Első napom Kínában

Kína hatalmas ország, teli kulturális látnivalókkal és természeti csodákkal, amit 10 nap alatt lehetetlen körbejárni, ezért a választásunk a Guangxi tartományra esett. Kínának ezt a részét a gasztronómiája miatt nem, de a lélegzetelállító rizsteraszai vagy a trópusi kúpkarsztjai miatt mindenképp érdemes felkeresni.
A reptéren már a pénzváltásnál rájöttem, hogy nem lesz egyszerű dolgom ebben az országban. Angolt nem beszélni errefelé, de azért lett valaki, aki makogott pár szót. Kitöltettek velem két papírt, lefénymásolták az útlevelemet és 20 perc múlva már a zsebemben lapultak a ropogós bankók. Amin a nagyvezér feje van az a jüan (38Ft), a kisebb méretű, vezér nélküli papírpénz, a váltópénze, a jiao. Ezt ne felejtsd el, mert könnyen ráfaraghatsz! Kiléptem a reptér ajtaján, esik az eső. Király. A taxisok egyből kiszúrtak és megkezdődött az alkudozás. Angolul ők se beszélnek, de mire jó a mobil. Már üti is a szorgos kínai, az általa kiagyalt tarifát, ami kereken egy százas. Hatalmas nevetések, először én, aztán ő, végül 60 jüanban egyeztünk meg. Ha errefelé jársz érdemes női taxist választani, sokkal tisztább az autójuk és kérdés nélkül bekapcsolja a taxi órát. Robogtunk Guilin felé, az eddig sehol nem látott Volkswagen csodával, tuti: made in China. Meglepően jó minőségű úton haladtunk, az elválasztó sávnál mindenhol virágok, szemét sehol, de tuk-tukok se. Befordultunk a Sheraton mellett és megérkeztünk a Backstreet hostelbe, ahol Andiék már nagyon vártak. Üdvözöltük egymást, kértem kávét és vártuk, hogy elálljon az eső. Szállásunk a helyi Váci utcától látótávolságra van, így hát kimentünk korzózni. Kora délután van, az aszfalt még vizes, a sétálóutca üresen kong, jobb lesz kinézni a folyópartra. A környék meglepően tiszta, szemét sehol, ami egyébként utunk során szinte mindenhol így volt. Még levegőt is kapsz hála a gyárak és a tuk-tukok hiányának meg a rengeteg elektromos járműnek. Tök durva, hogy az Ázsiában megismert bemokat vagy más lepusztult iránytaxikat se látsz sehol, viszont van helyette menetrendszerinti busz. A sok elektromos gépezet miatt nagyon kell vigyázni! Hangjuk nincs, viszont a féket se ismerik és előszerettél közlekednek a járdán.

Na de térjünk vissza a folyópartra.

Jöttek az életképek:  napernyő a motoron,

utcai tofuárus,

macskák a bicajhoz kötve,

lovasszobrok a vízben,

árral szemben úszó kínaiak,

horgászok és követ sikáló takarítók,

na meg a hal és teknősárusok.

És persze esküvői fotózást is láttunk.

Mivel Gulin a parkok, tavak, szobrok és folyók városa nem kellett aggódnunk, a nap hátralevő része miatt. A klímája kicsit furcsa, vagy hideg van és köd vagy meleg és esik, ha mázlista vagy akkor süt a nap. Mi borongós időben értünk a parkba, a tóparton figyeltük a jó népet, amint fotózzák egymást a Nap és Hold templomával a háttérben.

A park tényleg csodálatos, egy kis oázis a városban, itt csend és nyugalom honol,

5 percnyire pedig már a tömegközlekedés.

Elsétáltunk az Elefánt sziklához és itt rájöttem, hogy Kínában, semmi sincs ingyen. A mészkőszikla pont olyan, mint a folyóból ivó elefánt. Az ormánya beleér a vízbe és épp szippantja magába az éltető nedűt. Megállnak az emberek fotózni, csináljunk ebből pénzt. A bambusz ugye gyorsan nő, miből tart több kilométer hosszan sövényt ültetni, te meg barátom, ha nem fizeted be a 70 jüanos belépőt, akkor így jártál. Mivel nincs ínyünkre az ilyen típusú lehúzás, ezért nem is támogattuk sehol. A bambuszok közül kilátva is látni a sziklát, igaz fotózni nem lehet, de azt megoldottuk a távolabbi hídról. A kép közepén a hajótól jobbra lévő szikla az.

Kínában, mindenhová szednek belépőt és a legócskább helyre is minimum 2000 Ft vagy inkább még több. Nyilván mi európai turisták, sokalljuk, de ez itt Kína, van több millió milliárdos, aki számolatlanul költi a pénzt.Viszont, a sok bambusz láttán, kellőképp megéheztem, jól esni némi kínai kaja valami autentikus helyen. Meg is van a kifőzde, csak helyiek ülnek bent, a szag is pont mint itthon, és még a pult mögötti alapanyagokra is rá tudok bökni. Elmutogattam mit szeretnék, pár perc múlva a felszolgáló letette a gőzölgő kerámiatálkát benne a zöldséges rizzsel. Külsőre jól nézett ki, a csalódás akkor ért, amikor megkóstoltam. Se íze, se bűze, forró víz + zöldségek. Szerencsére a pulton volt kitéve, chili és bambuszrügy darabok, na ezzel kicsit felturbóztam, de sokat nem javult. Utólag visszagondolva nem is volt ez rossz., Helyi viszonylatban. Mint kiderült a legtöbb kínai konyha nem használ chilit, sőt még fűszert is alig-alig. Nagyon durva, hogy itthon bármelyik kínaiban jobbat eszek, mint Kínának ebben a részében. Az italok se jobbak. A frissen facsart gyümölcslevek, annyiba kerülnek, mint itthon, a kávé 600-700 Ft és a tea is. Ráadásul a kávé legtöbbször nescafe, a teát meg nem is értem, terem nekik bőségesen és mégis aranyárban van. A sörök 3-4 %-osak, az ízük pont, mint az alkoholmentesé és a legolcsóbb, se rosszabb a többinél. Szót se róla, holnap megyünk az ország leglátványosabb rizsteraszaihoz, majd eszünk ott, vagy ha nem akkor a táj kárpótol.


folyt. köv.