Láttunk Orángutánokat

Kuching

Üdv immár Borneóról!

Mielőtt belemennék a régi sztorikba gyorsan megosztom veletek a mai fejleményeket, még így frissiben.

Tegnap repültünk át Edinával Kuala Lumpurból (K.L.) Kuchingba (Borneó, Sarawak). Csak mi voltunk fehérek a gépen. Mi fogad bennünket?

Zsír új reptér, 500 000 lakos, jobb géppark, mint nálunk, rendezett kertek, plázák, globalizáció, internet, golfpálya. Így képzelnéd el Borneót?

Ez a legnagyobb város a szigeten, de néhány kilométerrel arrébb már dzsungelek fogadnak. Tegnap a várossal ismerkedtünk, hangulatos folyóparti település. Nagyon zöld, ami nem csoda rengeteg az eső és a pára. Jókat korzóztunk fel-alá, szereztünk prosikat a turista irodából és sokat fotóztunk. Ma reggelre motorbérlést terveztünk, de egész éjszaka szakadt. Délelőtt 10 felé állt el, utána még időztünk és dél lett mire indulni tudtunk. A busz elvileg délben indult volna a közeli orchidea kertbe. A régi gyarmati stílusú épület előtt állva vártuk a deles buszt. Nem jött, de közben megállt mellettünk egy mikrobusz és picivel drágábban, mint a busz már repit is az orchideák felé. Megérkezünk és persze zárva. Ugyanis ma van Malajziában az elnökválasztás és mindenki megy szavazni. Kívülről megnézzük amit lehet, de semmit se látni. Beülünk ebédelni a szemközti kajáldába, a tulaj jön érdeklődni hová megyünk.

- Orángutánt nézni.

- Az 3-4 km innen és nem jár arra busz. Hogy mentek oda?

- Gyalog. - feleljük.

Rökönyödötten néz ránk.

- De hát 3 km (aszfalton), akartok ingyen sofőrt.

- Miért ne?

Megkérdez néhány tagot, akik az étteremben esznek, de senki nem megy arra. Felemeli a slusszkulcsát és ő visz el minket. Közben a választásról beszélünk, a városiak nagy része a kormánypártot, a falusiak pedig az ellenzéket támogatják. Kitesz a Semenggoh Orángután Rezervátumnál. Megvesszük a belépőt, de még több mint egy óránk van az orángután etetésig. Addig sétálunk a parkban, van néhány kikövezett ösvény, gyógynövénykert, gyümölcsös és betonút is. A fák errefelé feltűnően magasak (30-40 méter) és a rovarok nagyon színesek. Otthon soha nem látott színű szitakötők és bogarak, na meg lepkék sokaságát látni. Etetés előtt 20 perccel érünk a park főhadiszállásához. Már ki is szúrom az első orángutánt, amint az egyik falevelet eszegeti. Mászkál jobbra-balra az ágakon, némelyik vékonyabb, mint akarom, de nem törik el alatta, csak meghajlik, olyankor ő áthintázik egy másik ágra. A park központjánál sokan figyelik a virágzó kancsócskákat (rovarevő növény), de mint kiderült nem azt nézték, hanem a fűzöld színű leveli kígyót. Cirka fél méter hosszú és nehezen észrevehető. Nem veszélyes, tudjuk meg egy parkőrtől, mindenesetre nagyon szép. Sokat nem mozog, csak sütkérezik a leveleken. Hamarosan jön az első orángután. Ő még gyerek és a faágakon hülyéskedik és már várja a szokott banán adagját. Majd jön a haverja. Együtt mókáznak az ágakon, mi és a többi érdeklődő nagy örömére. Szerencsére nincs több száz turista, kb. 10 meg néhány helyi arc. A jóllakott majmok még maradnak, de a parkőr már hív minket, megyünk az erdőbe, ott is van etetőhely és ma épp a domináns hím várja a kajáját. Brutális méretű orángután, szemben ül velünk kb. 20 méterre és tömi magába a banánokat. Közben egy kisebb is fentről figyel, de amíg a nagy nem hagyja el az etetőhelyet addig ő nem mer odajönni. A nagy már a kókuszdiót hámozza. A dió rész számára is kemény, de sebaj felviszi egy fára. Koronája ugyan nincs és elég vékonyak az ágai, de csak verdesi hozzájuk. Közben pedig hallom a recsegő fa hangját. Na ő is észbe kap és átlendül egy karvastagságú fára. Itt sikeresen ki is bontja a kókuszt, messziről látjuk, ahogy fröcsköl ki a lé. Közben a kicsi is odamerészkedik és elcsen egy banánt, majd villámtempóban vissza is megy a fára. Picit még lessük őket, aztán egyedül bevetem magam a közeli erdei ösvényen, jódarabig megyek rajta, de ott sem látni több orángutánt csak néhány fészket a fákon. Huszonhárman lakják a parkot és mi ma négyet láttunk, azért ez sem rossz. Rengeteg jó kép készült. Amint jövök vissza az erdőből, Edina azzal fogad, hogy a fickó már jött utánam, mert tilos arra menni. Persze tábla nem jelölte, hogy az lenne ő is mondta neki.

Visszamegyünk a központhoz, a kicsi orángután még mindig ott van, kicsit még figyeljük, aztán megyünk. A kijáratnál elkezdünk stoppolni, pár perc és már a szavazásról hazafelé tartók autójában ülünk. Kitesznek a közelben, majd ismét stopp és pár perc múlva újabb autó áll meg. Ő már elvisz minket a közeli Bidayu törzs hosszúházához. Nem rossz, nem rossz, de teljesen mást vártam. Szumátrán a hosszúház az egy ház egy légtér ökörszarv formájú tetővel és itt él közel 50 ember. Itt a hosszúház, több cölöpökön álló ház, amit közös bambusznád járda köt össze. Hihetetlenek a kontrasztok. Az egyik házban a két nő egy fekvő barátnőjük szemöldökét ritkítja 3 spárga segítségével. Ezek, mint egy éles kés úgy működnek, a mellette lévő házon pedig parabola antenna. Aztán idős szottyadt nénike lábasban tapos egy zsák rizst és a szomszédház előtt, pedig Honda CR-V terepjáró áll. Szóval itt közel negyven ház alkot egy hosszúházat. Az utolsó háznál, 17 éves, angolul gyengén tudó kissrác szegődik hozzánk és beinvitál ősei közös tanácskozó helységébe. Vannak itt kötélre fűzött hősi koponyák, akik a japánokkal vívott harc során estek el és régi hosszúházak makettjei is. Visszamegyünk egy fából faragott pallón az utcára és itt már mindenfelé téglaházak vannak. Az egyikből rockzene szól, a másikban barátok beszélgetnek vagy kissrácok kártyáznak. A helyi fűszeresnél is van TV és hűtőszekrény is. Megnézzük a közeli falumúzeumot, csúcs innen a kilátás a közeli mészkőhegyekre és minden tiszta zöld kivéve az ezernyi színes virágot. A múzeumban rizstárolók, vadász eszközök, családi képek és egyéb használati eszközöket látunk. Belépő nincs csak adomány. Adtunk is nekik és beírtuk magunkat a könyvbe. Késő van már ideje hazatérni, jelzi a hasunk. A menetrendszerinti buszt intjük le elsőként. A sofőr fékez, de közli, hogy ma már nem megy Kuchingba, hanem csak haza. Ezen valahogy meg se lepődök, sebaj elvisz ingyen egy kereszteződéshez. Pár perc és már egy mikrobuszos bácsi visz vissza az orchidea kerthez. Buszmegálló 1 perc várakozás fiatal pár vesz fel. Épp egy erdei futásról jönnek. Minden héten, szombaton mennek futni a dzsungelbe 3 km-t. Van egy klub és mindig küldik az aktuális programot nekik, hogy mikor és hol találkoznak. Kiderül, hogy utazási irodájuk van, holnap lehet, hogy benézünk hozzájuk. Döbbenet. Erdei futásról jönnek, de a feleség kezében mobiltelefon, kihúzza az antennát és TV-t néz rajta. Meglesem már melyik műsor ennyire érdekes, hogy még ilyenkor is nézni kell. A látvány nem lep meg valamelyik idióta helyi szappanopera. Jófejek voltak a szállásunk előtt kitettek és mondták, hogy ha még itt vagyunk kedden, akkor értünk jönnek és elvisznek minket ilyen futásra. Beülünk a szállásunk éttermébe. Teljesen kulturált már majdhogynem az elit kategória.

Annyira bőgetik a klímát, hogy fel is megyek a pulcsimért. Edinának bejött a gyömbéres csirke de én többet ott nem eszek az fix. Kértem gombalevest: forró víz és benne konzerv gomba meg csirke, ami benne is maradt. Fűszer semmi, amit hoznak csípőset és szóját, még azzal se sikerült feljavítani. Másodiknak szardíniát kértem hagymával és chilivel. Direkt rákérdeztem hogy sült-e. Erre ők: igen persze. És kihoznak elém egy paradicsomos halkonzervet, kicsit felmelegítve meg némi rizst. Holnap már kell keresnem egy normális indiait, mert a kínai az elmúlt öt évben Malajziában semmit sem változott, bárhol eszed borzalmas. Na időm lejár, holnap megyünk strandolni és onnan indul egy dzsungeltúra a közeli csúcsra

Sziasztok!