Irány Irán

Az Air Arabiával Dubajból fillérekért be lehet repülni Iránba, ezért mi is őket választottuk.
Amíg vártuk a csomagokat, szóba elegyedtem egy középkorú fickóval, Farezzel, és ő azonnal felajánlotta, hogy elvisz minket ingyen a szállásunkra. 

A shirazi reptér nincs túl messze a várostól, de akkor is jófejség tőle. Ő laptopokat és számítógép alkatrészeket vásárol Dubajban és többszörös áron értékesíti Shirazban. Pár perc logisztikai pakolás után indultunk is. Ami elsőre feltűnt, hogy nagyon tiszta a város és szinte mindenki francia autókkal jár. Mint később kiderült ezeket Iránban szerelik össze, illetve több autó is készül az országban (Pars, Saipa, Samand), amiket Peugeot motorral szerelnek össze. Útközben megmutatták a szállásunk közelében levő pénzváltót és kitettek minket az Alvari hotelnél. Becsekkoltunk és már mentünk is a közeli döglős étterembe. Itt ismerkedtünk meg egy kedves úriemberrel, akinek a bazár mellett van panziója. Ebéd után átvitt minket és megbeszéltük, hogy másnap átköltözünk. A szállása jóval olcsóbb, mint a miénk és pár lépésre van az összes látnivaló. Délután benéztünk még az erődbe, egy régi törökfürdőbe, ami mára már múzeum és a Wakil bazárban császkáltunk még hosszasan.

Ittunk egy gyümölcslevet, amiről kiderült, hogy gyümölcsöket csak nyomokban tartalmaz és inkább jégkása, na ez a szorbet. Ahogy bóklásztunk este a főutcán felfedeztünk egy pékséget. Épp akkor készült el a lepényforma lavash kenyér. Mi is vettünk belőle és nekiálltunk szétcincálni a forró kenyeret.

Pár méterrel arrébb ráakadtunk a helyi lacikonyhára, ahol óriási kondérokban készült a főzelék. Vettünk belőle és a közeli padon jóízűen befaltuk a kelkáposzta ízű ételt. Hárman jól is laktunk az adaggal, majd hazafelé beültünk egy döglős helyre vízipipázni. Az árát elfelejtettük megkérdezni aztán jött a csodálkozás, amikor 2000 Ft-nyi összeget kértek érte. Tényleg jó volt, de ennyiért otthon is találok.

Kora reggel átköltöztünk az új szállásra (Nakse Jahen) és indultunk a Nasir Molk mecsethez, aminek az üveg ablakait kora reggel megsüti a nap és csodaszép színeket vetít a mecset belső szőnyegeire és a falakra. Előtte még útba esett az Aramgah-e Shah e Cheragh mecset, ahol szintén nagyon jó fényeket csíptünk meg. Pár perc séta után angolul jól beszélő hölgy lépett hozzánk és vezetett körbe. Iránban a nők és a férfiak egymástól külön imádkoznak, de mázlinkra a legtöbb helyre beengedik a turistákat is. A mecset udvarába vezető kapu csodálatosan díszített volt és percekig elidőztünk előtte.

Az imaterem minden négyzetcentiméterét ezüstszínű tükörcsempével borították, kissé giccses, de emellett igen gyönyörű és sokkoló látvány volt.

Utána behívott minket a fogadótermükbe, mesélt néhány szót az iszlámról és megkínált minket keksszel és üdítővel. Udvariasan elfogadtuk a meghívást, de közöltük vele, hogy hamarosan mennünk kell, mert nem szeretnénk lekésni a Nasir Molk mecset fényeit.

Kikísért minket az egyik kijárathoz és megmutatta a legrövidebb utat.
A színes ablakok csodaszép alakzatokat festettek a szőnyegre a szivárvány minden színében, de persze, ez egy kiemelt látnivaló és rajtunk kívül több csoport is nyüzsgött bent.

A legrémesebbek a kínaiak voltak, akik minden képen magukat akarták látni még a tieden is. Nem volt egyszerű nélkülük fényképezni az üvegablakokat, de szerencsére sikerült lőni párat. A lenyűgöző fények után a történeti múzeumba sétáltunk át, hát semmi extra. Néhány viaszbáb, korabeli tárgyak és használati eszközök gyűjteménye. Napközben megnéztünk még pár kötelező látnivalót majd kitaxiztunk az ország leghíresebb költőjének Háfiznek a mauzóleumába, ahová szintén belépőt szednek. Hát igen Iránt is elkapta a turizmus szele és mindenhol pénzt kérnek. Kicsit erősnek találtam, hogy fizessek azért, hogy valakinek a sírját megnézem, ezért bojkottáltuk a helyet. A parkot kívülről is láttuk, a síremlék meg így járt. Érdekességként bemásoltam nektek egy Háfiz verset:

HA SÍRÁZÍ TÖRÖK SZÉPEM... 
Képes Géza fordítása

Ha sírázi török szépem kezét szívemre tenné: hát
Odaadnám hindu holdjáért Szamarkandot meg Bokhárát.
Maradt még bor? Fiú, öntsél, hisz úgy sincs már a mennyekben
Virágsétány a Moszallán, se árnyas partú Roknábád.
A szívdúló dalos lúlik nyugalmunkat rabolták el,
Miként rabló török hordák, az ételt hogyha szétmarják, 
Tökéletlen szerelmemtől a kedves, mondd, mit is várhat:
Pihék, szépségtapasz, dísz, szín emelhetnék-e szép arcát?
Tudom, Júszuf milyen szép volt, sugárzóbb tán a nappalnál:
Zulejkát ím a rejtekből felé röppenti édes vágy.
Hát átkot szórsz, ha ócsárolsz, a szám minderre áment mond:
Cukorrágó rubin szád szebb, ha ily keserves választ ád.
Tanácsom halld meg, ó, lélek, hisz a boldog fiaknak még
Saját lelkük se drágább, mint a bölcs intést ha hallhatják:
A bort és dalt magasztald, és az életről ne töprenkedj,
Hiszen nem tárta még fel bölcs, hogy is tárná, a lét titkát.
Szereztél dalt, kifúrtál gyöngyszemet, Háfíz, dalold el most,
Hogy oldjon szét sugárkévét a csillagfényes égbolt rád!

Hát igen. No comment.

Jöhet a környék legszebb kertje, a Bagh Eram, ami szerepel az Unesco világörökség listáján, a perzsa kertek között. Az itteni belépőt megúsztuk, mert csapódtunk egy végtelen főből álló német Nekkermanos csoporthoz. Még szerencse, mert utólag biztos mérgelődtem volna, hogy kertnek nevezett narancs- és cédrusligetért fizessek. Viszont a kávé árán behozták a belépőt. Mi azt hittük, hogy 120, de 1200 Ft volt ugye a riál-tomán dolog miatt, amiről már korábban írtam.

Az országban sok helyen vannak az úgynevezett iráni kertek, de ha jártál már a trópusokon, akkor eszedbe ne jusson bemenni, mert virág jóformán nincs csak néhány gyümölcsfa, tó (amiben nincs víz) és pár jelentéktelen bokor. A sivataghoz képest zöld, de bármelyik pesti közpark sokkal látványosabb ezeknél. A kertből kilépve angolul beszélő (ritkaság Iránban) taxis hiénák akartak minket horror pénzekért visszavinni a 4 km-re levő városba. Amikor kiröhögtük az áraikat, ők flegmán közölték, hogy mi gazdagok vagyunk és nekünk ez csak egy doboz cigi ára. Faképnél hagytuk őket és pár méterrel arrébb már találtunk normális taxit. Igaz a sofőr nem beszélt angolul, de hát kit zavar, nem idegenvezetőt kerestünk.

Iránban az egyik legfontosabb dolog a számológép!!!

Mindig legyen nálad a félreértések elkerülése végett. A tag kezébe adtuk, ő beírta az árat, fixáltuk hogy riál vagy tomán, alkudtunk kicsit és már mentünk is a Wakil-mecsetbe. Ha errefelé jársz, akkor ezt semmiképp ne hagyd ki. Itt is sok turista nyüzsgött, de szerencsére hamar elhúztak és nyugodtan élvezhettük a csodaszép boltíveket, a díszes imafülkét és a tarkabarka kaput.

Perszepoliszt a turisták vagy kora hajnalban vagy késő délután keresik fel. Mi az utóbbi mellett döntöttünk és nem bántuk meg. A romok előtt megálltunk még Naqsh-e-Rustam 1700 éves sziklasírjainál is. Ide temették a leghíresebb Akhaimenida királyokat: Nagy Dareiost, Xerxést, II. Dareiost.

Tökéletes nyughely ez, a hajdani világ legnagyobb királyainak. A lemenő nap fénye pedig még jobban kiemelte a sziklába vésett harci jelenetek szépségét.

A közelben van Naqsh-e-Rajab is, de ide szintén belépőt szednek és a kerítésen kívülről is látszik, hogy csak pénzkidobás volna bemenni, hacsak nem vagy archeológus.

Innen már csak 10 perc Perszepolisz, ami egykor a szakrális főváros szerepét töltötte be és itt rendezték meg a tavaszi napéjegyenlőség ünnepeket is. Az egész országból érkeztek ide alattvalók, hogy ajándékaikkal hódoljanak a királynak. Aztán jött Nagy Sándor és romba döntötte az egész várost.

Nagyon ügyesen kitalálták, hogy az évi több tízezer turista, ne rongálja meg a romokat és mindenhová fapallókat és lépcsőket tettek, illetve nagyon sok helyen korlátokat, hogy a kíváncsi turisztok ne fogdossák össze a 2500 éves romokat. A város java elpusztult , de azért még így is nagyon impozáns. Az épületeket és a domboldalban levő sírokat 2 óra alatt könnyűszerrel körbe lehet járni és naplemente után, az ember visszatérhet a közeli Shirazba. A közelben az útikönyv írt még néhány látnivalót, ahová mi is elmentünk, de kár volt. Bishapur sziklasírjai a főút mellett vannak - szép-szép, de Naqsh-e-Rustam sokkal látványosabb. A Tang-e Chogan nevű barlanghoz bő órás sétával lehet feljutni, már ha a sofőr tudja honnan indul az ösvény. A miénk persze életében először járt itt, de az egyik kecskepásztor útba igazított. A barlangból szép kilátás nyílik a völgyre és van bent néhány ásatás, na meg Shapur király „csodaszép” 7 méteres beton szobra.

Nagy meglepetésünkre fejlámpás vigyorgó bácsi fogadott minket. Körbevitt a barlangban.

Helyenként kúsztunk-másztunk, majd végül teával kínált. Ő valami őrféle lehet és itt lakik fent. Elfogadtuk az invitálást és élveztük a barlangból elénk táruló panorámát.

Mi van még?

Ja igen Bishapur romvárosa.

Inkább hagyjuk, szerintem a kép jól illusztrálja a semmit.

folyt. köv.