, kanyarban sincs az Indonéz szigetvilághoz képest.
Gondolom érezni az írásaimon, hogy ez a Honduras nem jött be nekem.
Így van.
Se az emberek, se a látnivalók, se a kaja, de legalább drága.
Copán nagyon klassz hely, de a többi?
Na talán Belize.
Ha a kora reggeli komppal elhagyod a szigetet, kitaxizol a San Pedro Sulai buszhoz, akkor estére átérhetsz Gutemalába (S.P.S- P. Cortez – P. Barrios), ahonnan másnap reggel indul a hajó Belizebe. Természetesen erre is van privát túra, háromszor annyiért mint ha busszal mennél.

A folytatásban cápákkal és rájákkal úszkálunk a paradicsomban.
Kattints:
IDE


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése