Jeti utazási naplója: Tikal avagy Guate-Maya földön

A határra érve megúsztuk a 350 pesós (5000 Ft) kilépési illetéket, megkukkoltuk a stemplit és már indultunk a folyópartra. Négyesével beültettek a csónakba és átkeltünk a gyors sodrású folyón Gutemalába. Viszont ebben a faluban nincs határállomás, most mi lesz.

Fél órát vártunk, míg mindenki megjött és a buszunkat beüzemelték. A rendelkezésünkre álló időt igyekeztünk hasznosan eltölteni és megismerkedtünk a guatemalai kávéval és a Gallo sörrel. A kávé az felejtős, de a sör oké.

Tizenegykor indult a buszunk és a poros úton zötyögtünk kukoricaföldek és ócska kulipintyók mellett vagy egy órán át. Egyszer csak a semmi közepén, felbukkant egy beton épület, fékeztünk és közölték, hogy kiszállás.

Ez a határállomás.

A kiírás szerint fizetnünk kell 100 pesót (1800 Ft), ami vízum vagy belépési díj vagy a fene se tudja mi, de leginkább valami tipik lehúzás, különben nem mehetünk tovább.

Néhány héttel később derült ki, hogy ez csak azokat az utazókat sújtja, akik itt érkeznek az országba.

Az épület mellett posztoló nénitől szereztünk helyi pénzt és még másfél órát zötykölődtünk úttalan utakon. A falvakban a szurtos indián kölykök integettek és rohantak a busz után.

A túra Floresben ér véget, de mi szerettük volna megnézni Ceibal dzsungelbe rejtett romjait, ezért az elágazásnál búcsút vettünk a csapattól.

Épp jött a helyi busz és hamarosan Sayachében találtuk magunkat, vagyis a város előtti folyóparton.

Aggodalomra nem volt okunk, mert a rév percenként jár és 2 quetzálért (80 Ft) átviszi a jó népet a városba. Itt a helyi lakosokon kívül nincs semmi látványosság, viszont a hajó innen indul az eldugott romvárosba. Végigevickéltünk a főutca zöldség és gyümölcsárus kofái között, ráztuk a fejünket a kajáldákból dübörgő zenére és hosszas keresgélés után találtunk szállást.

Az árak színvonalára igen hamar fény derült. A hajókázás cirka 20 000 Ft, a motorbérlés 6000 és a taxi a 2 X 12 kilométeres távra 10 000 forintba kerülne. Az ócskább kifőzdékben is otthagysz 2000 Ft-ot valami jellegtelen kajára. A népi étel a hot dog, hamburger és a sült csirke.

Képzeld el a népviseletbe öltözött indián lakost, aki okos telefont nyomogatva eszi a hambit, brutális, de ez van.

Reggel a folyóparton várakoztunk, de turista egy se jött errefelé. A Riverside cafe tulajdonosa megkönyörült rajtunk és szerzett hajót 300-ért (12 000 Ft). Azért választottuk a vízi utat, mert állítólag nagyon látványos, hát szerintem semmi extra. Az utolsó tíz perc kivételével végig kultúrtájak mellett haladtunk.

Na jó menet közben láttunk egy-két krokit és kidőlt fatörzseken sütkérező teknősöket. Bár ők nagyon szégyenlősek, amint közelítettünk feléjük, egyből beugrottak a vízbe. Hosszas hajókázás után eljött az idő, Luis leállította a motort és mutogatta, hogy jól kenjük be magunkat, mert szúnyogban nincs hiány errefelé. Jóformán még ki sem léptünk a hajóból és máris vérszívó dögök felhője vett körül minket. Bemenekültünk a hatalmas fák közé, de persze még többen lettek.

Ez van.

Gyalogoltunk a dzsungelben a párás gatyarohasztó hőségben, felettünk a szúnyogfelhővel és keresgéltük a romokat. A vérszívóktól eltekintve, életem egyik legszebb őserdejében túrázhattam.

A jegypénztárba akaratlanul is belefutottunk és legombolták rólunk a 60 quetzálos beugrót, a srácot próbáltuk megkenni, de nem hagyta magát.

A pénzüket a nemzeti madarukról nevezték el, ami mára már igen ritka és csak októberben vagy novemberben lehet lencsevégre kapni.

A romok nem ütöttek nagyot, viszont ezt a buja és párás dzsungelt mindig is a szívem mélyén fogom őrizni.

A bőgőmajmok folyamatosan rikoltoztak és ugráltak a fák tetején, viszont nem nagyon akarták megmutatni magukat. Azért rajtuk kívül is akadt pár ínyencség:

Gondolom mondanom sem kell, hogy rajtunk kívül senki nem járt itt és visszafelé sem láttunk turistákat. A kikötőben épp elkaptuk a buszt és ezerrel repesztettünk (23 Q) Santa Elenába, onnan

tuk tuk (5 Q/fő) vitt át Floresre. A sziget elég jellegtelen viszont innen a legkönnyebb megközelíteni Tikált az ország első számú látnivalóját és persze mindenki szeretne kihasítani ebből a tortából egy szeletet magának. Ahány cég, annyi ár. A szállásunkon (Dona Gaya) 75 Q-ért akarták ránk sózni a fuvart egy irányba, de végül a Los Amigos hostel melletti kapualjban találtunk egy céget, akik oda-vissza adták 70-ért a fuvart. Ha kimennénk a szárazföldre és megkeresnénk a helyi buszt se lenne olcsóbb, így hát másnap őket választottuk.

Jó döntés volt, mert a buszon csak mi voltunk és főúri kényelemben élvezhettük a 45 perces utat.

A faluban szinte mindenhol Liszt Ferenc téri árszínvonal van, a legegyszerűbb kifőzdéktől kezdve a nívósabb éttermekig. Nem értettük, miért ilyen drága minden, de amikor bementünk a szupermarketbe rájöttünk. Bárminek néztük az árát a zöldségtől a dezodorig minden minimum a duplája, mint nálunk.

Hogy miért?

Passz!

Az országban senki nem tudott válaszolni erre a kérdésre, viszont mindenhol töménytelen állig felfegyverzett katonát láttunk, lehet hogy az állam az ő élelmezésüket fedezi a rengeteg adóból.

A hostelek sem igazán arról szólnak, hogy spóroljanak a fiatalok, hanem hogy esténként partizzanak és esetleg partnert találjanak. A 3 napos dzsungel túrát is 90 000 Ft/fő áron mérik és a buszjegyek is drágábbak, mint Európában a fapados repülések. Természetesen a közlekedést olcsón is ki lehet hozni, viszont a kajával nem nagyon tud spórolni az ember. Hiába megyek be a boltba, mert alapanyagok sincsenek kivéve a konzerv kaját, de a legócskább tonhal konzerv is 600 Ft.

Aki ide készül, annak ezeket bele kell kalkulálni az utazásába, hogy Közép-Amerika nem a hátizsákos árszínvonaláról híres, viszont máshol meg nincsenek maja városok.

Tikalba a belépő 150 Q és ezért a pénzért térkép sem jár, persze vehetsz magadnak (20 Q) és a múzeum belépő sincs benne az árban.

A Maps. me alkalmazás itt is sokat segített. A romokat dzsungel veszi körbe és a kiépített utakon kívül vannak klassz kis ösvények és persze mindegyik rajta van ezen a térkép programon.

A belógás kivédését elég jól kitalálták, mert nem a bejáratnál szedik a lét, hanem 10 kilométerrel korábban a nemzeti parkba való behajtáskor. Sok helyen azt írják, hogy szánd rá az egész napod, de szerintem kényelmes tempóban 4-5 óra alatt is be lehet járni. Sokan már napkeltére jönnek és ha nem akarsz sokkal korábban kelni, akkor a romok közelében is van panzió (125 USD) vagy kemping. Bár azt hallottam, hogy a telepített sátrak tele van poloskával.

Ha mégis Floresben akarsz aludni, akkor sincs gond van hajnali busz is Tikalba, ami még napfelkelte előtt odaér. Mi kényelmesek voltunk és csak 11 felé értünk ki, és így sem volt tömeg, alig pár embert láttunk a templomoknál lézengeni.

Azt hiszem nyugodtan kijelenhetem, miután az összes nagyobb maja romvárost bejártam, hogy Tikal magasan viszi a pálmát. A romok mindenhol hasonlóak, de itt is a környezet, az ami nagyot dob rajtuk. Tikalt igyekeztek úgy meghagyni, hogy ne sérüljön az őserdő és ez sikerült is. A templomok között megvannak a kijárt ösvények, de tőled 2 méterre már a vadon az úr. Soha nem voltam még ilyen helyen, ahol ennyire megtudták húzni a határt a természet és a turizmus között.

Bőgőmajmokban itt sincs hiány, ha kell, ha nem rikoltoznak és vándorolnak ágról ágra. A táblák szerint sok koati is van, bár mi nem láttunk, viszont találkoztunk cotuzával (aguti). Nagyon mókás, mókusfejű, vékony-lábú, nagy-fenekű méhlepényes rágcsáló. Kissé félénk, de azért sikerült lencsevégre kapni.

A GPS-t követve a dzsungelen át közelítettük meg az épületek javát, amik nem meglepő módon itt is piramisok, csak jóval nagyobbak, mint az eddigiek. Látványosabb dekoráció vagy dombormű szinte egyiken sincs, viszont többre is felengedik a turistákat. Persze nem magát az épületet lehet megmászni, hanem létrákon vagy lépcsőkön mászva juthatsz fel. Némelyik teteje magasabban van mint a környező dzsungel és onnan remek a kilátás. Itt a vadonban nő a Ceiba, ami az ország nemzeti fája és állítólag Cameront is ez ihlette az Avatar megalkotásakor.

Sőt a Csillagok Háborúja (eredeti) első részének néhány jelenetét (4:58-) is itt vették fel.

Aztán a Jaguár templommal szemközti épületről néztünk körbe és ez sem kutya. Itt nem a dzsungel a fő látvány, hanem a környező szakrális épületek látványa. Tikálról rengeteg könyvet írtak már tudós emberek, ezért inkább fotókkal illusztrálom nektek.