Jeti utazási naplója: Salalah és környéke

Karácsonykor a mirbati tengerparton csöveztem és miután összekaptam magam, feltűnt a benzinkút mellett két hatalmas sátor. A násznép épp lagzira készült és nagyon integettek.

Az ilyen meghívást nem lehet visszautasítani. Leültem közéjük, még csak húszan lehettünk, de aztán percenként új emberek jöttek.

Az asztalokra már kitették a gyümölcsöket és némi harapnivalót. Én az ománi kávéra pályáztam és naná, hogy volt. Megittam két csészével, lefotóztam a vőlegényt és megtudakoltam mi a szokás errefelé.

Ebben a sátorban csak a férfiak gyülekeznek, eleinte csak beszélgetnek és falatoznak. Késő délután összeadják a házasulandó feleket, ők lelépnek, a többiek pedig közösen mulatnak.

Délutánig nem várhatok, megköszöntem az invitálást és irányba álltam Salalah felé.

Ezúttal fehér Lexus fékezett, a tulajdonosa a városi kórházban recepciós. Otthoni fizuból kötve hiszem, hogy futná ilyen verdára. Az ürge a Jebel Shamhan felé menő elágazásnál tett ki.

Felstoppoltam a hegyre és fotózgattam az itteni különleges flórát. Szukkulensek, sárkányfák és még sok érdekesség lakik errefelé.

Mindenki azt kérdi, hogy miért nem nyáron jöttem, mert akkor minden tök zöld. Viszont arról már nem beszélnek, hogy 3 hónapig megállás nélkül szakad az eső és mindig köd van. Oké cserébe viszont a táj olyan, mint ha a trópusokon járnék.

A csúcs felé sok jó emberrel találkoztam:hétvégére hazamenő taxisofőrtől kezdve, báránysültes (a lábamnál ücsörgött a delikvens) piknik partira tartó úriemberen kívül, a helyi piknikezők segítségével jutottam az ezer méternél magasabb hegy csúcsára.

Lőttem pár csúcsfotót, aztán átstoppoltam a közeli Wadi Dharbatba.

A völgyben csordogáló patak nagyon hívogatja az embert fürdőzni, de sajnos nem szabad, mert bilharziás a vize. Az ösvény a vízparton, a fák alatt vezet, útba ejt néhány barlangot és az egészet megkoronázza a végénél található hatalmas vízesés.

Már amikor épp van benne víz, most pont nem volt, csak kopár száraz sziklákat láttam. Viszont a patak parton nagyon muris volt nézni az ivó, legelő vagy a fák leveleit rágcsáló tevéket.

Visszafelé négy német nyuggerrel és a vezetőjükkel jöttem. Ők most mennek a hegyre, de azért az elágazásig eldobtak. Innen már csak 20 km Salalah, fél óra alatt értünk oda és a srác a kedvemért tett egy kört városban majd kitett a Carrefournál. Alaposan feltankoltam kajával, ki tudja, mit hoz a holnap. Miután belakomáztam, odamentem az egyik parkoló kocsi sofőrjéhez megtudakolni, hogy merre van az út Mughsail felé. A fickó intett, hogy szálljak be. Beültem a böhöm nagy Chryslerbe és repesztettünk kifelé a városból. 10 kilométerrel arrébb a Mugsail 22 km táblánál tett ki.

Állítólag ott van a környék legfelkapottabb strandja. Megint túl gyors voltam, délután négyre oda is értem. Tökszép, de mit csináljak itt még naplementéig.

Kiálltam stoppolni és végül a 160 kilométerrel arrébb a Welcome Jemen táblánál kötöttem ki. Bármennyire is szeretnék bejutni az országba az most nem fog menni. A Khalid aki idehozott, szívesen elvinne az első nagy városig, ugyanis ő Jemen fővárosában tanult és havi szinten jár vissza meglátogatni a barátait. A határon elkérték az útlevelem és megengedték, hogy lefotózzam a táblát.

„A Magasztos Allah nevében, Békességben utazzatok (Béke legyen veletek. aláírás: Ománi szultánság”) Tudtam meg később a tábla jelentését Alextől a Pécsen élő szír haveromtól.

Amíg molyoltam addig Jemen felől megérkezett Khalid pár haverja és leszervezte nekem a fuvart az első tengerparti településig. A határátkelő fent van a hegyek között és ott kicsit hűvös az éjszaka ezért inkább a tengerpartot választottam. Visszakaptam az útlevelem és tűztünk le a melegbe. Nagyon megérte eljönnöm ide a határhoz, még ha nem is tudtam átjutni, mert eddigi utam során itt láttam a legszebb ománi tájakat. A parton elbúcsúztam a srácoktól és körülnéztem az öbölben. Természetesen itt is van nyilvános WC és mosakodási lehetőség is. Ja igen a víz. Ománban összesen egyszer vettem vizet, utána már csak tölteni kellett a flakont. Bárhová ültem be, minden étteremben volt vízgép még itt a parton is. Fémszínű berregő masina, ami rá van kötve a hálózatra és jéghideg vizet ad magából. Letáboroztam a strandon és nyugovóra tértem. Tök jól aludtam, amikor arra ébredtem, mintha úsznék. Szerencsére nem, de jött a dagály és alulról kellőképpen benedvesedett a sátor. Kivertem a csipát a szememből és gyorsan arrébb telepítettem, csak hát sajna igen tomboltak a szelek. Végül a járdán találtam szélcsendes helyet.

Milyen jó, hogy megvettem a múltkor az 1 riálos fürdőszobai kilépőt és így van már derékaljam.

Másnap hosszú nap következett. Azt a célt tűztem ki, hogy nap végére eljussak Ibrába, ami innen cirka 1000 km.

Sikerült!

Salalahtól kicsit tartottam, de X6-os BMW fékezett mellettem. A közelbe tartó tulaj volt olyan gáláns, hogy kivitt a városból. Innen Malikkal utaztam tovább, akivel jót beszélgettünk a többnejűségről.

Az iszlám négy feleséget enged, de mivel az első a legfontosabb vagy más néven ő a rangidős, a többi asszonykához az ő jóváhagyását is meg kell érni. Ez ugyan csak formális, de mégis nagy szerepe van. Sokszor előfordul, hogy mindannyian közös házban élnek és együtt nevelik a gyerekeket. Így volt ez Malik esetében is, sőt szerinte a mostohaanyja talán még jobban is szerette, mint az igazi. Szerinte a nők is kedvelik ezt a helyzetet, mert többen vannak, mint a férfiak és így mindenkinek jut társ. Meg hát arról nem is beszélve, hogy a fehér ember lakta vidéken, sokszor a férfiaknak titkos szeretőjük van, itt meg ugye az anyák tudnak egymásról és nem fújkálnak a másikra. Természetesen egyik hölggyel sem szabad kivételezni, mindegyikkel egységesen kell bánni anyagilag és szexuálisan is.

Viszont a későbbiek során találkoztam olyan férfivel, aki szerint ez túl sok pénzt és macerát igényel. Malikkal szívesen beszélgettem volna még, de itt jobbra fordult én meg tartottam tovább észak felé. Jól haladtam, csak azzal nem számoltam, hogy pakisztáni kamionos fog felvenni és a kopár sivatagot 70-80 km/órás tempóval fogjuk átszelni.