2016. május 25., szerda

Antigua és a környező vulkánok

Magunk mögött hagytuk az Atitlán tavat és 3 busszal tettük (20Q = 800 Ft) meg  Chichicastenangóba a 40 kilométeres távot. Szerencsére videóztam, így ti is kaphattok némi ízelítőt az utazásból.



video

A turista busz többe került volna, mint otthon a taxi (120 Q = 4800 Ft), de ezek 60 éves ex amcsi iskolabuszok (csirkés), tökéletesen megfeleltek nekünk. Chichi a vasárnapi indián piacáról híres, ezen kívül, a látnivalók száma kb. annyi, mint Kiskunlacházán. Mi szombat délután érkeztünk, de a szállással kicsit bajban voltunk. Találsz olcsón bolhásat, meg drágán tisztát. Végül egy saroknyira piactól ráleltünk az arany középútra.



Az árusok már délután nekiláttak a kirakodásnak, de a nagy piac tényleg vasárnap volt. A díszes ruhába öltözött indián nénik, nagyszerű fotótémák, de a piac 500 árusából kb. 400 turistákra specializálta magát: táskákkal, övekkel, fafaragásokkal és csak a maradék, aki zöldséget, gyümölcsöt vagy mást árul. Sejtettük, hogy ez lesz, mert már a 20 éves útikönyvek is írnak az ideérkező turista áradatról. 




Belőlük sokat nem láttunk, de ha ennyi árus van, akkor biztos jönnek majd, csak mi azt már nem várjuk meg. Mivel húsvét vasárnap jártunk ott, szintén szembejött a körmenet.

video

Lőttem pár képet és csirkés busszal gombokért áttelepedtünk Antiguába, mert állítólag ott frankó a húsvét. Ha az nem is, de a kisváros nagyon szuper hely. 


Szinte az összes 400 éves épületet helyreállították és eredeti állapotában pompázik, nincsenek magas házak és a világmárkák sem tehetik a homlokzatra a hatalmas, világító cégéreiket.



Ezeken a macskaköves utcákon és hangulatos tereken a kávézók között sétálni felér egy időutazással. Na, de van még egy bónusz is, a háttérben felbukkanó 3700 méter magas Agua-vulkán.




Itt is találkoztunk Jézussal, amint az ünneplőbe öltözött férfiak megmutatták neki a várost. 


Mi pedig a gyomrunkat követve beültünk a szomszédos lakás étterembe. Az angolul jól beszélő srác beinvitált az étkezőbe, ahonnan átláttuk a konyhai munkálatokat. A kötényes indián néni percek alatt, remek guacamolét készített és jóllakottan mehettünk tovább.



Antiguában extrém dolgok nem történtek velünk, de kinéztük, hogy van több vulkántúra a környéken. Elsőként a Pacayát céloztuk meg.


Laza 1,5 órás séta vagy lovaglás. A csapat néhány fiatal hölgy tagja kapva kapott az alkalmon és nem érintette lábával a talajt. Beszedték a belépőt (50Q) előlépett a vezetőnk és már mehettünk is.
A tempó nem volt rohanós, sőt az ösvényen mocorgó összes hangyát meg tudtuk számolni. Szinte mindenki más országból jött és jó kis sztorikat mesélt. A kráter pereméről körbenézve, remek képek sikeredtek.



Bemerészkedtünk a lávamezőre, ahol még van némi vulkáni utómüködés. Ezt kihasználva kapott mindenki mályvacukrot, nyársat és piríthatott magának. Az olvasztott nylon zacskóért sem rajongok, egyék csak az amcsik. Fennhangon magasztalták, hogy mennyire isteni a sült mályvacukor.


Pár percig elsütögettek, aztán irány vissza a buszhoz.
Ha nem jártál még vulkánon, akkor nagyon fog tetszeni, ha már igen, akkor mérsékelten.
Aki ennél komolyabbat szeretne, az fizessen be a kétnapos Acatenango-vulkán túrára, mint jómagam. Az ár változó, amennyit kinézned belőled (250-300 Q).
Végül az egyik helyen 230-ra (9200 Ft) tudtam lealkudni. A kaja, felszerelés, guide benne van az árban. Persze előtte kifaggattam pár utazót, akik már jártak fent. A kaja amit adnak az a vicc kategória. Ebédre egy darab szendvics, vacsira egy dobozos leves, reggelire 1 joghurt + 1 banán + 1 péksüti. A sátor és hálózsák tök jó csak azt nem mondják el, hogy neked kell felcipelni, ami nem baj csak ha tudom, akkor nem a 20 literes zsákot hozom magammal. Természetesen a helyszínen 5 dollárért lehet bérelni nagyobbat.  A vezető is benne van az árban, de túl sokat nem láttuk, mert inkább a kollégákkal bandázott. Másfél óra buszozással érkeztünk a hegy lábához, itt mindenki megkapta a felszerelését és ha valamid nincs, akkor még bérelhetsz. Többen meleg ruhát, bakancsot és túrabotot szerváltak. Szerencsére a hálózsákomat elhoztam, a polifoamot ki tudom kötni kívülre, a sátrat meg felváltva cipeljük két amcsival.
Hiába csak 12-en voltunk, de itt is be kellett várni még két másik csapatot és harmincad magunkkal indultunk felfelé.
Itt is beszedik az 50 Q-t, a park belépőre és már taposunk is felfelé a poros meredek csapáson. Az első fél órában kukoricaföldek mellett lépkedünk egyre feljebb.
Aztán negyed óra pihi.
A guide vicceskedik a jobb csajokkal és indulunk tovább. Végre elértük az erdei szakaszt, aminek szerintem mindenki örül, mert a sok világos bőrű nyugati turista nem kozmál oda a napon. 




Az egyik helyen szóba elegyedtem a vezérrel.
-          Te, figyi milyen sűrűn mentek a hegyre.
-          Mindennap.
-          Akkor miért cipeljük magunkkal a motyót?
-          Nekem ezt mondták, hogy így csináljuk.
-          Akkor jó.
Biztos beugrik a kútba is.
Ha fent hagynának egy sátrat és abba pakolnák az összes holmit, akkor a szél nem fújná el és esetleg rizst, zöldséget és más élelmiszert is vihetnének a puttonyban, de hát erre senki se gondol.
Na jól van félre a negatívitással a táj szép és még a nap is süt.
A tempó itt se vészes és nagyjából félóránként van pihi. 3000 felett már az erdő is megszűnik és csak helyenként látni pár göcsörtös fenyőfát. Késő délután, még bőven világosban érjük el a 3700 méteren lévő táborhelyet. Amíg az amcsik felérnek, addig rágyújtok egy sörre és élvezem a kilátást a szemközti Fuego-vulkánra.



A túrára nem csak azért özönlik a nép, hogy megmássza a csúcsot, hanem mert a táborhelyről páholyból lehet nézni a Fuegot, ahogy eregeti magából a füstöt és persze a szerencsések éjjel hang és fényjátékot is láthatnak. 
Bi-bi-bi mi is láttunk. 
Na ezért ennyire nem volt látványos, de jó volt.
Pillanatok alatt felvertük a sátrat és mivel a vezéreink megint külön bandáztak, nekiálltunk tüzet rakni. Naplemente után már vagy húszan melegedhettünk és meséltük egymásnak az eddigi kalandjainkat. Aztán egyszer csak előkerültek a helyi erők és hoztak nekünk valami töményet, meg kondért. Mindenkitől gyűjtöttek pár deci vizet és miután felforrt, visszakaptuk a leveshez. Közben pedig a vulkán sistergett, füstölt és néha lávafolyás is jött lefelé. 


Mázlinkra nem volt erős szél és a saját nyári hálózsákomban is átvészeltem az éjszakát. Hajnali négyre volt meghirdetve az indulás. Felkeltünk pár perccel korábban, de most sem siették el a dolgokat. Amíg a csapat java a tűznél várt valamire, addig én a hálózsákomban melegedtem és vártam a startpisztoly eldörrenését. A 3976 méteres csúcsra szinte mindenki feljött, sőt egy négylábúval is találkoztunk, aki felporszívózta a reggeli maradványait a sziklákról.




A csúcsról körbeláttuk az összes környező vulkánt, ettünk- ittunk-dumálgattunk és miután feljött a nap, lerohantunk a sátrakhoz. 


Reggel fél 8 és mindenki össze van pakolva, de vajon hol vannak a helyi erők. Benéztem a sátrukba és látom, hogy eszegetnek-iszogatnak. Szóltam, hogy nem ártana, ha lépnénk, mert mindenki rájuk vár. Még molyoltak egy sort, aztán megindultunk. Lefelé tök logikátlanul és sűrűn álltunk meg. Szerintem ez már csak a szívatásról szólt. 
Végül a finisben beelőztük őket és többedmagammal lerongyoltunk a buszhoz. Inkább ott vártuk be a csapatot, ahol tudtunk enni-inni. 
Antiguában visszaérve megint nem várt fordulat érkezett, többen nem tudták, hogy mi a neve a szállásuknak. Az egyik helyen kipattantam, felvettem Mónit és mentünk a fővárosba. 
Hát látnivalóban itt sem állnak túl jól, de este nem akartunk tovább állni.




A folytatásban arról olvashatsz, hogy tényleg olyan veszélyes ország ez az El Salvador mint amilyennek a média állítja:
ITT

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése