Esküvő Bengáli módra

Bangladesben járva lépten-nyomon feltűnik egy mindenki által viselt kiegészítő,

nagyon vicces és szerintem semmi értelme, de ők nagyon szeretik. Én is hosszasan filoztam rajta, hogy veszek egyet, de aztán sikerült lebeszélni magam.

A Rangamatiba tartó buszon összebarátkoztam egy rendőr sráccal, és ő mesélt nekem az itt élők fizetéséről. Rendőrök: 14-15 000 Tk (45 000 Ft), irodisták 15-20 000 Tk, komolyabb hivatalnokok, bankárok 45 000 Tk + lakás + kocsi. És ez havonta értendő!

 Hát igen az átlagember nem nagyon tud dőzsölni, de legalább a kaja baromi olcsó. Leszállás után rendőr barátom, kifizette a tuk tukot, megmutatta hol tudok buszjegyet venni Dakkába, majd meghívott az otthonába. Sajnos a meghívást nem tudtam elfogadni, mert nekem is csak ez a délután maradt a várost körülvevő tavon lévő hajókázásra. Búcsú után sétálgattam és fotóztam a környéket. A város és az azt körülvevő Kaptai-tó a Bangladesiek egyik legkedveltebb kirándulóhelye. 

A nagy munkába meg is éheztem és felkerestem az útikönyv által javasolt Mayer Doa éttermet. Semmi faxni, még angol nyelvű kiírás sincs, de azért csak rátaláltam. A tulaj kedvesen beinvitált, menü az nincs de felsorolt pár ételt. Meg is állapodtunk halban és minden létező zöldségben. Az étel nagyon finom még repetát is kértem, aztán a végén jött a számla.

Majdnem leestem a székről.

Most, ha azt mondom 1000 Ft, az nem sok otthon, de itt kb. az ötszöröse az eddigieknek. Oké megettem 2 szelet pontyot, de akkor sem indokolt az ár, pedig a pofa tételesen leírta az ételeket. Hát igen, ennyit tesz, ha valami benne van a Lonely Planetben.

Ebéd után átsétáltam a közeli kikötőbe, ahol díszes esküvői menetre figyeltem fel, ők meg rám. A maharaja külsejű vőlegény, azon nyomban küldöttséget intézett hozzám és meghívott a buliba. Nem is kérettem magam.

Beszálltam hozzájuk a csónakba és már rögtön fotózkodni kellett. 

Nem ez életem legjobban sikerült képe, na de bangladesi vőlegénnyel se hajókázok mindennap. Megcéloztuk a közeli szigetet és közben videósunk mindent rögzített. 20 percet se hajóztunk és máris kikötéshez készülődtünk, közben meg a parton fehérnépek (barna) kezdtek el mozgolódni. A csinos, fiatal, hamvas szűzek virágesőt hullattak ránk, 

majd betessékeltek az esküvői pavilonba. 

Na és milyen virág szirmokat hullattak ránk?

Hát büdöskét .

Vőlegényünk elfoglalta a pulpitusát 

és várta a gratulációk sorát. Az első sorból valamelyik rokont arrébb hessegették és engem ültettek oda. Szívesen lemondtam volna erről a kegyről, a nem épp alkalmi öltözetem miatt, de ők ragaszkodtak hozzá. A videós irányította a vőlegényt és közben többen mellé ültek a fotó kedvéért.  

A rólam készült képeket inkább cenzúrázom.

A fotózásból én is kivettem a részemet és sok rokont és barátot megörökítettem. Először a szülők, 

aztán a hugicák, 

majd öcsike,  

végezetül pedig az érdeklődő aranyifjak álltak a gépem útjába. 

Elérkezett az ünnepi ebéd, pechemre én jól belakomáztam a parton, de azért illendőségből leültem az asztalhoz és belapátoltam pár kanál rizst és néhány folyami rákot. 

Mindeközben szerencsétlen vőlegény csak ott kuksolt fent az emelvényen és mindenki őt fotózta, aztán valami mocorgás támadt. A lányok sütiket tettek a legény elé, törtek belőle egy darabkát és együttes erővel megetették. 

Ő beleharapott a piskótába, majd tovább adta és mindenkinek ennie kellett belőle, természetesen nekem is. Későbbiekben az imám (a ruha ellenére ők muszlimok) mondott néhány áldást, az áment többször is hallottam majd várták a sült galambot.

- Mi fog még történni? - kérdeztem délután 3-kor a videóstól.

- A menyasszony megérkezik és az ifjú pár elindul nászútra.

- Mégis mikorra várhatjuk a hercegnőt?

- Még legalább 1,5 óra.

- Huh. Annyit sajnos nem tudok várni, mert már csak pár órám van naplementéig.

- Na jó megnézem mit tehetek.

Próbáltak még marasztalni, de szerencsére ki tudtam menteni magam.

-          Akarod látni a menyasszonyt?

-          Naná. – feleltem vidáman.

Hát kár volt.  

Szegényt nagyon sajnáltam, fehérre mázolták a képét és vagy 50-en fogták közre egy csöppnyi helyiségben. 

Kiszúrtam néhány várakozó embert és mint kiderült jól sejtettem, tényleg innen indul a komp. A viteldíj 1 Taka (3Ft), de csak kettesem volt és úr voltam nem kértem a visszajáró sörétet. 5 perc múlva Rangamatiban szálltam ki és a kikötőben nekiláttam hajót szerezni. Az egyik fickó hajóját lealkudtam 1200-ról 600 Takára. Ez az összeg két órás hajókázás értendő és arra megy, amerre mondom. Mivel még soha nem jártam itt, ezért rábíztam magam. Műanyag flakonban hoztak némi üzemanyagot és már indultunk is. A tóról azt gondoltam volna, hogy természetes képződmény, de nem, ez az ország legnagyobb víztározója. A tavon rengeteg kisebb-nagyobb sziget van, de szinte mind lakott, akad amelyiken csak 1 család él, 

de van amelyiken több száz fős falu is van. 

A tavon igen aktív a vízi élet folyik, láttam halászokat, 

úszó piacot

és rengeteg utasszállító hajót is. 

A parton legeltetnek, 

fatelepen hordják a fát, 

akad aki hálót javít, 

gyerkőcök integetnek, 

de láttam naplementekor fogat mosó családot is. A legjobbat kikötés előtt láttuk, illetve hallottuk, ez a diszkó hajó.

Bömbölő zene, csápoló fiatalok és fergeteges buli hangulat.

Mindez persze alkohol és drogok nélkül.

Nagyon élveztem a hajókázást kár lett volna kihagyni, csak kicsit azért lehetett volna melegebb is. Kikötés után vacsiztam egyet és mivel volt még időm a busz indulásáig ezért beültem netezni.

Holnap pedig már teaültetvények között fogok sétálgatni, ha minden jól megy.