Jeti utazási naplója: Atitlán, a világ legszebb tava

Lanquinból mehettünk volna helyi buszokkal is az Atitlán-tóhoz, de a nagy távolság miatt akkor se lett volna olcsóbb, mint a szálláson kifizetni a shuttle buszra a jegyet 250 Quetzált (10 000 Ft). Az összeg nem kevés, de ez Guetamala!

Reggel meglepetten láttuk, hogy csak ketten vagyunk a mikrobuszban, de persze nem bántuk.

Gondoltuk, hogy csatlakoznak még páran, de mázlink volt. A 10 óra buszozás luxus kényelemben telt. Kényelmesen elterültünk és fekvő pozícióban élveztük a kilátást. A döcögős úton szunyókálni nem lehetett, de kár is lett volna elmulasztani ezeket a csodás tájakat.

Copánban a sofőr begördült a gumis műhelybe és amíg kereket cseréltek, addig mi a szomszéd kifőzdében csekkoltuk a választékot. Szokás szerint itt sincs étlap, de a teltkarcsú néni felsorolta az aznapi választékot, ami pont ugyanaz, mint máshol. Tojás, bab, tortilla és persze pollo (csirke). Kikértük az átlátszó amerikai kávét, a fekete babpürét és a rántottát. Nem volt rossz, csak kicsit uncsi hetek óta mindennap ezt enni. Viszont mire végeztük a járgány is elkészült és mehettünk tovább. Félúton megálltunk egy turistákra szakosodott étteremnél, ahol minden háromszor annyi, mint az utcán. Átsétáltunk a főtérre.
Az egyik kifőzdében több munkás lakomázott. Rákérdeztem a népviseletbe öltözött indián hölgynél, hogy tud-e rittyenteni valami vegás kaját.

Hevesen bólogatott.

Lehalászta a levesből a krumplit és a répát, szedett mellé két kanál rizst és letette elém. Nagyot néztem, de hát vegásnak vegás. Nap mint nap, rá kell jönnöm, hogy ez nem Ázsia és itt, ha nem kell a csirke, akkor ez van. Ebéd után visszamentünk a buszhoz, és irány a tó. Sötétben érkeztünk Panajachelbe, ahol épp tetőfokára hágott a hangulat. Rengeteg helyi és külföldi vigadozott a főutcán és élvezte a húsvét előtti hangulatot. A legtöbb szállás, épp ezért teltházas, de végül a tó közelében találtunk egy frankót.

A szoba kicsi, a fürdő a folyosó végén, de a háziak nagyon kedvesek. Tudtuk, hogy felesleges lenne tovább keresgélni, mert húsvét előtt, ennyi pénzért úgy sem találunk jobbat. Ledobáltuk a cuccokat és farkaséhesen beestünk a szomszédos kajáldába. Miközben vártuk a vacsit, fürkésző szemeink az utcát pásztázták. Mindenki tudja, hogy a húsvét, az vallási ünnep, de itt a karácsony után, ez a legnagyobb marketing lehetőség is. Épp ezért az összes sörmárka teljes erőbedobással mutatta meg magát.

Csinos, szép arcú, dúskeblű pom-pom lányokat alkalmaztak, akik minden bájukat bedobva kapacitálták a népet a fogyasztásra. Az akció eredményes volt, mert szinte mindenki hurcolt valamit a kezében, a csajok valami édeskés koktélt, a pasik pedig, több rekesz sört és fennhangon vigadtak. Az egész olyan volt, mint ha valami hazai fesztivál közepébe csöppentünk volna.

A váltás óriási volt az eddigiekhez képest. Mindenki boldog, önfeledten örül és dalolászva járja az utcákat.

Reggel a tetőteraszon kávézva pillanatok alatt megértettük, hogy miért tartják a világ legszebb fekvésű tavának, az Atitlánt.

A tóparti településeket, hajóval célszerű körbejárni, de mi elsőként a szárazföldön is könnyen megközelíthető Santa Catarina Palopót céloztuk meg. Az utcán felpattantunk az egyik platós járgányra és leültünk a fapriccsre, a népviseletbe öltözött, piacról hazafelé tartó indiánok közé.

A falu főterét banán és ananász füzérekkel díszítették fel és mindenki nagyon várta a közelgő húsvéti ünnepségeket és a körmenetet.

Ha nem szerepelne a bakancslistádon a húsvétozás az Atitlán-tó partján, akkor gyorsan írd hozzá!

Máskor is nagyon látványos a tó, háttérben a három vulkánnal, de ilyenkor a rengeteg népviseletbe öltözött indián, fokozza az élményt.

A következő település San Antonio, jóval nagyobb, és fekvését nézve is látványosabb mivel a főkráter oldalára települt.

Eget rengető látnivaló nincs, de a kilátás a templom elől megér egy misét.

Délután még áthajóztunk San Marcosba, a jógások, hippik és fényevők bázisára.

Mindenki olyan piszben volt, hogy Buddha is megirigyelné. Mondjuk, ha mi is ennyi füvet szívnánk, nekünk se esne nehezünkre. Paradicsomi környezetet alakítottak ki maguknak a fiatal hátizsákosok, menő kávézókkal, szép éttermekkel és joga barlangokkal. A legkomolyabb a falu szélén álló leselejtezett amerikai iskolabusz, amibe amcsi hippik telepedtek. Bentről dől ki a fűszag. Benézek az ablakon. Bolhás matracok, mosatlan edények, mega kupi és a raszta arcok épp tekerik a spanglit.

Itt ez teljesen normális, senki nem botránkozik meg rajta és tökéletesen működik az élni és élni hagyni elv. Nem zavartuk meg őket a melóban, inkább átsétáltunk a közeli kilátóba, ahonnan talán a legszebb tavi panorámát élvezhettük.

Másnap újra visszatértünk San Marcosba (25Q), na nem a fű miatt, hanem mert innen nagyon látványos a vulkán oldalán cikázó főút.

Átstoppoltunk több falun és a gyér forgalom ellenére is mindig sikerült fuvart szerezni. Épp San Pedroba igyekeztünk, amikor furgon fékezett mellettünk, benéztem az ablakon, három rendőr ült bent és a platóra mutattak. Több se kellett, felpattantunk és már indultunk is. A város kicsit csalódás volt, a környezet szép, de bazársort, éttermet és turistákat már láttunk. A kis templom hangulatos, pláne most, amikor teli van indiánokkal, de nagyjából ennyi a hely.

Motort szerettünk volna bérelni, de itt is fejős tehénnek néztek minket.

Robogó nincs, quad, pedig óránként 12 000 Ft.
Köszi szépen.
Hát igen Guatemalában mindenhol nagyon vastagon fog a ceruza.

Innen is van út Santiagóba, a következő állomásunkra csak senki se megy arra. A környéken nagyon kevés az autó, a tuk-tuk horror pénz és szinte mindenki hajóval megy. Lesétáltunk a kikötőbe és szokás szerint most sem kellett sokáig várakoznunk. A hajó nagyon ki van találva, Panajachelből indul és szinte minden településen megáll, te meg ott szállsz le ahol akarsz és az árat sem befolyásolja. A jegy mindig egységesen 25 Quetzál (1000 Ft). Ezek a 40-50 személy befogadására alkalmas hajók villámgyorsan szelik a vizet és napkeltétől napnyugtáig félóránként közlekednek. Santiagóban a tömeget követve mentünk a város szívébe. Minden helyi kivonult a háza elé és a rendelkezésére álló aszfaltcsíkot díszítette.

Először letették a sablont és színes forgácsdarabokkal raktak ki szebbnél szebb mintákat. Láttunk madarat, lepkét, virágot és állatfigurákat is. Itthon már láttam hasonlókat virágszirmokból, de csak a templom előtti téren, itt viszont az egész várost beborították ezek a színes minták. Helyenként néhány kutyus rondított bele a műremekbe, de az emberek csak nevettek rajta. A templom előtt már gyülekeztek a hívők és várták, hogy induljon a körmenet.

És igen hamarosan fel is tűnt a csapat. Percekig figyeltük, hogy a piros-fehér ruhába öltözött férfiak tömege a vállukon cipeli a nehéz állványzatot. A ministráns fiúk füstölőt gyújtottak és a tömeg lelkesen figyelte Jézus Krisztus érkezését.