Maszkat és környéke

A yacht kikötő épp csak kezdett ébredezni, amikor megkértem az egyik indiai alkalmazottat, hátha megőrzi két hétig a nagy zsákomat. És igen. Betettem egy fekete hullazsákba és elhelyeztem a hűtőjük tetejére.

Így már sokkal könnyebb lesz utazgatni.

Talán 10 lépést tettem a meredek emelkedőn, amikor mikrobusz fékezett le és bevitt az óvárosba. A csipám még nem nyílt ki és örömmel fedeztem fel a közeli Coffee Shop kiírást. Ha ilyet látsz, ne nagyon repessél a boldogságtól, mert a legtöbbször nincs is kávéjuk vagy csak nescafe, viszont tejes tea az van minden mennyiségben. Kívülről megnéztem a Szultáni palotát (formális palota, már nem itt lakik),

majd a Bait Al Barandát (2 riál), ahol hajózási eszközök, térképek, régi fotók, a szultán berendezett dolgozószobája és sok más érdekesség várja a nagyérdeműt.

A múzeum után rátaláltam az ománi kávéra. Zseniális. Kardamommal készítik és a cukor helyett datolyát esznek hozzá. Sajnos kevés helyen lehet vele találkozni, de ahol van ott mindig ingyen ittam (benzinkút, piac).

A pálmafás tengerparti korzón sétáltam megmásztam az egyik dombot és ragyogó panoráma nyílt a bazárra és a kikötőre.

Viszont odáig még jócskán kell gyalogolni. Kiálltam stoppolni és pikk pakk felvett egy kanadai hölgy. Itt tényleg bárhol lehet: belváros, külváros, körforgalom, strand, autópálya. Mindenhol felvesznek és miután beszálltál vendégként kezelnek. A hölgy a halpiacnál tett ki.
Videó
Na, itt azért kicsit autentikusabb a hangulat, mint Dubajban.

A bazár sajna itt sem az igazi, de a mögötte lévő Taj Mahal étteremben remek a halas Briyani.

Teli pocakkal álltam ki stoppolni az egyik körforgalomhoz és csodák csodája egy járművel eljutottam a 10-15 km-re levő Sultan Qaboos Nagy Mecsethez.

Tényleg nagy, méreteiben túl tesz az Abu-Dzabison, de nem annyira ütős. A mecsetbe nem muszlimok csak délelőtt mehetnek be, viszont én később keveredtem oda. Ahogy sétálgattam láttam hátul a nyitott kaput és besurrantam. Javában fényképezgettem, amikor lekapcsoltak és udvariasan kikísértek.

Két jól irányzott stoppal máris az autópályán haladtunk Dibab felé. Sofőröm Keralából származik, mint a legtöbb itt élő indiai (Dubajban meg Gujaratiak vannak) ruhanagykerük van Surban és hetente kétszer feljön a fővárosba ellenőrizni az itteni boltjukat. Ő már itt született és azt tervezi, hogy Indiában fogja élete hátralévő részét eltölteni. Korábban megkérdezték, hogy kéri-e az ománi állampolgárságot, de nem akart külföldiként az igazi hazájába visszatérni. Jól elbeszélgettünk és Dibab mellett a semmi közepén tett ki.

Sokáig itt sem időztem. Az első autó, ami jött, felvett. Sőt Ahmed hazavitt ebédelni (uzsonnázni) és megígérte, hogy elvisz a közeli Bimmah Sinkhole-hoz (víznyelő). Behívott a házába és a kislányai amikor megláttak, egyből táncra perdültek. 

Hamarosan jött az ebéd. Rizs és zöldség curry, szépen tálalva és ízletesen elkészítve. Leültünk a földre és kézzel befaltuk az ételt. Majd Ahmed intett, hogy menjünk. A víznyelő nem volt túl messze, de magamtól kicsit macerás lett volna megtalálni, mert a táblán is tök más volt kiírva. Kitett a bejáratnál és elbúcsúztunk. 

Jó lett volna fürödni a kellemes hőmérsékletű vízben, de arra gondoltam, hogy sötétedés előtt megpróbálok eljutni a Wadi Shabhoz. Sikerült. Még világos volt és a sátram már állt. A vádi bal partján táboroztam le és reggel innen terveztem átvitetni magam a túlpartra, ahonnan a túra indul.
A táborhely tökéletes, a közelben van tiszta, kulturált mosdó és az autópálya zaja sem hallatszik oda. Rajtam kívül még 7 helyi fiatal táborozott a közelben és lezsíroztuk, hogy reggel együtt megyünk túrázni.

Folytatás:
ITT