A reptéren gyorsan végeztünk a formaságokkal és jött az első kihívás a jegyvásárlás.
Beszereztem a T Money kártyát, ami a metrón kívül, buszra, taxira, telefonálásra és még bolti vásárlásra is jó.
Előfordulási hely bármelyik bolt.
Ezt pikk-pakk megoldottam bankkártyával, viszont fel is kell tölteni, amihez készpénz kell.
A szemközti bankban teljesen korrekt árfolyamon váltották a ropogós húszasomat (euró).
A kártyafeltöltés bármelyik városi közértben működik bankkártyáról vagy készpénzzel, kivéve a reptéren.
Ott az automatát kértem meg, hogy segítsen, vagyis a mellette posztoló segéderőt. Nyilván nem én voltam az első szerencsétlen, aki ezzel a problémával küzdött és mosolyogva mutatta meg a metódust. Kártya rátesz az érzékelőre, angol nyelv kiválaszt, aztán a terhelendő összeg, a gép megeszi a lét és szempillantás alatt ráteszi a T Money kártyádra és számlát is ad róla.
Érdemes jócskán pakolni rá, mert az egész országban tudod használni. Ha nem bízol a masinákban, akkor bármelyik városi közértes feltölti a kívánt összeggel. Ezek után már csak hozzá kell érinteni a beléptető kapuhoz. Ott megjelenik a levont összeg és az egyenleg, aztán hajrá.
A reptérről Szöulba kb. 1000 Ft a bejutás, de az összes többi járaton csak 3-500 Ft-ba kerül az utazás. Függ a távolságtól és az átszállások számától.
A szöuli metró nagyon profi, 12 vonal, több száz állomás és olyan mintha Pest össze lenne kötve Szolnokkal és Székesfehérvárral. Angol kiírás mindenhol van és itt már régen rájöttek arra, amire a szerencsétlen BKV (bocs BKK) még nem.
A hülye turista nem tudja megjegyezni az állomás nevét, ezért számozzuk is meg!
Sőt bicajjal is fel lehet szállni, a kijelölt kocsikba.
Mielőtt jönne a metró az ajtóknál egymás mögött sorakoznak a népek, megvárják a leszállókat és kulturáltan, lökdösődés mentesen lépnek be a szerelvénybe. A legtöbb metrón szól valami zene, de az emberek csendben utaznak. Állítólag azért ilyen zárkozottak és illedelmesek, mert félnek attól, hogy más mit gondol róluk. Passz.
Érkezésem előtt annyit tudtam Koreáról hogy Samsung, Hyundai, Hello Kitty, és bazi nagyfejű ronda emberek lakhelye. Viszont a BBQ, a joghurtos fagyi és persze a Taekwondo is innen származik. Arról nem is beszélve, hogy az amcsi sorozatokban a főhösök koreai kocsikban száguldoznak, ide valósi telefonokat nyomkodnak és a spéci ruhájuk is talán itt készül.
Kiléptem a metróból a 9-es kapun és akkor jöttem rá, hova keveredtem. Kuala Lumpurban hajnali négykor is 31 fok volt, itt meg délután 4-kor sincs több 8-nál. Ami nem para, ha van meleg ruhád, de az én kabátom Balin jobban érezte magát és nem tartott velem. Még ez sem lett volna tragédia, ha nem az utolsó este veszem észre. Két pulcsiban caplattam a szálláshoz, a hideg utcákon ahol a leheletem is látszott.
A szállás a Hongdik egyetemtől pár saroknyira volt, ami olyan mint Bangkokban a Khao San Road.
Soha nem áll meg az élet.
A Hostel kicsi, csöndes és családias. A szobámban lakó két terebélyes chilei lányt kifaggattam, hol lehet olcsón kabátot venni, ledobtam a cumót és indultam is.
A piac pár metrómegállónyira volt tőlünk, de mivel lassan már tavaszodik, ezért senki nem árult téli ruhát. Persze mindenki pufi dzsekiben ácsorgott az utcán és amikor a kabátjukra mutogattam mindenki a plázába küldözgetett. Hallgattam rájuk és benéztem.
Kár volt.
Olyan árak voltak, hogy azt hittem hallucinálok.
Nem egy, nem két túrakabátot jóval 100 000 Ft felett kínáltak.
Koreában csak a közlekedés és a rizsbor olcsó (szodzsu), minden mást aranyárban mérnek.
Végül az egyik túriban találtam használt téli kabátot 1200 Ft-ért. Az ujjainál picit rövid, de erre a pár hétre jó lesz.
Hála a klímának a kabátot le se vettem, ami jól jött a késő esti városnézéskor.
Hát azt kell mondjam zajlik az élet.
A Hösök Terén több ezren tüntettek (cikk róla) gyertyával a kezükben és közben jobbnál jobb zenekarok adták a talp alá való Rock and Rollt.
Egy darabig hallgattam a zenét, aztán továbbálltam és készítettem pár fotót az éjszakai életről.
Itt még menő a vattacukor.
Akad aki szappanbuborékot fúj, de célba is dobálhatsz. Sajna valamiért a videókat nem tudom feltölteni.
A főnyeremény: minden ami plüss.
Ezek meg vannak veszve érte. A Hostelben felettem alvó koreai lány ágyára is legalább 8 plüss állat vigyázott, de a pénzváltós srác is óvodás méretű pandát szorongatott a kezében, miközben számolta a pénzt. Neked még nincs? Semmi gond, százával vannak automaták erre a célra!
A karaoke itt is nagyon megy, többszintes üvegpalotákban vitrin mögött, baráti társaságok és kevésbé ledér csajok élvezik az életet. Egyébként nagyon furi, hogy mindenki nagyon illedelmes, zárkozott, és gátlásos de a karaoke-tól senki nem riad vissza.
Lehet, hogy itt élik ki a gátlásaikat?
Sok ember mikrofonnal kezében kiáll az utcára és szerelmes dalokat énekel,
rappel vagy dobol.
Na de ez a kedvencem. Ha teli az étterem nem mennek máshová, hanem kiülnek elé a 3 fokban és várnak a bejutásra.
Biztos ami biztos, addig is kitudod választani az ételt:
Későn fekszenek és későn kelnek.
Reggel tízkor még senki vagy már senki nincs az utcákon.
Mindenki nagyon elegáns, a csajok csinosak, javarészt miniszoknyát, műszempillát és kontaktlencsét hordanak (csak Szöul). A ruha fekete-fehér vagy szürke, pont mint a kocsik. A lakosság 90 %-a saját, a többiek pedig német luxusautóval közlekedik.
A csajok állítólag nem használnak fehérítőt, szerintem igen és imádják a piros rúzst. Na meg a vásárlás, az a mindenük. Az egész ország úgy van kitalálva, hogy minden percben lehessen költeni.
Állítólag nagyon babonásak és minden lakásban van olyan helyiség amit nem használnak, mert az a szellemek lakhelye. Rendbontás nem igen van, piros lámpán senki nem megy át és a szabályokat mindenki betartja.
Dudálást 12 nap alatt egyszer hallottam, akkor is miattam volt.
Az utcákon kevés kuka van, de szemetet, sehol se láttam.
A költségek jóval magasabbak mint otthon, viszont a kezdőfizetés is 2000 USD felett van havonta és azért így már nem olyan durvák az árak. Ehhez képest a gyerekek addig a szülőkkel élnek, amíg meg nem nősülnek.
Az emberekről még írok később, most inkább térjünk vissza Szöulba.
A belvárosban több palota is van, ami szerepel az Unescos világörökségi listán, de nem estem tőlük hanyatt. A kertek biztos szépek, de a fákon még nincsenek levelek, virágok meg pláne és az épületek kongnak az ürességtől!
Viszont jól néznek ki a kapuőrök.
Na meg persze jó az a kezdeményezés, hogy a népviseletbe öltözött helyiek ingyen mehetnek be.
Náluk miért nincs ilyen?
Egyébként a belépők nagyon korrektek a legtöbb helyen kevesebb mint 1000 forintért be lehet jutni egy templomba, múzeumba vagy palotába. Alap, hogy mindenhol van tiszta, ingyenes WC, beleértve a metróállomásokat is. Erről valahogy a 4-es metró tervezői elfeledkeztek vagy csak elmutyizták a rászánt lét.
Kicsit tovább sétálva megint belefutottam a többezres tömegbe, akik, emberhez méltóan, békésen próbálták érvényre juttatni a jogaikat. Soha nem láttam még ennyi fegyverest, de ilyen békés tüntetést se. Senkin sem látszott az agresszió legapróbb szikrája sem.
Egyébként Szöul nem rossz hely, 10 millióan lakják + az agglomeráció, de rengeteg a park és a tér, sehol nincs szardínia érzésed. Ami pláne szimpatikus, hogy még az utcákon is tilos cigizni, kivéve a kijelölt helyeket.
Egyébként jó hír a dohányosoknak, hogy cigi nem drágább mint otthon.
Késő délután a háborús emlékmű felé vettem az irányt. Ezek az emlékek minden országban másképp élnek, valahol bosszút szítanak, itt meg a repülőkön és a tankokon játszanak a gyerkőcök.
Naplemente előtt még elsétáltam a kétszintes hídhoz, ahonnan a világ leghosszabb mesterséges zuhataga ömlik a folyóba.
Csak nem most, hanem majd áprilistól.
A következő részben kimerészkedek a városból és túrázok egyet a környező hegyek között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése