2011. június 29., szerda

Bali másképp


Sokat írtam már Baliról, ezért nem akarom ismételni önmagamat, de azért most sem unatkoztunk. Kután nem kértünk a lányoknak bukót, mert nem tűntek túl tisztának, ezért ők lobogó hajjal ültek mögöttünk egész addig, amíg rá nem kezdett az eső.
Ubud és a Batur vulkán között félreálltunk, megcsodáltunk pár táska és lámpaboltot majd az eső eláltával elkezdtük felfelé száguldani. A semmi közepén rendőrök ácsorogtak és szempillantásnyi idő alatt kiszúrták Andi lobogó haját. Nyilván nem álltunk meg és ők szerencsénkre nem jöttek utánunk, viszont Kintamani előtt is szoktak rendőrök lenni, ez most sem volt másképp. Ők még hevesebben integettek, de elsurrantunk mellettük, bár szegény Zsuzsit majdnem lekapták. Elmotoroztuk a közeli parkolóba levettük a vízhatlan ruhát és élveztük a kilátást.




Szerencsére az elvtársak nem akartak dolgozni. A nagy üldözés után jól esett a kráter peremén a svédasztalos ebéd, innen lemotoroztunk a Batur-tóhoz és sétáltunk egyet a vízparton.



Hazafelé még vettünk gyümölcsöt, 



majd benéztünk az örök élet forrásához,



és Gunung Kawitól csodáltuk az Agung vulkánt,



a holnap reggeli célunkat. Ubud előtt még belecsöppentünk egy templomi ceremóniába is





és végül megbüntetett a sors 1 durr defekttel. A majomerdőtől eleinte toltam a mocit, 



de hamar belefáradtam, felültem és alapgázon hazavezettem, a helyiek nagy örömére. Este révén már minden gumis zárva, éjjel pedig indulunk vulkánt mászni, de most se estem kétségbe. Ketuttól a recepcióstól megkérdeztem mit javasol.
-          Hagyd csak itt a kulcsot, mire visszaértek kész lesz.
-          Jó, de maximum 50 000 rúpiát tudunk fizetni.
-          Rendben megbeszélem a sráccal.
Nyilván ez a többszöröse a normálnak, de az idő nagy úr.
Este még ledőltünk kicsit és vártuk az éjfeles indulást. 1,5 óra kocsikázás után értünk a Pura Pasar Agunghoz (kb. 1500 méter), innen indul az ösvény az Agung vulkán csúcsára, vagyis jobban mondva, a csúcs alatti kráterperemre. A csúcs nem mászható. Az Agung a sziget legmagasabb és legszentebb vulkánja az év nagy részében nem mászható, de most szerencsénkre igen. A csúcsa 3142 méter magas és többen felhívták a figyelmünket a kabát és pulcsi viselésére.

Eleinte több száz lépcsőn haladtunk fölfelé a szentélyig, majd a mögötte lévő szeméttelepen vezetett utunk tovább. Ezek után meredek erdei terep 



és végül a vulkáni láva ill. kőtörmelékeken haladtunk felfelé. 




Ekkor már rájöttünk Zsuzsi miért választotta inkább a pihenést. A hegyi vezetőnk nem beszélt angolul, de helyi nyelven tudtam vele kommunikálni néhány szót. 3 óra menetelés után elkiáltotta magát:
- Sleep!
Na hát ezzel a beszólásával nem nagyon lopta be magát a szívünkbe.
Ő ezt komolyan is gondolta és már vette elő a pokrócát. Andi leterítette az esőkabátját a szomszédos barázdába és ott bújtunk össze napkeltéig,



 szegény Zalán végig vacogta ezt a 1,5 órát. Letelt az idő a fickó kiáltott:
-          Go.
Megindultunk peremhez, jobbról pedig már látszott a napkelte és a háttérben, Lombok szigete a Rinjani vulkánnal.



Fent kaptunk forró kávét és főtt tojást, az egyik helyi üvöltette a telefonját, a másik áldozott a vulkánnak




és a maréknyi turista pedig élvezte a napfelkeltét és veszettül fotózott és videózott.







video


Lefelé 3 óra alatt értünk le és közben a guide már elkezdte a tarhálást.
-          A sapkámat németektől kaptam, a hátizsákot szingapúriaktól, a cipőt meg hollandoktól.
-          Hát tőlünk nem fogsz kapni semmit. – gondoltam magamban.
Én is sokszor és szívesen támogatom a helyieket, de ez a másfél óra fagyoskodás, plussz a srác még angolul se beszél, nem segíti elő a nagy jótékonykodást. Én szívem szerint egy fityinget se adtam volna neki, de Andi megszavazott neki 2 doboz ciginyit.
Nem volt túl boldog, felpattant az új mocijára és elrobogott. Ja és ő nagyságrendekkel többet keres a kénbányászoknál. Kocsival vissza Ubudba, Zsuzsi is épp megreggelizett, a mocim kész és már indulhatunk is a tengerpartra. Menetközben már éreztem a fáradságot, de baj nélkül eljutottunk Padangbaiba. Beköltöztünk a szobába és átmentünk a Blue Lagoonba.


A korallok még mindig látványosak:



 és a falusiak továbbra is vendégszeretőek. Sok utazó csak átrohan itt és megy Lombokra vagy Gilire, pedig jóval többre érdemes a falu. Délután sznorkeleztünk, rákot eszegettünk és élveztük a napsütést.



Padangbaiból a Vizi Palotához (Tirta Gangga) vezetett az utunk, de menetközben Amlapura városában, óriási rendőri ellenőrzések voltak. Bukója már mindenkinek volt, de biztos, ami biztos, Zalán ment elől, ki is szedték a rendőrök. Mi Andival kicsit feljebb álltunk meg és 10 perc múlva Zalán rohant felénk.
-          Kéne a forgalmitok!
-          Mi történt? – kérdeztük egyszerre.
-          Az én motoromhoz más forgalmit adtak, lehet hogy elcserélte Kután a tag.
Visszarohant a zsarukhoz. Pár perc múlva megcsörrent a telefon.
-          Gyertek vissza légyszi. – hívott Zalán.
Nyeregbe pattantunk és mentünk, a kapitányság portáján értekeztünk a rendőrökkel, teljesen barátságos hangvétellel. Az én irataim stimmelnek, viszont Zalán papírját elcserélte Wayan. Itthon nyilván buktuk volna az aznapi motorozást, de itt azért minden rugalmasabb. Felhívták Wayant közölték vele, hogy 120 000 rúpiájába fog fájni ez a művelet, amit most rajtunk bevasalnak, aztán mehetünk, amerre látunk. Kifizettük a pénzt, Zalán lefotóztatta magát a rend őreivel



és már indultunk is volna. Viszont ők nem szándékoztak papírt adni a bírságról, nyilván jó ez a kis zsebpénz nekik.
-          Kérhetnénk valamiféle papírt a bírságról?
-          Azt sajnos nem lehet. – válaszolta a tiszt.
-          Akkor, mit tegyünk, ha legközelebb is megállítanak a kollegák? Nem szívesen fizetnénk ki mindenhol ezt a pénzt.
-          Na jó írok egy papírt, amin rajta lesz a telefonszámom. Ez megfelel?
-          Tökéletes.
Nyilván lecsekkoltam a számot és tényleg az övé, megkérdeztük merre a palota és boldog mosollyal mentük tovább.
A kert meseszép több tó, bennük hatalmas halak, szobrok mindenfelé, vízinövények és az egészet körbe lengi valami hihetetlen nyugodt, békés atmoszféra. Na a csajok itt kiugrálhatták magukat a szultán medencéjében lévő köveken, 



mi jókat röhögtünk rajtuk és rengeteget fotóztunk. Úgy döntöttünk, hogy nem fürdünk bármennyire szép itt, hanem többet sznorkelezünk a tengerben. Épp kávéztunk a medence feletti szuperpanorámás étteremben,





amikor megcsörrent a telefonom, Wayan a motorkölcsönzős hívott.
-          Mennyit fizettetek, minden oké, hova küldjem az iratokat?
-          Semmi gond, kifizettük a zsarukat, maradj csak Kután, kaptunk papírt, amit feltudunk mutatni a többi közegnek.
-          Szuper, amikor visszahozzátok a mocit, természetesen kifizetem nektek a bírságot.
-          Rendben, köszi.

Tökéletesen alakulnak a dolgok, megittuk a kávét és már indultunk is tovább a tenger felé. Útközben csodaszép rizsteraszokat fotóztunk,



majd aratókat láttunk,



végül megérkeztünk Amedbe.



8 éve itt álmos halászfalu állt, mára szinte minden ház panzió, étterem vagy búvárbázis, de a falusias hangulatát szerencsére megőrizte. A közeli Jemelukat céloztuk meg,



anno, itt süllyedt el a parttól száz méterre egy japán halászhajó, ezt akartuk megnézni. Viszont a gyomrunk már jelzett, beültünk a közeli étterembe, kikértük a halakat és gyönyörködtünk a tájban. Na igen ám, de közben a szél is felélénkült és vele együtt a hullámok. Bementünk a vízbe, de sajnos nagyon zavaros, szerencsére a hajót bója jelezte, és a kötélbe kapaszkodva leúsztunk, így láthattuk a felső részét meg a rá telepedett korallokat. A gyenge látási viszonyok miatt, inkább a napozást választottuk. Viszont még volt előttünk több óra motorozás Lovináig. 50 perc múlva értünk Tulambenbe, itt süllyedt el a Liberty nevű amerikai cirkáló. A lányok nem bíztak bennünk és letelepedtek a közeli szállodába a medence partján, persze a pincérek furcsán néztek, de nem mertek szólni. Mi felkerekedtünk és pár perc alatt meg is találtuk a Libertyt, tökéletes látási viszonyuk, töménytelen hal és a méretes roncs. Nem tudtuk merre nézzünk, jó dolgunkban végig úsztunk a roncs felett és élveztük a látványt. Párszor megismételtük a mutatványt majd visszaúsztunk a csajokhoz. A medencében lemostuk magunkról a tengervizet és elkortyolgattunk egy pohár söröcskét, viszont kiderült hogy még két órányira vagyunk Lovinától. Megszáradtunk a nap is már majdnem lement és indultunk. Farkas éhesen értünk Lovinába és valahogy az ösztönünk luxus szállásra vezérelt, amit sikeresen lealkudtam a felére. Tengerpart, medence, szabadtéri fürdőszoba, fejenként 2500 Ft-ért.
-          With very good breakfast! – hangsúlyozta többször a tulaj.
-          Na majd holnap meglátjuk tényleg annyira very good –e a reggeli, mindenesetre addig is együnk egyet.
Nem kellett sokat mennünk a hely adta magát a jobb oldalon. Terhes néni csalogatott be és közölte, csak most, csak nekünk elengedi az ÁFÁ-t.
Hát legyen.
Mint kiderült minden étel mennyei volt és az étterem benne van Bali 100 legjobb éttermében.
Kellemesen belakomáztunk, de a gondolataink már a másnapi delfinlesen jártak.
Este még nyomattunk egy medencés partyt majd nyugovóra tértünk.
Indulás reggel 6-kor, a csónak pont előttünk parkol és csak mi birtokoljuk. Jobbról napkelte,



de mi berregve megyünk a nyílt tenger felé. Fél óra elteltével legalább 100 hajó tűnik fel a vízen.
-          Ezt nem hiszem el! – kiáltok fel.
Pedig ez a valóság.
Hamarosan megjelenik az első delfincsapat, a hajók szinte vadásszák őket és mindenki törekszik minél közelebb kerülni hozzájuk. Ezáltal ők hamar távoznak. Idővel szerencsére oszlik a tömeg és mindenki talál magának saját delfineket, a végén márcsak 1 hajó marad rajtunk kívül és kb. 10 méterről figyeljük ezeket a csodálatos teremtményeket. Ők mellettünk úsznak, ugrálnak, majd eltűnnek a mélyben. 

video


Amilyen rosszul indult és nyomasztó volt az eleje annyira maradandó élményként maradt meg a vége. Vissza a szállásra lássuk milyen az a very good breakfast. Kávé vagy tea 2 toast kenyér és vaj. Egy darabig vártam hátha jön a többi, de csak nem akart érkezni, rá is kérdeztem. Ennyi. Úgy látszik túlzottan lealkudtam a szoba árát.
Kis lazítás, napozás, majd elmotoroztunk a gyógyfürdőbe,



utána vízesésben fürdés,



ebéd után újabb vulkán 3 tóval,




eperlé ívás és utolsó napunkon a gép indulása előtt visszamotoroztunk Kutára.

Érdemes megnézni (sajnos ide nem fér fel)

1.  http://vimeo.com/25658755
2.  http://vimeo.com/25662648

Több helyen végig ettük az étlapot, naplemente, 



na meg némi vásárlás, este pedig John kivitt minket a reptérre. Szerencsére itt is van közért a reptéren és amíg nyalogattam a jégkrémem, addig örömmel vettem észre a flakon vizem kifolyását a könyvekre és a táskám belsejébe. Kirámoltam a tatyót, a vizet megkiöntöttem a kukába, a közértesek röhögtek és adtak kéztörlőket. Örülök, hogy ma is tudtam némi mosolyt csalni a környezetem ajkára.

Gépünk a szokásos egy órás késéssel indult, de így is éjfél körül már Jakartában landoltunk.  A Szumátrára tartó gépünk reggel 8-kor indul, ezért már nincs értelme kimenni szállást keresni, de majdcsak megoldjuk valahogy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése