2008. március 30., vasárnap

A világ leggazdagabb uralkodójának földjén

Brunei – Pulau Labuan - Kuala Penyu – Pulau Tiga – botanikus kert – K.K.
Kota Kinabalu, Sabah, Borneó.
Brunei esővel fogadott minket. A határon minden határőr nő volt, de pillanatok alatt elintézték a formaságokat. A 100 km-re lévő fővárosba igyekeztünk, cirka három busszal sikerült odajutnunk, de minden épp indult, ezért hamar odaértünk és közben az eső is elállt. Ahhoz képest, hogy Brunei milyen gazdag ország a buszai jóval szakadtabbak, mint Indonéziában.
Viszont mivel mindenkinek van legalább két autója (max. 1-2 évesek), ezért nincsenek sokan a buszon. Az első falu után a busz a tengerparton haladt egy darabig. Mindenhol füves partok lakótelepek és olajkutak. Poprádon gondolom, úgy reklámozzák a panellakásokat, hogy Tátrára néző, itt meg olajkútra néző. A strandon is láttunk sétálgató embereket amint a kutak mellett korzóznak el. A benzin 60, a gázolaj 40 Ft, azért ennél olcsóbbnak hittem. Kb. 350 000 ember lakja az egész országot és nem úgy tűnt, mintha nyomorognának. Az árak is drágábbak, mint malájföldön, de azért még mindig olcsóbb, mint nálunk. Az alkoholárusítás és fogyasztás be van tiltva az egész országban. Az emberek nyugodtak és ráérősek. A fővárost 50 000 ember lakja, de legalább annyi pláza van, mint nálunk, az utcán nincsenek gyalogosok, mindenki kocsival megy a WC-re is. Két kilométerre laktunk a központtól a busz ritkán jár, de stoppal pillanatok alatt felvettek. Az első muki zsír új Mazda 6-tal épp ment a reptérre. Kitesznek, ott ahol kéred és a végén még ők köszönik meg. A mecset elő teraszára ki ültünk, mert rákezdett az eső, hamarosan kijött az imám beszélgettünk pár szót és hozott nekünk dobozban enni-innivalót. Este olyan pár vitt haza, akik csak úgy kocsikáztak unalmukban. Másnap először a fővárossal szemközti úszófalut néztük meg (cölöpökön álló házak) mecsetjük, közértjeik és iskoláik is vannak. A motorcsónak sofőr csak úgy repesztett végig a csatornákon. Az emberek látszólag egyszerűen élnek, de a parton a parkolók, tömve vannak autókkal. Tehát amint szárazföldre teszik, a lábukat máris négykeréken gurulnak tovább. A csónakos csávó occsóért elvitt minket nagyorrú majmokat nézni a közeli mangrovésba. Láttunk is rengeteget, amint a fákon élték mindennapi életüket. A kicsi az anyja farkába kapaszkodva mászkált, az apa kissé lejjebb őrködött és amint betolakodók jöttek rikácsolva riogatta el őket. Akadtak kölykök, akik egymással játszva ugráltak ágról ágra. Innen vissza a partra majd busszal megcéloztuk az ország legnagyobb mecsetét, igen látványos, szép, gondozott kerttel és bent bőgetik a klímát ezerrel. Adtak ránk gúnyát és benézhettünk az emeleti imaterembe is. Újabb buszozás és megnéztük a szultán vidámparkját. A hivatalos sztori szerint a szultán 48. szülinapjára épült és mindenki ingyen használhatta egészen 2000-ig, de most már fizetős. A nem hivatalos sztori szerint a szultán járt Disneylandben és kitalálta, hogy ilyen kell Bruneibe is. És lett. Három óriási kerítéssel elválasztott terület, csak este van nyitva. Mi nappal jártunk arra, mert bemenni amúgy se akartunk csak megnézni a játékokat. A hely tiszta fantomváros az utcák is tök üresek. Az első helyen több sziklafalról lefelé jövő hullámvasutat már el is kezdték bontani, de a gokart talán még működik, a másik területen óriási színpad van a koncerteknek. A harmadik, pedig, ami még most is működik, elég gagyinak tűnt (óriáskerék, hinták, stb.) igaz 1994-ben épült. A szultán volt a világ leggazdagabb embere, de azért most is van még mit a tejbe aprítania. A palotája se a vízről, se a főútról nem látszik, jóformán csak a 24 karátos színarany kupolája. Hatalmas gondozott park veszi körbe és a palota nagyobb, mint maga a Vatikán, cirka 350 000 USD-ból épült fel. Ha költeni kell a fia se kiscserkész: 2000 autó, számos magánrepülő, ingatlanok a világ számos pontján és felhúzott Bruneiben egy szállodát (The Empire Hotel) 1,1 milliárd dollárból. A szultán kicsit be is rágott ezért az úrfi most Londonban él és évi 500 000USDt költhet csak. Szegény gyerek!!!!!!!!!
Hát az empire hotelt mi is megnéztük. Stillszerűen stoppal érkeztünk. Elölről nézve csodálkoztam is mi került ennyibe, hát bent rájöttem. Az ajtónyitó végzi a dolgát, mi besétálunk, át a recepción és megnézzük a szemközti teázót és ekkor készül leesni az állam. A teázó egy 80 méter magas átrium közepén található lefelé nézve még 2 szint van alattunk és 40méterrel a fejem felett a kupola, amin kinézve látni az eget. De nem is ez a lényeg, hanem ez az átrium egy légtér, és kb. 60 méter magas márványoszlopok, a padlón mozaikdíszítések, a korlát fából, de benne kövekből és kagylókból készült díszítés. Ja és ha előre nézek a 3*3 méteres üvegtáblákon kibámulva a tenger, a medence és a rendezett parkot látom. A kávézó bútora is teljesen egyedi, ezüst teáskannából szolgálják fel az itókát cirka 3000 Ft-ért. Ezért ezt inkább kihagyjuk. Mozgólépcsőn megyünk lefelé, közben meredünk kifelé az üvegfalon és ahol nem üveg van, ott mindenhol márvány, ill. gránit felületek. Jobbról feltűnik a kávézó alatt egy pub fekete zongorával, amin magától mozognak a billentyűk. Egy kis elektromos doboz és a technika erre is képes még zongorista se kell, akinek enni-inni kell adni. Leérve szemügyre veszem a sziszifuszi munkával kialakított kagyló és egyéb féldrágakőből kirakott több méter átmérőjű berakás, a hófehér márványlapok között. Szódával elmegy. Kinézünk a kertbe rendezett pázsit, hatalmas medence, bárok, jakuzzi, kis naplementéző domb és a medence körül vakító fehérhomokos part, amit nyilván repcsivel hozattak valahonnan. Kellemesen elidőztünk itt pár órát, aztán stoppal haza. Útközben benéztünk még egy plázába és a legzseniálisabb a játékterem volt. Először egy fiatal párt szúrtunk ki egymás mellett álltak és kosaraztak versenyre, a falra függesztett kosár segítségével. Meghatározott idő alatt kellett több pontot dobni. Aztán volt itt is karaoke kabin és püfölhető boxzsák is. Na meg a táncikálós gép, ahol általad kiválasztott zeneszámra táncolhatsz, úgy, hogy a padlót figyeled, hol gyullad ki a fény, jelezvén hová ugorj. A legjobb a zenegép volt. Kiválasztottál egy zeneszámot a képernyőn, láttad a zenekart, amint koncertezik és te adtad a zenét. Derékmagasságban 5 gomb és jelzi, hogy mikor melyiket kell megnyomnod. Ha elszúrod, akkor igen hamisan szól és dühös a közönség. Az egyik srác a Smoke on the Waterrel próbálkozott, de hát belőle nem lesz zenész az is tuti.
Következő nap a szultán egyik embere vitt ki minket a buszhoz, mint kiderült épp a palotába tartott, de hát minket sajnos nem tudott volna bevinni. Pár perccel a hajóindulás előtt érkeztünk. Felpattantunk és már mentünk is Labuan szigetére.
Az egész sziget vámmentes, itt 100 Ft a dobozos Tiger sör, Borneón 200 és a szárazföldön pedig 400 Ft, ugyanaz a kis 3 decis lötty. Itt is volt pár óránk a másik hajó indulásáig. Addig élveztük a vámmentes söröket és benéztünk a tengeri múzeumba. Sokféle hal és a környező tengerek élővilágát bemutató színvonalas tárlat fogadott. Újabb kompozás majd visszatértünk Borneóra (Sabah). Itt úgy döntöttünk, hogy szétválunk néhány napra. Mivel Kuala Penyuban nincs szálláshely és a vendégház is felújítás alatt, ezért benéztem a szemközti golfpályára. Itt is rákérdeztem a szállásra.
Sima ügy. Két hónapja egy biciklis germán mókus aludt ott. Már hozzák is a kávét, lezuhanyzok, majd dumálgatok a tulajjal. Már készül a naplemente és jó pár ember mocorog a pályán. Én is kinézek. Az egyik megkérdezni nem-e akarom kipróbálni. Simán. Még soha nem golfoztam. Ad is egy ütőt meg labdát, hogyha kedvem van, akkor játsszak. Ütök is néhányat több-kevesebb sikerrel. Épp egy dombra kell felütni a vizes árkon át, vagy el se megy az árokig, vagy túlütöm. Sötétedés után felkapcsolják a pilácsot és akkor is ütögetnek az arcok. Közben páran befejezték és leültek egy asztal köré. Dumálgatok az arcokkal, de aztán többen hazamennek. A tulaj családján kívül még 2 fickó marad. Kérdezik is, hogy szeretem-e a sört. Odaszólnak a tulajnak, kocsiba ül és pár perc múlva visszatér egy teli zacskóval. Mint kiderült 16 doboz volt benne, 4 jut mindenkinek. Hát igen kellemes hangulata lett az estének. Tizenegykor mindenki elment. Engem ott hagytak, a tulaj meghagyta, ha netalán bárki bejönne a birtokra, akkor nyugodtan dobjam ki. Mivel kis faluról van szó, nem fenyeget ilyen veszély. A TV-t is használhatom, ha akarom. Bekapcsolja nekem a ventillátort, leteszem a földre a matracot és a tőle kapott párnákat. Amint leteszem a fejem, már szundi. Másnap reggel áthajózom Pulau Tigára. Itt forgatták a legelső amerikai Surviver TV showt.
A sziget kicsike és dzsungel van mindenhol. 20 ember lakik itt, két szállás van, plusz a nemzeti park. A park a legolcsóbb viszont nincs kaja, én itt szállok meg, rajtam kívül senki sem alszik a 4 ágyas szobában. Van hűtőm, konyhám és nappalim is, na meg a tengerre néző terasz. A dolgozókkal malájul bandázom, sok dolguk nincs, néha füvet nyírnak, ha meg melegük van, alszanak az árnyékban. A szigeten van 3 iszap vulkán ebből kettőt meg is néztem. Itt az a menő, hogy a népek beleugrálnak, egymást bekenegetik, aztán 10 perc séta a tengerig és lemossák magukról. Mivel egyedül voltam így inkább kihagytam. Helyette szigettúrára mentem a dzsungelbe. Mindenfelé apró színes gyíkok mozogtak és több helyen láttam dzsungel tyúkokat.
Az erdőben rengeteg kagylóhéjba bujt rák izgett-mozgott. Aztán jött a majomrikácsolás majd a tukánok. Jónéhányan repkedtek ágról-ágra, persze fotózni lehetetlen volt őket, a sűrű növényzet miatt. A mi strandunkra visszaérve kis (fél méteres) leguánt láttam a parton mászkálni. Mostmár értem a 3 hófehér pöttyös bőrű brit miért a stégen napozik. Én követtem az állatkát és igyekeztem fotózni, aztán búvárszemüveget béreltem és amíg a visszajáróra vártam, addig feltűnt egy nagyobb is, amint épp fára mászik. A vízben a korallok sok helyen már elpusztultak, de azért lehetett meg néhány szépet találni és láttam teknőst pár méterre tőlem, de észrevett és rákapcsolt. Naplementekor egy idős malájjal beszélgettem a mólón, 10 perc alatt 2 halat fogott, úgy hogy csak damilt használt és medúza volt a csali. Itt nem nehéz, látván a halgazdagságot. A szigetről másnap ki a partra és stoppal vittek el a közeli városba. Itt van a mai napig üzemelő vasút (máshol nincs Borneón). Kissé lassú, 50 km/ 2,5 óra légkondi és ventillátor zéró. Folyót követve araszolgat a hegyek között. Itt már több turista is volt, mert a helyi cégek idehozzák őket raftingolni. A víz nagyon komoly, mint a filmekben, tajtékzó, fehér örvények között tudnak veszett tempóban haladni. De mivel csak 1,5 óra és több mint 10 000 Ft, ezért ezt ki kellett hagynom, helyette elmentem egy arborétumba. Ismét stoppoltam. A parkon belül, pedig olyan kisvasúttal vittek, mint nálunk a BNV-n. A park szenzációs, kis tavak, több száz féle orhidea (vadon elő és termesztett) tájképi kertek, szabadon kolbászoló ludak. A számomra a legérdekesebb pedig, az emberek által használt növények. Először a zöldségekkel kezdtek, aminek a javarészét még én sem ismertem, de sajnos sok nem volt kitáblázva. A helyi emberek itt eszik egy spéci páfrány legfrissebb hajtásait. Tök jó, de meg ilyennel se találkoztam eddig sehol. Páfrányból mellesleg itt nincs hiány, ami otthon szobapáfrány, az itt gazként nő úton-útfélen. A vízipálma pedig itt a fű. Sok ingoványos helyen ezt nyírják, rövidre vágva pont olyan, mint a fű. Ja a golfpályánál nem írtam, hogy a sok esőnek hála, 3 nap alatt nő 1 centit a fű, ezért mindennap kell nyírni. És a napi beugró 300 Ft. Bagó.
A nagyobb városokban itt is több tízezer forint a klubtagsági, de ebben a kisfaluban ennyiért senki nem menne el játszani. Szóval a zöldségek után jöttek a fűszerek. Sajnos ezeknek most nem volt szezonjuk. Majd az általam ismert összes trópusi gyümölcs meg jó néhány ismeretlen. Pechemre egyik fajta sem érett. Volt gyógynövényes kert is és emberi kéz alkotta őserdő. Az étterem zárva, de a park bejáratánál taliztam a tulajdonos hölggyel és ő megígérte, hogy félóra múlva értem jön és elvisznek a városba kajálni. Így is lett. Egy barátnőjével és a kislányával bevittek kajálni a városba (15km oda - 15 vissza). Persze az eső megint rákezdett, visszafelé meginvitált a házukba. 4 gyerek, rakás macska (ők csak házon kívül), két TV (az egyik plazma), néha a kettő egyszerre ment. Sütött némi rákot és még eldumálgattunk a családjáról. Majd visszavittek a szállásra. Tegnap 4 óra buszozás a hegyek között és megérkeztem Kota Kinabaluba, itt találkoztam Edinával. Ma piacoztunk és megnéztünk egy madármegfigyelő helyet, ahol a madarak pechünkre éppen nyaraltak. Kifelé menet egy villanegyedben néztünk a gyönyörű kerteket és a villákat. Az egyik tulajdonosa behívott minket, kínai nyugdíjas fószer (valaha ő volt Borneó egészségügyi rendszerének a vezetője). Több mint 30 éve lakik itt, róla akarták elnevezni az utcát, de ő inkább a Villa nevet adatta neki. Büszkén mutogatta a rengeteg féle orhideáját, aminek javarésze csak úgy magról vagy teljesen magától kelt ki. Emberfej nagyságú szarvasagancspáfrányok pedig a spóráikat vetettek el és burjánztak a fák tövén. Mondta, hogy a madarak ilyenkor távol vannak és csak 6 után repülnek haza a mocsárba. Holnap megnézünk 3 fehérhomokos szigetet, ahol jókat fogok búvárkodni. Holnapután pedig irány a Kinabalu hegy 4000 méter feletti csúcsa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése