2011. június 30., csütörtök

Szumátra, ahol még van matriarchátus


Szerencsénkre a mi gépünk landolt utoljára, ezért a biztonságiak megengedték, hogy reggel ötig szundizzunk a terminálban. Reggel összekapartuk magunkat romjainkból és kimentünk a reptér elé várni a buszt, ami átvisz a másik terminálra.

-          Az első busz reggel 6-kor indul! – világosított fel minket a biztonsági őr.
-          Köszi, akkor marad a taxi. - feleltem
Belőlük itt sincs hiány, persze amint megszámoltak minket, kapásból két taxival szerettek volna elfurikázni. Jót nevettem és végül 1 taxival, BKV jegyet megszégyenítő áron vitt át minket a tag, a másik terminálra. Becsekkolás, szokásos késés és 10 előtti landolás Padangban, Nyugat-Szumátra fővárosában.
A gépen csak mi négyen voltunk turisták. Amíg jöttek a csomagok, addig szereztem autót egész napra. Szumátrára sajnos csak 11 napunk van, ezért helyenként gyorsítani kell, ami itt bérelt kocsival fika pénzért megoldható. Megbeszéltem az ürgével a számunkra érinteni kívánt látnivalókat és indultunk. Elsőként megálltunk az útszéli vízesésnél, erről nem volt semmi infónk, de miért is ne,  



majd ebéd a Singkarak-tó partján. Na a többiek itt ijedtek meg kicsit. Padangi szakácsművészet Indonézia szerte népszerű, finom, gusztusos és drága (a többihez képest). Az étkezés általában úgy néz ki, hogy leülsz az asztalhoz, pincér jön, lepakol eléd minden földi jót, majd a végén megnézi a fogyasztást és vastagon fog a cerkája. Jáván hasonló a Nasi Campur, de ott ugyanezt megúszod 200 Ft-ból, itt minimum 5-600 Ft. Na szóval a csapat nem nagyon szívlelte a vitrin mögé kipakolt, nem túl bizalomgerjesztő étkeket. Ezek külsőre nem mindig a leggusztábbak, de a kókusztejes halak és a sült zöldségek mindig finomak, őket bátran ajánlom. Sajnos erre a térségre is nagyon jellemző, a sok hús, kevés zöldség, de azért tudtunk ételt találni. Szóval a többiek itt kicsit fényt kaptak, Bali után a kaják állaga, a pincér flegmasága, a higiénia hiánya és az elsőre átláthatatlan fizetési rendszer. Na jó, de ez Szumátra, azt ne felejtsük el. Mindenesetre egy jó sör mindent megold, hát még ha nincs hűtő és jéggel szervírozzák. Lenyomtuk az ebédet és rögtön mentünk is tovább, de sajnos nagyon ködös-párás idő van és nem lehet jó képeket készíteni a tóról. 



Következő megálló Belimbing falu, ahol akad még néhány 300 éves Minangkabau épület is. Mint kiderült a sofőrünknek fingja sincs róla, merre van a falu, de azért több eltévedés és hosszas keresgélés után csak meglett. Miután kiszálltam akkor jöttem rá én már jártam itt 8 éve, sőt a mecsetben csöveztem egy éjszakát.

A minangkabau törzsre jellemző a bivalyszarv formájú, fából készült épületek és a matriarchátus. Szumátrán rengeteg törzs él, némelyik keresztény, de ők muszlimok. Indonéziában csak nálunk meg talán még Pápuán valahol maradt fent az anyai ágon való öröklés. A gyerek amikor megszületik az anyja vezetéknevét kapja, esküvő után a lány szüleihez költöznek és a lánygyerek az örökös, a főnök pedig a nagymama vagy a dédi. Maga a név az ősidőkbe nyúlik vissza és több legenda is van róla. Minang – győzni, kerbao – bivaly, valaha több bivaly viadal volt a különböző törzsek között és akkor ordibálták: a bivaly győz. A másik legenda szerint vizibivalyt jelent, de akad olyan is, ami szerint az eredetije a pinang kabhu, ami igazi vagy eredeti házat jelent.

Na mindegy szóval behatoltunk a faluba, rajtunk kívül nincsenek más turisták, bár sajna a régi házak is romosak,   



de a díszítések így is megkapóak, 



kint néhol bivaly legel,   



szóba elegyedek néhány falusival. Mennyi idősek a házak, kik építették?
Sajna legtöbben csak vakarják a fejüket és kitalálnak rá valamit vagy még azt se. Tovább megyünk, vannak itt téglaházak és persze parabola antenna minden kertben. 



Miután megnéztük a pár romos régi épületet visszaülünk a sárga taxiba 



és haladunk tovább a Batu Sangkari palotához. Ez már jóval turistásabb hely, de sofőrünk ehhez is segítséget kér, viszont ennek köszönhetően tudunk még fotózni néhány érdekes régi épületet. 




Megérkezünk a palotához, 



épp akkor távoznak a nyugdíjas hollandok. Sajnos be nem mehetünk, mert az idők vasfoga kissé megviselte az épületet, viszont már nekiláttak a felújításnak. 





8 éve:





és most. 



Van némi különbség.
A palota mellett kislány árul rambutánt, veszek is tőle egy fürtöt, pechemre több rajta a hangya, mint a bolyban, de őket később halálra ítélem a mosdóban. Körbejárjuk a palotát, aztán megkérjük a mestert vigyen minket Bukittingibe. Az általunk megjelölt szállásról se hallott, de sebaj térkép a kezembe és navigálom merre menjen. Meg is van, laparkolunk, költözünk és búcsút intünk.

Bukittingi százezres, nyüzsgő nagyváros (háttérben a Singgalang vulkánnal, 2880 m), 



ahová piacnapokon a környező törzsifalvakból az asszonyok feljárnak eladni a portékájukat. Túl sok időt nem szántunk rá, de azt tartalmasan kihasználtuk. Vacsora után megnéztük a főteret és környékét majd hazafelé vettünk rojakot (maláj palacsinta)
Így készül a Martabak (sajnos ide nem fér fel):
http://vimeo.com/25661764

Másnap állatkert (nagyon lehangoló) és múzeum, 



na itt sztár vagy, hogy kell ezt most szépen mondani celeb (hányok ezektől) lehetsz. Mindenki hívogat: 




-          Mi is szeretnénk fotót veled.
-          Utána mi is. – jön az újabb felkérés.
Akad, aki telefonnal, más régi filmes géppel és persze a profi fotós pedig már egyből nyomtatja is ki a kész képet. 



Lerázzuk a rajongok népes táborát 



és a piac felé vesszük az irányt, először különféle húsos chipseket fedezünk fel, 



aztán jön a lacikonyha 


  
és a kínai, bocsánat indonéz ruhaárusok gyűrűje.
Innen már csak pár lépés a főtér és az óratorony 



1920-ban kapta ezt a szépséget az indonéz nép a holland királynőtől. A szomszédságában feltűnik pár telefonfülke 




és ATM is. 




Na, de a nyüzsgő város után nézzünk ki a zöldbe is, bemoval vagy ahogy itt hívják opelettel



átvitetjük magunkat a Panoráma parkba. A hely kissé szocreál, de a kilátás csúcs. 





Innen már csak pár kilométer Koto Gadang, az ezüstműves falu, naná, hogy felkeressük.
Zsuzsi egyből benéz a közeli ékszerészhez és örömmel látja az árak színvonalát, a minőség pedig makulátlan.

video


Biztos, ami biztos felkeresünk több másik galériát, de marad az első hely. Útközben látunk gyümölcsevő denevéreket, törzsiházakat,



kredencen alvómacskát 



és szövőnőt is.

video


Miután a lányok felvásárolták az egész üzletet mehetünk is a cuccainkért és irány a buszállomás.



Célunk a Maninjao-tó felkeresése, ami kb. 1,5 óra buszozás, és Szumátra egyik leglátványosabb tavaként emlegetik, már az odavezető út se egyszerű, végig kanyarog, de ez még semmi, felérünk a kráter peremére (naná, hogy a tó a kráterben van) és onnan már csak 44 hajtűkanyar lefelé.   



A sofőr hátrakurjant:
-          Hol akartok kiszállni?
-          Arlene Guest House. – felelem.
-          Rendben.
Még vagy jó negyedórát megyünk a tóparton, amikor megáll a puszta közepén és hátraüvölt.
-          Megjöttünk.
Jobbról-balról, rizsteraszok, előttünk tábla: New Arlene G.H.
Bár a házat még nem látjuk a sok rizstől, meg a tóparti kókuszpálmáktól, de biztos ott van.
Haladunk be az egy nyomtávú kis ösvényen és csodáljuk a környező tájat. 



A tóparton hangulatos kis hippi tanya fogad, klassz étterem döglős résszel és rattan bútorokkal, homokos és füves strand kókuszpálmákkal,      



meg a tök egyszerű bungalók a rengeteg virággal.  



Szoba is és sör is van, lepihenünk az étterembe és élvezzük a hely kisugárzását. Este benézünk a faluba és urizálunk, halat és homárt eszünk. Igaz a firgek kicsik és folyamiak, de fincsik és a 6 db volt vagy 1000 Ft, kint ülünk a tóparton és élvezzük az életet, a naplemente ma elmarad,    



de a sör azért jól esik főként ilyen bambusz tartóból.   



Este lecsekkoljuk a környező utazási irodákat mennyiért óhajtanak minket elvinni Parapatba, de sajna nem szimpik az árak, na majd holnap megoldjuk.
Zalán és Zsuzsi tóparti fürdést tervez mára, mi pedig tókerülést stoppal és gyalogosan, ha már a moci nem jött össze. Utólag belegondolva ezt kár lett volna kihagyni!
Mindenfelé mosolygós emberek, akik előre köszönnek, 





csodálatos tájak és az otthoni konyhapolcon megtalálható fűszerek nagy részét itt a fákon láthattuk.
Láttunk rizsteraszokat,   



horgászversenyt,  


 szigeteket, 



haltelepeket,   



díszes házakat,  



és szegényebbeket, 



kövön fekvő kutyust, 



munkába megfáradt néniket, 



ebédeltünk fillérekért helyi kifőzdében,  



esőben utaztunk halszállító teherautón és többször hallottuk a müezzint is. 



Este közös vacsi Zsuzsiékkal és utána pedig megállapodtunk Alival a Parapati fuvarra.
- Minimum 15 óra utazás, de nem fogjátok megbánni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése