Alona beach – Malapascue sziget – Moalboal – Dumaguete – Sipalay – Cebu – Bangkok – Budapest
Panglaot kár lett volna kihagyni, nagyon hangulatos kis sziget, jó fejek az emberek, olcsó a motorbérlés és álomszépek a strandok.
Zsuzsa elment búvárkodni én meg motorozni. Vakító, fehér homokos kókuszpálmás strandok és nincs ember rajtam kívül. Ahogy motoroztam rátaláltam egy gyönyörű kis panzióra.
Zsuzsa elment búvárkodni én meg motorozni. Vakító, fehér homokos kókuszpálmás strandok és nincs ember rajtam kívül. Ahogy motoroztam rátaláltam egy gyönyörű kis panzióra.
Nyilván nem helyié gondoltam, és tényleg egy svájci nyugdíjas koma a tulaj. Behívott a teraszra és jót beszélgettünk, mennyire szeret minket és, hogy milyen finomak az ételeink, mint kiderült van egy magyar barátja is a szigeten. Próbáltuk hívni, de nem vette fel a telefont. Az üzenetemre se válaszolt. Viszont este találkoztunk egy magyar lánnyal, aki Írországban el az olasz pasijával. Másnap őket is elvittem, ezekre a klassz partokra,
utána mi tovább mentünk a barlanghoz. Pár lépcsőn lemegy az ember és bent kristálytiszta vizű tóval találja szemben magát, még lámpa sem kell, mert néhol lyukas a plafon és látni a felszínt. A víz jó mély, és tiszta csak hát a felszín van teli fecske kakival, hála a több ezer ott elő madárnak. Este nagyot buliztunk újdonsült cimboráinkkal. Igaz cirka egy órát késtek, mert még nem sikerült átallniuk. Felkerestünk egy szórakozóhelyet, ahol a legkisebb kiszerelésű rum is 1 literes. Vettünk egyet kemény 600 Ft volt. 4 sör többe került volna.
Ez a Tanduay a Fülöpök nemzeti itala. 5 éves a legfiatalabb belőle és teljesen iható. Aztán Panglaoról, Cebura hajókáztunk, most a lassú komppal. Pont olyan, mint ami Lombokra megy, csak ezen emeletes ágyak is vannak,
ahol az ember kényelmesen pihenhet. Szabinak a tesója két dolgot mondott a Fülöpökről: buták és sunyik. Ezt minden nap tapasztalom. Amikor vettem a hajójegyeket a srác nem tudott visszaadni és ráírt valamit a jegyre, mondván a hajón megkapom a visszajárót. Ez is tök tipikus, sokszor 100 Pesoból (400Ft) se tudnak visszaadni. Eleinte meg is feledkeztem a dologról, de érkezés előtt 20 perccel, azért nekiláttam, hogy a pénzt begyűjtsem. Kikötéskor még nem volt nálam. Az ürge aludt valahol, a többiek tök közönyösen vonogatták a vállukat. Amikor megjött, akkor se mondta volna, hogy ő az. A pénzt is úgy kellett kihúzni belőle. Cebu városa túl sok látnivalót nem kínál az idetévedő utazónak, ezért csak megaludtunk és másnap már Malaposcua szigetén találtuk magunkat. A Bounty reklám, akár itt is készülhetett.
utána mi tovább mentünk a barlanghoz. Pár lépcsőn lemegy az ember és bent kristálytiszta vizű tóval találja szemben magát, még lámpa sem kell, mert néhol lyukas a plafon és látni a felszínt. A víz jó mély, és tiszta csak hát a felszín van teli fecske kakival, hála a több ezer ott elő madárnak. Este nagyot buliztunk újdonsült cimboráinkkal. Igaz cirka egy órát késtek, mert még nem sikerült átallniuk. Felkerestünk egy szórakozóhelyet, ahol a legkisebb kiszerelésű rum is 1 literes. Vettünk egyet kemény 600 Ft volt. 4 sör többe került volna.
Ez a Tanduay a Fülöpök nemzeti itala. 5 éves a legfiatalabb belőle és teljesen iható. Aztán Panglaoról, Cebura hajókáztunk, most a lassú komppal. Pont olyan, mint ami Lombokra megy, csak ezen emeletes ágyak is vannak,
ahol az ember kényelmesen pihenhet. Szabinak a tesója két dolgot mondott a Fülöpökről: buták és sunyik. Ezt minden nap tapasztalom. Amikor vettem a hajójegyeket a srác nem tudott visszaadni és ráírt valamit a jegyre, mondván a hajón megkapom a visszajárót. Ez is tök tipikus, sokszor 100 Pesoból (400Ft) se tudnak visszaadni. Eleinte meg is feledkeztem a dologról, de érkezés előtt 20 perccel, azért nekiláttam, hogy a pénzt begyűjtsem. Kikötéskor még nem volt nálam. Az ürge aludt valahol, a többiek tök közönyösen vonogatták a vállukat. Amikor megjött, akkor se mondta volna, hogy ő az. A pénzt is úgy kellett kihúzni belőle. Cebu városa túl sok látnivalót nem kínál az idetévedő utazónak, ezért csak megaludtunk és másnap már Malaposcua szigetén találtuk magunkat. A Bounty reklám, akár itt is készülhetett.
Tényleg kevés helyen lehet ennyire szép, átlátszó vizet látni, ahol az ember azt gondolná, hogy 20 cm mély, itt kb. 2 méter. Viszont ez nem egy hátizsákos hely. Szinte csak búvárok járnak ide. Álomszép, de semmi hangulata.
A „csak ne fordulj meg” ide is tökéletesen érvényes, amíg a tenger felé nézel, addig a paradicsom, de mögötted a betonépítmények vagy szeméthalmok és a düledező falusi házak. A búvároknak ez tényleg a paradicsom, többféle cápa és rája is él itt, de sznorizva sok mindent nem látni. Amíg Zsuzsa a cápákat vadászta, addig én szétnéztem a szigeten.
Az egyik strandon néhány helyi, egy rakás tengeri sün ház mellett ücsörgött, mint kiderült, épp csemegéztek. Engem is megkínáltak. Mivel még soha nem ettem ezért meg is kóstoltam. A ház belsejére van tapadva némi nyálkás zselészerű réteg. Ez a finom szerintük. Semmi extra, sós tengeri íz, egynek jó. Szigeten tényleg akadt pár álomszép partszakasz, ami engem is úszásra csábított. Víz alatt halacskák tömkelege, de korallok csak foltokban. Viszont láttam egy igen rusnya tengeri kígyót. Nem egy túl barátságos állat. Elég gonoszul nézett ki, amint a korallnál épp vadászott, ezért én is távolabbról figyeltem. Viszont jött felém. Én pedig hátrálva úsztam el pár pillanatra eltűnt, aztán nemsoká ismét feltűnt, amint a felszínről csap le a korallok felé. Inkább tovább álltam, nem jó dolog ujjat húzni velük. Két éjszaka elég is volt itt, így hát újabb búvár hely felé sodródtunk. Persze a szisztéma itt is jól ki van találva. A kishajó véletlenül sem arról a partról indul, ahová érkezik, és amelyiken laksz. Átsétálsz a másik öbölbe, jegyet veszel, viszont ott apály van, és a hajó nem tud kikötni, ezért kis csónakkal visznek ki a hajóhoz. Persze nem ingyen. Oké 40 Ft, nem összeg, csak kissé dühítő. A mi strandunkról el tudtunk volna indulni, mert ott magasabb a vízszint. Persze, akkor a csónakos emberek éhen maradnak. Ja és persze a szárazföldnél szintén ez a kotta. Moalboal megint semmi extra, annak, aki nem búvárkodik, de találtunk egy kedves kis éttermet, amit egy hölgy és a lányai üzemeltetnek. Tőlük tudtam meg, hogy itt sokkal olcsóbb a beton, tégla, stb., mint a természetes alapanyagok. És nyilván időt állóbb is. Fülöp szigetek egy gyönyörű ország, viszont nem nagyon alakult ki a hátizsákos turizmus Szerintem az ide érkező külföldiek 40 %-a búvár, 40 %-a 100 kg feletti megfiatalodni vágyó amerikai és a maradék 20 % a hozzánk hasonló hátizsákos turista. Viszont Moalbolban tudtam nagyon olcsón motort bérelni. Ki is vettem 6 napra. Először a közeli vízeséshez mentem. Leparkolnék a főút mellett, a hellókák már integetnek, az egyik készségesen felajánlja a kertjét parkolás céljából. És már kéri is az 50 Pesot (200Ft), itt ez 2 sör vagy 5 kóla ára. Nyilván kövér gázt húztam neki. Állnék le a fa alá, megjegyzem a templom előtt. Jön a következő, itt is fizetni kell, a tengerparti motelnél szintén. Mondom, és ha ennék valamit a fürdés után. Azt lehet, de azért fizessek most. Elmotoroztam pár száz métert és a part mentén letettem egy ház elé az árnyékba. Sétálok is vissza.
- Hol a motor? Kérdik a népek. Nyilván válaszra se méltattam őket. Hangulatos erdei út vezet a patak mentén, 20 perc séta után feltűnt a lényeg.
Ugyanaz, mint eddig bármikor, ne nézz hátra. A zuhatag tényleg nagyon klassz és hűsítő is. A helyieknek kitalálták, hogy bambusztutajjal viszik őket oda.
Először hülyeségnek tartottam, de amikor a 10 méter mély türkizkék vízben odaúsztam a zuhataghoz az mindig távolabb lökött. Végül azért bebírtam úszni mögé és tettem egy kört. A bambusztutajt viszont kikötik a vízesésnél és a helyiek csapatják a hátukra a 30 méterről lezúduló víztömeget.
Az éttermet és a mögötte lévő hotelszerűséget inkább hagyjuk. Hogy most épül-e? Vagy éppen rogyadozik, azt nem lehet megállapítani. Másnap Zsuzsával jártunk erre hasonló sztori. Csak utána defektem lett. Lehet, hogy nem ők, mert a gumim eléggé virsli, de nincs kizárva. Mindenesetre furcsa. Átkompoztunk Negros szigetére. Az otthoni térképek nem tudom jelzik-e a szigetet, mindenesetre motorral körbejárni közel 800 km. Elsőként a Dumaguetéhez közeli vulkán tavakhoz mociztunk, a főúttól 15 km, fele igen rossz minőségű murvás úton.
Pattogtunk is rendesen a mocin. A tónál kilátó és étterem, lent pedig csónakot lehet bérelni. A táj álomszép, mindenhol dzsungel és madárcsicsergés.
Talán 10 turistával, ha találkoztunk. Mivel késő délutánra járt, ezért nem csónakáztunk csak pár fotó és irány Dumaguete.
Zsuzsa elment netezni, én meg sátrat venni. Vacsorakor találkoztunk egy étteremben, a séf a kiváló pizzától kezdve, a helyi ételeken át, a szushiig mindenhez ért. A héten már megy is Borneóra dolgozni. Nem meglepő. Este sokat beszélgettünk a főnökkel, fiatal angol világjáró srác. A pincérek napi 80 Pesot (320Ft) keresnek, de a szomszédban csak hatvanat. Viszont legalább a jatt az övéké. Másnap reggel elváltunk, Zsuzsa repült Hong Kongba, én pedig motoros túrára indultam Negros szigetén. Elsőként a közeli vízesést kerestem fel. Eleinte aszfalt majd terepezés, aztán még néhányszáz lépcső, és máris a folyóparton találtam magam.
Körülöttem mindenfelé dzsungel és már hallani a morajt. Tiszta Jurassic Park.
Innen egy "erdei táborba" mentem. Sok virág és még több beton. A helyiek épp piknikeztek. 3 úszómedence a folyóparton, kis gyerkőcök a sekély vízben a másik kettő pedig tök üres. Mivel a népek nem mertek bemenni a vízbe. Mondván mély, és a kétméteres vízben már nem tudnak úszni. Mellettünk a folyó, benne több álomszép természetes medence, ebbe persze még kevésbé mernek fürdeni, pedig ezek sekélyek. Ittam egy forró víz ízű kávét és felkészültem a hosszabb motorozásra. Lenyomtam, több mint 100 km-t. Szebb strandoknál megálltam fotózni és megnéztem még egy világvégi krátertavat. A tóban búvárszemüveges úszó ember, kezében szigony, lemerül, nagy soká feltűnik, és 3 hal a szigonyon. Oldalán drót, rajta vagy 20 halacska. A tóparton pedig, fa tetejére épült házikók és persze mindenfelé dzsungel. Visszafelé nagy sokadalmat látok az egyik faluban, mint kiderül, gyógyszert osztanak ingyen. Gondoltam, hogy jó kis politikai húzás, így a választások előtt, de nem, mint kiderült több éve rendszeresen kapják az emberek. Ez szimpatikus húzás. Estére Bayawanba érek, és a tengerparton keresek sátorozó helyet. A parton, egy helyen többen iszogatnak, engem is csábítanak.
Csatlakozom hozzájuk, frissen sült tonhallal és marlinnal kínálnak, amire igen jól csúszik a helyi sör. Vacsi után felállítom a sátram, a gyerkőcök nagy örömére. Pár perc múlva már benne játszanak.
Hajnalig dumálgatunk, aztán én is lepihenek, az egyik koma, aki az úttest túloldalán lakik, megígéri, hogy őrzi a sátram. Reggel fél 8-as ébresztést beszélünk meg, de egy órával korábban sikerült nekik. Kaptam reggelit és a kávét, aztán irány Sipalay. A közelben van a Sugar Beach. A könyv szerint, ez álmaid netovábbja.
Sipalay kis város, a látnivaló 0, de a közelben tényleg szuper strandok vannak. El is indulok Punta Bello felé.
Útközben meglátom életem egyik legszebb strandját. Pont olyan, mint Phi Phin a Maya öböl, csak ez fele akkora és három európaié.
Ugyanaz, mint eddig bármikor, ne nézz hátra. A zuhatag tényleg nagyon klassz és hűsítő is. A helyieknek kitalálták, hogy bambusztutajjal viszik őket oda.
Először hülyeségnek tartottam, de amikor a 10 méter mély türkizkék vízben odaúsztam a zuhataghoz az mindig távolabb lökött. Végül azért bebírtam úszni mögé és tettem egy kört. A bambusztutajt viszont kikötik a vízesésnél és a helyiek csapatják a hátukra a 30 méterről lezúduló víztömeget.
Az éttermet és a mögötte lévő hotelszerűséget inkább hagyjuk. Hogy most épül-e? Vagy éppen rogyadozik, azt nem lehet megállapítani. Másnap Zsuzsával jártunk erre hasonló sztori. Csak utána defektem lett. Lehet, hogy nem ők, mert a gumim eléggé virsli, de nincs kizárva. Mindenesetre furcsa. Átkompoztunk Negros szigetére. Az otthoni térképek nem tudom jelzik-e a szigetet, mindenesetre motorral körbejárni közel 800 km. Elsőként a Dumaguetéhez közeli vulkán tavakhoz mociztunk, a főúttól 15 km, fele igen rossz minőségű murvás úton.
Pattogtunk is rendesen a mocin. A tónál kilátó és étterem, lent pedig csónakot lehet bérelni. A táj álomszép, mindenhol dzsungel és madárcsicsergés.
Talán 10 turistával, ha találkoztunk. Mivel késő délutánra járt, ezért nem csónakáztunk csak pár fotó és irány Dumaguete.
Zsuzsa elment netezni, én meg sátrat venni. Vacsorakor találkoztunk egy étteremben, a séf a kiváló pizzától kezdve, a helyi ételeken át, a szushiig mindenhez ért. A héten már megy is Borneóra dolgozni. Nem meglepő. Este sokat beszélgettünk a főnökkel, fiatal angol világjáró srác. A pincérek napi 80 Pesot (320Ft) keresnek, de a szomszédban csak hatvanat. Viszont legalább a jatt az övéké. Másnap reggel elváltunk, Zsuzsa repült Hong Kongba, én pedig motoros túrára indultam Negros szigetén. Elsőként a közeli vízesést kerestem fel. Eleinte aszfalt majd terepezés, aztán még néhányszáz lépcső, és máris a folyóparton találtam magam.
Körülöttem mindenfelé dzsungel és már hallani a morajt. Tiszta Jurassic Park.
Innen egy "erdei táborba" mentem. Sok virág és még több beton. A helyiek épp piknikeztek. 3 úszómedence a folyóparton, kis gyerkőcök a sekély vízben a másik kettő pedig tök üres. Mivel a népek nem mertek bemenni a vízbe. Mondván mély, és a kétméteres vízben már nem tudnak úszni. Mellettünk a folyó, benne több álomszép természetes medence, ebbe persze még kevésbé mernek fürdeni, pedig ezek sekélyek. Ittam egy forró víz ízű kávét és felkészültem a hosszabb motorozásra. Lenyomtam, több mint 100 km-t. Szebb strandoknál megálltam fotózni és megnéztem még egy világvégi krátertavat. A tóban búvárszemüveges úszó ember, kezében szigony, lemerül, nagy soká feltűnik, és 3 hal a szigonyon. Oldalán drót, rajta vagy 20 halacska. A tóparton pedig, fa tetejére épült házikók és persze mindenfelé dzsungel. Visszafelé nagy sokadalmat látok az egyik faluban, mint kiderül, gyógyszert osztanak ingyen. Gondoltam, hogy jó kis politikai húzás, így a választások előtt, de nem, mint kiderült több éve rendszeresen kapják az emberek. Ez szimpatikus húzás. Estére Bayawanba érek, és a tengerparton keresek sátorozó helyet. A parton, egy helyen többen iszogatnak, engem is csábítanak.
Csatlakozom hozzájuk, frissen sült tonhallal és marlinnal kínálnak, amire igen jól csúszik a helyi sör. Vacsi után felállítom a sátram, a gyerkőcök nagy örömére. Pár perc múlva már benne játszanak.
Hajnalig dumálgatunk, aztán én is lepihenek, az egyik koma, aki az úttest túloldalán lakik, megígéri, hogy őrzi a sátram. Reggel fél 8-as ébresztést beszélünk meg, de egy órával korábban sikerült nekik. Kaptam reggelit és a kávét, aztán irány Sipalay. A közelben van a Sugar Beach. A könyv szerint, ez álmaid netovábbja.
Sipalay kis város, a látnivaló 0, de a közelben tényleg szuper strandok vannak. El is indulok Punta Bello felé.
Útközben meglátom életem egyik legszebb strandját. Pont olyan, mint Phi Phin a Maya öböl, csak ez fele akkora és három európaié.
Hihetetlen egy ilyen öböl és magánkézben. A srácok is jól elvannak, halásznak, vitorláznak és lassulgatnak. Punta Bello is igen látványos, a szokásos fehér homok kókuszpálmák, kevés ember. Az öböl fölötti étteremben megpihentem és élveztem a kilátást. Közben pedig záporoztak az smsek, ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy megadtam a számom az esti haveroknak. Bármikor buszoztunk, láttuk a népeket percenként írogatni és nem értettem. Hát most kiderült, hogy mit irkálgatnak ezek állandóan. Hello, hol vagy, ettél már, hova mész, stb.? Mindezt percenként. Késő délután felkerestem a Sugar Beachet. A főútról letérvén, eleinte aszfalt, aztán terep, majd előttem a víz. Próbálok átsétálni a keskeny folyón, de túl mély. A kölykök már röhögnek, az egyikük jön is hozzám a kis hajójával és átszállít a 10 méterre lévő túlpartra. Sebaj, 80 Ft-tal támogattam a gyerkőc családját. Elsétálok két ház mellett és már meg is jöttem. Tényleg szép a strand és ide még a betonépületek sem jutottak el, de ilyen strandokat százával lehet találni. Kifeküdtem egy függőágyba és hallgattam két enyhén spicces srác beszélgetését. - Ha ez Thaiföldön lenne, akkor itt több száz turista nyüzsögne, itt viszont még nyugalom van és kevés turista.
Ez így is van klassz kis hátizsákos hely, de Fülöp-szigeteken ez csak egy átlagos part, mindenesetre hangulatos. Estére visszatértem Sipalayba, ahol a parton épp a szokásos szombati bulira készültek. Viszont már kellőképpen megéheztem. Találtam is egy éttermet. Kiválasztottam a menüről a sült tésztát.
- Egy zöldséges Pancitot kérnék.
- Csirkével?- kérdi a leányzó.
- Nem csak zöldséggel.
- Akkor malaccal. - erre ő.
Nagy nehézség árán megérti, hogy nem kell bele hús. Jó 20 perc múlva már hozza is. Megérkezik hozzám egy tál levessel.
- Ez mi? - kérdem.
- Amit kértél?
- De ez leves?
- Igen.
- Én sült tésztát kértem.
- De az nincs.
Ez a tipikus Fülöp mentalitás. A sült tészta és a leves elkészítése nagyjából ugyanaz mind a kettő wokban készül, de a leveshez vizet tesznek. És közli, hogy nincs sült tészta. Hihetetlen népség. Bárhol Ázsiában ilyen szó hogy "nincs" ismeretlen fogalom. Ha elfogy a sör, hoz a közértből. Itt nem. Ennél volt jobb is, találtam olyan éttermet, ahol nincs ennivaló. Na, mindegy este meghallgattam a koncertet, aztán egy nyugis helyen lesátoroztam. Még pár napot motoroztam, volt olyan, hogy 40 km-t vezettem földúton. Ázsiában mindenki benzint árul úton-útfélen, itt még arra is lusták. Mindenkinek van motorja, de a következő benzinkút 20 km és senki nem árul benzint. Ezek inkább csak bámulják a szappanoperát, isznak vagy döglenek. Végül aztán lett. Aztán jöttek sorban az apróságok. Egy napom: azt már megszoktam, hogy sehol sincs kávé és a nescafe classic helyett is 3:1-et hoznak. Ekkor előveszem az üres tasakot és felvillantom.
Aztán jött a tipikus közömbösség, senki nem tud semmit. A kétszer használt sátor cipzárja elfáradt és kerestem szabót. Végül találtam egy kunyhót, ami esküvői ruhakészítő. Jön a sunyiskodás. Egyből cipzárt cserélne, de nincs neki, megállapodunk, hogy csak a kocsit kell visszatenni. Újabb töprengés, tanakodás. Vegyem le a motorról, persze tízszer kérdem mennyi? Semmi válasz végül megszülik az árat.
100 Peso (400Ft). Ekkor indítottam be a motort és mentem tovább. Este egyötödéért csinálták meg. Irány vissza a hegyek közé. Tábla reklámoz egy 20 km-re lévő panziót és éttermet. Kiválasztok egy halas kaját.
Megkérdem mi ez. Nagy nehezen kiderül, hogy hal és zöldség. Kérek még egy tasakos levest is. Pár perc múlva hoz a fickó két tál levest.
-Ez mi?- kérdem.
- Ezt kérted.
Még csak fel sem tűnik neki, hogy épeszű ember nem kér két levest főétel nélkül. Végül is neki is igaza volt, mert halat és zöldségeket hozott ki, igaz, hogy némi forró vízzel. Finom volt, de azért valami tartalmasabbra vágytam volna. Mellesleg igen sokszor jártam úgy, hogy tök mást hoznak ki, mint ami az étlapon van. Kérsz egy kis sört és kapsz 1 litereset felbontva, és ha visszaküldöd nem értik miért.
Ismét motorra szálltam és felkerestem a közeli tavat, hétvége révén mindenki ott pancsolt. Elég durva látvány fogadott. 50-60 gyerkőc fürdik és ugrál a tiszta vizű tóban, közben meg asszonyok sokasága mos ruhát mellettük vegyszerrel. Még arra se veszik a fáradságot, hogy arrébb menjenek vagy 50 métert. Á. Amikor vizet cserél a lavórban, inkább kiönti a fürdőző gyereke mellé a mosószeres lét. Estére
lemotoroztam a tengerpartra. A könyv szerint az egyik város közelében rengeteg delfin tanyázik és szerveznek túrákat. Felkeresem a város egyetlen javasolt panzióját. Így is van cirka 14 000 Ft, a hajó erre az 1-2 órás kirándulásra. Nyilván ennek csökken a költsége, ha más is megy. Csakhogy nem volt más. Elmotoroztam a kikötőbe, a "szimpatikus" kapitány 20 000 Ft-ért szívesen ki vitt volna napkeltekor.
Vacsorakor újabb élmény fogadott. A számlán 12 % adó. Ezzel semmi gond nincs, ha rajta van az étlapon, de nem volt. Nyilván nem is fizettem. Utolsó motoros napomon még egyszer elrobogtam a vízesés parkolója előtt, amint lassítottam az árnyékban heverő emberek már rohantak is felém. Hát igen, úgy látszik a falu összes lakója, ebből a parkolóból él. Ja, mellesleg nagyon kevés embert lehet dolgozni látni, viszont
minden apró faluban van Western Union és egyéb pénzutaló iroda. Nyilván mindenkinek van a rokonságában olyan egyén, aki hajón vagy arab országban dolgozik és küldi haza a pénzt rendszeresen az otthon maradottaknak. Ha meg küldi, akkor minek dolgozzanak. Számukra minden nap hétvége. Reggel 9-kor rendszeresen látni a férfiakat, rumot inni. A repülőm indulása előtt még találkoztam Péterrel, aki egy helyi lányt vett feleségül és 3 hete Cebu városában élnek. Jót beszélgettünk aztán ők vittek ki a reptérre. Ott még lecsúszott egy búcsú sör aztán irány Manila. A reptéri busszal átmentem egy másik terminálra, hogy átírassam a Qataros repjegyemet. Ilyet se láttam még. A reptér három terminálból áll, persze mindegyik jó messze egymástól. A hármasról mentem az egyesre. A busz kiment az utcára, araszolt a dugóban vagy 20 percet, aztán megérkeztünk. A kis hölgy nem tudta átírni a repjegyemet, de legalább megnézte a rendszerben. Van hely, szinte mindennap hazafelé, vissza a hármas terminálra és éjfélkor már Bangkokban voltam.
Természetesen ilyenkor ott is zárva a Qatar irodája. Alvás a reptéren, nem volt túl meleg, de találtam egy csendes zugot és ott szundikáltam reggelig. A Qatar már nyitva, viszont ők sem tudják átírni a jegyemet, menni kell a belvárosi irodájukba. Helyi busszal és légi vasúttal közelítettem meg őket. Szerencsére a vörös inges tüntetők engem nem akadályoztak a közlekedésben. Viszont láttam a felvonulásukat, teljesen békésen zajlott. Pár nappal később 21.-én már a rendőrség legszerényebb becslései szerint is 65.000 ember vonult - 10.000 motorral és 7000 egyéb közlekedési eszközzel, személyautóval, pick uppal, teherautóval. A
A Qatarosok 10 perc alatt átírták a repjegyemet holnapra (március 18.), boldogan mentem a Khao San Roadra, még egy kis shoppingolás és Palival együtt értünk haza csütörtök este.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése