Motorozás thaiföldön

K.L. – Langkawi - Thong Pha Phum N. P – Chiang Mai – Koh Chang – Khao Kitchekat N.P. - Bangkok

Ismét téliesre fordult az idő, ezért nekem is vándorolnom kellett dél felé, na meg ugye a két csoport, akiket el kellett kalauzolnom a trópusok különböző országaiba. Az első csoport nem lett a szívem csücske, de szerencsére volt pár ember, akiért megérte végigcsinálni. A második banda viszont nagyon szuper volt és visszahozta az életkedvemet.
Na de kezdjük az elején. Pestről a Malév késessel indult és Frankfurtba érvén csak 35 percem maradt az átszállásra. Rohanás a reptéri metróhoz, át a másik terminálba. A check in éppen zárt, de azért kiadták a beszállókártyámat. Viszont a csomagom már nem ért oda. Kuala Lumpurban várok a csomagomra a futószalag mellett, amikor egy fiatalember lép hozzám. - Ez volt az utolsó csomag. – közli velem. Tudtak rólam és már küldött is az elveszett csomagokkal foglalkozó irodához. Amíg a hölgy írta a jelentést, addig én megvendégeltem magam a kávéjukból. - Kész is vagyunk. – mosolygott az ügyintéző hölgy. - Csak egy gond van, hogy én 3 óra múlva repülök Langkawi szigetére. - Semmi gond oda küldjük és holnap reggel már át is veheti ott. Ennek igazan örültem, mert az Airasianál 15 kg a súlyhatár és jóval felette jártam, így legalább ezt ők megoldják. Mivel időm még volt bőven tettem egy próbát. Felkerestem a Qatar Airways irodáját és kaptam 100 USD vigaszdíjat. Átbuszoztam a másik terminálra és 1 óra repülés után meg is érkeztem Langkawira. Motoros stoppal jutottam el a szállásomra. 4 ágyas dormbed (hálóterem), egy indiai srác már lakja is. Jókat dumálgattunk, mint kiderült robot mérnők szakon végzett, de nem nagyon szeret melózni, és ha van némi pénze, akkor elmegy kaszinóba. Aztán ha nyer, akkor utazgat az országban. Langkawi teljesen vámmentes, ami nagy előny Malajziában ahol 600 Ft egy üveg sör, de én nem emiatt jöttem ide. Álomszép tengerpartok, vízesések és a vadregényes természet érdekelt. Motorra pattantam és azzal jártam be a szigetet. A zsákom is meglett viszont a 2 éjszaka itt gyorsan eltelt és indultam vissza Kuala Lumpurba a csoportot fogadni. Közel két hónap meló után jöhetett a szabadság, Palival és Ritával elindultunk a dzsungelbe. A Burma határvidéken tálalható a Thong Pha Phum N. P. Eleinte buszokkal cammogtunk, de most sem tagadtam meg a stoppos énem. Thong Pha Phum városában ettünk egy jó szalonnás padlizsánt és már stoppoltunk is a 60 km-re levő Nemzeti parkba. Szalonna errefelé is akad bőven, néhány utasom szentestén is ezt kérte a kifőzdében lilahagymával, más utasok pedig Vietnámban ettek szalonnás rákot. Hát igen ez is érdekes párosítás. A második autó meg is állt. A furgon platójára feldobáltuk a zsákokat és beültünk a tag mellé. Valami hivatali szervnek dolgozik, angolul sajna nem beszél. A táv 60 km. Megtettünk vagy húszat, de nem tudtuk hova megy. Megállt az útszéli rendőrőrsnél. Ott tanakodtak egy darabig, végül rendőri felvezetéssel mentünk tovább. A táv felénél megálltunk. Útszéli házikó. Ők is a parkban dolgoznak. Ha kifizetjük a benzint, ők szívesen elvisznek. Adtunk némi pénzt, a családfő motorra ült, egyik fia elé a másik mögé és elmentek benzinért. Addig minket kávéval kínáltak. Épp végeztünk mire ők is megérkeztek. Beszálltunk a rozzant furgonba és közel egy órán keresztül robogtunk a kanyargós hegyi utakon. Sötétben értünk a park központjához. Nekünk szimpatikus áron megkaptunk egy fa tetején lévő házikót. Létrán kell felmenni és a teraszról szuper a kilátás, amit a telihold fényénél ki is élvezhettünk. Viszont ismét éhesek lettünk. A bejáratnál a nénitől kaptunk több adag rizst, némi zöldséget meg csirkét. A park boltja és az étterem már zárva, de kocsival ingyen levittek a falusi közértbe. Vettünk némi itókát és sokáig hallgattuk a dzsungel neszeit. A napkelte ébresztet, a teraszról, a fényeit maximálisan kiélvezhettük. Amíg Pali aludt, mi Ritával nekiláttunk a reggeli szerzésnek. Az étterem már nyitva, kértünk is sült zöldséget némi rizzsel. Kaptunk helyette csíkozott malachúst. Próbálkoztunk újra rendelni a kétnyelvű étlapról. Ismét sikertelen. Szerencsére mind a két kaját el tudtuk passzolni a szomszédos asztalnál ülő thaioknak. Az egyik végül elmondta thaiul az analfabéta kishölgynek, hogy mit szeretnénk. És csodák-csodájára a harmadikra már sikerült. Visszafelé kiszúrtuk a korábban már látott tukánt. Majdnem Rita fejére ugrott. A jószág teljesen szelíd és kézből eszik. Biztos kiskorában árvult el és most a turisták etetik. Nem akart tágítani mellőlünk. Körülöttünk repkedett. A szárnytávolsága legalább 2,5-3 m-es, amikor hirtelen felbukkan, akkor betudja paráztatni az embert. Pali is már ébredezett, amikor tukánunk a tetőn landolt. - Mi a picsa volt ez? Megnyugtattuk, hogy csak a haverunk jött meg. Estéről maradt némi rizs és azt kiszórva csalogattuk a teraszra. Idétlenül ugrabugrált és csipegette a rizst. Viszont a partvist nagyon megkedvelte. A terasz már nem volt elég, a csőrével próbálta volna kinyitni a szúnyoghálót és bemenni a szomszéd házba. Jó darabig eljátszottunk vele aztán elkísértük Palit kajálni. Na, neki elsőre eltalálták a menüt. Viszont ami sajnálatos, hogy a parkban nem igazán vannak utak, és ha guidet bérelünk, az meg nem beszel angolul. Azért elmentünk magunktól mindenfelé, patakmeder, kilátó, madárles. Következő nap elsétáltunk az öt kilométere lévő vízeséshez, ebből 3 poros földúton. Odafele végig lefelé, de szerencsére volt egy kis medence, ahol fel tudtunk frissülni, visszafelé poroszkáltunk a tűző napon, amikor kocsi hangot hallottunk. Sajnos lefelé ment. Megállt mellettünk két idősebb amcsi, megígérték, hogy visszafelé felvesznek minket. Ja és mivolt az első kérdésük: - Hol van a kocsink? A főúton felvett minket egy vízszállító furgon és a karton vizeken ücsörögtünk a parkig. Felmarkoltuk a cumót és hamarosan jöttek az amcsik. Ők itt valami alapítványi dologgal foglalkoznak, erdő védelem, élővilág feltérképezés, stb. El is vittek a bázisukra. Világ vége után kettővel, adtak egy teát aztán búcsút vettünk. Szerencsére tudtunk stoppolni. Két stoppal visszatértünk Kanchanaburiba kb. fele annyi idő alatt, mint a busz. Alvás a Kwai folyón kihelyezett úszó kalyibában. Fürdés naplementekor a Kwai folyóban, aminek hangulata nagyon hasonlít a körös partra. Este közös leves főzés a piacon. Van egy étterem, leülsz az asztalhoz, az alapanyagok ki vannak téve, rengeteg zöldség, tengeri herkentyűk, csirke, stb. és te magad készíted el. Aki nem levest akar, hanem sütni azt is lehet a kúpos edény felső részén. Másnap délután Bangkok, hajnalban pedig már Chiang Maiban találtuk magunkat. Pali maradt Bangkokban és várta az új versenyzőket. Chiang Maiban nem időztünk túl sokat, mivel én tele voltam moszkitócsípésekkel, amik kezdtek elfertőződni és Rita lába sem volt a toppon. Ja és közben eleredt az eső. Délután felkerestük Rita német haverját, akivel Burmában találkozott. Ő is megnézte a neten és másnapra is esőt jósoltak. Tanakodtunk, vissza Bangkokba és onnan Ko Chang szigetére. A sziget az egyik kedvenc helyem és most sem okozott csalódást. Találtunk olcsó tengerparti bungalót és ráleltünk egy étteremre. Minden este ott vacsiztunk. Öt nap motorozás, sznorkelezés és jó kajálások. Meg hát a 30 fokos tenger sem utolsó, főként ilyen kókuszpálmás, fehérhomokos helyeken. Innen Pattayába utaztunk Varjú cimborámhoz. Másnap Rita Bangkokba és onnan haza, mi pedig mocival a Kambo határ felé vettük az irányt. Varjú itt él lassan egy éve és neki is meg egy ausztrál cimbijének is meg kell hosszabbítania a vízumát. Az ausztrál srácot délelőtt tizenegykor ébresztettük, kért pár órát és ő is motort bérelt. Délután kettőt beszéltünk meg indulásra. Ő késett egy órát, amit mi nem vártunk meg, hanem a környéken mociztunk. Lementünk Jomtien beachre, ahol ő nem talált meg minket. Számára a strand vége az eleje volt és ott várakozott. Aztán rájött, hogy valami nem oké ekkor hívta Varjút. Elmentünk érte a másik oldalra. Neon zöld Kawasakit bérelt és azért késett, mert a rendőrök az első méteren lekapcsoltak. Neki sincs jogsija, így belekerült 3000 Ft-jába a projekt. Aznap már késő lett volna indulni ezért a másnapot beszéltük meg. Reggel ő is ott volt időben és mociztunk jó 200 kilométert a Khao Khitcekat nemzeti parkig. Ezt én szúrtam ki a könyvből, van itt egy 13 lépcsős vízesés, amiben több helyen lehet fürödni. Mivel vittünk magunkkal sátrat, ezért a tóparti kempingben táboroztunk le és körbejártuk a vízesést. Ahol klassz helyet tálaltunk, ott mi is megfürödtünk a vízesésben. Este be a faluba enni, innivalóért, aztán sörözés a kempingben a mólon. Varjú kint aludt és alvás előtt megetetett egy kóbor kutyát, cserébe az ellopta a szandálját, de mivel az ő lába nem 47-es így könnyen talált a piacon másikat helyette 300 Ft-ért. Reggel elindultunk a Kambo határhoz. Ők átmentek, addig én vártam rájuk. Thaiföld tiszta Európa a határ viszont igen nagy kontraszt. Ott elfogy az aszfalt és a pocsolya fölötti hídon kelnek át a delikvensek Kambodzsába. A csatornában kölykök fürdenek és a túloldalon már sehol nincs aszfalt. Az ausztrál srác vett egy karton Marlborot 900 Ft-ért. Ettünk egy jót és indultunk visszafelé. Útközben megálltunk egy szent hegynél. Ide dzsippel viszik fel a nagyérdeműt, de a szisztéma elég trükkös, félúton át kell szállni egy másik dzsipbe és újból fizetni. Én már pár helyen láttam Buddha lábnyomot és az ég is felhős volt, ezért félútról inkább visszafordultam. Ők felmentek és fent volt egy íróasztal méretű eszpresszó gép, rakás árus és a lábnyom körül is rengetegen imádkoztak. Vissza a parkhoz, de előtte vacsi. Ausztrál cimboránk egy sörtől berúgott és visszament közben az én mocim bemondta az unalmast. Az éttermesek egyből jöttek segíteni, és már hívtak is egy szakit. 20 perc múlva megjött, szerszám nélkül, ütött-kopott furgonnal. Lebontotta a spojlereket és kiderült, hogy a légszűrő koszos. Kicsit kiporolta, de utána végig jól szuperált. A végén még pénzt sem akart elfogadni, de azért vettem nekik 2 sört, + 1 Kambo sört is nekik adtunk. Reggel Varjúék visszamentek én pedig elindultam délre, hogy az ország délkeleti részét is felfedezzem. A motorozásról, Ben az ausztrál srác készített egy többrészes filmet.
Jártam tök üres tengerpartokon, kambodzsai menekülttáborban és meg két vízesésnél. Mivel Varjú kölcsönadta a sátrat, ezért nem volt nehéz dolgom szállás ügyileg, ahol találtam szimpatikus helyet letáboroztam. Tegnap reggel én is arra ébredtem, hogy hiányzik az egyik szandálom. Szerencsémre mögöttem volt egy tanya és odasétáltam mezítláb, kezemben a szandállal. A nő ingatta a fejét, tettem egy kört, mire ő boldog mosollyal a kezében mutatta a kutyák rejtekhelyéről előszedett szandált. Visszafelé is igyekeztem kerülni a forgalmas utakat és végig a parton mentem. Több km hosszú, néptelen tengerpartok, temérdek, üresen kongó szállodával és parti kifőzdével. Az egész elég horrorisztikusnak tűnt, mintha valami járvány irtotta volna ki a turistákat. Tegnap este visszaértem Bangkokba. Ma pedig egész nap a korházakat és klinikákat jártam. A sebeim eléggé elgennyesedtek, ezért inkább szakemberre bízom a kipucolásukat. Az első helyen 3000 Ft-ért ki is pucolták volna, a második csak délután van nyitva. Elmentem egy állami korházba, teljesen jól felszerelt, még valami helyi TB kártyát is adtak, de bizonytalan volt, hogy mikor nézi meg doki és csak utána voltak hajlandóak kitisztítani. Szerencsémre abban az étteremben ahová mindig járok kajálni, a tulaj felajánlotta, hogy mocival elvisz a helyi vöröskeresztbe. Itt egyből neki is láttak, valami szappanszerű folyadékkal kimosták, majd fertőtlenítés, aztán zselészerű betadinnel be is kenték. Hát ennyi.