2016. december 14., szerda

Varanesi vs. Khajuraho

Kolkatában, több ember nyüzsgött a vonatállomáson, mint Szigeten a Robbie Williams koncerten, de azért sikerült átverekedni magunkat és megtalálni a vonatot. 
Az indiai vasúttársaság a világ legnagyobb cége, több mint 2 millió embernek ad munkát napi rendszerességgél és nem a pontosságáról híres. A szerelvények hosszabbak mint a Blaha-Oktogon táv és nem könnyű mutatvány a 3. osztályra felfurakodó emberek között elsasszézva megtalálni a mi kocsinkat. 






A vonaton legalább 7-8 osztály van: a marhavagontól a fehér kesztyűs pincérig.  
A légkondit nem szeretjük, de azért fekve a legkényelmesebb a 12 órás vagy annál hosszabb utazásokat eltölteni (főleg éjjel), ezért általában a 2SL-t (second sleeper) szoktam választani. 
Bazi sokat gyalogoltunk mire elértük az S3-as kocsit, elhelyezkedtünk a kabinnak nem nevezhető 6+2 ágyas kupénkba. Rutinosan mindig a felső ágyra, mert ott elég magasan vagyok ahhoz, hogy a folyosón cirkáló árusok és utasok elférjenek a kilógó lábam alatt. Itt ugye alap esetben 6 ember ül a kocsiban és amikor elálmosodnak a háttámaszokat leengedik, ebből lesznek a középső ágyak és felette van még egy, plusz a folyosó másik oldalán még két ágy.



A vonat errefelé olyan mint egy mozgó piac. 
Kaja, tea, víz, chips és földimogyoró árusok hada lepi el a mozgásban levő vasparipát, plusz még cipőpucolók, cipzár javítók, Krisnások és koldusok is. Ezért is jó a fenti ágy, mert onnan mindent látni, de senki nem mászik bele az arcomba. Este amikor a nép elfárad, leoltják a pilácsot és reggelig lehet szundikálni.
Ahhoz képest, hogy a vonatunk menetrend szerint indult és elég jól hasított, sikerült összehoznia valahogy 2,5 óra késést, de a déli harangszóra beértünk Varanesibe. 
Még le sem szálltunk, már ránk repült egy tuk tukos, aki azt ígérte, hogy 60 rúpiáért bevisz minket a városba (kevesebb mint egy BKV jegy). Éltünk is a lehetőséggel, persze menet közben ránk akart tukmálni mindenféle szállást, amik ugyan nem voltak rosszak, csak messze voltak az óvárostól. Miután egyikből sem kértünk, nem is vitt oda, ahová szerettük volna. Mi sem estünk kétségbe, 15 perc alatt lesétáltuk a távot. Aki nyugis szállást szeretne annak a Vishwanath templom körüli sikátort és környékét ajánlom. 1 perc séta a Gangesz, kocsik nem tudnak bejönni és nagyon jó hangulatú a temérdek ősi épület. 



A sikátorokban is zajlik ám az élet. 
Úton-útfélen leszólítanak, hogy hajókirándulást, szállást vagy ópiumot adjanak el. Aztán ott vannak még a sárga ruhába öltözött szent emberek (szádhuk), akik kígyóbűvöléstől kezdve, az áldás osztáson át próbálnak veled kapcsolatba lépni. 


Nézelődni nem csak azért nehéz, mert állandóan leszólítanak, hanem mert a motorosok Mad Max módjára küldik a gépnek. Ha ezeket is túlélted akkor ott van még az utcán a rengeteg tehén és kutyagumi meg a vizelet is. Mi a Brown Bread Bakery melletti Ganga Fuji (660 INR/szoba = 3000 Ft) panziót választottuk. Amikor beléptünk az épületbe a recepción a fönök néhány barátjával töménytelen mennyiségű pénzt számolt. Örömmel felváltotta a 2000 rúpiásainkat ötvenesekre.
A becsekolással sem kellett sokat tökölni, fél perc múlva a kulccsal a kezünkbe meneteltünk a szobánkba. 

Varanesi vagy más néven Benáresz a holtak városa. Az ország minden részéről jönnek ide meghalni. Az ő hitük szerint a jó halál az amire előre feltudnak készülni és hosszasan várják. Sokan hetekkel, hónapokkal a haláluk előtt ide utaznak és az ilyen célokra kialakított intézményekben várják a kaszás eljövetelét. Miután elhunytak leviszik őket a folyópartra és jöhet a hamvasztás.
Eddig én kétfélét láttam, az egyik amikor a Gangesz partján felteszik a testet egy köteg fára, letakarják, szórnak rá fürészport és hadd szóljon. 


Na de kicsit bővebben. 
Aki Varanesiben hal meg, az egyből a paradicsomba jut és nem kell újra újjászületnie, míg aki Delhiben vagy bárhol máshol annak igen. A holtestet elviszik a borbélyhoz, fehér ruhába öltöztetik, majd megfürdetik a Gangeszben. Előkészítik a farakást, amihez 300 kiló fát (ebből néhány kiló szantál) vesznek a hozzátartozók. Beolajozzák a testet és ráteszik a fára. 


Gyufát vagy öngyújtót tilos használni!
A tüzet a templomból hozzák, ahol több mint 2000 éve ég az örök láng. Miután begyújtották a testet, megvárják míg teljesen elporlad, összegyűjtik a maradékot és két héttel később beleszórják a hamvakat a Gangeszba. 
Ez a mutatvány a fával a pappal és mindennel együtt kb. 500 dollárba kerül. 
Akinek nincs pénze az választhatja a krematóriumi égetést is, az sokkal gyorsabb és olcsóbb is. Varanesiben két helyen szabad hamvasztani, ahol éjjel sem áll le a műszak. Szezonban, akár napi 500 embert is eltudnak indítani a végső útjára.
Természetesen a gazdag családoknál gheevel (tisztított vaj) mossák át a testet, és csak szantálfát használnak a hamvasztás során. A holttest melléteszik a kedvenc és legértékesebb ékszereit és a város legjobb főpapjai végzik el a végső ceremóniát. 

Hamvasztani mindenkit lehet KIVÉVE:
- terhes nőt
- 10 éven aluli gyereket
- leprást
- akit kobra mart meg  (csak a rossz karmájú emberekre támad)
- sadhut (jógi)



Nekik követ kötnek a lábukra és bedobják őket a Gangeszba.

A másik a környezetbarát hamvasztás, ezzel Kolkatában, egy templomban találkoztam. A holttestet derékig érő farakásra fektették, testét olajakkal és szentelt vízzel kenték be, majd a főpap imákat mormolt és virágokat szórt rá. A legközelebbi hozzátartozókkal többször körbefutották majd begyújtották. A lángoló fák között a test is begyulladt és oszlásnak indult. És most jön a környezetbarát rész.
A halott fölé ipari elszívót tettek, bekapcsolták, vákuumot szívott és még jobban lángolt mint előtte. Viszont a rengeteg füst és káros anyag csak tisztított formában jutott ki a légtérbe.


A Gangesz parton sétálva csodáltuk a kopottas ősi épületeket és a színes ruhába öltözött helyieket. 



Néhányan a parton imádkoztak, mások a folyóban mostak, mellettünk épp fürödtek, a hajósok meg ordibáltak, hogy Boat Trip, Boat Trip. 
Aztán láttunk tenyérjósokat, masszőröket, jógit, kígyóbűvölőt és persze teát szürcsölgető indiaiakat. A földön és a házak között töménytelen a szemét, ebben turkálnak a kecskék és a tehenek, na meg a szemfüles lopós majmok is lemerészkednek a fákról és elcsennek néhány értékes falatot.





Végigsétáltunk az Assi gátig és figyeltük az életet. Az egyik halottégetőnél nekiálltunk tisztes távból fotózni, de pár perc múlva jött egy muki, aki közölte, hogy most azonnal fizessünk 200 rúpiát vagy töröljük ki a képeket, mert ha nem akkor visznek a böribe 10 évre. Szabi fizetett neki egy százast és fotózott még párat, én meg kitöröltem az utolsó képet. 


Visszafelé a folyó helyett a főutcát választottuk, az élmény páratlan. Akkora a forgalom és a szmog, na meg a duda koncert, hogy 10 percen belül tuti fejfájást kapsz és bedugul az orrod. 



Viszont az egyik pincében találtunk autentikus indiai éttermet. A csili és a curry illat egyből bevonzott minket és persze nem kellett csalódnunk az ételek füszerezésében. Szuper karfiol pörköltet és zöldséglevest ettünk, amik maximálisan visszaadták az indiai gasztronómia savát borsát. Evés közben láttuk, hogy a szakácsok merőkanállal szórják a római köményt és a csilit a kondérba. Ez az ami hiányzik a pesti indiai éttermekből!

Indiában nem árulnak alkoholt közértben csak bárokban, de ott is horror pénzekért. Viszont aki keres az talál elven bele tud futni az ember pár italboltboltba. 
Könnyű felismerni!
Általában sokan állnak előtte, rácsos az ablaka és az utcafronton óriásplakát díszeleg. Mi is ráleltünk egyre, ahol csak töményet árultak, de a boltos mutogatott, hogy fent az emeleten van sör. Beléptünk a kapun, épp egy hajléktalan vizelt a lépcsőnél, azt hittem eltévedtünk, de a sok üres sörös doboz jelezte, hogy nem. Kivártuk amíg elvégzi a dolgát és felmentünk az emeletre. A tégla falak nem voltak bevakolva, és üveg sem volt a keretben, de minek is lett volna. Bent összesen két sörrel teli hűtőládát láttunk, amiből két tag kapkodta ki az italokat. A választék Kingfisher és Kingfisher strong. Az erősebb verziót már ismertük Kolkotából, ezért most az alapverzióra esett a választásunk. Bár a földön lévő töménytelen üres doboz azt jelezte, hogy a helyiek jobban szeretik az erősebbet. 
És nekik van igazuk.
Az ára Kolkatában 90, itt meg 150 rúpia (600 Ft), ami nem azért van, mert jól átvertek, hanem mert államonként változik az italok ára.


Hiába keltünk fél hétkor nem volt értelme befizetni a hajókázásra, mert a ködben az orrunkig sem láttunk. Ezért inkább hazamentünk és aludtunk tovább. Ebéd után kerestünk a főutcán tuk tukost, akivel elvitettük magunkat Sarnathba, ahol Buddha az első tanításait adta miután megvilágosodott. Illetve ezt a helyet tartják a világ legősibb egyetemének és a több mint 2000 éves romjai a mai napig is állnak. Hosszas alku után sikerült megállapodni az oda-vissza útra 400 rúpiában (2000 Ft). Mivel lépten-nyomon át akarnak verni, ezért diktafonra vettük a beszélgetést, biztos ami biztos alapon. Végül kezet ráztunk és mentünk. A 10 kilométeres távot háromnegyed óra alatt tettük meg, de útközben csak embereket és házakat láttunk, kerteket vagy növényeket nem. Napjainkra Sarnath már nem önálló város, hanem Varanesi külvárosa. 



Van pár szép buddhista kolostor, körülöttük nagy kerttel és a múzeum (5 rúpia), amit kár lett volna kihagyni. Ide se lehet csomaggal vagy fényképezővel bemenni, sőt a bejáratnál motoznak is. Bent szebbnél szebb, ezer évnél idősebb, több méteres Buddha és más a vallással kapcsolatos szobrokat láttuk eredeti állapotban. Természetesen az ősi egyetem romjai is látványosak, de ezt a kerítésen kívülről is jól láthattuk. 

Varanesibe érve emberünk nem kekeckedett, megkérdezte hol szeretnénk kiszállni és kitett
minket a mozinál. Viszont az egy plázában van. Moziba tuti elmegyünk, amíg Indiában vagyunk, de valami autentikusabbat szerettünk volna.  
Na de, ha már itt vagyunk csak benézünk.
Hát ez is egy pusztulat!
Lent volt a cipőbolt és a Domino Pizza, meg a kosz, mocsok és szemét, fent töménytelen üresen álló bolt és a mozi. Sokat nem is időztünk inkább hazasétáltunk.


Utolsó reggelünkön ismét felhúztuk a vekkert fél hétre, de most már rafkosabbak voltunk és csak az ablakon néztünk ki. Hideg volt és köd, láttuk, hogy nincs értelme kibújni az ágyból. 







Napközben jókat ettünk-ittunk, aztán kora délután lesz ami lesz alapon csak befizettünk az egyik hajósnál az egy órás túrára (150 INR/fő = 600 Ft), hogy a vízről is lássuk ezeket a csodálatos több száz éves épületeket. Az életképekről már írtam, ezért jöjjön most pár fotó.





Következő állomásunk Khajuraho, ahová szintén éjszakai vonattal mentünk és két Nepálból jövő spanyollal osztottuk meg a kabint. Jókat sztorizgattunk és hajnalban a végállomáson ébredtünk. Az állomásról a csípős hajnali szélben betuktukoztunk a faluba 100 egységért (400 Ft), becsekkoltunk a Jain Hotelbe (500 INR), ahol aludtunk tovább.

Khajuraho helyes, hangulatos, kis falu lehetne a világ bármelyik pontján, de mivel Indiában van, hiába csak két utcából áll rengeteg az ember, és akad némi zaj is. A Hellókák innen sem hiányoznak és lépten-nyomon megállásra kényszerítenek. Viszont itt vannak a világhírű szextemplomok, ahol 2005-ben már jártam és most ismét itt lehetek. 



Megnéztem a régi képeimet és semmi változást nem látok, talán kevesebb a turista. 
A legszebb templomokhoz nem kell messze menni, talán száz lépés a szállásról. Mivel Unesco világörökség, ezért a belépő kicsit drágább, mint máshol, de így is nagyon jutányos 
(500 INR = 2000 Ft). A templomokat virágos kertek veszik körül és Hellókák sincsenek. 


A falakon vannak ábrázolások az isteneikről, a harcokról, de legfőképp erotikus ábrázolásokat látni mindenfelé. 


Na meg sok izgalmas szexuális póz a Kámaszutrából. Nem ritka az egy férfi három nő felállás és akadnak állatos faragások is. 





Nincs sok templom, 5 vagy talán 6, de mindegyiket temérdek csipkeszerű ábrázolás díszíti. Miután kiműveltük magunkat a Kámaszutrából megcéloztuk a kijáratot. Kifelé visszaszereztem a bicskámat, mert a mindenre kiterjedő motozás kiszúrta a táska mélyén rejtöző bökőt. A kijárattal szemben szép ősi templom hívogatott magához. Mint kiderült a 300 éves épület a falusi iskola és 240 diák tanul itt. Mivel kevés a terem és tanárból sincsenek jól eleresztve, ezért délelőtt a kicsik járnak ingyen, délután pedig a nagyok havi 150 rúpiáéért. Ez tartalmazza a tanszereket és az egyenruhát is. 


A fiúk és a lányok egy iskolába, de külön osztályban tanulnak. 6 tantárgyuk van, ebből 3 nyelvi (szanszkrit, hindi, angol), matek és környezet ismeret meg mégvalami. Bár azt minek tanulják nem tudom, amikor mindenki úgy szemetel mint ha kötelező lenne. Nem tisztelik se a vizeiket, se a termőföldjeiket. Az órákra, mi is bemehettünk, de az első után láttuk, hogy már senki nem figyelt a tanárra, ezért inkább kívülről néztük őket. 




A srácok élvezték a fotózást, de a lányok itt is félénkek és elfordulással jelezték, hogy nem kérnek belőle. Végül benéztünk az igazgatói irodába, beírtuk magunkat a nagy könyvbe és támogattuk őket 100 rúpiával.


Az egyik reggel, kávézás után bementem az étterem mosdójába ledobni pár felesleges göncöt magamról. Viszont csak pár perccel később a bringán vettem észre, hogy hiányzik a szerencsehozó talizmánom, amit otthon kaptam egy számomra fontos embertől. Visszatekertünk az étteremhez. A mosdót épp takarítják, de a főpincér tudott a kis Buddha fejről. A teraszon ült egy nagyobb csapat és egy lány vette magához, mert azt hitte, hogy közülük valakié. A többiektől megtudtam, hogy Nurjannak hívják, mutattak róla képet és azt mondták, hogy a főutcán az egyik üzletben tuti megtalálom. 
És tényleg. 


Kérésemre a tarisznyájából pillanatok alatt elővarázsolta fejet, megköszöntem neki, hogy megőrizte és boldogan tekertünk tovább.



Bicajjal körbejártuk a környékbeli templomokat és lőttünk pár életképet is.







Legközelebb Jaipurból jelentkezem!



2 megjegyzés:

  1. 10 éve jártam Varanasiban, szerencsénk volt, mert jó idő volt a csónakázáshoz és halottégetést is láttunk. egyedi hangulata van a városnak, az biztos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen! Varanesi nagyon érdekes és különleges hely, mindenképp megéri felkeresni.

      Törlés