Jeti utazási naplója: Stoppos kalandok Kubában

Reggel a Pradon felpattantunk az iskolabuszra és 20 forintnyi pesóért kivitt minket a városszéli (Cienfuegos) egyetemhez. Pár perc séta után kiálltunk stoppolni. A forgalom gyér volt, de hamarosan rozoga busz közeledett felénk és fékezett.

Kettőnket fél dollárért elrepített a 40 kilométerre lévő autópályára, ahonnan már tényleg stoppal akartunk eljutni Santiago de Cubába. Santa Clara előtt a benzinkút ideális stoppos helynek látszott. Nem is kellett sokáig ácsorognunk és hatalmas kamion fékezett. Móni felmászott én meg dobáltam fel a cuccokat. Mint kiderült, itt a kamionosok felveszik a stopposokat némi plusz pénzért. Általában megvan a fix tarifa, hogy melyik város mennyi. Sőt sokan indulás előtt a buszállomásokon szednek fel utasokat. Egyébként sokkal olcsóbban lehet így közlekedni, mint az állami busszal. Santiago – Havanna 10 CUC (10 euro) kamionnal, busszal meg 52.

A kényelem és a tempó hasonló, csak ki akar kimenni hajnali 5-re a buszállomásra…

A mi emberünk 80 km-t vitt minket, majd lefordult Sancti Spiritus felé és mivel tudta, hogy idegenek vagyunk pénzt sem kért tőlünk. Sőt minket is arra biztatott, hogy legközelebb pénzzel a kezünkbe stoppoljunk, mint errefelé mindenki.

Sokan bérelnek kocsit a Kubába érkező turisták közül, ami okos dolog, viszont nem olcsó mulatság. Napi 80 USD + benzin.

Mivel Kubában nincs túl sok embernek kocsija, ezért a pályán sincs nagy tülekedés. Percenként 1-2 autó halad. Fél órát stoppultunk, de nem vett fel senki ,viszont újabb helyi busz jött. Erre is felszálltunk és ismét fillérekért robogtunk tovább. Bő órát ültünk rajta. Időközben elfogyott az autópálya és már csak főút vezetett Santiago felé. Az egyik kis város főterén megálltunk és kész. Bekaptunk pár falatot és kisétáltunk a legutolsó házhoz. Vártuk a tökéletes fuvart.

És igen.

Jött is Wili.

Holland földműves figura, sajátságos humorral és állandó mosollyal. Két hétre jött Kubába, ebből 10 napra bérelt kocsit és szintén Santiagóba tart. Szinte soha nem utazott egyedül, mert mindig felvett stopposokat és velük csiszolta a spanyol tudását. Mondta is, hogy sokszor fárasztó volt, amikor valami pletykafészek nénike ült mellette és osztotta az észt spanyolul. Velünk könnyebb dolga volt.

A hollandok alapból beszélnek angolul, ráadásul Wili Kanadában is élt pár évet. Szóval jó fuvart találtunk és 4 napot töltöttünk együtt. Ő vezetett, én navigáltam hála a maps.me (ingyenes) alkalmazásnak, ami a világ szinte összes országában offline alkalmazható. Mivel délután szálltunk be, azt világosan láttunk, hogy nem fogunk megtenni még 600 kilométert a városok közötti főúton, ezért azt találtuk ki, hogy megalszunk Camagüeyben. A városba érve biciklis srác tekert mellénk és kérte, hogy álljunk meg. Természetesen látta nálunk a csomagokat és egyből felajánlotta, hogy tud jó szállásokat. Az első messze volt a belvárostól, de a második nagyjából olyan volt, mintha a Váci utcától 50 méterre laknánk.

Kubában bárhol szállsz meg, akár a központban, akár a város szélén szinte mindenhol 20 vagy 25 CUC (várostól függ) a szoba ára. Körbenéztünk és itt sem csalódtunk. Megvan a főtér, a sétálóutca és a klassz gyarmati épületek is.

Az esti sör mellett átbeszéltük, hogy nem a klasszikus úton, hanem a partot követve támadjuk meg Santiagót.

A Lonely Planet szerint ez Kuba leglátványosabb útszakasza.

Amíg ki nem értünk a partra, addig a táj semmit sem változott. Továbbra is legelésző tehenek és cukornád ültetvények váltották egymást. Pilon volt az utolsó település, ezért itt megtankoltuk a járgányt. Innen 180 kilométeren keresztül a part mellett vezet az út és jóformán házak sincsenek útközben. Sőt az út minősége is hagy némi kívánnivalót maga után. Mivel a parton halad, ezért több helyen a hullámzás is elmosta és szinte senki nem jár errefelé.

Aggodalomra semmi ok, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Szép tájakon autóztunk, de 40-50 kilométeren el kell felejteni az aszfaltot. A vége felé már kicsit versenyt futottunk az idővel, de szerencsére nem kellett sötétben autókázni a kátyús, kavicsos úton, mert az utolsó 50 kilométert már leaszfaltozták.

Santiagóban már nem volt egyszerű a szállásvadászat. A kinézett szállás teli volt, persze ők ajánlottak helyette másikat. Jött is a néni. Nála van egy szoba, azt Wili elfoglalta, viszont a másik helyen a rokonoknál a konyhából nyílt, ami nagyjából azt jelenti, hogy alvásra esély sincs. Ugye ezek a Casa Particularok úgy működnek, hogy mindenkinek van egy plusz szobája a saját lakásában, amit kiad. Tehát te is velük élsz.

Este is főznek, hajnalban már csörögnek, tehát köszöntük szépen, de nem kértük. Hosszasan keresgéltünk, de vagy nem volt szabad szoba vagy nekünk nem tetszett. Már éhesek és nyűgösek is voltunk, ezért inkább beültünk kajálni. Gondolván jóllakottan majd minden olajozottabban fog menni.

És tényleg.

Miután elfogyasztottuk a kiadós vacsit, rákérdeztünk a szállás dologra pincérnél. Hátra ment a konyhába és pár perc múlva a szakács kísért el a rokonaihoz.

Itt is tüneményes embereket ismerhettünk meg (Casa Colonial Esther) és a szoba 2 percre volt a főtértől. Esther a házigazda nem beszél angolul, de a házvezetőnője igen. Sőt magyarul is tud kicsit. Ugyanis az átkosban dolgozott pár évet Szlovákiában és onnan elkerült Magyarországra is. Boldogan mesélte, mennyire imádta a Margitszigetet és Pestet és milyen sok barátot szerzett nálunk. Na meg hála a facebooknak az egyikkel a mai napig is levelezik. A nénit két nap alatt nagyon megkedveltük és reggelente mindig beszélgettünk vele. A sok kubai város után Santiago már nem ütött nagyot. A színes házas, szűk sikátoros utcák itt is megvannak, a pénzváltónál szintén hosszú a sor, a piacon itt sincs nagy választék, a főtér és a katedrális gyönyörű.

A várostól 10 km-re van a San Pedró erőd, ami a világörökség részeként csábított minket arra, hogy meglátogassuk. Az egyik téren poroszkáltunk, amikor leintett minket egy Moskvichos srác és ajánlotta magát jó szívvel. Megalkudtunk az árban és már mentünk is. Az erődöt igen jó helyre tették, bármelyik szálloda megirigyelhetné a fekvését, de sajna kívülről sokkal impozánsabb mint belülről.

A falak teljesen épek, a bejáratnál levesznek 4 CUC-ra és megnézheted az üres termeket, meg pár kopottas sárga fotót. 20 percnél szerintem senki nem tölt többet az épületben, így mi sem időztünk nagyon.

Mi van még?

Santiago külvárosában van a Santa Ifigenia temető, ahol a Kubaiak nemzeti költőjének, Jose Mártinak földi maradványai pihennek. Moskvichos cimboránk még 5 CUC-ot szeretett volna kérni a 2 kilométeres pluszért, amit szerintem még a hazai taxis hiénák is erősnek találnának. Rámosolyogtam, megveregettem a vállát, kezet nyújtottam és elköszöntem. Természetesen még egyszer nem kérdezett rá a pénzre. A temetőben több mint 8000 sír van és számtalan mártírt temettek itt el, de ettől függetlenül van képük pénzt kérni érte.

Igen jól olvasod! Belépő van a temetőbe!

Ez a tipikus „mi van” kategória?

A könyv még 1 CUC-nak írta, de a kiadás óta eltelt 3 hónapban az ár is a triplájára ment fel. Kissé felháborodtunk és természetesen nem mentünk be. Persze a kriptákra kíváncsiak voltunk, ezért körbejártuk a temetőt, de pechünkre a legtöbb részen téglafal vette körbe. Biztos erre költik a belépőkből befolyó lét, a nemzeti hősök pedig forognak a sírjukban.

Persze minket sem kell félteni, azért akadt pár hely, ahonnan beláttunk.

Hazafelé felkapaszkodtunk a menetrend szerinti lovas szekérre, tisztára mint a vadnyugaton csak itt nem volt fejkendő a csajokon.

Este Wilit meghívtuk vacsizni és jókat dumálgattunk még vele. Tudtuk, hogy ő is másnap indul visszafelé, de mivel magától nem ajánlotta fel ezért mi nem akartunk ráakaszkodni.

Reggel hatalmas Cadillac vitt ki a 6 kilométerre levő pályára 3 CUC-ért és sok sikert kívánt a stoppoláshoz.

Ami ránk is fért, mert innen közel 1000 km Havanna. Kocsik és buszok jöttek mentek, de valahogy senki nem akart megállni. Aztán feltűnt egy kék autó, ami fékezett.

Ki vezette?

Persze, hogy Wili.

Mi 10 perc alatt értünk ki a pályára, neki negyvenöt percébe telt. Kicsit rosszul is érezte magát, hogy nem kérdezte meg tőlünk tegnap a fuvart, de most ő is megnyugodott. Visszafelé még megaludtunk Sancti Spiritusban a jól ismert szálláson és másnap újra felkerestük Che Guevarrát. Ezúttal fogadott minket és több száz sorstárunkat.

Viszont ez nem a klasszikus mauzóleum, ahol látod a bebalzsamozott testet. Csak pár falba süllyesztett urna, amiben a vezér és pár hű barátjának a maradványai pihennek. Meg egy fekete-fehér fotókkal teli múzeum. Ja és ingyenes.

Kubában ez ritkaság, ha valamiért nem szednek pénzt.

Innen még kb. 100 kilométert utaztunk és eljött a búcsú ideje. Wili megy Havannába, mi meg Matanzasba és onnan átnézünk Varaderoba. Jóformán ki sem pakoltunk a kocsiból, amikor középkorú svájci pár állt meg. Varaderoba mentek, de elvittek minket a Matanzas felé vezető főúthoz. Pár perc múlva jött a kamionból átalakított, marhavagonra emlékeztető busz.

Kipattant a kalauz, kinyitotta a riglit és feltessékelt minket. Hely még nem volt, de azért csak elfértünk.

Majdnem a főtérig vitt és ismét kezdetét vette a szállásvadászat.

Hétvége lévén itt sem volt könnyű dolgunk, végül nagy nehezen találtunk lakhelyet. Nem valami fényűző, de az egész emelet a miénk.

Pár napunk maradt csak Kubában és kíváncsiak voltunk a hírhedt Varaderora.

Sokkal rosszabbat vártam.

A part egész jó és nem csak turistagettók vannak, hanem normális utcák, házak, éttermek.

Persze megvan a szállodás rész is, de a többi teljesen élvezhető. Mondjuk azért sok időt itt sem tudnék eltölteni, de erre a pár órára teljesen ideális volt.

Visszastoppoltunk Coral beachre, ahol 3 hét alatt először sznorkeleztem. Korallok vannak, de a víz csak 24 fokos. Sajnos a nagy hullámzás miatt hiába kristálytiszta a víz, nagyon kevés a hal.

A parton dekkoló lovas szekérrel mentünk át a Laguna de Mayához.

Itt 2-300 méter hosszú ösvényt alakítottak ki a mangrove mocsárban az idetévedő turisták számára.

Madarakat nem, csak pár pici halat láttunk és a kilátóból is csak a fákat. Nem rossz, de Ázsiában sok látványosabb helyen jártunk már. A lovas ember megvárt minket és átvitt a közeli barlanghoz.

Na ez már döfi.

Profi képekhez kattints ide.

A főút mellett, csodaszép barlangi tó jött létre évezredekkel ezelőtt és azok a szerencsés vándorok, akik kifizetik a belépőt (6 CUC) és felveszik a búvárszemüveget, csodaszép víz alatti világot láthatnak. Fantasztikus volt barlangban sznorkelezni. A 20 méter mély víznek az aljáig lelátni és körülöttem mindenfelé víz alatti cseppkövek és fantasztikus képződmények. Talán ez volt az egyetlen olyan fizetős természeti látványosság Kubában, ami tényleg megérte az árát.

Matanzas több féleképp visszalehet menni Havannába. A vonatozás nagyon csábított minket, de mivel csak délután indul és hosszasan zötyög, ezért leszavaztuk.