2006. február 3., péntek

Pokhara

Pokhara – Annapurna körtúra - Pokhara

Ja igen, Attila cucca megkerült és megvannak a fotók is, teli indiai életképekkel!
Visszatérve a túrára, szóval azt hittem, hogy amíg gyalogolok, nem költök semmire csak kajára és még pénzt is spórolok. Egy fenét hihetetlen árak voltak. Azok a rizsételek, amik Indiában 50 Ft-ba kerülnek, itt 3000 méter felett már 750-be, pedig a helyi emberek csak ezt eszik nap mint nap (nyilván nem ennyiért).
Most jön az összefüggés az előző árakkal, szóval az átlag nepáli 3000 Ft-ot keres / hó, itt pedig ezek a dögök nem akarnak engedni az áraikból, pedig nincs szezon és eleinte csak napi 1-2 turistával találkoztam. Mondom a hotelesnek, ha enged az árból, itt alszom és kétszer eszem, ő megvonja a vállát. Nem érdekli. Mondom neki, akkor elbuksz 6-700 Ft-ot, nem érdekli. Csak nem enged és ők sírnak, hogy nincs turista és szegények. Holott itt élnek a legjobban az emberek. Nem dolgoznak, ülnek a kisszéken és várják a turistákat. Ettől függően mindennap találtam jófej szegény embereket, akik örültek, hogy náluk eszek és a magaslati árakhoz képest olcsóbban.
Az emberek ugyan nem, de a táj, annál inkább elnyerte a tetszésemet. Érdekes volt látni a 4 évszakot, 3 héten belül. Virágzó rhododendron fák, amiken majmok ugrálnak, narancsot szüretelő helyiek, sárgult falevelek a földön, és a 8000 méteres havas csúcsok. Szóval lenyűgöző. Az első 7 nap egy folyót követett az út és a folyóval együtt emelkedtem fel 1000 méterről 4000 felé. Eleinte bővizű folyót követtem, majd a 7-8 nap már a gleccser eredeténél jártam, itt épphogy csöpög. Ez a túra abban tér el a többitől, hogy itt az idetévedő vándor bepillanthat a falvak életébe. Óránként haladtam át, hangulatos falvakon keresztül, persze mindegyik ház, jóformán vendégház is egyben. Szóval a szubtrópusi régióból követtem a folyót a magashegyig. Hihetetlen tájak, rizsföldek, havas csúcsok, virágzó erdők, mindennap mást láttam. Itt vagyok a hágó alatt, 4900 méteren és csak egy hotel van nyitva. Nincs választás, itt még a fagyos vizet is hatszoros áron akarják eladni. Megismerkedek egy fiatal izraeli párral, nekik nincs nagy gyakorlatuk, én egyedül vagyok, lezsírozzuk, hogy holnap együtt vágunk neki a hágónak. Amint lemegy a nap, repkednek a mínuszok, fűtés nincs, végül kőkeményen lealkudjuk az asztal alá tehető kerozinfőzőt és ott gubbasztunk az asztal körül.
Majd megmutatom a képet. Reggelre a vizem befagyott a szobában, az izraeli srác vizet vesz, a túrára, de fél óra múlva már jégkása. 3 óra gyaloglás felfelé a havas-jeges úton és elérjük a hágót, igaz ezt már vagy tízszer hittük előtte, de mindig jött újabb és újabb domb, de végül csak felértünk. Mi jöhet még, fotó, öröm sóhajok, de a neheze, mégcsak eztán jött. Lejutni a faluba 1800 m szintkülönbség, ezzel nincs is baj, viszont az út tükör jég és csak a kiálló rudakat látjuk. Ezek egymástól épp látótávnyira vannak, összesen 23-mat számoltam meg. Szóval 1400 m szint lefelé, helyenként hágóvas nyomok, hát igen úgy könnyű. Rengeteget csúszkálunk a 45-50 fokos jégfalakon, 3 óra kemény meló után értünk a jég végére és innen még, bő óra a falu. De megcsináltuk. Attól féltem, hogy vissza kell fordulnom és nem látom a másik oldalt. Eztán jött az ország legnépszerűbb túrája (Jomsom Trek). 2 nap dögunalom, szürke, sivár, sivatagi táj, helyenként kisebb oázisok (falvak), végig kiszáradt folyómedret követtem, ahol kamionversenyt lehetne rendezni, mint kiderült épül az út, jövőre, itt már busz fog járni. Egy helyen katonák állítanak le, ugyanis robbantanak, néhány pukkanás, kövek hullának, én meg mehetek tovább, át a függőhídon és az erdőn a következő faluba.
Függőhidakat nagyon bírom, azok a fajták, amiket a filmekben látni (Indiana Jones), naponta 3-4 ilyenen is átkelek. Időközben 50 körüli olasz párral gyaloglunk lefelé és este isszuk a helyben termett almából készült bort. A következő nap, végre már megszűnik a buszút és ismét ösvényen haladok esti szálláshelyemre, ahol már érik a narancs. Este buli van, nyert a kosár csapat, engem is meghívtak, és a házigazdám szívesen elkísér. Mindenkivel ropom a nepáli táncot a 80 évestől a 15 évesig és közben töltik belém a forró roksit (rizspálinka). Másnap fejfájósan megyek lefelé, vissza 1000 méterre. Lesz még ennek böjtje. Átkelek a hídon és jön az újabb felfelé 3200 m-re. A hágóból (1700 m) körpanoráma, rizsteraszok, sárguló mustárföldek és ködbe boruló havas csúcsok. Én meg eszem a jaksajtot és iszom a citromos teát. Apropó a jakvajas tea, valami borzalom, azt senkinek nem ajánlom. Közel két hét után mosni is illik, és az ország egyik legszebb kilátója alatt található vendégszállóba érve kimosom a ruhákat, amik kicsit bajosan száradnak. Este bevisszük a kéglibe, a kemence köré aggatva és a kezemben tartva szárítgatom kisebb-nagyobb sikerrel. Napkelte a Gurung Hillről nézve, nem egyszerű látvány. Jobbról, elölről és balról is 8000 méteres, ködös csúcsok vigyorognak rám a felkelő nap fényében. Ismét le 1500 méterre, majd még aznap 2400-ra. Nagyjából be is fejeztem volna a körtúrát, ha nem találom ki, hogy felmegyek az A.B.C.-hez (Annapurna alaptábor 4100 m) egy nap alatt felrohantam, meg egy másik alatt le. Tisztára, mint az Alpok csak itt 7-8 ezres csúcsok vannak. Időközben sok turistával lebratyiztam. Az úton főként koreaiakkal és kínaiakkal találkoztam, ugyanis most van a kínai újév. Egy biztos, hogy a koreaiaknál rondább embert a világon nem találni, ránézés alapján 5 naprendszerben köröztetném őket. Lefelé argentinekkel haverkodtam össze, az egyik srác most mellettem chatel keményen, a másik meg kint ücsörög és várja, hogy befejezzük az írást és mehessünk vacsizni, 100 Ft alatti áron. Nagyjából ugyanaz az útitervünk, de ők már holnap indulnak Indiába, nekem viszont még el kell mennem Bhote Odarba a cuccaimért, ugyanis nem cipeltem fel mindent a hegyre. Tegnap nagyokat ökörködtünk egy szűk kanyonban, a gyors sodrású folyó partján lévő gyógyfürdőben. Csak a csajok hiányoztak. Az ösvényen rengeteg a turista, de a fürdőben csak mi hárman voltunk.
Ja igen, tudni kell az Annapurna körtúráról, hogy ez nem kifejezetten turista ösvény, hanem kereskedelmi út is, ezért naponta több száz szamarat és az ő ürüléküket kell kerülgetni.
A túrát ma fejeztük be, méltóan megkoronázva. Jövünk le a hegyről, meglátunk egy parkoló buszt, totál tömve, a hátsó 3 sorban tűzifa.
Mikor megy a következő? – kérdem.
Holnap. – felel a vezető.
Több se kellett, pattantunk fel a tetőre és vártuk az indulást. A tető is megtelt, ide is jött tűzifa, szék, bőrönd és még 3 utas. Csináltam is klassz videofelvételeket. Jónéhányszor le kellett húzni a fejünket, hogy ne vigyék el az ágak. Pokhara klassz kis hely lenne, csak hát holnap tűzni kell innen, mert senki nem akar itt bekelni még egy hétig.
Mindenjót most már igyekszem rendszeresen írni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése