Kuba után a Yucatán-félsziget óriási kontraszt, az ember csak kapkodja a fejét.
Cancunban landoltunk és mivel sokalltuk a Playa del
Carmenbe tartó buszra 3000 Ft-ot, inkább a stoppolás mellett döntöttünk és
milyen jól.
Negyed órán belül Tulumba tartó szörfös srác kocsijából
bámultuk a mexikói valóságot.
3-4 sávos autópályák, vadi új kocsik (szinte mind fehér),
hatalmas amcsi kamionok, óriási benzinkutak szupermarketekkel. Amíg Jose
tankolt, addig benéztünk a közértbe.
Minden hatalmas.
A Cola 3 literes, a chips 170 grammos és a kávénak
csúfolt barnás lötty fél literes. Az árak hasonlóak, mint náluk vagy talán még
olcsóbbak is. A választék mindenből szédületes.
Na és ezek a sörök szenzációsak, az egyik citromos-sós, a másik pedig csípős paradicsomszószos.
A közért előtt 2 ATM, az egyik pesót, a másik dolcsit ad.
Hát igen ez már nem Kuba.
Vettünk inni és visszaültünk az autóba. A pályán
méterenként kiírások, mi, merre, hány kilométer. Minden kanyar előtt tábla:
Vigyázz veszélyes kanyar.
Ha leakarsz térni a pályáról, már kilométerekkel korábban
tábla jelzi, hogy egyszer csak jön az elágazás. Mielőtt letérnél legalább
ötször figyelmeztetnek.
Playa Del Carmen belvárosában szálltunk ki és a PlayaHostelt néztük ki éjszakára.
Jó kis hely függőágyakkal, kanapékkal, kerti partival és
medencével.
A recepciós csaj örömmel hallotta, hogy magyarok vagyunk,
mert tavaly járt nálunk, sőt magyar pasija is volt és nagyon bejött neki
Budapest.
Megértem, mi is szeretjük.
Mivel a fotómasinám Kubában tropára ment, szereznem
kellett helyette másikat.
A hostel közelében több szupermarketben és fotósboltban
is jártunk, de végül találtam 1000 pesóért (20 000 Ft) használt gépet, ami
5 méterig vízálló.
Maga Playa del Carmen nem nagy durranás, tipikus
Karib-tengeri üdülőhely. Teli amcsikkal, éttermekkel, bárokkal és üzletekkel
viszont nagyon szép a part és a komp is
innen indul Cozumel szigetére.
Aki azt hiszi az amcsikról, hogy kövérek, tuti nem járt
még Mexikóban. 100 kg alatti embert ritkán találni, viszont 150-nél nehezebbet annál
könnyebben.
Az esti buli hajnalig tartott és a szobánkból mi is
végighallottuk a hajnali mámor hangjait, ezért kicsit kábán ébredtünk. Átsétáltunk
a komphoz, megvettük a kedvezményes oda-vissza jegyet és már indultunk is.
Minden vérprofin volt kitalálva.
Felszállás előtt elveszik a motyót, tesznek rá
csomagjegyet és érkezéskor visszakapod.
Útközben végig promó filmeket vetítettek a szigetről. A sziget legfőbb
varázsa a változatos víz alatti és feletti élővilág, ami rengeteg búvárt és
természetjárót vonz ide.
Még ki sem érsz a szigetre és töménytelen járműbérlő kínálja
szolgáltatásait. Elsőként beköltöztünk a közeli hostelbe és béreltünk mocit.
A
20 dolcsis árba belealkudtuk a biztosítást és 10 perc múlva már észak felé
száguldoztunk. Azúrkék víz, fehér homok és néhány pálmafa a bároknál.
Nem rossz, sőt határozottan rendben van. Megálltunk az
egyik bárnál, ahol nagy tábla hirdette, hogy itt milyen szuper a sznorkelezés.
A széf cirka 20 USD, ezért inkább a moci csomagtartójába pakoltuk az
értékeinket. A slusszkulcsot pedig rákötöttem a gatyamadzagomra. Beúsztunk és
már tesztelhettem is az új gépet. A végeredményt itt láthatjátok.
Találkoztunk halakkal, kis rájával, víz alatti amforákkal
és néhány korallal.
Mentünk tovább és sok szépség várt még ránk.
Az egyik ajándékárus kertjében érdekes tábla jelezte, mi
mennyibe került akkoriban, amikor a maják kakaóbabot használtak pénz helyett.
Ajánlom figyelmetekbe, azt a sort amelyikből kiderült mennyiért lehetett nőt
venni.
A sziget északi részében a víz már sokkal koszosabb és a
tenger is viharosabb volt, de a partról jól nézett ki.
A szigeten vannak maja romok és rengeteg hatalmas iguána.
Ezek a nagyméretű őskövületek első látásra rémisztőek, de teljesen
ártalmatlanok.
A sziget madárvilága is változatos csak sajna a legtöbb
messze volt a fotóhoz. Kivéve a keselyűket
és őket.
Viszont a kedvenceink a banditaképű mosómacik voltak. Az
aszfaltút végén tábla jelezte, hogy vigyázz velük.
És tényleg.
Megálltunk a sáros út végén a parton és elővettünk egy müzli
szeletet. Pár másodperc múlva feltűnt az első útonálló és csak jöttek és
jöttek.
A végeredményt a fotó jól illusztrálja.
Már megették az egészet, de csak nem akarták elhinni,
hogy nincs több. Miután vagy húszan meresztgették ránk a szemüket és a
karmaikat jobbnak láttuk továbbállni.
Este derült ki, hogy a sétálóutcában levő hostelnek
magyar a tulaja és a személyzet java pesti. Meséltünk eddigi élményeinkről majd
megbeszéltük az esti dumálgatást, de aztán végül korábban bealudtunk. Aki
szeretné őket felkeresni itt talál több infót róluk:
Cozumelt elhagyva Playában szereztünk ismét mocit. A
kezdeti 40 dolláros amerikai turistás árat lealkudtuk 15-re. A cuccaink javát
lepasszoltuk és nyeregbe pattantunk. A mociban csak ezer pár száz kilométer
volt és nagyon jól hasított a pályán. Tulum felé rengeteg családos látnivaló
van. Delfinárum, kalandpark, vidámpark és sok egyéb, de mi a cenotékra voltunk
kíváncsiak.
Az meg mi?
Több infó: itt
Nem apróztuk el, a Tripadvisor tavalyi nyertesével a
Kantun-chival kezdtünk.
A beugró kicsit combos (430 peso = 8600 Ft), viszont a
látvány a többszörösét is megéri. Az autópálya mellett Tulumtól 20 kilométerre,
északra van ez az ökópark. A pályánál van infópultjuk, több nyelven elmesélik
mit láthatsz és ha ez sem elég akkor előveszik a prosit. Na ha ezt meglátod
tuti be akarsz menni. Van itt 4 cenote, 2 fedett és 2 félig nyitott, meg a
főlátványosság a földalatti folyó és a tó.
Na persze a földalatti folyó nincs benne a 430-as alap
beugróban. Ezért elkérnek további 400-at.
Ezt már azért sokkoltuk.
Leparkoltuk a mocit és beléptünk a szépen gondozott
páfrányokkal és virágokkal teli parkba. Miután megkaptuk a belépőt, megmutatták
merre van az öltözőszekrény, zuhanyzó és kaptunk térképet is. Mi az 1. számú
cenotéval kezdtük.
Ebben a barlangi tóban lehet úszni, sznorkelezni vagy
kajakozni. A kristálytiszta vízben élmény volt búvárszemüveggel nézelődni. A víz
alatt töménytelen cseppkő, halak és hihetetlen színek fogadtak minket. Első
látásra nem is látszott, hogy milyen nagy ez a tó, csak miután beúsztál vetted
észre, hogy amit korábban falnak hittél mégsem az, hanem van tovább a sötétben.
Persze kicsit félelmetes volt, de ha hátranéztél a beszűrődő fény csodás
megvilágítást adott a víznek.
Egyszer csak észrevettem egy kerítést. Közelebb
úsztam és láttam, hogy van némi rés a falécek között és átkúsztam. A túloldalán
a barlangban feltűnt némi hangulatvilágítás- követtem a patakot és biztos
voltam benne, hogy ez már a földalatti folyó, a park főattrakciója.
Visszamentem Mónihoz és együtt úsztunk vagy épp kúsztunk befelé a föld
belsejébe. Mindenfelé cseppkövek és változatos sziklaformák állták utunkat.
Aztán egyszer csak megérkeztünk a tóhoz.
Döbbenet.
Eddig azt hittem, ilyen csak a mesében létezik, de nem.
Beereszkedtünk halkan a vízbe, körbeúsztuk és folytattuk
tovább a kalandozást. Végül beértünk egy tekintélyes méretű terembe, aminek a
közepén megláttam a létrát. Na, itt már tudtuk, nem kéne felmenni, mert ez a
bejárat. Visszaúsztunk a már ismert járaton, át a kerítésen és már kint is
voltunk.
Összeszedtük a motyót és a következő cenote felé vettük az irányt.
Ha nem akarsz a kerítésen át belógni, akkor elég az 1.
számú cenote melletti lépcsőt megkeresned, ott lemenni és már bent is vagy. A
többi cenote sem pite, egyik szebb mint a másik, és ha az ember ráér, az egész
nap itt lehet.
Viszont nekünk már kezdett leáldozni a nap és a 24 fokos
vizekben kicsit fáztunk, ezért távozni készültünk. Az öltözőszekrényben
átkutattam a ruháimat és nem találtam a motor kulcsát.
Ez ciki.
Móni megkérdezte a pénztárnál. Ők kicsit puhatolódzva
kérdezték, hogy nézett ki, blablabla.
Aztán persze kiderült, hogy benne hagytam, a biztonsági
őr kivette és leadta nekik.
Nagy örömködés és irány Tulum.
Fél óra száguldás után már a majákon jártak a
gondolataink.
Cenoték és maja romok között a Yucatán-félszigeten
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése