Ománi dezertálásom története

Bidiyahban elfogyott az aszfalt, és bármerre néztem, a házak mögött mindenfelé vörös homokbuckák magasodtak. Ha terepjáróval jössz, sima ügy, csak elindulsz befelé a sivatagba, az Al Raha Tourist Camp 20, a 1000 Night 40 km-re van, de ha még ez is kevés akkor jó 200 kilométer után már talán a tengert is eléred. 

A falu szélén két terepjáró parkolt, az elsőből turbános fickó integetett.

- Helló my friend, you need help?

Bólintottam és már mentünk is az 1000 Night nevű hely felé. Nyilván eszem ágában sem volt ott megszállni, de miután meghallottam az árakat (45-120 riál) azon is csodálkoztam, hogy másnak van. Aszongya a srác hogy fullon vannak és több mint 200 embert várnak még ma (dec 29.). Komoly. Verettünk ezerrel a sivatagban, aztán elkezdtem filozni, hogy tök jó hogy bejöttem vele, de majd ki is kell jutni valahogy. 

Al Raha előtt jött felénk egy furgon, megálltunk és a sofőrök elkezdtek diskurálni. Én sem voltam rest és átszálltam. 

Szédületes tempóban poroltunk a sivatagban, aztán egyszer csak a falu előtti beduin sátornál megálltunk. Elől két német ült és befizettek a két órás sivatagi dzsip túrára (40 riál), na ennek csíptem meg a végit. Megkérdeztem tőlük mennyivel mentünk és vigyorogva felelték, hogy volt amikor 90-el is. Laza.

Természetes a beduin sátorban is meg lehet szállni (15 riál) és különféle fonott ajándékokat is vehetsz az otthon hagyott haveroknak-családtagoknak. Mi nem szerettük volna, ezért miután kiittuk a kávét továbbálltunk. A németeket visszavitték a kocsijukhoz, én meg felmásztam a sátor mögötti dűnére.

Megalkottam pár képet és lerohantam a dűnéről.

Mivel van még idő estig, átnéztem a másik dűnés részre, ahol állítólag fehér a homok. Minden terv szerint haladt és naplemente előtt fél órával elértem az Al Wasil Rest Houset.

A hely kissé lesokkolt. A főút mellett az egyik dűne oldalán, építettek vagy 100 bungalót, medencét, meg ki tudja még mit és a jelek szerint van is rá kereslet. Oké én nomád csávó vagyok, de ezért idejönni, hogy valaki betonházban lakjon, ahonnan lát pár dűnét, kifizet egy rahedli pénzt, tök felesleges. Na mindegy ez csak az én véleményem. Felkaptam a zsákot és megmásztam a közeli dűnét, ami mondjuk nem fehér, de így vörösen még látványosabb.

Főleg naplemente előtt.

Elvonultam egy szimpatikus mélyedésbe, hogy ne fújja el a szél a fejem felől a sátrat és ott ütöttem tábort. A naplemente szép volt, de nem az a hű meg há, úgy hogy nem lett belőle sztárfotó. Az éjszaka csillagos és kissé hűvös volt, de ebben a nagy csendben igen jót lehetett aludni.

Nizwa felé újabb jó fej emberekkel találkoztam, az egyik elvitt megmutatni a faluja szélén levő felújított erődöt, majd átvitt a közeli 700 éveshez is.

Aztán persze elfurikázott még vagy 30 kilométert és kitett a főúton, ahonnan már csak egyenesen kellett menni.

Nizwába járva mindenképp ajánlott megnézni az erődöt (fél riál), a hatalmas építménynek szinte minden termében van valami kiállítás. Ruhák, ékszerek, fegyverek, ománi történelem, börtön, konyha, datolya raktár és sok más egyéb érdekesség, ami marasztalja az embert. Érdekes volt a datolya raktár, ahol az egymás súlyától levet eresztő gyümölcsök olaját összegyűjtik, főznek vele vagy ha épp háború van, akkor szurok helyett locsolják az ellenségre.

Ha felmész a toronyba, onnan remek a panoráma nyílik a városra és a hegyekre.

Az erőd kissé turistás, de amint kilépsz a környező sikátorok bármelyikébe ott már csak helyiekkel fogsz találkozni. Vannak itt zegzugos utcák, romos házakkal, de akadnak datolya ligetek is jócskán.

Bahla vára csak 40 km Nizwából, egykoron ez a település volt a világ egyik legnagyobb fallal körülvett városa.

A 7 km hosszú 2-3 méter magas falból is jócskán van még, ami remekül bírja a sivatagi időjárás szeszélyeit.

Itt is vannak bőven szűk sikátorok, bár az épületek java már üresen áll. A lakóik beköltöztek valami újabb és modernebb házakba.

Bahlától nem messze van a Jabrin kastély, ahova zárás után érkeztem. Viszont mivel a közelben nincsen más ház, csak datolya liget, tökéletes alvóhelynek bizonyult. A tiszta és kulturált illemhelyet éjszakára sem zárták be és a konnektorok is működtek. Bedugtam a fejlámpámat és a fényképezőgép aksiját és reggelre mindenem fel volt töltve.

A kastélyt csodálatosan felújították, élmény volt a zegzugos épületben bóklászni. Legalább 4 lépcsősor vezet felfelé-lefelé, jobbra-balra, vannak félemeletek is.

A pincékben datolyát és fegyvereket tároltak. A földszinten van a konyha a kút és az imahely, az emeleteken pedig könyvtár, konferencia terem, vendégszoba, női szobák, a szultán kedvenc lovának a helye, az őrség lakása, a tisztálkodó és illemhelyek és a legfelső szinten pedig iskola.

Ja és persze börtönök is vannak, külön a férfi és a női elítélteknek. A férfiaké egy dohos pince, a nőké pedig ablaktalan szoba. Mire körbejártam az épületet, úgy voltam vele, hogy több várat most nem akarok egy darabig látni, hanem jöjjön inkább a természet és elindultam a Wadi Tanuf felé.

Folytatás:
ITT