Jimnys kalandok

Miután Andiék megérkeztek Balira, kezdetét vette a nagy kaland: földön vízen, levegőben. Érkezéskor Zalán kicsit viseltesnek tűnt a Bangkokban elfogyasztott 10 Chang sörnek köszönhetően, de a gyógysör rendbe hozta és bevállalta az akklimatizációs motorozást a legszebb balinéz templomhoz, a Tanah Lothoz.

Este Kuta by Night az általam favorizált szórakozóhelyeken, nyitásként Green Box koktélbár, majd jöhet az Espresso bár.

Itthon miért nincs ilyen hely?

A bár az utca felől nyitott, itt muzsikál a vérprofi zenekar, ha nem akarsz bemenni a tömegbe, akkor megállsz a zenészek mellett a járdán, mögötted az autók araszolnak a dugóban, és a banda rezzenéstelen arccal bármit eljátszik, de persze, ha bátor vagy te is beállhatsz hozzájuk karaokaezni. Időnként beesik egy atom részeg félmeztelen ausztrál, számot kér és profi módon elénekli vagy Ferenczi Gyurit megszégyenitve harmonikázik. Innen az ember mindig átnéz a Bountyba vagy az Apacheba, de végül úgyis visszatér az Espressoba.

Másnap reggel kipihenjük az este fáradalmait és felkeressük a környék legszebb strandjait,

miután leadjuk a motort Wayannak, derül ki, hogy elhagytam a forgalmit.

Hogy lehet ez?

Nagyon könnyen, a bukótartóban volt állítólag és akár egy hirtelen mozdulat a bukóval és máris tova röppenhet.

-          Akkor 40 dollárt kérnék! – mutat a szerződésre Wayan.

-          Rendben! –felelem.

-          Bár remélem, megtalálod és én abban a pillanatban visszaadom a pénzt. Tudod, amíg nincs papír, addig a motornak állnia kell, plusz a rendőrségi ügyintézés. Na de gyertek, mert már vár benneteket a Jimnytek (terepjáróra emlékeztető 1000 ccm-es Suzuki).

Wayan és fia kivittek minket mocival a sarokra, ami nem kis élmény 70 literes hátizsákkal egyensúlyozva, ja meg plusz a kicsi elől. Épp megérkeztünk a sarokra, amikor leparkolt a Jimnynk, a tag kiszállt megmutogatta a külső karcolásokat és elviharzott.

Na innen kezdődtek a kalandok!

Bepréseltük hátra a lányokat és a 4 nagyzsákot, beültünk és Zalán indítózott. Jimny megmakacsolta magát, se kép, se hang. Pillanatokon belül, hozzá nem értő, segítőkész helyiek vettek körül minket és kezdtek el nyúlkálni a motortérben. Mi inkább felhívtuk a tulajt és ő kissé bizonytalan hangon ígérte, hogy hamarosan itt lesz. Biztos, ami biztos elmentünk Wayanhoz is és ő is telefonált, majd vissza a csajokhoz. Szegények már kellőképpen kitikkadtak az autóban, ezért hideg söröket osztogattunk nekik. Meg is jött a srác a cimbijével, beült a volánhoz, a haver meg a motortérben buzerált valamit és Jimny életre kelt. Zalánt jól leszidta, mondván a lábával biztos hozzáért valami kábelhez, ami blokkolta az indítást.

Persze a gép nem miatta indult be, de mi akkor ezt még nem tudhattuk.

Vidáman robogtunk a dugóban Gilimanuk felé, a nagy ijedtségre kellően megéheztünk és épp kapóra jött az útszéli lacikonyhás. Halat és csirkét reklámozott a ponyva, na meg kacsát, de az épp nem volt. Percek alatt elénk is tették a menüt és jóízűen belakomáztunk, igaz kanaluk csak 1 volt, sebaj, megy ez anélkül is. Végül tokkal-vonóval fizettünk négyünkre 600 Ft-ot. Vissza prés a Jimnybe és robogunk tovább, ekkor már láttam, hogy nincs értelme átmenni Jávára, mert hullafáradtan érkeznénk az Ijen platóhoz és biztos nem élveznénk a látványt. Ezért inkább a Menjangan sziget közeli falu javasoltam alvásra, persze mindenki egyetértett. Éjfél felé megálltunk 1 EÜ szünetre, lányok ki, csomagok szintén, irány a bokor, majd vissza. 

Beszállás.

Jimny most sem ad életjelet, fejlámpa előtúr Zalánnal mozgatjuk az aksi kábeleket és hopp felvillan a lámpa. Ő beszáll, én mozgatom a szálakat és Jimnynk beindul. Na ekkor jöttünk rá, hogy itten érintkezési hibák leledzenek, amik még okoztak pár bosszús percet nekünk. Megláttuk a Gilimanuk egyenesen táblát és dobtunk egy jobbost, jó fél óra autókázás körülöttünk már csak az erdő és megérkeztünk Banyuwedangba, itt állítólag van olcsó szálláshely. Letérünk a főútról, megvan a ház, csak épp hajnali ½ 2-kor már mindenki alszik. Nekiálltunk kopogni, dübörögni, dudálni és végül fény gyulladt, kulcs fordult a zárban. Álmos indonéz néz felénk, kérdem illendően van-e szabad szoba úgy kettő, hevesen bólogat. Az egyikből épp akkor lép ki a családfő, na ezt kapjuk mi Andival, másikba pedig elkíséri Zsuzsiékat. Reggel frissen üdén kelünk és megyünk a kikötőbe, persze kartelloznak és mindenki csak drágáért (600 000 Rp.) akar átvinni a szemközti sznorkel paradicsomba. Faképnél hagyjuk őket és megcélozzuk Labuan Lalangot, ott sincs másképp. Megreggelizünk, kifizetjük a Nemzeti Park belépőt, biztosítást és a kötelező vezetőt és már indulunk is Menjangan-szigetére.

Épp balinéz ünnepség van, aminek köszönhetően töménytelen mennyiségű, díszes ruhába öltözött ember tart oda és nyilván a szemetet a vízbe szórják. Kikötünk a partnál, kiúszunk a hajók között és megyünk a nagy kékség felé, kicsit félelmetes, de hívogató is egyben.

A zátony álomszép, tisztára, mint Komodó partjainál, halbölcsik és ovik mellett úszkálgatunk lefelé a sodrással és csak bámulunk ki a fejünkből. Vezetőnk zsákot húz maga után és ebbe szedi a nylon zacskókat, amiből sajna nincs hiány. Mi is segítünk neki, kár lenne ezért a csodáért. Még egy helyen megállunk sznorizni, itt megadja magát a bérelt szemüvegem is, de a mester kölcsönadja az övét. Kis napozás a hajón, majd irány vissza Balira. A mester váltig állítja, hogy turista helyben bérelt autóval nem mehet át Jávára csak helyi sofőrrel, de persze mi nem hiszünk neki. Nyilván arról szól az egész, hogy majd ő jópénzért elfuvaroz minket. A szárazföldön elbúcsúzunk és irány a komp. Persze Jimny minden alkalommal makrancoskodik. Kompon nincsenek túl sokan, a rendőr leint minket és meglepve nézi Zalán magyar jogsiját, kis tanakodás, cigizés, aztán jó utat kíván. Felmegyünk a fedélzetre és mint a sztárok mindenki jön hozzánk bandázni.

A szokásos: honnan jöttünk, hova megyünk, stb. Miután indonézül válaszolok, kicsit lefagynak és jönnek az újabb kérdések, meg a közös fotók. 

Kiszállunk Jáván és megtudakoljuk az irányt az Ijen platóhoz. szinte végig ki van táblázva, világosban gond nélkül haladunk, de aztán besötétedik és az út is elkezd emelkedni. Elérjük a legutolsó falut, innen már csak 15 km a cél. Az út a harmadrangú makadámút kategóriába sorolható és erősen hagy maga után kívánnivalót. Egyszercsak a semmi közepén Jimny barátunk lerohad, kézifék behúz, út szélén félreáll. Újabb fejlámpás töprengés, de semmi eredmény, mázlinkra motorhangot hallunk, a srácot leállítom. Épp a feleségével menne haza, és ért a mi kis autónkhoz. Nyugtatgat semmi gond csak ez a szerencsétlen túlhevült, ami nem meglepő:1000 ccm, 4 ember + csomagok. Az aksi kábeleket rendbe rakja, javasolja, hogy toljuk be. Megfordítjuk a gépet, Zalán visszaül és minket a halálfélelem környékez, kivilágítatlan Jimny robog lefelé ezerrel a hegyről, jobbról szakadék, balról meg erdő. Nem jött össze, nem indult be kettesben, a srác beült Zalán a helyére, beteszi négyesbe és neki sikerült. Zalán agyán átfutott a gondolat:

-          Na most láttuk utoljára a Jimnyt, meg a cuccainkat.

Persze nem így lett, épségben visszakaptuk, srác nyilván nem kért pénzt, jó utat kívánt és visszasétált a mocijához. Na innen még erőlködtünk 1-2 km-t felfelé, de rá kellett jönnünk ezt sötétben, ezzel a kocsival nem.

Addigra én is kicsit kifakadtam és elkiáltottam magamat:

-          Menjünk vissza a faszomba Balira!

Na azóta, ez szállóige lett.

Amíg a gépet megfordítottuk, szívtam egy kis friss levegőt és már megvolt a „B” terv.

Vissza a faluba, ott láttunk éttermet, majd ők szereznek járgányt. Legurultunk kényelmes tempóban, laparkoltuk a sztrájkoló masinát az Ijen Resto udvarán és szóba elegyedtem a fogadósokkal. Szobájuk már nincs, de vacsi igen, sörért és jégért elrohantak mocival, aztán rátértünk a lényegre. Jeepet tudnak szerezni, de csak holnap reggel szeretne jönni a mester, mi pedig ma akarunk menni. Hosszas győzködés után elintéztük, hogy este 10-re jön. Addig épp végeztünk is a lakomával.