2010.02.18. Donsol Fülöp szigetek 1.
Manila – Baguio – Kabayan – Sagada – Bontoc – Banaue – Batad – Manila - Donsol
Huh!
Hát ismét pörögtek körülöttünk az események. A bangkoki reptéren a check in pultnál közölték, hogy csak akkor mehetek be az országba, ha rendelkezem a visszaútra szóló repjeggyel is. Persze nem volt.
Nagy rohanás, reptéri internet, gyorsan megvettem a legolcsóbb Airasiás repjegyet csak, hogy tudjak valamit villantani. Így már oké. Mint kiderült Szabiék is így jártak Kuala Lumpurban, ráadásul Zsuzsának még a bicskáját is elvették, mert a kézi poggyászában maradt. Manilába egyszerre értünk, ahol persze senki nem kérte a jegyet. A kijáratnál megvártuk egymást és már ültünk is a legolcsóbb taxiba. Hajnalban értünk a városba és elindult a szálláshely vadászat, rajtunk kívül még vagy nyolcan keresgéltek. Végül nagy nehezen találtunk egy klassz helyet. Aztán beindult a mindennapos pech szériánk. Pár óra alvás után irány a belváros. A várost sokan lehúzták, de nekünk bejött. Utcán gyümölcsárus gyerekek,
templom előtt focizók,
flakonba versenyt pisilők, BM X-re épített fedett oldalkocsik,
metál színű jeepneyek.
Ez itt a helyi iránytaxi, aminek a gazdája nagy gondot fordít a fényezésre. Láttunk Supermanest, Jézusost és mindenféle ismert rajzfilm figurával borítottat is. Ezek általában nagyon olcsók és zsúfoltak. Többször utaztunk mi is vele a hegyek között az alap, hogy kendő legyen nálad. Egyrészt a por, másfelől pedig a benzingőz miatt. Aztán mit láttunk meg. Villa épület előtti meztelen női szobor áll koponya talapzaton,
a metró állomáson, a forgalomirányító sámlin ácsorogva terelget.
Mindenki alszik: templom lépcsőjén,
parki csöves kartonpapíron, feje felett napernyő, mellette kutya,
járdán, függőágyban fekvő hajléktalan újságot olvas. A főposta akkora, mint nálunk a Nemzeti Múzeum. Széles sugárutak. Az egyik lakóházból létrát emelnek ki, pár házzal arrébb, létrán álló szerelők gubancoljak ki a villany kábeleket és javítják a hálózatot.
A katedrális tetején angyalkák tartják a feszületet,
az erődben golfpálya, ahol a helyi elit gyakorol. Pár lépéssel arrébb konflisok, amerikai katonai barakkok, ágyúk és vizesárok. Belépünk egy közértbe és egyből feltűnik a reklám fotó Hungarian Cheese (sajtos) Hot Dog.
Nem kóstoltuk meg, de bepótoljuk. Ma szintén láttam a helyi hipermarketnél a húspulton. Hát mindenre hasonlított, csak magyar virslire nem. Inkább valami debreceni féle, de annak is a csoffadt verziója. Az utcán az erődben mindenfelé színes házikók, bennük kis trafikok, coca-cola felirattal a falon, némelyik ablaka berácsozva.
Nyilván nem véletlenül. Beülünk ebédelni délután négy felé. Hangulatos családi kifőzde. Maláj módszer: kb.: 10 féle étel kirakva, letakarva és ráböksz, amiből kérsz, aztán a végén fizetsz. Több embertől hallottam, hogy a Fülöp-szigeteken csapnivaló a kaja szerencsére ez nem teljesen igaz. Bár az összes létező amerikai multi itt van, sőt több saját gyors kajáldájuk is van, de ezeket mi messze elkerüljük. A kifőzdékben meg általában nem csalódtunk. Szóval kértem óriás tintahalat paradicsommal és hagymával töltve, padlizsánt, kókusztejes spenótos halat, meg rizst, és kávét, ez volt tokkal vonóval 320Ft.
Jóllakottan gyalogolunk tovább a szép régi spanyol épületek között, némelyiknek klassz belsőudvara is van, de aztán jön a szocreál valóság. Park, ketrecbe zárt kültéri hangszórókkal, beton hattyúkkal, szökőkúttal és felvonulási térrel.
Itt a két fő építőanyag a beton és a bádog. Undorító. De mindenhol ez van, még a kis falvakban is. Sehol pálmakunyhó csak bádog vagy beton. (szerencsére ez csak a hegyek között volt így). A parkban szól a zene, diákcsapat aerobikozik. Megyünk a tengerpart felé, felhőkarcolók között konflisok, jeepneyek és vadi új terepjárók tömkelege. A vörösen izzó naplementét a pálmafás sétányról nézzük,
kikerülvén a monumentális amerikai követséget. Szálláson tervezgetünk, sörözünk és kiderül, hogy Zsuzsa fehérneműje eltűnt a hálóteremből. Én is felszaladok, nekem meg a hálózsákom nincs meg. Gyors intézkedés, felmegyek az egyik alkalmazottal és megmutatom neki, hol hagytam. Nem érti, ma ő takarított, de ő nem látta. Átkutatunk a 10 ágyas szobában minden fiókot és előkerül az egyikből. Sajna a tokja nem lett meg. A fiók gazdája egy idősebb sumák ázsiai szerzet. Sajnos utána már nem találkoztunk vele, hogy számon kérjem tőle. Mindegy, de legalább megvan. Elindulunk vacsit keresni, ami este 10 után nem egyszerű ebben az országban. Az összes meki és a többi hulladék nyitva, de szinte más nincs. Kénytelenek voltunk betérni a tavalyi év legjobb étterem láncába az Aristocratba. Mi levessel próbálkoztunk, hárman három félével. A tasakos levesnek egy lebutított mosogatólé ízű változatát kaptuk. Maradt a közért. A második napunkon kitaxiztunk a buszállomásra, ami itt sokkal olcsóbb, mint nálunk egy BKV jegy. Talán ha kétszer tudtunk eddig 300 Ft-nál többet fizetni érte, akkor is jó 30 percet furikáztunk. 7 órás buszozás után értünk Baguioba, ami egy nyomasztó, zajos, szmogos nagyváros. Kis családi panzióban telepedtünk meg, az előtérben élő papagájok, terráriumban kígyó és akváriumok fogadtak minket. Beköltöztünk az állatok közé, majd eltaxiztunk a közeli kulturális faluba, ahol szombat révén néptáncokat mutattak be a helyiek.
Megnéztünk egy rizs csűrt, a törzsfőnők házát, a nászéjszaka kunyhóját, kilátót és persze a büfét is. Kinyomoztuk honnan indul másnap a buszunk és még, cirkáltunk egyet a három négyzet km területű, állandóan vibráló piacon. Hazafelé az egyik ember tömeggel teli felüljárón, Szabit sikeresen megszabadították a fényképezőgépétől. Érezte amint, valaki hozzáér, de addigra már késő volt. Pár nappal később mi is láttunk egy zsebtolvajlást. Fut egy ember, vele szembe halad egy másik és szempillantás alatt kivette a farzsebéből a telefont. Hát igen, ilyen is van. Vacsiztunk a szomszéd kifőzdében és felmentünk képeket nézegetni a szállásra. A háziak jó fejek voltak csak hát, sajna éjjel csak annyira volt zajos a szobánk, mintha a legfelkapottabb pesti disco közepén akarnánk aludni. Alattunk három borbélyműhely és vagy öt karaoke bár (itt videóké bárnak hívják), ami ontotta magából a matt részeg, magát jó hangúnak képzelő fiatalok tömegét. Ja, ma láttam karaoke buszt is. Reggel megcéloztuk a piacot. Nagyon komoly, ugyanaz az embertömeg, mint este. Hihetetlen zöldség választék.
Hagymákból: fehér, sárga, lila, vörös.
Halak tömkelege,
csirkefej, 18 napos embriót tartalmazó tojások, legalább 30 féle rizs.
Jött a koldus elektromos gitárral, előtte az asszony vitte a hangszórót.
Jeepneyek százával ontották magukból a benzinfüstöt. Bevágódtunk egy Chowking nevű gyorsétterembe. Ez is olyan, mint a többi, kaptam valami tészta ételt. Vár formájú, középen üres, alatta némi zöldség. Szerintem ez volt az utolsó próbálkozásunk. Irány a csirkés busz. Kissé megtelt, de sebaj, a hátizsákunkon ücsörögtünk vagy 3 órát, mire lett hely. Épp jókor, mert az út is elfogyott és még vagy 3 órát utaztunk Kabayanba, úttalan utakon. Meg is lett a következmény. Defekt.
Szerencsére szép a táj, függőhíd is van
és félóra múlva már haladunk tovább. Délután érünk Kabayanba. A közelben a hegyek között laknak a híres Fülöp-szigeteki tűz múmiák. Meg is állapodtunk, hogy másnap jeepneyvel elvisznek minket. Közben megismerkedtünk egy 50 év feletti francia párral. Fagyizójuk van Bretagnéban, ahol sokszor 50 méter hosszú sor áll. Este jókat dumálgattunk és vártuk a reggelt. Sajnos hiába, a guide, - aki látszólag transz szexuális -(nélküle nem lehet menni) közölte, hogy erdőtűz van. Nem talált nekünk járgányt, ami elvinne. Mi is elindultunk keresni, de nem akadt senki. Kénytelenek voltunk délig várni és visszamenni az általuk imádott Baguioba, mivel a Sagada felé vezető levágás szinten a múmiák felé van. Ismét ott aludtunk, most már távol a városközponttól és másnap ismét 6 óra buszozás. Álomszép tájakon utaztunk,
mellettünk jobbról vagy balról szakadék, néha mind a két oldalon. Alattunk a mélyben rizs és zöldségteraszok, helyenként kékesen csillogó folyó. A buszon csatlakozott hozzánk Michael, egy lengyel srác, aki Kínában él. Na, őt le se lehetett lőni, rosszabb, mint a rádió, mert azt bármikor ki lehet kapcsolni. Őt nem. Sagada hangulatos kis falucska lehetne a hegyek között, ha nem minden ház betonból vagy bádogból épült volna. Reggel elindultunk a közeli barlangok felfedezésére. A helyi érdekesség a barlangokban elhelyezett koporsók.
Nagyon érdekes pont, mint a Sulawesi szigeten. Itt is vannak barlangba betolt koporsók, sziklapárkányról függők
és ők is pálmafába temetik a gyerekeket. Mint kiderült ők is Kínából származnak, és sok hasonlóság van a nyelvükben a Sulawesi szigeten élő, Toraja törzzsel. A temetőkét még mindig használják, találtunk jó néhány tavalyi és tavaly előtti függő koporsót is. A guide elmesélte, hogy aki akarja, azt el lehet temetni itt is, vagy akár a közeli temetőben (a temető drágább).
Mivel a vízesésnél valamilyen helyi ünnepséget rendeztek és turisták nem mehettek oda, ezért mi is tovább álltunk jeepneyvel Bontocba. A közelből terveztünk egy kétnapos túrát. Sajna a turista iroda zárva, így nincs guide, ez csak a kisebbik gond, de a zsákot nem akartuk árkon, bokron cipelni, így meg nem volt megbízható ember, aki átküldené Banauebe, ezért mi is inkább tovább álltunk. A busz újfent álomszép helyeken haladt, egy hágóban megálltunk és itt ettük életünk legfinomabb tavaszi tekercsét, mindössze 20 forintért. Banauebe naplementekor érkeztünk, szintén elég lehangoló a város, mindenhol benzingőz és rusnya épületek, de a közelben vannak, a világ legszebb rizsteraszai, amik a világörökség részét képezik.
A szálláson mindenért pénzt kértek, telefon vagy aksi töltés, meleg víz, stb.. Másnap letettük a recepción a nagyzsákot és már menekültünk is. Itt már azért van jó néhány turista és a lehúzó ipar is kialakult. Mindenki reggel menne a környező falvakba, viszont helyi jeepney csak délután van, ha bérelni akarsz egyet a 15 km-es távra 6000 Ft, és nincs alku. Ha nem kell, akkor a gazdája tovább fekszik és cigizik, de nem szól utánad. Ezeket az embereket nem akartuk támogatni így hát kerestünk motoros triciklit. Nagyon komoly. Jávára hasonlító ezer éves japán moci, felette tető és ráerősítve egy átalakított kabinra hasonlító utánfutó. Ez csak harmadannyi. Olyan utakon haladtunk, hogy a Mecsek Rally résztvevői is megirigyelhetnék.
Sikerült is ezt a pár km-t, 1 óra alatt legyűrni. A táj továbbra is bámulatos, Bangaan közelében kiszálltunk, megcsodáltuk a rizsteraszokkal körülvett kis falut,
majd gyalogosan haladtunk Batad felé. Lett volna helyi guide is a két órás útért, mindössze 3000 Ft-ért. Ezért inkább követtük a főutat, majd 1 óra felfelé a hágóig, onnan tökéletes körpanoráma, aztán már csak lefelé. A szállásunk neve elég találó Hillside Inn. Fent van a hegyoldalon és a teraszáról, életünk egyik legszebb panorámája tárult elénk.
Mindenfelé rizsteraszok, középen kis falu a háttérben pedig a 2000 m feletti csúcsok. Rizsterasz nézésre a legjobb időszak az április, olyankor már minden zöld. Viszont most palántázás után járunk. Nekünk ez is nagyon bejött. Helyenként még csak az elárasztott teraszok, máshol az üde zöld palánták és több helyen pedig a szorgos falusi népek ültetik el a rizst.
Délután jót sziesztáztunk és hatalmasat kajáltunk, este Dán nyugdíjas csapattal dumálgattunk, akiknek a guidejuk gitáron adta a háttérzenét. Éjszaka hihetetlen csillagos az ég, csend és néhány szentjánosbogár. Reggel 7-kor már kezdett a napocska is kisütni, és 8-ra már tökéletes fények lettek.
Körbejártuk a teraszokat az aljától a tetejéig, talán 1000 m szintkülönbség is van.
Menet közben találkoztunk több helyivel is. Itt még az egyszerű mezítlábas rizstermelő néni is jobban beszél angolul szinte, mint mi. Hála az Amcsiknak. Ők hozták ide a sok hulladék gyors kajáldát, meg a nyelvet is. Van rengeteg angol nyelvű újság, a TV-ben sok reklám angol vagy kevert nyelvű, sokszor a helyiek egymással is angolul beszélnek, az utcákon is szinte mindenhol angol nyelvű kiírások. A rizs után elnéztünk a mélybe a folyóhoz, ahol egy 30 méteres vízesés fogadott,
ennek örömére ittunk is egy kávét, majd vissza a szállásra. Innen gyalogosan a hágóhoz és ott találkoztunk négy helyivel, velük megosztottuk a jeeepney árát, így egész jó áron tértünk vissza Banaueba. Ott egyből triciklibe szálltunk és robogtunk is az aktuális zöld rizsteraszok felé Hapauba. Több mint egy órát zötykölődtünk a rozoga masinával, hegynek fel vagy éppen hatalmas vízmosásokban lefelé. Miután megérkeztünk a kilátóba több por volt rajtunk, mint Palik Lacin a Dakar után.
A kissrác bőségesen megérdemelte az előre kialkudott pénzt. Annyi időnk volt még, hogy megvacsizzunk, közben taliztunk a Francia párral és megosztottuk egymással az élményeinket. Bőséges vacsora, meleg vizes zuhany. Aztán megismerkedtünk egy Kínában marketinget tanuló magyar párral és már mentünk is az éjszakai buszhoz. A busz látszólag teljesen renden volt, de már indulás után is csak vánszorogtunk. Négyszer megálltunk a sofőr és sleppje valamit mahinált. 2 órával indulás után már ők is feladták, mint kiderült a hűtőrendszer krepált be. Leszállás, várakozás a csere buszra. Szerencsére volt velünk pár matt részeg svéd és ők ipodról szolgáltattak különféle svéd és egyéb muzsikát. Cirka 5 óra késéssel reggel 9-re Manilába értünk. Áttaxiztunk a másik távolsági buszállomásra. Ott kiválasztottunk egy szimpatikus külsejű éjszakai buszt. Letettük a pakkot az irodába és elmentünk repjegyet és egyéb dolgokat intézni. Tegnap reggel kissé kókadtan, de annál lelkesebben érkeztünk Donsolba, ahol a világ legnagyobb halai a cetcápák élnek. Ezek a vicces cápák nem esznek húst csak planktont és akár 18 méteresre is megnőhetnek. Itt 52 db tanyázik a 2-12méteresig.
templom előtt focizók,
flakonba versenyt pisilők, BM X-re épített fedett oldalkocsik,
metál színű jeepneyek.
Ez itt a helyi iránytaxi, aminek a gazdája nagy gondot fordít a fényezésre. Láttunk Supermanest, Jézusost és mindenféle ismert rajzfilm figurával borítottat is. Ezek általában nagyon olcsók és zsúfoltak. Többször utaztunk mi is vele a hegyek között az alap, hogy kendő legyen nálad. Egyrészt a por, másfelől pedig a benzingőz miatt. Aztán mit láttunk meg. Villa épület előtti meztelen női szobor áll koponya talapzaton,
a metró állomáson, a forgalomirányító sámlin ácsorogva terelget.
Mindenki alszik: templom lépcsőjén,
parki csöves kartonpapíron, feje felett napernyő, mellette kutya,
járdán, függőágyban fekvő hajléktalan újságot olvas. A főposta akkora, mint nálunk a Nemzeti Múzeum. Széles sugárutak. Az egyik lakóházból létrát emelnek ki, pár házzal arrébb, létrán álló szerelők gubancoljak ki a villany kábeleket és javítják a hálózatot.
A katedrális tetején angyalkák tartják a feszületet,
az erődben golfpálya, ahol a helyi elit gyakorol. Pár lépéssel arrébb konflisok, amerikai katonai barakkok, ágyúk és vizesárok. Belépünk egy közértbe és egyből feltűnik a reklám fotó Hungarian Cheese (sajtos) Hot Dog.
Nem kóstoltuk meg, de bepótoljuk. Ma szintén láttam a helyi hipermarketnél a húspulton. Hát mindenre hasonlított, csak magyar virslire nem. Inkább valami debreceni féle, de annak is a csoffadt verziója. Az utcán az erődben mindenfelé színes házikók, bennük kis trafikok, coca-cola felirattal a falon, némelyik ablaka berácsozva.
Nyilván nem véletlenül. Beülünk ebédelni délután négy felé. Hangulatos családi kifőzde. Maláj módszer: kb.: 10 féle étel kirakva, letakarva és ráböksz, amiből kérsz, aztán a végén fizetsz. Több embertől hallottam, hogy a Fülöp-szigeteken csapnivaló a kaja szerencsére ez nem teljesen igaz. Bár az összes létező amerikai multi itt van, sőt több saját gyors kajáldájuk is van, de ezeket mi messze elkerüljük. A kifőzdékben meg általában nem csalódtunk. Szóval kértem óriás tintahalat paradicsommal és hagymával töltve, padlizsánt, kókusztejes spenótos halat, meg rizst, és kávét, ez volt tokkal vonóval 320Ft.
Jóllakottan gyalogolunk tovább a szép régi spanyol épületek között, némelyiknek klassz belsőudvara is van, de aztán jön a szocreál valóság. Park, ketrecbe zárt kültéri hangszórókkal, beton hattyúkkal, szökőkúttal és felvonulási térrel.
Itt a két fő építőanyag a beton és a bádog. Undorító. De mindenhol ez van, még a kis falvakban is. Sehol pálmakunyhó csak bádog vagy beton. (szerencsére ez csak a hegyek között volt így). A parkban szól a zene, diákcsapat aerobikozik. Megyünk a tengerpart felé, felhőkarcolók között konflisok, jeepneyek és vadi új terepjárók tömkelege. A vörösen izzó naplementét a pálmafás sétányról nézzük,
kikerülvén a monumentális amerikai követséget. Szálláson tervezgetünk, sörözünk és kiderül, hogy Zsuzsa fehérneműje eltűnt a hálóteremből. Én is felszaladok, nekem meg a hálózsákom nincs meg. Gyors intézkedés, felmegyek az egyik alkalmazottal és megmutatom neki, hol hagytam. Nem érti, ma ő takarított, de ő nem látta. Átkutatunk a 10 ágyas szobában minden fiókot és előkerül az egyikből. Sajna a tokja nem lett meg. A fiók gazdája egy idősebb sumák ázsiai szerzet. Sajnos utána már nem találkoztunk vele, hogy számon kérjem tőle. Mindegy, de legalább megvan. Elindulunk vacsit keresni, ami este 10 után nem egyszerű ebben az országban. Az összes meki és a többi hulladék nyitva, de szinte más nincs. Kénytelenek voltunk betérni a tavalyi év legjobb étterem láncába az Aristocratba. Mi levessel próbálkoztunk, hárman három félével. A tasakos levesnek egy lebutított mosogatólé ízű változatát kaptuk. Maradt a közért. A második napunkon kitaxiztunk a buszállomásra, ami itt sokkal olcsóbb, mint nálunk egy BKV jegy. Talán ha kétszer tudtunk eddig 300 Ft-nál többet fizetni érte, akkor is jó 30 percet furikáztunk. 7 órás buszozás után értünk Baguioba, ami egy nyomasztó, zajos, szmogos nagyváros. Kis családi panzióban telepedtünk meg, az előtérben élő papagájok, terráriumban kígyó és akváriumok fogadtak minket. Beköltöztünk az állatok közé, majd eltaxiztunk a közeli kulturális faluba, ahol szombat révén néptáncokat mutattak be a helyiek.
Megnéztünk egy rizs csűrt, a törzsfőnők házát, a nászéjszaka kunyhóját, kilátót és persze a büfét is. Kinyomoztuk honnan indul másnap a buszunk és még, cirkáltunk egyet a három négyzet km területű, állandóan vibráló piacon. Hazafelé az egyik ember tömeggel teli felüljárón, Szabit sikeresen megszabadították a fényképezőgépétől. Érezte amint, valaki hozzáér, de addigra már késő volt. Pár nappal később mi is láttunk egy zsebtolvajlást. Fut egy ember, vele szembe halad egy másik és szempillantás alatt kivette a farzsebéből a telefont. Hát igen, ilyen is van. Vacsiztunk a szomszéd kifőzdében és felmentünk képeket nézegetni a szállásra. A háziak jó fejek voltak csak hát, sajna éjjel csak annyira volt zajos a szobánk, mintha a legfelkapottabb pesti disco közepén akarnánk aludni. Alattunk három borbélyműhely és vagy öt karaoke bár (itt videóké bárnak hívják), ami ontotta magából a matt részeg, magát jó hangúnak képzelő fiatalok tömegét. Ja, ma láttam karaoke buszt is. Reggel megcéloztuk a piacot. Nagyon komoly, ugyanaz az embertömeg, mint este. Hihetetlen zöldség választék.
Hagymákból: fehér, sárga, lila, vörös.
Halak tömkelege,
csirkefej, 18 napos embriót tartalmazó tojások, legalább 30 féle rizs.
Jött a koldus elektromos gitárral, előtte az asszony vitte a hangszórót.
Jeepneyek százával ontották magukból a benzinfüstöt. Bevágódtunk egy Chowking nevű gyorsétterembe. Ez is olyan, mint a többi, kaptam valami tészta ételt. Vár formájú, középen üres, alatta némi zöldség. Szerintem ez volt az utolsó próbálkozásunk. Irány a csirkés busz. Kissé megtelt, de sebaj, a hátizsákunkon ücsörögtünk vagy 3 órát, mire lett hely. Épp jókor, mert az út is elfogyott és még vagy 3 órát utaztunk Kabayanba, úttalan utakon. Meg is lett a következmény. Defekt.
Szerencsére szép a táj, függőhíd is van
és félóra múlva már haladunk tovább. Délután érünk Kabayanba. A közelben a hegyek között laknak a híres Fülöp-szigeteki tűz múmiák. Meg is állapodtunk, hogy másnap jeepneyvel elvisznek minket. Közben megismerkedtünk egy 50 év feletti francia párral. Fagyizójuk van Bretagnéban, ahol sokszor 50 méter hosszú sor áll. Este jókat dumálgattunk és vártuk a reggelt. Sajnos hiába, a guide, - aki látszólag transz szexuális -(nélküle nem lehet menni) közölte, hogy erdőtűz van. Nem talált nekünk járgányt, ami elvinne. Mi is elindultunk keresni, de nem akadt senki. Kénytelenek voltunk délig várni és visszamenni az általuk imádott Baguioba, mivel a Sagada felé vezető levágás szinten a múmiák felé van. Ismét ott aludtunk, most már távol a városközponttól és másnap ismét 6 óra buszozás. Álomszép tájakon utaztunk,
mellettünk jobbról vagy balról szakadék, néha mind a két oldalon. Alattunk a mélyben rizs és zöldségteraszok, helyenként kékesen csillogó folyó. A buszon csatlakozott hozzánk Michael, egy lengyel srác, aki Kínában él. Na, őt le se lehetett lőni, rosszabb, mint a rádió, mert azt bármikor ki lehet kapcsolni. Őt nem. Sagada hangulatos kis falucska lehetne a hegyek között, ha nem minden ház betonból vagy bádogból épült volna. Reggel elindultunk a közeli barlangok felfedezésére. A helyi érdekesség a barlangokban elhelyezett koporsók.
Nagyon érdekes pont, mint a Sulawesi szigeten. Itt is vannak barlangba betolt koporsók, sziklapárkányról függők
és ők is pálmafába temetik a gyerekeket. Mint kiderült ők is Kínából származnak, és sok hasonlóság van a nyelvükben a Sulawesi szigeten élő, Toraja törzzsel. A temetőkét még mindig használják, találtunk jó néhány tavalyi és tavaly előtti függő koporsót is. A guide elmesélte, hogy aki akarja, azt el lehet temetni itt is, vagy akár a közeli temetőben (a temető drágább).
Mivel a vízesésnél valamilyen helyi ünnepséget rendeztek és turisták nem mehettek oda, ezért mi is tovább álltunk jeepneyvel Bontocba. A közelből terveztünk egy kétnapos túrát. Sajna a turista iroda zárva, így nincs guide, ez csak a kisebbik gond, de a zsákot nem akartuk árkon, bokron cipelni, így meg nem volt megbízható ember, aki átküldené Banauebe, ezért mi is inkább tovább álltunk. A busz újfent álomszép helyeken haladt, egy hágóban megálltunk és itt ettük életünk legfinomabb tavaszi tekercsét, mindössze 20 forintért. Banauebe naplementekor érkeztünk, szintén elég lehangoló a város, mindenhol benzingőz és rusnya épületek, de a közelben vannak, a világ legszebb rizsteraszai, amik a világörökség részét képezik.
A szálláson mindenért pénzt kértek, telefon vagy aksi töltés, meleg víz, stb.. Másnap letettük a recepción a nagyzsákot és már menekültünk is. Itt már azért van jó néhány turista és a lehúzó ipar is kialakult. Mindenki reggel menne a környező falvakba, viszont helyi jeepney csak délután van, ha bérelni akarsz egyet a 15 km-es távra 6000 Ft, és nincs alku. Ha nem kell, akkor a gazdája tovább fekszik és cigizik, de nem szól utánad. Ezeket az embereket nem akartuk támogatni így hát kerestünk motoros triciklit. Nagyon komoly. Jávára hasonlító ezer éves japán moci, felette tető és ráerősítve egy átalakított kabinra hasonlító utánfutó. Ez csak harmadannyi. Olyan utakon haladtunk, hogy a Mecsek Rally résztvevői is megirigyelhetnék.
Sikerült is ezt a pár km-t, 1 óra alatt legyűrni. A táj továbbra is bámulatos, Bangaan közelében kiszálltunk, megcsodáltuk a rizsteraszokkal körülvett kis falut,
majd gyalogosan haladtunk Batad felé. Lett volna helyi guide is a két órás útért, mindössze 3000 Ft-ért. Ezért inkább követtük a főutat, majd 1 óra felfelé a hágóig, onnan tökéletes körpanoráma, aztán már csak lefelé. A szállásunk neve elég találó Hillside Inn. Fent van a hegyoldalon és a teraszáról, életünk egyik legszebb panorámája tárult elénk.
Mindenfelé rizsteraszok, középen kis falu a háttérben pedig a 2000 m feletti csúcsok. Rizsterasz nézésre a legjobb időszak az április, olyankor már minden zöld. Viszont most palántázás után járunk. Nekünk ez is nagyon bejött. Helyenként még csak az elárasztott teraszok, máshol az üde zöld palánták és több helyen pedig a szorgos falusi népek ültetik el a rizst.
Délután jót sziesztáztunk és hatalmasat kajáltunk, este Dán nyugdíjas csapattal dumálgattunk, akiknek a guidejuk gitáron adta a háttérzenét. Éjszaka hihetetlen csillagos az ég, csend és néhány szentjánosbogár. Reggel 7-kor már kezdett a napocska is kisütni, és 8-ra már tökéletes fények lettek.
Körbejártuk a teraszokat az aljától a tetejéig, talán 1000 m szintkülönbség is van.
Menet közben találkoztunk több helyivel is. Itt még az egyszerű mezítlábas rizstermelő néni is jobban beszél angolul szinte, mint mi. Hála az Amcsiknak. Ők hozták ide a sok hulladék gyors kajáldát, meg a nyelvet is. Van rengeteg angol nyelvű újság, a TV-ben sok reklám angol vagy kevert nyelvű, sokszor a helyiek egymással is angolul beszélnek, az utcákon is szinte mindenhol angol nyelvű kiírások. A rizs után elnéztünk a mélybe a folyóhoz, ahol egy 30 méteres vízesés fogadott,
ennek örömére ittunk is egy kávét, majd vissza a szállásra. Innen gyalogosan a hágóhoz és ott találkoztunk négy helyivel, velük megosztottuk a jeeepney árát, így egész jó áron tértünk vissza Banaueba. Ott egyből triciklibe szálltunk és robogtunk is az aktuális zöld rizsteraszok felé Hapauba. Több mint egy órát zötykölődtünk a rozoga masinával, hegynek fel vagy éppen hatalmas vízmosásokban lefelé. Miután megérkeztünk a kilátóba több por volt rajtunk, mint Palik Lacin a Dakar után.
A kissrác bőségesen megérdemelte az előre kialkudott pénzt. Annyi időnk volt még, hogy megvacsizzunk, közben taliztunk a Francia párral és megosztottuk egymással az élményeinket. Bőséges vacsora, meleg vizes zuhany. Aztán megismerkedtünk egy Kínában marketinget tanuló magyar párral és már mentünk is az éjszakai buszhoz. A busz látszólag teljesen renden volt, de már indulás után is csak vánszorogtunk. Négyszer megálltunk a sofőr és sleppje valamit mahinált. 2 órával indulás után már ők is feladták, mint kiderült a hűtőrendszer krepált be. Leszállás, várakozás a csere buszra. Szerencsére volt velünk pár matt részeg svéd és ők ipodról szolgáltattak különféle svéd és egyéb muzsikát. Cirka 5 óra késéssel reggel 9-re Manilába értünk. Áttaxiztunk a másik távolsági buszállomásra. Ott kiválasztottunk egy szimpatikus külsejű éjszakai buszt. Letettük a pakkot az irodába és elmentünk repjegyet és egyéb dolgokat intézni. Tegnap reggel kissé kókadtan, de annál lelkesebben érkeztünk Donsolba, ahol a világ legnagyobb halai a cetcápák élnek. Ezek a vicces cápák nem esznek húst csak planktont és akár 18 méteresre is megnőhetnek. Itt 52 db tanyázik a 2-12méteresig.
Beregisztráltunk, aztán irány a kis tengerparti bungalós szállás meg egy ebéd és már be is zuhantunk az ágyba. Ma reggel várakozásokkal tele ébredtünk. Bár éjszaka esett az eső azért bíztunk benne, hogy szép napunk lesz és így lett. Elsétáltunk a közeli regisztrációs irodába, kicsit káosz a hely. Elkértük a tegnap kitöltött lapokat és átálltunk a pénztárhoz, mint kiderült egy hajóba 6 ember szállhat, és csak akkor kell a kasszához járulni, ha már hatan vagyunk. Találtunk egy svájci csajt és egy osztrák párt. Ők is regisztráltak, pénztár, fizetés, várakozás. Körülöttünk meg vagy 100 turista hemzseg. Visszamegyek intézkedni, tanakodnak, várjunk még. Az osztrák pár már itt van 6 hete átvették ők az irányítást. - Most indulunk, vagy kérjük vissza a pénzt! 1 perc múlva már mentünk is a hajóhoz, a legénység 4 fő, akiknek az a dolguk, hogy figyeljék a vizet. Eleinte kicsit aggódtam, ennyi ember, mindenki egyszerre fog majd tolongani és egymást ütni, hogy lásson valamit. Szerencsére nem így lett: a napi limit maximum 20 hajó és egy bálna körül csak 6 ember (1 hajónyi) úszhat. És ezt tényleg nagyon szépen be is tartják. Jó 20 perc után szólt a kapitány, hogy action van, mindenki vegye fel a szemüvegét és ugrás. Nincs kec-mec, ha késel, lemaradsz. Általában mindig eléjük megy a hajó és így nagyjából szemből kapjuk őket. Ugrás után pár karcsapás, lenézel és ott a 7-8 méteres pöttyös bálnaforma. Hihetetlen, ezt tényleg csak az tudja elképzelni, aki látja.
A szája két méteres, gondolhatod mekkora a feje és akkor még mögötte van a teste is.
Szóval a másodperc tört része alatt húzott el. Úsztam a hátuszonya felett, amíg lemerült a mélybe. Vissza a hajóra, újabb 10 perc feszült várakozás és újfent bevetés. Ő kisebb, cirka 5-6 m-a guide szerint - akinek igen jó szeme van, a semmiből kiszúrja, hogy hol van és hova kell állnia a hajónak, hogy még mi is láthassuk. A második kisebb és szégyenlősebb is volt, a svájci csaj nem is látta. Újabb hajókázás sokáig semmi, rágyújtunk egy cigire, hátha meghozza és tényleg. Még félig a kezünkbe volt a bláz, amikor ugrásra kellett újfent készülni. A harmadik és egyben utolsó volt a csúcs. Legalább 8 méteres épp jókor csíptük meg. Ugrás után a guide szol: - Most nézz le! Basszus és tényleg jön velünk szembe, a nagy busz méretű, bamba, ártalmatlan lény, 1 méterrel a felszín alatt. Épp, hogy csak el tudtunk úszni a Szabival felette. Közel egy percig még felette úsztunk, nagyon szép szabályos formájú, de végül elmerült. Délután olvasgattunk, pihiztünk és holnapra lezsíroztunk egy triciklit, aminek én leszek a sofőrje. Ezzel járjuk majd a vidéket.
A szája két méteres, gondolhatod mekkora a feje és akkor még mögötte van a teste is.
Szóval a másodperc tört része alatt húzott el. Úsztam a hátuszonya felett, amíg lemerült a mélybe. Vissza a hajóra, újabb 10 perc feszült várakozás és újfent bevetés. Ő kisebb, cirka 5-6 m-a guide szerint - akinek igen jó szeme van, a semmiből kiszúrja, hogy hol van és hova kell állnia a hajónak, hogy még mi is láthassuk. A második kisebb és szégyenlősebb is volt, a svájci csaj nem is látta. Újabb hajókázás sokáig semmi, rágyújtunk egy cigire, hátha meghozza és tényleg. Még félig a kezünkbe volt a bláz, amikor ugrásra kellett újfent készülni. A harmadik és egyben utolsó volt a csúcs. Legalább 8 méteres épp jókor csíptük meg. Ugrás után a guide szol: - Most nézz le! Basszus és tényleg jön velünk szembe, a nagy busz méretű, bamba, ártalmatlan lény, 1 méterrel a felszín alatt. Épp, hogy csak el tudtunk úszni a Szabival felette. Közel egy percig még felette úsztunk, nagyon szép szabályos formájú, de végül elmerült. Délután olvasgattunk, pihiztünk és holnapra lezsíroztunk egy triciklit, aminek én leszek a sofőrje. Ezzel járjuk majd a vidéket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése