Pondicherry

Puri – Konark - Chilka-tó – Tirumala - Pondicherry

Mivel túl sok minden nem történt mostanság ezért írok egy kicsit még Nepálról.

Szóval az Annapurnán tavaly, több mint 24 000 turista járt, ebből 36 magyar, idén én voltam az első. Izraeliből volt a legtöbb. Csak ez a hegy cirka 1,5 millió dollárt hoz a konyhára az országnak, de ehhez képest a falvakban, mindenhol koldulnak az iskolák javára. Belépőt kérnek a gyógyforráshoz és a múzeumba.

Vajon hova lesz a pénz?

Azok az emberek, akiknek szállodájuk van a hegyen, szintén nincsenek nagy igényeik. Mindenkinek 6-10 szobája van, de a család kivétel nélkül a konyhában a sezlonon alszik.

Pokharában sajnos csak fél napot tudtam eltölteni, de mindenkit ismertem az utcában, zökkenőmentesen el tudtam intézni mindent. A szabó megvarrta a gatyámat, amíg a borbély megnyírt és közben az étteremben is leadtam a kajarendelést. Apropó borbély, nem semmi volt 1 óráig vágta a hajam és a három hetes szakállam, majd after shave helyett valami nedves kővel simította végig az arcom. Aztán fej, nyak és hátmasszázs, mindezt 150 Ft-ért.

Szóval ott könnyen el tudtam intézni mindent.

Miért jöttem vissza Indiába?

Kis tengerpartra és trópusi klímára vágytam.

Bhután sajnos számomra elérhetetlen a napi beugró 200 USD. Minden általad tervezett nap után fizetni kell, persze előre. Burmába akartam menni, de a szárazföldi határ le van zárva. Thaiföldre a repülő 160 USD egy útra. Így hát nem maradt más választás.

Ügyintézés Indiában (Calcutta): főposta, az épület akkora, mint nálunk a Nemzeti Bank. Megtalálom a képeslap osztályt, egyik ablaknál nyomnak légiposta bélyegzőt, átküld a másik ablakhoz, itt veszek bélyeget. Nem ragad. Mutogatnak kifelé. Nem értem. Kilépek az utcára, ragasztó emberek tömege ücsörög. Az egyik szimpatikus tagot megbízom a melóval. A ragasztás végeztével, annyit adsz neki, amennyit gondolsz. Adok neki 50 Ft-ot, nagyon megörül és még a postaládához is elkísér.

Bank (Puri): 100 USD-t váltottam be, nyertem rajta 200 Ft-ot viszont, elbuktam félórát. Jobbra-balra küldözgettek, várni itt-várni ott, írjam, le a nevem, címem útlevél és vízum számát, hány lyukas fogam van, stb.

Puri kopár tengerpartját magam mellett hagytam és megnéztem a híres Konarki templomegyüttest. Igen látványos és cirka ezer éves, de a több mint 1000 forintos belépőt nem szívesen fizettem volna ki. Követvén néhány helyi versenyzőt, a főfalon sétálva néztem meg kívülről a remekművet. Innen a Chilka tavat céloztam meg, ami állítólag dec.-jan. remek madármegfigyelő hely. A tó nagyon nulla, körüllőtte kopár pusztaság. Átkompolok helyi csónakkal a túlpartra, a mögöttem lévő robogókat időnként meg kell fogni, nehogy bebillenjenek a vízbe, de végül sikeresen átérünk. Hat madarat láttám összesen, ennél sokkal többet látok a vonatablakból kibámulva a rizsföldeken. A túlparton 3 óra várakozás (madárles) a buszra. Körülöttem mindenfelé kókuszpálmák, az egész falu engem bámul, pedig csak ücsörgök (ez megszokott errefelé, ha nem bámulnak, akkor kéregetnek vagy fogdosnak) értelmes szó nem jön ki belőlük. Az egyiknek magyarázom, hogy innék kókuszt, ő magyaráz, hogy nincsen. Felmutatok a feje felé. Felnéz.

- Magasan van (max. 3m).

Szóval kicsit sem lusták az emberek. Végül az egyik kissrácot felteszik a fára, az észlény két kézzel rángatja a kókuszt, alatta pedig röhög mindenki hátha leesik. Végül minden oké, én is elégedetten iszom a levet. A buszból remek naplemente, vörös égbolt, pálmafák, rizsföldek, madarak, szóval király. Közben mellettem szoptatja a nő a buszon a gyerekét. Este defekt, sebaj ezt is megoldják a helyi szakik és robogunk tovább. Végállomás 5 házas település, alvás az iskolában a kaller és a sofőr társaságában. Reggel 10 perc után, bedöglik a busz (másik). Madárles. Jön a teltházas busz. Mindenki megrohamozza, én sem akarok lemaradni, ezért mászok a tetőre, hátulról már nyom a következő, fentről pedig segítenek átvenni a zsákot. 25 embert számoltam össze, kb. 3X1m-es helyen. Tisztára, mint a marhavagonban csak itt van levegő.

A Bengáli-öböl partján felkerestem néhány tengerpartot, de egyik gagyibb, mint a másik így hát nem is időzök sehol. Amióta átjöttem Indiába, csak rohanok. 10 napja vagyok itt kb., de csak háromszor aludtam hotelben, éjszaka a vonaton vagy iskolában, stb..

Ja stoppolás. Persze itt is kipróbáltam 20 percet sem vártam, a helyiek segítségével megáll a kamion. Fél óra haladás után megyehatár, ez itt olyan, mint nálunk az országhatár. 2 óránk elveszett itt. Majd teázás és egyéb pihenés. 250 km- 9 óra alatt. Alvás egy kamionos pihenőben.

Tegnap megnéztem a hinduk legszentebb helyét (Tirumala), ez olyan nekik, mint az araboknak Mekka. A templom komplexum a hegytetején, idilli környezetben, hangulatos gránitsziklák közelében található 950 m magasan. Busszal felkapaszkodtam a csúcsra és szédületes panoráma fogadott az ablakból kitekintve. Alattam a falu, körülötte rizsföldek és a háttérben zöldellő dombok. A komplexum számomra semmi extra, szocreálforma épület, ahol hívők ezrei várakoznak a bejutásra. Reggeli sétám alkalmával esküvőbe csöppenek.

Itt is a család választotta ki, egymás számara a házasulandó feleket, akik az esküvőn találkoznak egymással először. Előtte csak telefonon kommunikálhatnak. Megkínáltak némi ananász pudinggal, rizzsel szószokkal és kávéval. Az érdekes az, hogy már a szertartás, közben elkezdenek enni az emberek, először a férfiak aztán a nők.

A hegyről lefelé a zarándokok útvonalát választom, gondolván, hogy majd jókat fotózom. Hát nem, nincs panoráma. A 9 km hosszú ösvényen sehol nincs kilátás, csak az utolsó 2 km-en, ott pedig mindenhol ajándék és kajaárusok vannak és villanyvezetékek tömkelege, tehát esélytelen a fotózás.

Ettem dinnyét (10FT/ szelet), már tették volna rá chili port, inkább kihagytam, utoljára Sri Lankán ettem chilis ananászt, eléggé meghatározó élmény volt, mellesleg azt is árultak.

Minden méteren, ahogy haladok lefelé, kajaárusok tömege, ettem főtt kukoricát is, ezt már chilivel. Próbáljátok ki, nem rossz!

Közben figyelem a hivőket, némelyik minden lépcsőt festékkel ken be, a másik, minden lépcsőfoknál gyertyát cseppent le. Megjegyzem van melójuk, az utolsó 2 km csak lépcső, 1500-tól láttam visszafelé a számozást. Nekem könnyű volt lefelé, de ezek itt kivétel nélkül felfelé haladnak. Az egész túrán, több mint 2000 lépcső van, tehát akad dolguk a hívőknek.

Most Madrastól délre, egy álmos, kis francia épületekkel teli kisvárosban, Pondicherryben vagyok és még mindig dél felé haladok.

Írjatok ti is!!!