Utazások a korallzátonyok, csokihegyek és koboldmakik földjén

Donsol – P. Princessa – Sabang – El Nido – Csokihegyek – Koboldmakik – Anda - Panglao sziget (Alona beach)

Ismét rengeteg élménnyel gyarapodtunk. Az előző részben elég sok negatív dolgot írtam le, azóta szerencsére változtak a dolgok. Bár a triciklizés kissé balul sült el. Kibéreltünk egy kissé rozoga masinát,

aminek a kormánya is enyhén szitált, de azért 30-40 km-el tudtunk vele száguldani, viszont kedvelt szokás errefelé az úttesten átrohanás.

Akár legyen szó emberekről, kutyákról vagy baromfiról. Utazásaink során a sofőrök keresztülmentek egy kutyán és napos csirkéken is, ők ezt hatalmas röhögéssel konstatálták. Mi szerencsére nem ütöttünk el senkit, bár két idióta gyerek kirohant elénk (itt ez hobby), erre én fékeztem a kormány meg szitált és kissé bele sodródtunk az árokba, így hozzákoccantunk az ott parkoló csónakhoz. Mindenki karcolás nélkül megúszta. Néhány helyi még segített is kitolni az árokból a masinát, aztán mentünk is tovább. Viszont állandóan lefulladt, szerencsére épp egy szerelő előtt, aki 80 Ft-ért gyertyát pucolt és alapjáratot állított rajta. Mivel így sem volt túl megbízható, ezért inkább visszafordultunk. Mint kiderült a masina gazdája végig a nyomunkban lihegett és mindenről tudott. Alig értünk vissza a szállásra, máris ott termett és kártérítést követelt. Mutogatta a rozsdafoltokat a triciklin meg egy zöld színű foltot (a hajó fehér-sárga). Abban állapodtunk meg mivel az ürge nem igazán beszélt angolul, hogy a hölggyel megbeszéljük, akitől béreltük. Este nem találkoztunk vele, de másnap reggel, épp indulás előtt jött. Higgadtan meg beszéltük vele a dolgokat. A triciklis tag is kér lóvét, meg a hajós is. Mivel pár óra múlva indul a gépünk, amit nem szívesen késnénk le ezek miatt, kénytelenek voltunk fizetni. Tipikus. Tudják, hogy külföldi vagy és leakarnak húzni, semmi más. Jó nem egy ökör ára (2000 Ft), de akkor is. Kissé rossz szájízzel repültünk át Manilába, onnan meg Palawan szigetére, de aztán rengeteg szép helyet láttunk és jó emberekkel találkoztunk. Palawanon az első utunk másnap reggel a bevándorlási hivatalba vezetett. Ebben az országban még a mezítlábas rizstermelő is folyékonyan beszél angolul, de a csaj csak makogott. Leküldött fénymásolni, mert náluk nincsen gép, aztán kitöltöttük az űrlapot, kifizettük a vízumhosszabbítás árat és 15 perc múlva már ott sem voltunk. Irány a buszállomás.

Ázsiában az ember teljesen megszokja, hogy mindig indul mindenhova busz. Ritka az, hogy 10 percnél többet várjál. Na, itt ez két óra várakozás volt. Kiszúrtunk egy coffee shopot.
Gondoltuk iszunk egy jó kávét, ami nem egyszerű ebben az országban. Mindenhol 3:1 vagy 5:1 por kávé, ma már 7:1 por kávét is láttam. Ginzeng, gomba, mangosztin és minden más keverékéből. Na, itt se volt másképp. A pult felett, szépen fityegtek a por kávék, már ezzel is beértük volna, amikor a kiscsaj közölte nincsen forró víz. No comment. A teltházas jeepneyvel elporoszkáltunk Sabangba és közben élveztük a tájat. Hegyek és tenger mindenfelé. Sabang egy álmos kis, egy utcás tengerparti falucska néhány bungalóval. Találtunk is egy szuper tengerpartit olcsóért, ahol a tulajdonos hölgy készségesen megadott minden infót a környékről. Délután sétálgattunk és figyeltük a helyi srácokat, hogy milyen ügyesen kosaraznak.

Ugye itt az egész ország Amerikát majmolja. Focipálya is van, de nagyon kevés, helyette inkább kosaraznak a nebulók. A reggelt már nagyon vártuk, ugyanis a falu határában van egy barlang, amiben a világ leghosszabb földalatti folyója vonul végig. Ezt a leget szerintem simán meg lehet kérdőjelezni, de mindenesetre egy látogatást megért. Egy spanyol lánnyal négyesben regisztráltunk be a túrára. Eleinte hajóval mentünk végig, a látványos kókuszpálmás partok mentén,

aztán rövid erdei séta és már láttuk is a barlang száját.

Ismét csónakba pattantunk és haladtunk befelé, elvileg 2 km-nyire eveznek be velünk, de a guide 1 km után már ki akart volna jönni, mondván gyenge a lámpája. Mondtuk, hogy ne aggódjon, a mieink működnek és haladtunk beljebb és beljebb. Útközben hatalmas cseppkövek és barlangi termek, persze mindnek volt neve. Nagyon sok a valláshoz kötődött, a katedrálistól a Szt. Máriáig minden volt. Eleinte nem értettük miért rohan a fickó, aztán kint rájöttünk, több száz ember tolongott a maréknyi partszakaszon. Na persze mostanra értek ide a mikrobuszok Puerto Princessaból. Épp jókor voltunk bent, rajtunk kívül csak két másik hajó volt a vízen. Pár napja találkoztunk két izraeli lánnyal, ők utánunk értek oda és mesélték, hogy mekkora vircsaft volt bent, amikor megérkezett a töménytelen ázsiai turista. Sabangból El Nidoba igyekeztünk, de persze csak a deles buszt értük el és így már nem volt csatlakozásunk.

Sebaj. Eljutottunk Taytayba és addigis majdnem végig a tetőről moziztunk. Az utolsó szakaszon lehívtak minket a tetőről, aztán jött a rally. Jó 1,5 órán keresztül crossoztunk a portengerben. Másnap szintén. Mire megérkeztünk El Nidoba porosabb voltam, mint egy sivatagban élő tuareg. Találtunk is ígéretes tengerre néző szobát sajna csak egy éjszakára. Utána áttettek egy fele akkorába, ami még drágább is. Pusztán azért mert beton, amit mi persze nem komázunk, de Sabangban a tulaj mesélte, hogy őt lenézik a helyiek, mert nem kőházban lakik és nád bungalói vannak. Ebből kiindulva el tudjátok képzelni, milyen lehet a falu. Katasztrofális. Ha a tenger felé nézel meseszép, olyan mint Krabi vagy a Halong-öböl,

ha megfordulsz. Hát inkább hagyjuk. Viszont legalább az emberek nagy része jófej. Egy 15 éve itt élő Tiroli kománál kajáltunk, mutogatja a hatalmas oldalasokat, de inkább a halat választjuk. Nem is csalódtunk. Délután megismerkedtünk Armannal, mint kiderült, neki van a legtöbb hajója és ő visz ki legolcsóbban sznorkelezni.

Mindenhol ugyanaz a program csak ő olcsóbb és sokkal többet ad.

30 éve csinálja már a businesst most a fia is besegít. Sok helyet ő fedezett fel.

3 napot sznorkeleztünk, álomszép partokon, láttunk három teknőst, Zsuzsáék egy nem túl barátságos cápát.

Aztán a tintahaltól, a bohóchalon át, a tűzhalig rengeteg érdekességet. Jártunk olyan strandon, ahová csak barlangüregen keresztül beúszva lehetett bejutni, aztán megnéztünk több lagúnát,

ahová a hajó szintén nem tudott bejutni. Jártunk abban a barlangban, ahol a francia Surviver valóság show lakói tengődtek heteket, de olyan kígyó formájú földnyelven is áthaladtunk, ami apálykor összeköt két szigetet.

Ott ebédeltünk finomnál finomabb halakat és zöldséget. Van, itt egy nagyon egyszerű mártás ezt adják mindenhez. Otthon is bárki el tudja készíteni: szójaólajat kell önteni kis tálkába, ebbe ők calamansi (lehet lime vagy sima citrom is) levet facsarnak, aztán beleszelnek hagymakockát és paradicsomot. Semmi extra, de halhoz vagy húshoz nagyon finom. Utolsó nap Arman zord külsejű tetovált raszta sérós fia, készített nekünk szériában, pálmaháncsból, állatfigurákat. A haltól, a lepkén át, a szöcskéig, mindent pár perc alatt tudott hajtogatni. A hajón nagyon jó banda jött össze. Egy idősebb amcsi pár, akik nem néznek tévét és utálják a hamburgert és csak a macskájuk neve Pepsi. Ők is inkább rendszeresen utaznak, aztán Carmen a spanyol lány és még pár francia srác. Utolsó este velük mulattunk egy pubban. A népszerű helyi banda, élőben adta elő az ismert európai és amerikai örökzöldeket, természetesen tagalog nyelven, amin mi igen jókat derültünk. P. Princessába már egyszerűbb volt visszajutni. Felugrottunk a reggel hetes mikrobuszra és már délben ott is voltunk és még csak port se kellett nyelnünk. A hajón megismert francia srácnak ez csak 2,5 óra volt, a helyben bérelt endurojával. Délután felkerestük a helyi szegénynegyedet, amitől minden útikönyv elrémisztené a turistát. Persze itt is volt kosárpálya és rengeteg mosolygós gyerek. Az itt élők főleg halászok és cölöpökre épült házakban laknak, amiket bambuszjárdák kötnek össze. Jöttünkre a gyerkőcök elkezdték produkálni magukat, némelyik fejessel vagy szaltózva ugrált be a járdáról vagy a hajókról a vízbe.

És szinte követelték a fotót. Aztán jött a katedrális, ahol épp temetés volt, majd a főtéren, egy erre a célra kialakított pályán, rattanball (sepak takraw) döntőt láthattunk. Rattanból készült labdával játszanak, lábtenisz és röplabda keveréke játékot a népek. Épp a városi csapat nyert.

Következő nap ismét repültünk, mellesleg ez a legolcsóbb és leggyorsabb utazás a szigetek közt. A Puerto Princessa – Cebu jegyért fizettünk vagy 8000 Ft-ot. A repcsi se egyszerű mozi. Mindig történik valami. Az első gépen a stewardess kezdett el karaokézni és ki kellett találni a szám címét. Három szám 3 nyertes. A második gépen találós kérdések, utoljára pedig az utasoknak kellett énekelniük valamilyen szerelmes számból négy sort. Erre az első a Happy birthdayt énekelte el, de ezt is elfogadtak. A nyeremények általában gagyi reklámajándékok, de poénnak jó. Cebun legalább egy órát maradtunk (ennyi idő alatt ér a taxi a kikötőbe, plusz becsekkolás a kompra.) Repülés után két óra kompozás Bohol szigetére. Közben a legújabb James Bond mozit élvezhettük dolby surround hanggal. Ja, ma néztük, itt egy mozijegy a legújabb 3D-s filmre 400 Ft. A kompozás után tricikli és busz és estére kissé fáradtan megérkeztünk a Nuts Huts nevű ökoszállásra.

A tulajdonos egy nagyon kedves középkorú belga pár és minden szobájuk valami vicces nevet kapott. A mienk Finding Nemo, de volt itt Moby Dick, Free Willy és egyebek. A szálláshoz a főúttól 750 métert kell gyalogolni, agyagos, köves talajon, aztán meg lefelé vagy 150 lépcső. Klassz éttermük van és minden kunyhó a folyóparton. Este rengeteg a szentjánosbogár és a gekkó, na meg lepkéből sincs hiány. Nappal lehet látni iguánát és színes madarakat, meg a 11 kecskét, akik itt élnek. A folyó teljesen tiszta, fürdésre alkalmas. Kicsit erősnek találtam a parton a több száz gömbölyű színváltós lámpát. Mint kiderült nem az ő művük. Az idióta önkormányzaté. Sok házban nincs áram, de a folyón járnak olyan berúgós hajók, mint Thaiföldön. Az ázsiai turista felszáll, karaokézik, tele üvölti a dzsungelt és hülyére issza magát. Na, az ő kedvükért lett ki világítva a folyópart, a 4 km hosszú szakaszon. Természetesen a falu ezzel mindennap veszteséget termel. Arról nem is beszélve, hogy, a sok hajó miatt kezd eltűnni a part, és ezek a villanyoszlopok két éven belül a folyóban fognak kikötni. Hajnalban arra ébredtem, hogy valami kaparászik a szobában. A házigazdák kikötötték, hogy semmilyen ételt nem lehet bevinni a szobákba. Mi ezt be is tartottuk. Szerencsére nem patkány. Mindenesetre sokáig rágta hangosan a pálmatetőt, a forgács meg persze hullott rám (csak reggel vettem észre). Reggel Chris a főnök mondta, hogy gekkó és nála is hullik. Irány a kobold makik hazája. Ez a jó fej kis állat ihlette meg a szörnyecskék című mozifilm rendezőjét is (állítólag). Kevesebb, mint 1 kg és tenyérben is elfér. Mivel ez a típus csak itt a Fülöp szigeteken él és már elég kevés maradt belőlük, ezért létrehoztak számukra egy rezervátumot. Persze azért néhány helyi ember, otthon is tart házi kedvencnek, ill. próbálná mutogatni turistáknak. Befizettük a 80 Ft-os belépőt (az ár tartalmazta a vezetőt is). Félórán belül, négy kis állatot is láttunk.

Hatalmas gülü szemeikkel néztek le ránk az ágakról.

Közben nagyot ásítottak és néha be is aludt egyik másik. Ezek után motort béreltünk egy napra és alaposan bejártuk a környéket. Szombat révén, több esküvőt is láttunk. Az egyiknél épp a templomi bevonulást csíptük meg. Elől a legkisebb gyerkőc, majd magasság szerint követték a többiek, mindenki rózsaszínben.

Utána jöttek az örömszülők és a végén az ifjú pár. Aztán jött a nap egyik fénypontja a csoki hegyek.

Nevüket nem a formájáról vagy izéről, hanem a színéről kapták. Ezekből a buckákból, több mint 1000 db van és valami speckó fűféle nő rajtuk, ami az év egyik felében barna és erről kapta a nevét. Most láttunk zöldet, sárgásat és olyat is, amit szándékosan gyújtottak fel.

A kilátóból tényleg pazar volt a látvány, de rengeteg nép nyüzsgött mindenfelé. Ki is szúrtunk egy földutat, ami egyenes a csoki hegyek közé visz. Pár perc múlva, már ezen motoroztunk. 0 turista, csak falvak és mindenhol a hegyek.

Az egyiknél meg is álltunk, hogy megmásszuk, de ösvény nem volt rá és igencsak hullott róla a kő, ezért átnyergeltünk a szemköztire.

Letettük a motort az egyik háznál, Zsuzsa lent maradt és szóba elegyedett az egyik helyi lánnyal, aki miután meglátta, hogy a napon állunk így szólt.
- Gyertek be az árnyékba, mert még lebarnultok.
- Bárcsak sikerülne! – mosolygott Zsuzsa.
Hát igen, ami nálunk a jólét jele, itt az szégyen, mert azt jelenti, hogy a rizsföldeken kapálgatsz.
Magukra hagytam a lányokat hadd csiripeljenek és megmásztam a legközelebbi dombot. Rajtunk kívül senki nem volt fent és sokkal káprázatosabb volt a látvány, mint a kilátóból. Miután kellőképp lebarnultam visszatértem a házba, megmosakodtam és elköszöntünk. Mint kiderült a hölgy nagyon másképp képzeli el az életünket, mint amilyen. Nem akarta elhinni, hogy Zsuzsának nincs bejárónője és ruháit is magának mossa. Hát igen hála a szappanoperáknak klasszul átmossák a helyiek agyát.Tovább motoroztunk, hangulatos falvakon majd rizsföldek mellett és megérkeztünk Andába. Tengerparti pici falu Karib-tengerre emlékeztető partszakasszal, ami

hétvége révén dugig volt helyiekkel, viszont sehol egy étterem. Kiszúrtam egy kissé leégett germán fickót és őt kérdeztem. Egyből meg invitált magukhoz. Fülöp-szigeteki felesége van és minden télen itt töltenek egy hónapot.

Ettünk rengeteg tonhalat, némi sört, édesburgonyát és megismerkedtünk a tubával is. Ez az indonéz tuak (pálmabor) helyi változata. Semmivel nem jobb, de sokkal édesebb. Jóllakottan vezettünk hazafelé. Útközben feltűnt még egy speckó látványosság. Falu szélén, út mentén, a tengerparton építmény, csak teteje van. Benne TV, DVD lejátszó és egy vastag katalógus.

Ha bedobsz, egy fémpénzt a TV melletti mikrofonba, már énekelheted is a kedvenc számodat. A helyiek megláttak, hogy fotózkodunk és máris betették a Black Eyed Peas új számát, aztán a Poker Face üvöltötte teli az utcát.

Közben ők kaszálták a füvet és hordtak a követ. Tegnap vissza értünk Tagbilaranba és a várost jártuk. Benéztünk a helyi plázába pont, mint nálunk. Tömegek nyomulnak mindenfelé és valami idióta műsor is volt, amit százával néztek. Próbáltunk volna motort bérelni, de ebben az országban semmi sem egyszerű, hát még vasárnap. Mindenki vagy részeg, vagy a plázát járja. A belgák mesélték, hogy az embereknek nem szabad egyszerre több pénzt oda adni a napi bérüknél, mert egyből elisszák, vagy elköltik másra. Ja, a napi bér 800 Ft és ez itt jónak számít  Ma pedig átruccantunk Cabilao szigetére, ahol csodálatos a part menti zátony, mind búvárkodni vagy akár sznorizni is. Tényleg életem egyik leglátványosabb sznorizása volt. Eleinte úszol befelé a térdig érő vízben, semmi extra aztán már látszik a nagy kékség és meg látod a leszakadást. Több száz méter hosszan, minden tömve korallokkal, bármerre nézel és teljesen épek, egy sérült sincs. Hihetetlen színgazdagság. Fehér, rózsaszín, sárga, vörös, kék és különféle méretben és mélységben. Halból sincs hiány, de főként pici neonhalak úszkálnak mindenfelé. Talán a legszebb az ibolyaszínű, amin keskeny sárga csík van. Százas rajokban úsznak. Ahogy úszok a letörés mentán jobbról 1-1,5 méteres a víz balról pedig vagy 20. Csúcs élmény. Holnap pedig Panglao szigetét keressük fel.