Yazd és Iszfahán

Az ajánlott szállás nem nyerte el a tetszésünket, de az utcán belebotlottunk Aliba és mutatott egy hangulatos tradicionális szállást 30 dolláért. A szoba a szökőkutas udvarra és az étteremre nézett. Tökéletes. Bedobtuk a zsákot és kifeküdtünk az étterembe a párnákra. 

Örömmel láttuk, hogy az étlapon vannak vegás kaják és török kávé is. Amíg ezek készültek addig előadtam Alinak a fejlámpás problémámat és ő megnyugtatott, hogy Mohammed a főnök, jó barátja Mr. Vattaninak és biztos tud segíteni. Miután megérkezett egyből felhívta nekem öreg barátját. 

A fejlámpáról még nem volt biztos hír, mert a sofőr ismét a sivatagban portyázott újabb turistákkal, de megígérte, hogy egyből értesít, ha van fejlemény.  Na ez pipa, már csak a fogászt kell megoldani. Mázlinkra tőlünk 5 perc sétára van is egy. Belakomáztunk és mentünk. A helyiek segítségével könnyen megtaláltuk az alagsorban székelő rendelőt. Lementünk a lépcsőn, mázlinkra senki nem volt elöttünk. Az asszisztens nem beszélt angolul, de elmutogatta, hogy a doktor úr éppen imádkozik. Leültünk és nézegettük a kopottas falakra felragasztott fogászati plakátokat. Időközben elkezdtek gyűlni a páciensek és negyed óra múlva a doki is megjött. Behívott előttem egy jajveszékelő nénit, beadta neki a szúrit, aztán engem szólított. 

Megnézte a hidat, lefertőtlenítette, bepróbálta, majd beragasztotta, 5 perc alatt végeztünk is. Az árat nem tudtam kideríteni csak mutogatott, hogy nyugi. Miután elkészült a remekmű, leírta hogy 30 000 tomán (2400 Ft). Kifizettem a pénzt és nagy kő esett le a szívemről.

A híd még a helyén van és jól szuperál.

Reggel elindultunk, hogy bejárjuk Yazd látnivalóit. A Nagy Mecset szenzációs és még a turisták serege előtt megcsodálhattuk. 

Az óvárost behálózzák a szövevényes sikátorok és a hangulatos átjárók. 

A legtöbb épület napjainkra már üres csak a homlokzata van meg. Esetleg hotelként vagy kávézóként működik. 

Itt bóklászhatsz az útikönyvet követve vagy csak spontán elveszhetsz a keskeny sikátorok között. Na azért nagyon nem tudsz elkeveredni, mert sok helyen látni útbaigazító táblát, meg ugye előbb utóbb az ember kijut az óvárosból. Az éttermek úgy reklámozzák magukat, hogy van tetőteraszuk, ahonnan körbelátni az óvárost. Mi is felmentünk több helyre és élveztük a kilátást. 

Na de a sikátorokon kívül vannak, mecsetek, tradicionális házak, széltornyok, jégházak és vízimalom (mára csak üres pince) is. A Kashan Hotelnek szépek a szobái, jó a konyhája és a kilátás is klassz a tetőről. 

Az óvároson kívül is akad, néhány klassz hely, nekünk a Víz Múzeum tetszett a legjobban. Ez egy tradicionális ház, amit múzeumnak alakítottak ki és jól szemlélteti, hogy egykoron milyen lehetett itt az élet. A legalsó szint a pince, ahol minden család kifúrt magának egy járatot, amiből víz jött fel. Kialakítottak neki egy medencét, ami kellemesen hűtötte azt a helységet és volt ivóvizük is. A hálószobák nagyjából a felszínnel lehettek egy magasságban ami télen fűtötte, nyáron pedig hűvösen tartotta azt. Aztán persze volt konyhájuk és spájzuk is. Azt udvaron kis kutak és csobogók voltak, na meg virágok és gyümölcsfák. Az épületben rengeteg régi használati tárgy és fotók is mutatta be az egykori életet. 

Miután végeztünk a házzal áttaxiztunk a zoroasztrikus templomba. Ebben a vallásban a közhiedelemmel ellentétben, nem maga a tűz az imádat tárgya, hanem az isteni fényesség, amit jelképez. Az iráni valláspolitika nem támogatja őket, de eltűri. 

A muszlimok elismerik Zoroasztert és jónak ítélik meg a vallását, de az iszlámhoz képest befejezetlennek és tökéletlennek tartják. Ebben a templomban több száz éve folyamatosan ég a tűz és nagyjából ennyi amit látsz, meg az épületet körülvevő kis park. Naplemente előtt még belefért a Zoroasztriánusok másik szent helye a csend tornya. 

Ők a halált a gonosz ideiglenes győzelmének tartják, szemükben a halott tisztátlan, és igyekeznek lehetőleg még a halál napján megszabadulni tőle. Ezért a tetemet egy a településen kívül épített, kör alakú, felül nyitott toronyba , az úgynevezett „Csend tornyába” viszik, ahol a keselyűk és vadállatok martalékává válnak a holttestek. Miután a dögevők letakarították és a nap kiégette a csontokat, egy közös sírboltban helyezik el őket. Így nem szennyezik be  a földet a halállal.

Yazd közelében 6 fő látnivaló van. Ebből mi ötöt kerestünk fel, mert a hatodik az egy számunkra kevésbé látványos Zoroasztriánus zarándokhely (Chak Chak). Mi Fajraj 1400 éves mecsetével kezdtünk, a belsejében semmi faxni, de lenyűgöző, hogy 1400 éve ugyanitt áll. 

Utána kicsit sétáltunk az ódon hangulatú, kissé lerobbant vályogházak között majd Saryazdba mentünk. Van karavánszerájuk, ahol lehet aludni is, vagy csak beül az ember egy italra. A hely az egynek jó kategória, de a közeli vályogból épült erőd fantasztikus állapotban maradt fenn, dacolva az évszázadokkal. 

Ezután jött Zein-O-Din, na ez simán kihagyható, mert ez is csak egy újabb karavánszeráj. 

Szerintem max 10 percet, ha időztünk ott és léptünk tovább Kharanaqba.

Na ez már döfi!

Magas hegyek, zöldellő rizsföldek és pisztácia ligetek szomszédságában levő romváros. 

Meglepő módon rajtunk kívül egy lelket sem láttunk. Igyekeztünk elveszni a vályogfalak között, majd felmentünk a tetőkre és élveztük a késő délutáni fényeket. Szuper volt.

Utolsóként  Meybodba mentünk. A város szélin van vályogerőd, de mivel ilyet már sokat láttunk ezt kihagytuk, viszont a jégtárolására kialakított toronyba betudtunk menni. 

Természetesen üres, mivel napjainkban már gyárakban készülnek a jégtömbök és persze hűtője is van mindenkinek. 

A jégvermeket több mint kétezer évvel ezelőtt találták ki az iráni mérnökök jég és különféle élelmiszerek tárolására. Bent elhelyezték a tömböket és kívülről bezárták hetekre vagy akár hónapokra is, így a sivatagi hőségben sem olvadtak meg. Az épület kívül-belül látványos még így üresen is. A mögötte lévő kert teli van gránátalmafákkal és egy ügyes vállalkozó árul is frissen facsarva, némi vaníliafagyival megbolondítva.

Zseniális.

Végül ellátogattunk a közeli galambházba. 

Az országban sok ilyet építettek a repülő patkányok számára és a földre hullott guanót pedig trágyázásra használták. Na meg biztos készítettek levest is belőlük. Sofőrünk a túra végén kitett minket a buszállomáson, ahonnan épp indult az iszfaháni busz. Késő este értünk Irán egyik leglátványosabb városába és az egyik hazafelé tartó autós fuvarozott el minket a belvárosba. Zsombor által ajánlott szállás sajnos teli volt és nekiálltunk az éjszakában keresgélni. Találtunk is egy lepattant hostelt, ahol megkértük Szabit, hogy vigyázzon a zsákokra. Ő leült, mi pedig több helyet is bejártunk, de aminek elérhető az ára (30-50 USD), az mind retek volt. Visszarobogtunk Szabihoz, akit addigra már majdnem kitett a portás, mert már lefekvéshez készült. Kivettük a szobákat és másnap reggel frissen üdén kerestünk másikat. Nem is kellett messze menni, úgy 100 méterre találtunk rá a Hotel Parsra, ami egy nagyon patent, hangulatos szinte zsír új hely. Hát nem olcsó (42 USD/szoba), de legalább tiszta és kulturált. Iszfahán tényleg érdekes város, de szerintem nálam szebb és okosabb emberek már írtak róla rengeteget, ezért inkább csak néhány képet csatolnék a látottakról.

Ja igen a fejlámpám időközben megkerült. Mr. Vattani busszal utánunk küldte és az állomás csomagmegőrzőjében némi pénzmagért átvehettem, hibátlan állapotban.

Folyt. köv.