2006. december 4., hétfő

Kathmandu

Pokhara – Annapurna túra – Pokhara - Kathmandu

Most sem unatkoztunk!
Egy hete vasárnap reggel hajnalban keltünk, hogy láthassuk a napkeltét Nepál egyik legszebb helyéről. Taxival felmentünk Sarangkotba, és csak lestük a kora reggeli fényeket, amint megvilágítják a Himalája több 7-8 ezres csúcsát, és persze Pokhara városát.
A látvány minden képzeletet felülmúl. Itt találkoztunk 2 holland hölggyel, és mint kiderült ismerik a holland srácot, akivel együtt raftingoltunk, sőt együtt is dolgoztak vele.
Visszamentünk megkérdezni az elveszett cuccokat. Megvannak, de nem adták le az irodában, hanem a buszon van valahol. Megkértük őket, hogy mire visszaérünk a túráról, kerítsék elő.
Délelőtt fél 12, indulnánk a hegyre. Dumálunk a guide-al és kiderült hogy még egy engedélyre van szükségünk, ami persze nem ingyenes. Felülök vele a helyi buszra, elmegyünk érte. Leírjuk mindenki adatait, de nem itt adják az engedélyt. Taxit fogunk, irány az iroda. A gyors és gépírónő az 5 papíron 4-szer hibázott, és 1/2 óráig írta az egy perces melót. A vezetőnk mondta, hogy az elmúlt egy hónapban, amióta létezik az iroda, a csaj már kétszer elszúrta az ő dolgait is.
Vissza a többiekhez, majd rövid buszozás a távolsági buszhoz. Épp indul (szokás szerint).
A kaller nem tud visszaadni 1000 rúpiából, és szól, hogy majd hozza. A vezetőnk szól, hogy leszállunk. Lent ugrott be, hogy hoppá, a kalauznál maradt több mint 2000 Ft-unk. Semmi gond, máris akad helyi ember, aki a kocsijával elvisz, és startolunk a busz után. Útközben próbálnak rám sózni füvet, ajándékot és minden mást. Jó 15 perc veszett tempó után ledudáljuk a buszt az útról, és kérjük a lét. A kalauz próbált átverni néhány rúpiával, de nem jön össze neki. Visszafelé megalkudok az emberrel, de még így is spóroltunk 1500Ft-ot. Veszünk pár vizet, és mászunk fel a lépcsőkön az Annapurnára. Egy hét kocsik, motorok és egyéb járművek nélkül, csak a természetben. A srácoknak mindenhol kialkudtam a legjobb árat. Szállásért fejenként maximum 90 Ft-ot fizettünk, de sokszor ingyen aludtunk, ami a minimum ezeken a helyeken, ahol néha 1200 Ft-ot kérnek 1l teáért. A túra nagyon jól sikerült, és szerintem a legszebb részeket céloztuk meg. Gábornak sokszor nehezebb dolga volt a szemüveg miatt, mint nekünk. Ha nincs rajta, akkor azért, ha meg fent van, akkor pedig izzad. Először a lába is kikészült, de Neema Nembang (fent van a facebookon) a vezetőnk adott neki fáslit. Kis szervezés kellett a túra összehangolásához, mert volt, aki gyorsabban, volt, aki nézelődve haladt volna. Ezt átbeszéltük, és igyekeztünk összehozni. Második éjszakánkat a termál-forrásnál töltöttük, és este 2 órán keresztül áztattuk fáradt és büdös testünket a vízben. A hely álomszép, keskeny mélyszurdok, karnyújtásnyira a gyors sodrású patak, amibe néha kimentük lehűteni az irhánkat. Hatalmas vacsi után előkerült a helyi öreg, aki kissé részegen kártyatrükkökkel és más bűvészmutatványokkal nevettetett meg minket. Kellemes tempóban haladtunk, és sok érdekes emberrel beszélgettünk, míg eljutottunk a túra legszebb pontjához, a Gurung Hillhez. Itt már az általam ismert helyen szálltunk meg. Innen van az egyik karkötőm, és akitől kaptam, megismert és örömmel látta, hogy még megvan. A csapat itt érezte a legjobban magát. Igazi családi légkör volt körbe ültük a kandallót, és dumálgattunk. Tökéletes ételeket hoztak, és fejedelmi módon szolgáltak ki minket. A naplementéről nem is beszélve, amikor 3 db 8000 méter feletti csúcsot láttunk.
Innen már csak lefelé kellett mennünk, mindenki örömére. Neema nagyon bevált, hihetetlen jó kommunikációs képességével rengeteget megért abból, amit magyarul beszélünk, és mindenben partner. Este leült közénk, beszélgettünk, és jókat röhögtünk. Csinált magának jegyzetet is magyarul, ha másik magyar csapattal találkozna.
Az első, amit felírt: Van pálinkád?
Egy darabig volt, de a 10 liter, jó kis hazai pálinka idő előtt elfogyott. A legjobb alvóhelyünkön citrom és narancsfák tömege volt a kertben, háttérben a Nilgiri hófödte csúcsával. Itt is akadt némi termálvíz, de itt csak pihengettünk benne. Jó pár nemzetiségű túrázó pihente ki itt a fáradalmait. Először Neema nem jött be, de megfűztük, és ezek után a többi csapat vezetői is apránként bejöttek. Miután lejöttünk a hegyről, jött egy órás dzsipezés. Norbival a tetőn dorbézoltunk és filmeztünk, míg a többiek bent ültek. Majd épp temetési menetbe csöppentünk bele, több száz ember, és mindegyik kezében fadarab. Ezzel járulnak hozzá a hullaégetéshez. Majd Beniből Pokharába buszoztunk, persze mindannyian a tetőn helyezkedtünk el. Indulás után 3 kost tettek fel mellénk a szarvuknak fogva. Szegények csetlettek-botlottak, míg a gazdáik valahogy lefektették őket. Időnként felénk bogyóztak, de belefért a pakliba. Buszunk mindenhol megállt, és a 3 órás útból 5,5 óra lett. Megálltunk egy helyen, és amíg a busz kerekébe levegőt fújtak, addig megrendeltük a tetőre a kaját. Először 6 tojást adtak fel, amire még dupláztunk, és a kedves árus még a sót is felküldte, majd fánk és zöldség fasírt végül chips. Ja igen, az egyik helyen megkóstoltunk 15 Ft-ért egy helyi kaját (természetesen ezt is a tetőre dobva) Főtt zöldborsó, hagymakarikával, citromlével és sóval, ajánlom mindenkinek, nagyon jó. Persze másnap versenyt fingtunk, igaz, ez már megszokott dolog volt a rengeteg zöldségnek köszönhetően. Pokharában minden meglett, még az én könyvem is. Vacsorára meghívtuk Neemát egy menő helyi étterembe. Kicsit zavarban volt, de hamar feloldotta a gátlásait. Végül pedig kapott közel 4000 Ft borravalót. Tényleg nagyon profi az ember, nyugodt szívvel merem mindenkinek ajánlani. Tegnap este értünk vissza Katmanduba, hatalmas vásárlások. Plusz ma reggel is. A többieket kikísértem a reptérre, ahová jegy nélkül elvileg be se tehettem volna a lábam, de okosba megoldottuk. A check-int végig álltuk, mire kiderült, hogy addig nem lehet becsekkolni, amíg az illetéket nem fizették be. Mire ez megtörtént, addigra bezárt a check-in. Ennek köszönhetően a srácok első osztályra kaptak széket (nem kis örömükre), mivel még az nyitva volt. Mivel rengeteg időm volt, ezért nem mentem vissza taxival, inkább buszoztam. Az első busszal a Swayambunath (Majom) templomig jutottam. Időközben szóba elegyedtem egy 22 éves katona sráccal, ő is ott szállt le, ahol én. Elkísért a másik buszig, megvárta velem, és felszálltam (guggoltam). A 15 személyes mikrobuszban minimum 30-an lehettünk és jó 1,5 óra alatt értem vissza a szálláshelyemre, ami kb. 10-15 perc volt taxival. A többiek is körülbelül ekkor értek Delhibe. Mint később kiderült igencsak ünnepi hangulatban.
Még holnap Kathmanduban kell lennem, de holnapután már repülök Thaiföldre.

Jövő héten ismét írok, na sziasztok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése