Kuba legszebb vidéke: Vinales és környéke

Vinalesben kedves mosolyú megtermett asszonyság várt minket és sebtében mutatta az irányt a házához. 5 perc séta után csendes mellékutcában találtuk magunkat.  A szállás nem a legszebb, ezért próbáltuk lealkudni 25-ről 20 CUC (20 euro)-ra, de nem adta.

Itt minden házon lóg a Casa Particular kiírás-ennyi szállást életemben nem láttam még sehol. Mindenkinek egyforma háza van és az államtól bérlik, aztán ha már egy vagy két gyermek  kiröppent a fészekből, akkor a szobáját kicsit kipofozva könnyű kiadni a turisztoknak.

Átmentünk a szomszéd utcába, az első házon szintén ott a tábla. Be sem kellett csengetni, mert a háziúr épp a kerítést festette. Náluk nincs szoba, de csapot-papot ott hagyva bement minden házba, hogy kinél van szabad szoba. 25 CUC-ért több is akadt volna. Mi biztosak voltunk benne, hogy lesz 20-ért is. Diegó, a festő bácsi talált is nekünk remek kis kuckót. A tulaj nagyon kedves néni, aki Gyuszi névre hallgat, és a férje, Carlos (Casa Grether Y Carlos) egyből betessékeltek minket és megmutatták a takaros kis szobánkat. Diegó természetesen nem kért pénzt sem tőlünk sem Gyusziéktól. Itt ez tök normális, hogy mindenki segít a másiknak.

Amíg kávéztunk, addig lett két ütött-kopott kínai bicajunk, de ennek is nagyon örültünk, mert így sokkal könnyebb lesz eljutni a közeli barlangokhoz és a dohányüzemekbe. A bicaj hosszas alku után megállt 5 CUC-ban/nap. Horror ára van, Ázsia után meg pláne, de itt ez nagyon olcsónak számít. Elsőként a faluszéli szivarüzembe ugrottunk át. 

Láttunk a dohányszárítást, ami itt sem más, mint nálunk a Nyírségben csak itt nem a padláson, hanem pajtában szárítják. 

A kalapos, humoros, fószer kipakolt rengeteg szivart, ha esetleg úgy tartaná kedvünk, akkor vehetünk is. 

Egyet nem adott, de nem akart minket üres kézzel elengedni, azért végül mégis kaptam 2 CUC-ért. Mesélt pár dolgot a dohánytermesztésről, amivel nem traktállak bennettek. Viszont a legdurvább az adó mértéke: a termény 80 %-át elviszi állam bácsi. Egyből sokkot kaptunk és friss levegőre vágytunk.

A száradó levelek illatát az orrunkban érezve tekertünk fel a közeli kilátóba. Van még itt étterem, bár, zenészek, 

ajándékbolt, buszparkoló,stb.  Na és ez:

A nemzeti park központi irodáját is ide tették ki, ebben üzemel a környék egyetlen motorbérlője. Hol máshol, mint itt két kilométerre a várostól, a domb tetején. Marketingből csillagos ötös.

Vadiúj kínai robogókat adnak bérbe 25 CUC-ért/nap.

Hurrá.

Mi pénteken jártunk náluk, szombatra már kifizettük a bicajt, ők meg zárva vannak vasárnap.

Végül azt találtuk ki, hogy szombaton a zárás előtt kibéreljük a mocit és a főnök srác érte jön vasárnap a szállásra.

Szerinte működik.

Lefelé szinte repültünk a bicajjal, átkarikáztunk Vinales másik végibe és bekukkantottunk a botanikus kertbe. Szép-szép, de Balin bármelyik szállás kertje látványosabb ennél. Viszont ott nincs kolibri, itt meg kettőt is láttunk.

Sötétedés előtt még eltekeregtünk a barlangok felé. Forgalom nulla. 

A színes házak mögött, a tehenek békésen legelésznek, a malacok a földet túrják, a háziak rád köszönnek, a dohányt kapáló munkások leteszik a kapát és integetnek.

Na meg ezek a csodaszép mogoték (mészkőhegyek), amiket benőtt a brokkoli színű növényzet!

Mielőtt a nap lenyugodott volna visszatértünk Vinalesbe.

Szupermarketek és multik az egész országban nincsenek, és ebben a tíz utcából álló faluban meg pláne semmi. Ezért a zöldséget az utcai árusnál, a kenyeret a péknél veszed, persze nem egész nap, csak ha épp elkészült. Erre könnyű rájönni, mert olyankor mindig nagy sor áll kint. Tojás ritkán van és egyszerre maximum 2 tálcával vehetsz.

A bolt szenzációs!

Kívül nincs kilincs és csak akkor tudsz bemenni, ha kijött valaki.

A választékról már írtam korábban: rumok, cigi és konzervek. Itt ez kibővült még Pringles chips-szel, ami cirka 4,2 CUC-ba, azaz 1300 Ft-ba kerül. Nekem a tollam megadta magát, két napig keresgéltem és sehol senki nem árult az egész városban.

A közelben van a városi könyvtár, aminél szerintem nekem is több könyvem van és a szomszédságában a maszek borbély székel, aki épp nyírta a teraszon a kuncsaftját.

Jó kis hely ez, és mindenki nagyon odafigyel a másikra. Nincs ez másként az éttermekben sem. Ahol kajáltunk, ott a pincér srác figyelt a kolleginára és rendszeresen végigsimogatta termetes sejhaját. Természetesen ezért nem pofont, hanem mosolyt kapott viszonzásul.

Vacsi után kiültem a teraszunkra és a hintaszékben ülve rumozgattam és pöfékeltem hozzá az újonnan szerzett szivaromat. Egyébként a hintaszéknek nagy kultusza van Kubában, szinte minden fotel át van alakítva. Én is nagyon élveztem a bennük eltöltött időt.

Reggel ínycsiklandó kávéillatra ébredtünk és az eddigi legjobb reggelinkre. Vaj, sajt, zöldséges omlett, Hitler szalonna, gyümölcslé, kávé, pirítós.

Na és az állandó őszinte mosoly. Gyuszi nem beszél angolul, de nagyon jól elkommunikáltunk vele és sok szót meg is tanított nekünk.

Teli gyomorral pattantunk bicajra és negyed óra múlva már a San Miguel barlangnál találtuk magunkat. Ez a „be ne menj” kategória!

A bejáratnál étterem és pénztár egyben, ami önmagában nem gond, de szerintem ez nem is igazi barlang csak egy mesterségesen vágott kényelmes járat, benne néhány faragott műkígyóval és egyéb finomságokkal. Nyilván mi sem fizettük ki a 3 CUC-os belépőt a kivilágított táróért, hanem a főutat követve a barlang kijáratánál surrantunk be. Persze ott is van étterem és koktélbár. Pár percig haladtunk a kivilágított műkígyók között, de aztán inkább visszafordultunk. Innen még pár perc tekerés a Cuevo del Indio (Indián-barlang), ami a környék egyik fő látnivalója.

Tényleg látványos, csak nagyon rövid- vagy én vagyok telhetetlen.

Miután megvetted a belépőt (5 CUC), felmész a páfrányokkal és virágokkal benőtt lépcsőn a bejáratig, majd bent tágas termekben szép cseppkövek között haladsz tíz percig, ahol elfogy az út és földalatti folyó partján találod magad. Persze ott már vár a kiscsónak és átvisz a kijárathoz. Na ez pláne szép rész volt, de a dohányzó ember egy cigit nem tud annyi idő alatt elszívni, mint amennyi idő alatt végeztünk a csónakázással. 

Szívesen maradtunk volna még bent, de ez ennyi volt.

Kívülről is csináltam egy fotót és ekkor krepált be a fényképezőgépem. Pár hónapja Törökországban aztán később Iránban is ugyanezzel a zoom hibával mondott csődöt. Csókoltatom a Panasonic szerviz szerelőit, ennyit ért a munkájuk. 100 kockát lőttem vele és kampó. Inkább mondták volna, hogy nem lehet megjavítani, akkor az ember húzza a száját, vesz egy másikat és nem kerül ilyen helyzetbe. Viszont Kubában esélyem sincs erre.

Visszafelé rátaláltunk a környék legfelkapottabb szivarüzemére. Érkezésünkkor épp franciáknak mutatták be a munkafolyamatokat. A száraz leveleket kézzel kisimítják, méret szerint osztályozzák, majd géppel bálázzák. 

Ez is érdekes, de itt sem láttuk, hogy sodorják egyenként a minőségi szivarokat. Sebaj, annak is eljön az ideje.

Vinalesben visszatértem a megszokott helyemre, ahol a srácok fillérekért készítik a fincsi sajtos pizzát. Megittam rá két cukornádlevet, elmentem Móniért,mert internet kártyát akart szerezni magának, nagy mázlija volt, mert épp nem várt előtte senki. Viszont kint annál többen  neteztek a ház előtt. 

