Jeti utazási naplója: Két nap Dubajozás

Miután körbejártam a pozsonyi, bécsi és a pesti adventi vásárokat úgy döntöttem, hogy elég is a karácsonyból. Jegyet vettem a rettegett Wizzair dubaji (magyarul így írják) járatára, de pozitívan csalódtam.

Mindenki mosolygott, segítőkészek és ráadásul on time repültek. 5 órás repülés után landoltunk az Al Maktum reptéren. Váltottam pénzt, szereztem kártyát (25 dirham) a helyi BKV-ra (ja, bocs már BKK) és épp elértem az Ibn Batuta állomásra tartó 55-ös buszt. Bemetróztam az indiai negyedbe, megcsörgettem a hostelt, 5 perc múlva jött is mosolyogva Roman. Szűkebbnél szűkebb utcákon, majd sikátorokon vezetett át, míg megérkeztünk az egyik viharvert házhoz.

Amint beléptünk egyből megcsapott a korianderes, római köményes, tömény India illat. Portát vagy recepciót ne is keress mindent Roman intéz. Igazándiból nem is hostel ez, csak néhány bérelt szoba, emeletes ágyakkal.

Kiperkáltam a srácnak a maradék lóvét (30 USD/ágy) és leugrottam a szomszéd indiaiba harapni valamit. Zseniális indiai ízek egy kis tojás, némi lencse, palak paneer és lepénykenyér. Na, itt jó sorom lesz.

Dubajra nem szántam sok időt, de kellemesen csalódtam a városban.

Sokáig azt hittem, ez egy ország, de nem. Az országot Egyesült Arab Emírségeknek hívják vagy, ahogy ők mondják U.A.(ju éj), 7 emírségből áll, ezek egyike Dubaj, aztán ide tartozik még Abu Dhabi (magyarul Abu-Dzabi), Sardzsah, stb.

Reggeli után jött a kihívás visszatalálni a metróhoz, de sikerült. Emlékeztem még pár támpontra. A ROKN kifőzde után balra,

aztán kicsit később a Sheeba ruhabolt, a Viral ékszerész, majd a főúton a Dolphin hotel, ahonnan már látszik is a metróállomás. Viszont most nem szálltam fel, hanem elsétáltam a közeli Bastakia negyedbe, ami a város legrégibb része.

Ha hinni lehet a leírásnak, akkor itt százéves házak között lehet bóklászni, némelyik múzeum (érme, bélyeg, kávé), ajándékbolt, étterem vagy kávézó. Kafa volt az épületek között, illetve bennük járkálni, bár nekem kicsit gyanús, hogy ezeket csak pár éve húzták fel turistacsalogatónak.

Mindenesetre az egyik fára ki volt téve, hogy műemlék és 125 éves.
Hát igen errefelé már ez is történelem.
Beléptem a kávémúzeumba és itt hosszasabban elidőztem. Megfogott a régi kávédarálók, pörkölök, edények, kiöntök és csészék régmúlt világa, meg hát persze a kávé illata.

Meg a rengeteg különféle színű és méretű kávébabok sokasága. Ezeket látván, inkább visszatértem az utcára, nehogy elcsábuljak valamelyiknek. Elhaladtam a sarki fűszeres mellett

és az egyik árnyékos téren jógázók csapatát vettem észre. pár percre én is lepihentem és próbáltam megnyugodni.

Következő látnivaló a Dubai Museum (3 dirham). Az udvarban beduin sátrak mellett haladtam el,

míg az épületben dárdák, lándzsák és más fegyverek mutatták be a korabeli harcászatot. A pincében

láthattam, hogy élt egykor a nép, miképp csiholtak tűzet és főztek rajta, milyen eszközökkel munkálták meg a fémet. Bepillanthattunk kovácsok, rézművesek, fafaragók és hajóépítők műhelyeibe is. nagyon színvonal kiállítást dobtak össze, tök megvoltam elégedve vele.

Visszatértem az utcára és folytattam a sétát tovább. A nagy mecset zárva és a vízparti bazársoron is csak most kezdtek éledni az árusok. A kikötő felé menet fotóztam még pár műemlék épületet,

majd csónakba (abra) ültem és átvitettem magam Deirába, (1 dirham) a bazárnegyedbe.

Aranyművesek, fűszer és parfümárusok és persze ruhaüzletek utca számra.

Nem rossz, nem rossz, de nekem ez kissé már modern. Szíria és Marokkó után ezek már nem ütnek akkorát, főként hogy minden üzletben légkondi és számítógép van. Viszont a közelben van a város legidősebb iskolája, aminek nagyon szép, arabos díszítése van és be lehet menni a tantermekbe, a tanáriba és az egyéb helyiségekbe is.

Na, lássuk, mi van még itt a közelben. Hát a halpiac. Bármerre járok, ezt soha nem hagyom ki a programból. Az épület egyik felében gyümölcsöt és zöldséget árulnak a másikban pedig mindenféle színű, szagú, méretű tengeri lényt lehet fellelni.

Makrélák, tonhalak, cápák, ráják vártak arra, hogy valamelyik étterem vagy család asztalánál fogyasszák el őket. A következő soron rákok és egyéb herkentyűk mosolyogtam rám, végül pedig a szárított részleg következett.

Ja meg a hentesek akik százával aprították és filézték a halakat.

A piac mellett van a Golden Souq buszállomás, itt találtam rá a 8-as buszra, ami a tengert követve halad a már ismert Batuta metrómegállóig. Fel és leszálláskor a kártyádat hozzáérinted a leolvasóhoz és amikor leszállsz, akkor levesz néhány egységet és mutatja, hogy mennyi lové van még rajta. Ha kevés, akkor bárhol tehetsz rá. A végállomás előtt szálltam le a Marinánál. Sajna a buszközlekedés nem igazán van szinkronban a logikával, valahogy soha nem ott áll meg ahol kéne és a 2 X 3 sávos autópályán kell átmenned, hogy eljuss az úticélodhoz, de legalább van, nem úgy mint Ománban. Viszont utána élvezhettem a dubaji építészet csodáit.

Nagyon ki van találva a város. Sok a játszótér, a szórakoztató központ, a sportolásra kialakított hely és park is akad jócskán. Az öböl körül 7 km hosszú sétány vezet, ahol csak gyalogosan, futva vagy bicajjal lehet közlekedni. Épp jókor értem ide, a délutáni fényeket kihasználva egész jó képeket tudtam készíteni.

Miután eleget láttam a Marinából rátaláltam a 8-as megállójára. A Burj Arab melletti szórakoztató központnál szálltam le és figyeltem a játszótéren mulató családokat. A télapó ide is szánnal jött, de hóemberben és műhóban sem volt hiány a pálmafák alatt.

Hát igen, ez Dubaj.

A szálló teraszáról lefotóztam a város szimbólumát, a vitorla formájú Burj Arab épületét és továbbálltam.

Na, lássuk közelről is!

De mint kiderült nem úgy van az, hogy csak odamész és besétálsz. Az épülettől fene messze van a porta és csak azt engedik be, aki ott lakik vagy éttermi foglalása van. Nem gond, akkor megnézem a part felől. Hát itt is jó sokat kellett gyalogolni, hogy az ember lássa, a szállodának privát strandja van, amit teljesen elkerítettek, hogy ne kukucskáljon be a pórnép. Végül is az épület több száz méter magas, nagyon nem tud elbújni és messziről még jobban is néz ki.

Na, mi van még itt:leg, leg, leg.

Valami örült kitalálta, hogy mekkora poén lenne sípályát építeni a sivatagba és körbe venni egy plázával, aztán jól meg is csinálta. Természetesen a nagyérdemű is be tud kukkolni egy üvegen keresztül, hátha megjön a kedve és utána csúszhat is egyet-kettőt (kb. 120 euro).

Ha valaki nem tud, vagy nem akar síelni esetleg snowboardozni, akkor lehet szánkózni, csúszdázni, tubbingolni, snowraftolni, kötelet mászni vagy esetleg óriás labdában lecsúszni. A plázából is rálátsz a pályára, de ha a legjobb helyekről szeretnéd kukkolni a pályát, akkor bizony fogyasztani is kell az egyik puccos éttermekben.

A világ legnagyobb beltéri sípályája után jöhet a legnagyobb pláza (Dubai Mall). A belsejében szinte bárhol végig mehetnék kocsival is, na de ez kevés ahhoz, hogy idecsalogasson. Viszont itt van még a legnagyobb korcsolya és hoki pálya,

a négyszintes vízesés,

na meg a világ legnagyobb akváriuma.

Ez nem semmi barátom, ha nálunk is ilyen lenne egy pláza, én is sűrűbben járnék oda. 3-4 méteres cápák, óriási ráják és töménytelen hal úszott a színes korallok között. Természetesen pénzért itt is bármit lehet. Bemehetsz az akvárium mellé, alá vagy pár száz dolcsiért búvárkodhatsz is.

Na de ha ez sem volna elég a kedves olvasónak, akkor az épületből kilépve tökéletes panoráma nyúlik a világ legmagasabb épületére a Burj Khalifára (828 m).

„És még egy dolog” ahogy Steve Jobs mondaná.

A zenélő szökőkút.

Ennyi látnivaló elég is lesz egy napra jöhet a jól megérdemelt vacsi.

Indiában a kedvenc ételem a thali volt, amiben zöldségpörköltek, főzelékszerűségek, chapati és minden mi szem szájnak ingere benne van.

A pláne az egészben hogy bármi fogytán van, szólsz, jön a pincér, rátölt, egész addig, amíg degeszre nem etted magad. A kajára jól csúszott az asztalon levő kancsós víz, addig a pontig, amíg észre nem vettem, hogy a falon lévő csapból töltik fel.

Második dubaji napom péntekre esett, ami szabadnap a muszlim világban és itt délután egyig nem jár se a metró, se a busz. Kora délutánra találtam még egy leget.

A világ leghosszabb graffitijét az egyik strandon fedeztem fel. 2243 méter hosszú, több mint száz hazai és külföldi művész alkotta pár nap alatt, az ország függetlenségének a 43. évfordulójára.

A Jumeirah 3. strandon sok szép alkotás volt: tevétől a Forma 1-ig, ami főként Dubaj látnivalóit mutatta be. Naná, hogy itt is van futópálya, (7 km hosszú) ahová se bringával, se kutyával nem jöhetsz be. Mellette járda és tiszta kulturált homokos strand. Innen tömeggel, kicsit komplikált lett volna elmenni a felhőkarcolók közé, ezért maradt a gyaloglás. Viszont így rátaláltam a Safa parkra, ahol péntek révén a város apraja-nagyja a füvön piknikezett. Akadtak, akik grilleztek, mások meg a hazai szendvicseiket majszolgatták. A fiatalok bicikliztek vagy fociztak én meg a felhőkarcolókat fotóztam.

A park nem kicsi és kijutni se egyszerű. Rákérdeztem az egyik étteremben, a főnök csettintett és a fülöp-szigeteki alkalmazott már vitt is a golf kocsival. A felhőkarcolókhoz esélytelen átjutni az autópályán, viszont van busz, csak hát a megálló nem itt van, hanem a másik kijáratnál.

A város úgy van kitalálva, hogy kocsival bármit meglehet közelíteni, busszal meg úgy is csak a bevándorlók utaznak, azok meg örüljenek, hogy van. Felszálltam a buszra, mentünk vagy negyed órát és ismét a semmi közepén tett le. Pár perc séta után megláttam a metrókijáratot és onnan még vagy jó 10 perc a légkondis folyosórendszeren a Dubai Mall. Követvén a helyieket az egyik vészkijáraton kiértem az utcára és máris a Burj Khalifa főbejáratánál találtam magam. Kicsit furcsán is néztek rám, mert rajtam kívül mindenki limoval érkezett, de mivel különc vagyok inkább a gyaloglást választottam.