Vietnámi tortúra

Phi Phi – Bangkok – Hanoi – Halong-öböl – Hanoi - Bangkok

Adós vagyok még pár régebbi sztorival, így hát neki is látok gyorsan.

Az első csoport hazament, Zsolttal 3 nap alatt rohamtempóban leszerveztünk mindent, aztán jött a második csapat. Ők már teljesen másmilyen emberek nem azok a partiarcok, hanem a csapat fele az a fajta, akinek a szar se elég büdös, de legalább a többiek jófejek voltak. Ez tudta feledtetni a sok negatív élményt.

De minden elmúlik egyszer és ez is végetért. A jófejeknek így tudtunk adni, rengeteg személyre szóló élményt. Utolsó esténken Phi Phi szigetén néhányan beültünk egy pubba thaiboxot nézni. Aki járt már Phi Phin jól ismeri a helyet. Ez az a hely, ahol te is bokszolhatsz a haveroddal és ők cserébe adnak fejenként egy parti vödröt, helyi whisky és kóla keverékével turbózva. A rendőr srác meg is fűzött, hogy menjünk fel a ringbe. Beleegyeztem de még két héttel később is sántítottam. Felvettük a boksz gatyát, ránk adták a kesztyűt, a térdvédőt és a sisakot. Persze ezeket előttünk is használták és jól tele izzadtak, de sebaj, 11 óra után ki figyeli ezt. Az első menet közepén Balázs véletlenül kétszer úgy eltalálta a lábamat, hogy majd összerogytam, de azért végig bokszoltam mind a 3 menetet. Hazafele még nem volt gond, de másnap erőteljesen bicegtem a kikötő felé. Ott kiosztottuk a véleménykérdőívet, de akadt aki levelet is irt a cégnek. Kifejezetten az utolsó panaszuk tetszett. Elmondtam a programot:hajókázás, mikrobusz jön értünk, kivisz a reptérre és ha meg tudjuk beszélni, akkor beugrunk a Tescoba kaját venni. Az egyik busz amelyikben én ültem megtudott állni, a másik nem, mert sietnie kellett valahová a reptér után, na és a 3 csajszi persze abban ült. Ezt meg írták a panaszlevélbe, hogy a csoport egyik fele megállt a Tesconál, a másik nem és ezért ők jelentősen drágábban tudtak csak kajálni a reptéren. A jelentős plusz költség kb. 100-150 Ft volt. Na mindegy hagyjuk.

Eztán jöttek a kalandok.

Leszálltunk Bangkokban, Pisti már várt a reptéren, 2 óránk volt átszállni a Hanoiba tartó gépre. Sikeresen becsekkoltunk és 1,5 óra múlva Hanoiban landoltunk. Na itt kissé fényt kaptunk. Ugye Thaiföldön jóval 30 fok feletti klíma volt, itt pedig a reptéren mindenki pufajkában, csizmában, vastag zoknikban és sapkában didereg. Én meg rövidnadrágban mozgatom a pipaszár lábaimat. Mondom Pistinek, gondolj csak Egyiptomra ott is így néznek ki az emberek reggel nyolckor a 20 fokos melegben. A WC-re tartva az egyik helyi arc közölte is velem, hogy kissé eltévedtem. Bizakodva kilépünk a reptéri fotocellás ajtón és, mint a Jég Veled című filmben, amikor a jamaicai bobcsapat megérkezik Kanadába. Max. 12 fok lehetett. Jönnek a taxis hiénák, de lerázzuk őket. Pisti húzta maga után a gurulós bőröndjét és haladtunk kifelé a reptérről. A fizető kapunál sorra álltak meg a taxik az egyikkel le is zsíroztam a fuvart, fejenként 3 dollárra. Beszenvedem a fájós lábamat hátra, mert elől fehér nő és két vityi (vietnámi) ül. Nézzünk kifelé az ablakból, sötét van, de mindenfelé böhömnagy villák, bevásárlóközpontok és idióta reklámok, amiken egy újfajta jövőképet vetítenek az emberek elé. Lakjunk medencés, pálmafás lakóparkokban és építsünk ilyen városokat. És tényleg sokfelé épülnek is, kialakult az a réteg, aki megveszi. Már több mint egy órája ülünk a taxiban és még mindig nem értünk be a belvárosba. Összenéztünk és megállapítjuk, hogy jó árat sikerült kialkudni.

A neten választottam ki a szállást Pisti nagy örömére 16 ágyas dormbed (fűtés nélkül.) De ők legalább szerveznek Halong-öbölbe tartó programokat. Beköltözünk és kimegyünk enni valamit. Beülünk egy ruppotlan helyi kajáldába, eszünk valami kásaszerűséget, megkóstoljuk a helyi sört és a rizspálinkát.

Na melyik volt a legdrágább szerinted?

Hát persze, hogy a leves 2 dollár. A sör 1 és a pálinka fél dollár. A levessel nyilván jól átvertek, ami teljesen normális Vietnámban. Ilyen téren semmi nem változott, de az új felhőkarcolók épülnek és javul a gazdaságuk is. Az esti fürdést inkább kihagyjuk és reggel arra ébredek, valaki a nevemen szólítva kelteget.

- Indul a túra a Halong öbölbe.

- Mikor?

- Fel óra múlva.

Király gyorsan öltözünk, csinálnak reggelire szendvicset és tűzünk a Halong-öböl felé. Szervezett program, program nélkül. 4 óra buszozás után feltesznek minket a hajóra, a kaja és a szállás benne van az árban. Finom több fogásos ebéd közben megismerkedünk asztaltársainkkal, 1 burmai származású amerikai pár és 2 kínai, aki szintén Amerikában él. Nagyon jófejek, jókat dumálunk. Néhány óra hajókázás után kikötünk egy barlangnál. Több mint száz lépcső felfelé, a lábam nagyon élvezi, de csak felbicegek.

Nagyon megérte, óriási termek, többféle, díszes kivilágítás és varázslatos panoráma a Halong-öböl mészkőhegyeire. Innen vissza a hajóra és akinek van kedve mehet kajakozni. Néhányan be is vállaljak a 10 fokos hőségben. Én még kabátot se hoztam magammal, ezért inkább kihagyjuk. A hajót se fűtik agyon. Visszajönnek az emberek, vacsi majd karaokae parti, több Queen és Beatles számot is elénekelünk. Aki 2 napot fizetett be, mint a burmaiak, azokat másnap viszik vissza a fővárosba. Minket elvisznek Cat Ba szigetére, kis buszozás majd megállunk egy kikötőben és feltesznek egy bárkára. Hát nincs melegünk, csak úgy vacog a fogunk, velünk szemben idős ausztrál pár, jókat röhögünk egymás kínján. A barlangban legalább meleg van. Vissza a buszhoz, újabb fázás, innen a sziget azonos nevű fővárosába visznek. Megérkezünk délre a szállásunkra és itt lezárult az aznapi program. Semmi infót nem adnak, hogy mit csinálj. Nyilván fürdeni nem fogunk a közeli strandon tizen pár fokban, a közelben van egy nemzeti park, ezt még Oszival itt jártamkor (2003) is kihagytuk. Na majd most. A taxi drága.

- Béreljünk motort ilyen hidegben? Vagy menjünk motoros taxival.

- Legyen.

Az egyik motoros taxis megkérdezi nem-e akarjuk kibérelni a motorját (nyilván ő se olyan hülye, hogy 40 km-t motorozzon). Persze hogy akarjuk. 3USD-ért oda is adja, semmi papírt nem kér, csak a pénzt és már adja is a kulcsot. Én vezetek ki a városból, de nagyon fázom, Pistinek van kabátja ezért ő veszi át a volánt. Kellően szét is fagyunk, kissé túlfutunk a parkon és 10 km-rel később egy kikötőben vesszük észre, hogy ez az út vége. Visszamegyünk és megtaláljuk a helyet, de 2 órás túra lenne felmenni a kilátóba. Erre már nincs időnk. Visszatérvén beülünk kávézni, nem egy Zserbó, de helyi viszonylatban igényes a hely. Rommá vagyunk fagyva és a helyiek nyugodtan teáznak. Mutogatok, hogy mi is innánk, először nem nagyon értik. Majd miután kimegy a 2 helyi tag, tulaj leveszi az asztalról a félig teli poharaikat, leteszi elénk és feltölti teával.

Kimosni azt minek!

Hát igen ez Vietnam, semmi se változott az elmúlt 5 évben.

Késve visszük vissza a fickónak a motorját és erőteljesen dühöng. Nyilván megijedt, hogy lenyúltuk a vasat.

3. napi program: visszahajózunk Halong városába, majd 2 óra várakozás 1 étteremnél, mi inkább bóklászunk aztán vissza a fővárosba. Ha én ilyen programokat szerveznék, nem hiszem, hogy sokáig maradnék az Eupolisznál. Egy napot meg Hanoiban töltöttünk. Megnéztük a Ho Chi Minh Mauzóleumot (én már jártam itt egyszer) amíg sorban állunk, beszélgetünk, hangoskodni persze nem lehet, levegőt is csak óvatosan vegyél és úgy terelgetnek befelé, mint az óvodásokat. Mögöttünk idős bácsi, mint kiderül, Cseh apuka és Magyar anyuka gyermeke. Magyarul beszélgetünk vele. Ő 2 hónapra jött. Összenézünk Pistivel és jót röhögünk, mi csak 4 napra, de az is sok. Bejutunk a mauzóleumba, Ho Apó nem mozdult sehova, mióta itt jártam. Egy a számára épített, iskola nagyságú, légkondis épületben alszik. Körülötte 4 fegyveres őrködik, hogy senki se zavarja meg az álmát. Kipipáljuk a dolgozószobáját és a régi telefonjait, na meg a kertjét is. Mindenhol óriási a tömeg, kígyózó sorok.

Menjünk innen.

Persze fényképezőgépet és kamerát nem vihetsz be a mauzóleumba. Leadom, de nem ott adják vissza, ahol elveszik. Újabb tortúra visszamenni érte, úgy hogy kikerüljünk több száz szembejövő embert. Huszárvágással és az egyik őr segítségével megoldjuk. A bejáratnál még a hátizsákjaink vannak leadva, persze ott meg nem lehetne kimenni, mert az a bejárat, de azért kisurranunk. A városban találkozunk igazi kreatív arcokkal, mint a koldus. Eljön mellettünk egy normális ember, meglátja, hogy turisták vagyunk és máris átváltozik dilis nyomorékká és pénzt akar kérni.

Szerinted sikerült neki? Szerintem nem.

Délután rátalálunk egy helyi buszra, ami kb. 50 Ft-ért ki is visz a reptérre. Vietnámban túl sok jó kaját most se találtunk, de a reptéren teljesen normális áron találunk egyet. És aztán megérkezünk a 30 fokos Bangkokba.