Elintéztük az emaileket otthonra és tekertünk tovább a Mural de la Prehistoria-hoz.

Ez kissé parasztvakítós hely.

A sziklafalra festették a művészek az ősembereket, csigákat és dinókat, te meg ezért fizethetsz 3 CUC-ot. Nyilván az országútról is jól látszik, tehát tök felesleges közel menni hozzá.

Persze, ha valaki rajong a festészetért és kíváncsi a kubai ecsetkezelésre, annak biztos nagy élményt nyújt közelről is a fal. Mi inkább elkanyarodtunk a 700 méterre levő kilátó felé. Naná, hogy itt is van koktélbár és étterem, meg hát a felejthetetlen kilátás a mogotékra, az előttük fekvő legelőkre és a közöttük hullámzó pálmafákra. 

Ha esetleg korábban ideérsz mint mi, biztos érdemes kipróbálni a lovas túrát, ami árkon-bokron, hegyeken át vezet és a végén az egyik barlangban még fürödni is tudsz (15 CUC/fő). Nekünk már ez nem fért volna bele az időnkbe, mert menni kellett a mociért.

Az irodában nem a tegnapi srác ült, de a Shrekre emlékeztető gólem határozottan mosolygott és bólogatott. Eleinte nem értette, hogy lehet jó a kocsi jogsi a robogóra, és ha én vezetek, akkor miért a Móni jogsiját adjuk oda, de végül csak megkaptuk a kulcsot.  Elkísért minket a szállásra és megígérte, hogy vasárnap ötre jön a mociért. Na már csak a bicajokat kellett hazahozni. Tehát még kétszer felmentünk a dombra és Móni hazagurult a cangákkal, én meg követtem a motorral.

Mire végeztünk már az estére rendelt homárunk is csak azt várta, hogy elfogyasszuk. Nálunk ez az állat igencsak luxusszámba megy, de Kubában nem sokkal drágább a csirkénél. Elsőként bablevest kaptunk, majd jött a homárpörkölt és hozzá sali meg babos rizs. A homárt itt nem félbe vágják, mint Ázsiában, hanem pár centis karikákra. Ebből könnyűszerrel ki lehet ugrasztani a husiját.

Gyuszi zseniális és bőséges étket rittyentett nekünk, a rengeteg homárt alig bírtuk megenni.

Ez a vacsi igazán megérte a fejenként 10 CUC-ot.

Kényelemesen elfogyasztottuk a reggelit és motorral indultunk útra. A tengerpartra és a Szent Tamás-barlangra voltunk kíváncsiak. Viszont pár kilométer után olyan felhőszakadás lett úrrá a tájon, hogy jobbnak láttuk hazamenni.

Szerencsénkre nem tartott sokáig.

Otthon felszerelkeztünk esőkabátokkal és ismét útra keltünk Kuba leghosszabb barlangjához, a Szent Tamáshoz. Járatainak hossza  több mint 45 km, de ebből csak egy kilométert lehet bejárni.

A bejáratnál mindenre rákérdeztük.

Ők azt mondták, hogy a túra 1,5-2 óráig tart, csak vezetővel lehet bemenni és adnak sisakot is a 10 CUC-os belépőért. Na persze azt elfelejtették megemlíteni, hogy ebbe az időbe beleszámolták a barlanghoz vezető oda-vissza utat, ill. hogy a vezető egyfolytában sztorizik. Ami tökjó feltéve, ha nem a mi időnk bánja. Felmásztunk a sziklalépcsőkön a barlanghoz, ahonnan klasszul látszott a környék.

Bent megnéztünk 2-3 termet, kilyukadtunk a barlang másik oldalán, ott még kicsit bóklásztunk, meghallgattunk néhány sztorit és ugyanazon az úton vissza.

60 perc múlva már újból a pénztárnál voltunk. Nagyon becsapva éreztem magam, de hiába reklamáltam, hogy ez nem túl fair, senkit sem érdekelt. Természetesen a vezetőnk ezen felül még szeretett volna némi borravalót is kapni. Ahogy a bejáratnál panaszkodtam megjelent két turista és végighallgatták a történteket. Elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy egyikük magyar és két hétre jöttek Kubába. Vinales után ők is Cienfuegosba mennek és Ben, a Bécsben élő magyar srác  egyből felajánlotta, hogy elvisz minket.

Ez nekünk hatalmas segítség, mert több mint 300 km-re van innen és az állami busz csak napi egyszer jár (32 CUC).

Na igen, viszont ma estére is kértünk kaját és van még szállásunk is. Visszafelé megmutattuk Benéknek a kilátót és mentünk a szállásra. Ő jól beszéli a nyelvet és Gyuszival meg tudta beszélni, hogy lemondjuk a kaját és csak némi kárpótlást fizessünk a szobáért.

A motort is elvitte Shrek, tehát minden ment, mint a karikacsapás.

Pikk-pakk összepakoltunk és indultunk Havannába. Benéknek aznap estére már volt szállásfoglalásuk.  Mire kiértünk az autópályára tök sötét lett. Kubában nagyon könnyű dolga van annak, aki kocsit bérel, mert a forgalom nagyon gyér. Csak turistákat szállító buszok és teherautók vannak, személykocsiból csak elenyésző mennyiséget látni. Na meg a bérelt kocsival közlekedő nyugati turisták. Sötétben ezek közül szinte senki sem közlekedik, viszont előkerülnek a kivilágítatlan biciklisták, a lovas szekerek és gazdátlanul kószáló állatok. Ez még oké is lenne a mellékutakon, de az autópályán kicsit neccesebb a sztori. Ben ügyesen szlalomozott és sikeresen beértünk Havannába. Pillanatok alatt találtunk szobát a magyar követség melletti villanegyed egyik kopottas kúriájában. Megbeszéltük a reggeli indulás idejét és mindenki bedőlt az ágyba.

Ben és Heinz kitalálta, hogy mi lenne, ha nem egyből mennénk Cienfuegosba, hanem előtte még útba ejtenénk pár helyet. Ennek mi is nagyon örültünk, mert ezek közül többet nekünk jármű hiányában nehézkes lett volna felkeresnünk. Kezdésként a Lenin-parkba menünk.

Nálam ez a semmi extra kategóriába tartozik.

Képzelj el egy belváros nagyságú gondozatlan ligetes területet, aminek a vége felé van pár szobor, köztük a hős Lenin apánké is.

Hát nem ez a legjobb profil, ami a vezérről készült, az tuti, de sebaj. Innen a tengerpartot céloztuk meg, azon belül is Cojimar erődjét.

Hát igen, ez dettó ua.

Reméljük a többi jobb lesz. 1,5 -2 órát verettünk az autópályán, körülöttünk cukornád ültetvények vagy legelők. Ha Kubában jársz, ne nagyon számíts másra, mert a többi része is pont ilyen egyhangú.

A Disznó-öböl felé útba esett még a Tesoro-tó, ami a képeken nagyon jól fest. A közepén több sziget van, ezeket hidakkal kötötték össze és még múzeumot is kreáltak a szigetekre. Itt megint legomboltak rólunk 10 CUC-ot. A csónak épp indult. Beültünk és maxi gázzal verettünk egy csatornán kifelé a tóhoz. 20 perc múlva fékeztünk és már akkor láttam, hogy ezért is kár volt pénzt adni. Kiléptünk a csónakból.

Elsőként az ajándékboltot láttam meg, aztán a bárt, utána meg a tömegesen zsibongó turistákat.

Múzeum az nuku, a hely meg egy lepattant szálló, ami kong az ürességtől. A környezet szép, de sajna, ezt a helyet sem tudnám tiszta szívvel ajánlani senkinek.

Na de innen megyünk a Disznó-öbölbe, az biztos nagy durranás lesz.

Hát nem.

Az öböl jelentős szereppel bír minden kubai számára, ugyanis az országot tönkre tevő Castro barátunk itt szállt partra a csapatával mielőtt „felszabadította” volna az országát.

A parti úton haladtunk Cienfuegos felé és megálltunk a legfelkapottabb strandoknál a Playa Largánál és a Playa Gironnál. Ben még nem járt annyi helyen, mint mi de ő sem volt elájulva.

Már későre járt ezért rákapcsoltunk és 9 felé értünk be Cienfuegosba. Benék kitettek minket a Pradon (főutca) és fájó búcsút vettünk egymástól.

Lehet, hogy kicsit negatív volt a hangvétel néhol, pedig nem. Nagyon jól éreztük magunkat Vinalesben, viszont azt vettük észre hogy a belépős helyek mindegyik túl van árazva és igazándiból egyik sem nagy durranás. Inkább a környezet és az emberek tetszettek, nem pedig a látnivalók.

A folytatást itt olvashatod:

Kuba By Bike