Elbruszi kalandok

Most sem tudtam megülni a fenekemen egy helyben és a meleg magyar nyárból a Kaukázusba utaztam, megmászni Európa tetejét, az Elbruszt.

Indulás pont szülinapomkor. Keletiben ismerkedés gyanánt körbeküldtem a meglévő albán konyakomat aztán a vonaton folytattuk az ismerkedést a csapattal. Volt rá időnk. Cirka 3 nap Budapest- Minerlnye Vody. Mire az ukrán határra értünk már mindenki cimbi volt. Éjjel átvergődtünk a határon és néhány rasztafári germán arccal dumálgattam, mint kiderült a Rainbow fesztiválra mennek. Ez igen már Ukrajnában is van. Nálunk mikor lesz?

Kis pihenés aztán megkerestük a büfékocsit. Itt ismerkedtünk meg Alexanderrel, aki Szibériában a flottillában szolgált és 3 év alatt egyszer sem engedték haza. Most németben él, de jól beszéli a magyar. Hát még ha issza a jó kis magyar páleszt. Hamarosan jött egy orosz arc mi pálinkával kínáltuk, amit ő úgy ivott, mint a vodkát szto gramm (1dl) aztán pillanatokon belül rájött a különbségre és majd belehalt, Gyuszi nagyapjának a házipáleszébe. Cserébe kaptunk füstölt sós halat. Alex megpucolta nekünk és ennek örömére még jó néhány sört kivégeztünk. Estére ki is ittuk az összes létező sört a büfékocsiból. Mire Kievbe értünk már nem voltunk szomjasak. Pali végigvonszolt minket az állomáson a csomagmegőrzőig. Motyó lead, metróra felszáll, aztán cirkál a belvárosban. A szökőkútban is megmártóztunk és néztük a nyakigláb szőke ukrán csajokat. Közben dokinak feltűnt hogy kizsebelték. Szerencsére csak a bankkártyái és némi aprópénz bánta. Vagy 20 telefonhívásból le is tudta tiltani a számlákat. Tipikus banki kérdések: meddig érvényes a kártya, mi a számlaszáma, hány lyukas fogad van stb.? Nyilván erre Kievből mindenki kielégítő válasszal tud szolgálni csak mi nem.

Vissza vonat, újabb iszogatás aztán hajnalban már ki is szállhattunk Min. Vodyban.

Mohazsír nevű bajszos forradalmár sofőrünk szállított minket a GAZellájával. Első utunk a dinnye piacra vezetett mivel a bácsinak erre volt szüksége. Bazi nagy teherautók, alvó gazdákkal és Mohazsír gyorsan felszívódott. Mi felkeltettük az egyik dinnyeneppert és mérés nélkül megállapodtam vele 100 Ft-ban /dinnye. Aztán jártamban-keltemben még találtam a földön néhány túlérett mézédes sárgadinnyét. Pillanatok alatt megettük próbálván oltani a gyomrunkban túltengő savakat. Úrfival benéztünk a piacra, mondom veszek paprikát. De ezek itt nem kispályás arcok csak zsákszámra adják. Megjött Mohazsír és már csak 4 óra buszozás a szállásig. Mivel a kemping teli volt ezért Pali egy igazi szocreál mázas festékes motelbe telepített minket. Nekünk még erkélyünk is volt, a későbbi medvetáncok és dinnyehűtés színtere. Hullafáradtan vissza busszal az egy órányira levő városba. Pénzváltás. Mivel nekem volt ezért én a bankot alvásra használtam. Eldőltem 3 széken és simán bealudtam, amíg a többiek váltottak. A dolgozók is jót kacagtak rajta. Majd evés-ivás, kávézás, Lenin szoborral fotó. Közben Pali ügyintéz. Nem elég hogy van vízumod, meghívó leveled, orosz biztosításod még be is kell jelentkezni, hogy itt vagy és hogy mikor mész el. Délután elzarándokoltunk a felvonóhoz, páncélos ágyú tetején fényképezkedtünk és megismerkedtünk a Jaguárral. Ez egy Red Bull ízű 9% alkoholtartalmú itóka. Néhány utastársam életre szóló szerelmet kötött vele.

Másnap felvonóval 3100-ra. Persze ez nem az a fedett kabinos, hanem a budai libegőre hasonlító annál kicsit egyszerűbb nyitott ülőke. A beszállás és a kiszállás igen érdekes mivel nem áll meg, hanem neked kell lelassítanod. Mindezt hátizsákkal és túrabottal a kézben.

3200 m körül már kissé nehézkesen vettük a levegőt nyilván a 3 napos masszív alkoholizálás is közre játszott, de azért felmentünk a 3700 méteres csúcsra. Itt találkoztunk egy erdélyi származású Kanadában élő magyar sráccal, ő is az Elbruszra készül csak pár nappal korábban, mint mi. A csúcsról leereszkedtünk egy álomszép virágokkal és lovakkal teli rétre. Szemközt már a grúz havas csúcsok látszanak még egy türkizszínű tengerszem. Lecammogtunk a meredek lejtőn és a csúcshoz képest máris 1000 m-el lejjebb találtuk magunkat. Körülöttünk a legelésző lovak és nem messze egy pásztorkunyhó. Mint kiderült ez egy határőr bódé és perceken belül meg is jelent 2 finánc állig felfegyverezve. Jól elzavartak minket és kikísértek a házukon túli ösvényig. Következő túránk már kicsit hosszabb 3 napos, teljes felszereléssel az Elbrusz környéki régióba. Első megállónk a hegyek lábánál található igazi orosz retró külsejű falu. Kertes ház szinte semmi de panel az van. A házak lábánál szamarak, birkák és macskák sétálgatnak. A legtöbb épület olyan hatást kelt mintha a németek már egyszer lebombázták volna, de parabola antenna, az mindenkinek van. Megtámadtuk a közértet

Doki gyorsan vett is fél liter Doktor márkájú vodkát. Ez pusztán csak védőital, hogy ne fagyjunk meg este a hegyen. Először igény kemény kaptatón haladtunk felfelé ahol 6 fős csapatunk ketté is vált. Paliék kicsit pechesek voltak, mert vagy 200 méterrel feljebb mentek, mint amerre az ösvény vezet. Aztán végül is én másztam fel hozzájuk és tereltem vissza őket a jó útra, majd nekiláttunk lakomázni. Ezt persze a közelben legelő tehenek is megérezték és jöttek koldulni. A túrabot segítségével tudtuk őket eltávolítani. Utunk fenyőerdőben vezetett a közeli patakkal párhuzamosan. Kiértünk az erdőből újabb kemény kaptató és egy alpesi réten találtuk magunkat közel 3000 méteren itt már nem nőttek fák, de volt helyette: legelő tehén és lócsorda, ürgelyuk és füves placc a sátraknak. WC gyanánt kineveztük a közeli patakot, találtunk is két követ az egyik a fenék másik a lábtámasz. Teljes komfortban csodálatos kilátás mellett fütyörészve intézhettük a dolgunkat.

Másnap változatlanul felfelé mentünk, miután elfogyott a füves rész jöttek a sziklák, napocska elbújt és feltámadt a szél is. Délre értünk 3500 méterre egy köves platóra. Erős szélben kezdtünk neki a sátorverésnek. Mivel egy ember nem bírt egy sátorral ezért párba állva építettük fel a bázist. Délután felmentünk 4000 méterig és egy meredek hófoltón gyakoroltuk kicsúszást a jégcsákányokkal. Estére igen hűvös lett ezért nem bandáztunk sokáig. Reggelre ébredvén leesett vagy 10 cm hó. 3. nap már csak lefelé kellett mennünk és mindenki veszett tempót diktált. Aztán ünneplés a már jól ismert közértnél. Ma nem Mohazsír, hanem 1 haverja jött értünk. UAZ-ba szálltunk és Pali ecsetelte a srácoknak orosz technika eme csodáit.

A csúcstámadás előtt volt még egy túránk ez már közösen a később érkező repülős csapattal. Felmentünk a közeli meteorológiai állomáshoz. Útközben gyönyörű füves részek és hatalmas fátyol vízesés mellett haladtunk. Visszafelé pedig feltűnt egy helyen a fejünk felett a kőzetnek a hihetetlen tekeredett formájú rétegződése. Miután mi leértünk a hegyről akkor kezdtek hazaindulni a birkák és tehenek is mezőről. Falu szélén egy ház előtt idős bácsikák beszélgettek, míg a szomszédjuk a tetőn todozott-fodozott valamit.

Másnap pihenő aztán irány a hegy. Először teljesen kulturált EU szabványnak megfelelő zárt felvonóval haladtunk felfelé. Ez zsír új tavaly még nem működött. 3500-3700ig a már jól ismert egyszemélyes, nyitott kis libegő vitt fel. Csak itt nehezítésként nagyzsák a kézben és minden egyéb. Persze gyalog is lehet menni, de úton-útfélen építési törmelék és baromi lehangoló környezet. Mi a vonatos arcok Marci kivételével a felvonót választottuk. Miután megérkeztünk a Garabashi állomásra egy szempillantás alatt eldöntöttük, hogy nem alszunk itt. 3800 méteren vagy, de mindenhol építési törmelék, sitt és rakás munkásbarakkra emlékeztető szállás. Rádión megbeszéltem Palival, hogy mi lépünk innen a Priuthoz.

Ez szintben 300 méterrel van magasabban és ott már talán nincs ilyen mértékű tájseb. 1,5 óra alatt értünk fel tök kényelmes tempóban, lépten-nyomon fotóztunk a varázslatos napsütésben.

Priutnál találtunk is klassz sátorhelyet jégcsákánnyal kivájtuk a terepet egyenesre és mivel a szél sem fújt pik-pak végeztünk a sátorállítással. Aztán csak bámultunk ki a fejünkből. Közben Pali is feljött, ő is inkább a Priutot választotta. A csoport másik fele is felsétált hozzánk akklimatizációs túra kapcsán. Este még közösen hóléből főztünk teát és közben figyeltük a naplementét. Éjjel nagy vihar volt keményen tépte a sátrat és a hó is rákezdett. Reggelre félig be is temette a sátram és az előtérbe helyezett jégcsákány és hágóvas is hó alá került. Mivel a hó nem állt el ezért behúzódtunk a menedékházba. Ez nem az európai típusú. Itt a gondnok nem árul semmit, pedig sokból nem tartana neki a ratrak felhozná a házig. Nincs kaja se. Mintha magukat szívatnák, de ez tipikusan jellemzi az egész országot. Ott jártunkkor a ház tömve volt hitgyülisekkel. Mint kiderült néhányukkal egy vonattal jöttünk Kievből (és hazafelé is együtt utaztunk). Jóformán ülő helyünk se volt. Hamarosan megjött a repülős csapat eleje, de mint kiderült ők Ratrakkal. A nyolcból csak négyen vállalták a gyalogos túrát. Megjegyzem, hogy a Ratrakos brigádból senki sem jutott fel a csúcsra.

Egész napos pihengetés, kártyázás, teafőzés de a tomboló hóvihar csak nem állt el. Késő estére ért véget és gyönyörűen kitisztult a táj. Előtűntek a környező 4000 méteres havas csúcsok és persze a kistestvéreik is. 7en aludtunk egy szobában, egy emeletes matraclágerben ennek következtében kellemes illatok terjengtek a helységben. Sokáig persze nem tudtunk aludni, mert a hitgyülisek már kora reggel miséztek és kajáltak, de azért délelőtt 10ig elpihengettünk. Felszedtük a sátrat és mint kiderült a szomszédaink Erdélyi magyarok és a vihart a Pastuhov szikláknál sátorban vacogva töltötték fent. Most lejöttek a másik sátorba és kivárnak, hogy minden optimális legyen a csúcstámadáshoz. Jót beszélgettünk, aztán felszedtük a sátrat és mentünk mi is a Pastuhov sziklákhoz. 4600 m baromi erős állandó viharos erejű szél és csontig hatoló hideg várt ránk. Kicsit komás voltam, de azért segítettem egy srácnak sátrat verni, nekem meg Sly segített. Sajnos rosszul kapartuk ki a sátor alatt a jeges és elég kátyús volt a talaj a hátam alatt. Eléggé komáztam és a profik tanácsára bevonultam a sátramba és levest meg teát főztem ez szépen rendbe is tett. Délután pedig a Feritől kapott eszkimós könyvet olvastam. Igen sokat segített főként azok a sorok, amikor leírja, hogy a hőmérő higanyszála 30 fokkal járt a fagypont alatt és ez Ernenek számára már maga a hőség és félmeztelenre is vetkőzött, meg az amikor -50-60 fokban, hóviharban mennek jegesmedvére vadászni és imádják ezt az időt.

Na mondom barátom, akkor mit aggódok itt. Naplementekor a hitgyülisek a sátram előtt kezdtek el hallelujázni. Utána én is kimentem és megnéztem a többieket. Mindenki rendben volt és jelentettem is rádión a házban maradottaknak. Éjszaka sokat nem aludtam a szél keményen tépte a sátrat és, ha nem támasztottam volna ki a jégcsákánnyal meg a túrabotokkal biztos cudar vége lett volna. Viszont a szélnek is volt előnye, mert a havat befújta a sátram alá és feltöltötte vele a sátor alatti huplikat és így komfortos fekvésem lett.

Hajnalban ők 1 óra felé indultak el és 4 felé értek oda hozzánk. Levest főztem és kiléptem a sátorból, de már akkor fázott a lábam a bakancsban és kezeimről ne is beszéljünk. Hát ez van, ha valaki nem hoz jó felszerelést. Semmi kedvem nem volt az egészhez. Ráadásul a sátorból, ahogy kihúztam a csákányt és a botokat éreztem, hogy a szél is igényt tart rá. Kihúztam a merevítő rudakat és köveket tettem rá, hogy biztos megvárjon, majd felcsatoltam a hágóvasat és a csapat elejével elindultam felfelé. Menetközben egyfolytában szidtam magam, hogy mit keresek én itt, amikor utálom a hideget. Csak arra vártam, hogy valaki visszaforduljon és én is azonnal visszafordultam. Szerencsére senki nem jött vissza. Megálltunk pihenni, Marci ekkor mondta, hogy ő visszafordul és megkérdezte Dokitól a magasságunkat.

-5040 méter. – és kimondta a varázsszót.

Eddig a pillanatig én is vissza akartam fordulni, de ha már 5000 fölé jöttünk, akkor innen már nem szabad. És Marcit is rábeszéltem, hogy tartson ki. A nyomorult ratrakok 5100 méterig viszik fel a pénzes idiótákat, akik persze totál esélytelenek a csúcsmászásra. Ott már én is nagyon fujtattam pedig Nepálban voltam ennél magasabban is. Doki és Gyuszi pedig terminátor léptekkel haladt a -8 fokban. Az utolsó 300 méter szintén kemény falat. Bazi meredek keskeny hópárkányon lépdelsz felfelé és elég egyszer rosszul lépned utána többet már nem kell. Én nem is a csúcsot láttam magam előtt csak a srácok sziluettjét, hogy csak egyszer érjem már utol őket. Tényleg minden lépés ajándék volt. A csúcs alatt megpihentünk és én már nem voltam teljesen magamnál. Fújtattam, mint a víziló és alig bírtam mozdulni. Közben a hágóvasam is igen meglazult és mint kiderült a balos volt a jobb lábamon. A srácok

Megszerelték és feladták rám, mert én erre már nem lettem volna képes. Még 10 perc és felértünk a csúcsra 8:15-re. A ködtől semmit nem láttunk és volt vagy 100 km/h-s szél is.

Csúcsfotók és tűztünk is lefelé. Akkor már szinte nem voltam magamnál csak lépkedtem a srácok mögött. Közben találkoztunk Slyékkal, ők akkor igyekeztek felfelé hárman, de az egyik srác miután hallotta mi vár rá inkább visszafordult. Gyusziék engem körbezártak és terelgettek a szakadék mellett. 5300-on találkoztunk Gyurival neki már víziói voltak ezért ő is inkább visszafordult. Közben kisütött a nap és elénk tárult a hihetetlen panoráma.

Majd képeken te is meg tudod nézni. Ahogy mentünk lejjebb én is kezdtem magamhoz térni.

Összeszedtük a sátrat, de a szél továbbra se adta fel és elfújta az edényemet, amiben benne volt a gázpalack és a főzőm is, na ekkor láttam utoljára ezeket a számomra oly kedves holmikat.

Mérgezett egér tempóban vágtáztunk lefelé, hogy mihamarább megihassunk 1 bögre jó forralt bort a felvonónál. Innen le a faluba, itt már nem volt gond a fűtéssel pillanatok alatt levettük magunkról a 3 pulcsit és gatyát. Kiültünk egy kocsma teraszára és iszogattunk. Olyan jól sikerült, hogy fel se tűnt a többiek lejövetele. Miután leállt a felvonó ötkor Gyuri felhívta Slyt. Ekkor derült ki, hogy ők már a szállás mellett ünnepelnek. Hatalmas buli volt. Diszkót csináltunk a kocsmából és ráadásul Úrfi faterja is aznap nyerte meg a számszeríjász eb-t, ami újabb ok az ünneplésre. Utolsó nap szintén ünneplés és ajándék vásár. Aztán pedig buszozás a vonathoz, ahol ismét feltűntek a hitgyülisek. Megtelepedtünk a vasparipán és Pali szóba is elegyedett az oszétiai szomszédunkkal. Kaptunk is finom lepény formájú zöldséges meg sajtos pirogot. Aztán elszunnyadtam.

30 perccel éjfél után ébredtem. Az orosz-ukrán határra értünk és a határőr kérte az útlevelemet.

- Ez mi? Ez nem érvényes?

Komásan ébredeztem és néztem ki a fejemből. Igaz, hogy lejárt, de csak 40 perce.

Őt ez nem érdekelte.

-          Le kell szállnod a vonatról!

Pali félre hívta és próbált mindent megtenni. A pénz sem érdekelte.

Kissé befosva szedtem össze magam és a motyóm.

-          Ne aggódj én is leszállok veled. – vigasztalt Pali.

Pár perc múlva már a vonat mellett ballagtunk. Az ürge bekísért az irodába. Itt két óra szenvedés várt ránk. 40 perc, az 40 perc. Hiába mondtuk, hogy Ukrajnában még nincs éjfél őket ez nem érdekelte.

-          Ez itt Oroszország! - felelték.

Mindent leírtak több példányban, és rengeteget várattak. Elő is került a hátizsákból 1 orosz koktél. Stillszerű voltam és Black Russiant ittam meg.

Újra behívtak és jött az ujjlenyomat vizsgálat. Minden ujjamról és még a tenyeremről is. Amint aláírtam a jegyzőkönyvet már mehettünk is. Mivel ők nem adnak vízumot Rostovba kell mennünk. De a HÉV csak hajnali ötkor indul addig irány a váró. Ott 1 koldus külsejű hölgy egyfolytában szövegelt valamit. Sokat nem zavart kidobtam a hálózsákomat és elfeküdtem a földön. Pali pedig várta, hogy kinyisson a jegypénztár és ülve bóbiskolt. Rostov 3 óra HÉV-vel. Amikor mi felszálltunk üres volt, de arra ébredtem, hogy nem férek el. Még 4 ember ült velem egy boxban. Hullafáradtan érkeztünk Rostovba, az állomás mellett reggeliztünk és Pali neki állt telefonálni. Végül egy haverja ex-csajával beszéltünk, aki itt lakik, de ő sem tudta megadni az AVIR (bevándorlási hivatal) címét. Beadtuk a csomagokat a megőrzőbe és elindultunk a rendőrőrsre. Itt el is mondták merre menjünk. A vonatállomás kijáratánál egyenruhás rendőr lépett oda hozzánk.

- Papírokat!- dörrent ránk.

Átadtuk, majd követtük a rendőrőrs felé.

- Te részeg vagy!- mondja Palinak.

És még ragozta tovább is.

-          Neked, mint orosz állampolgár tudnod kéne, hogy ez itt közterület és nem lehetsz részeg!

Közben a vonatokról szálltak le a félmeztelenül emberek kezükben literes sörökkel.

Pali tényleg nem ivott semmit, csak hajnalban 1 dobozos koktélt. Viszont baromi fáradt volt, mint én. Az őrsön kipakoltatták a cuccainkat. Megnézegették a bicskáját és a céges 500 dollárt, többször átszámolták. Akkor hittem azt, hogy ezt már nem látjuk viszont.

Utána előkerült a céges mappa utaslistával és minden egyébbel. Engem is kipakoltattak és lajstromba vették azt is milyen óra és szandál van rajtam. Persze nyilván fostam nehogy vmit betegyenek a hátizsákba. Végül visszaadtak mindent és elnézést kértek. Valószínűleg a sok pénz és céges iratnak köszönhetően. Felszálltunk a villamosra és mentünk a hivatalba, innen tovább küldtek máshová. Taxiba szálltunk és negyed óra múlva meg is érkeztünk a Bevándorlási Hivatalba. A portás felküldött a 215-ös szobába. Itt a hölgy leírta 1 papírra mire van szüksége:

5db igazolványkép, másolat a határon adott 500 rubeles birságról, 300 rubeles ideiglenes vízumdíj befizetése egy álltaluk megadott számlára. Pusztán csak ennyi gondoltuk. A hölgy elküldött minket a közeli térre mondván ott van fotós. Váltottunk pénzt és keresgéltünk.

Meg is lett csak a kishölgy elfelejtette említeni, hogy a fotós az aluljáróban lakik. Pali mondta a csajnak, hogy kéne 6 db kép és elment a bankot intézni. Ja mert a vízumhoz szükséges pénzeket csak a helyi OTP-ben lehet intézni. Ott pedig embertömegek hömpölyögnek.

Hamarabb visszajött, mint a kép elkészült. Innen közösen troliztunk vissza a hivatalhoz és beestünk a szemközti bankba. Tisztára, mint a piacon, mindenki hangoskodik és tülekedik. 10 perc után ki is derült, hogy nekünk az épület oldalában található bejáraton kellett volna bejönnünk. Korrigáltuk a hibát és újabb sor végén találtuk magunkat. Már majdnem mi jöttünk, amikor az ablak bezárt ebédszünetre. Újabb sor vége, de végül sikerült elintézni mindent. Vissza a hivatalba, de most a harmadikra. Csinos barátságos hölgy foglalkozik az ügyünkkel. Első kérdése:Miért nem a határon intéztük?

Pali felszedte az államat a földről.

Összenéztünk, hogy mi van.

-          Igen, igen kötelességük ott megcsinálni.

Hát ennyi, ez Oroszország. A határon a fickónak sokkal több munka volt, az hogy irkáljon, ujjlenyomatot venni és szívatni, mint vízumot adni. Nyilván ő a hatalmát akarta előttünk fitogtatni.

Szóval készül a vízum. A hölgy visszaküldött a 215-ösbe. Itt megint a mogorva magas tyúk kezelte az ügyünket. Már csak alá kell, hogy írassa a főnökével, jöjjünk vissza egy óra múlva.

Akkor épp ebédszünetük volt, de találkoztunk vele és most már délután ötre ígérte.

Hát akkor mit tehetünk, nézzünk le a Don folyó partjára. Nem is folyó jóformán tenger a túlpart nem látszik csak a hullámzó kék vízfolt. Mentünk is az utcán jócskán mire a víz közelébe értünk, de mindenhol gyárak, daruk, raktárak és kikötőbázisok. Tehát itt esélytelen a lazulás. A vasúti síneket követtük hátha, de nem. Visszamentünk a főtérre tűző nap és elviselhetetlen hőség. Na de sebaj közelben a park és a medence, ahol a kisdedek motoros vizibringával járnak fel-le. Beültünk a tóparti egységbe és kértünk némi itókát. Aztán csak eltelt az idő. ¾ 5-re a hivatalba értünk persze semmi eredmény, a folyosón állva várattak orosz szokás szerint. Az 5-re ígért vízum igencsak csúszik. ¾ 6-ig szívattak és csak ácsorogtunk addig figyeltük az életképeket. Velünk srégen szemben szám nélküli ajtó ahová percenként járt a nép saját kulccsal. Egyértelmű ez a WC. Velünk szemben a szobából 2-3 percenként ugyanaz a gizda külsejű kis suttyó jött ki, aki hulla laza vagyok-szétesek mozgással dobálta át magát a 3 ajtóval arrébb levő irodába és vagy üres kézzel, de néha aktával a kezében tért vissza irodájába. Nem hiába itt épül a szocializmus. ¾ 6-kor hívott minket be a colos orosz hölgyemény. Minden oké itt meg itt írjam alá, és jé csodák csodájára a kezemben foghattam egy kiskönyvet, aminek címlapjáról én vigyorogtam a nagyérdemű felé. Tuti már kettőkor is kész volt csak így akarták jelezni felénk az orosz birodalom nagyságát. Trolira pattantunk és az állomáson felmarkoltuk a motyónkat. Pali kifaggatta a csomagmegőrzőst, hogy jutunk Rostov 3. számunkra még ismeretlen pályaudvarára. Az állomás kijáratánál kibe botlottunk nem fogsz rájönni. Segítek a köcsög zsaruba, aki bevitt minket. Próbált jópofizni, de ezt már nem vártuk meg és haladtunk kifelé. A 20 és a 98-as mikrobusz, ami nekünk szóba jöhet. De miért nem jön. Ami jött 20 perc múlva az tele is volt. Átmentünk a másik oldalra, de itt sem akart előbb jönni. A hosszas várakozást eluntuk és taxiba szálltunk. A srác miután meghallotta a célt egyből tankolt. Megjegyzem nem véletlen. Mentünk vele legalább 20 percig. Megérkeztünk a világ vagy inkább Rostov város szélire. Ki tett egy felüljáró lábánál, állomás épület vagy más egyéb? Itt ne is keresd. Átmentünk a felüljáró túloldalára és letelepedtünk egy padra. Pali őrizte a motyót én pedig vásároltam a közértben. Közös falatozás majd elindultam a WC irányába. Már csak 1 óra a vonat indulásáig. Mi jöhet még? És jött. Budira állok és várakozok mögöttem emberek beszélgetnek majd valaki kopog a hátamon, hátra nézek. Ezt nem hiszem el. 2 rendőr. Már megint mit vétettem? Papírokat kérik, persze nálam vannak, de visszainvitáltam őket Palihoz. Amikor meglátta alkalmi barátaimat már kezdett sápadni. Megjegyzem tök jogosan. Oroszország nem enged el. És találtak megint indokot. Nem elég hogy van vízum, biztosítás meg vagy 6 különféle papír kérték a meghívó levelet, amit a kedves 1000 út nem adott nekünk. Aztán jött a lelkizés: hogy engedhetnének haza ha, ez sincsen stb.. A történet egyértelmű pénz kellett nekik. Pali elmesélte az egész kálváriát a lefagyott ujjaimtól kezdve a mászáson át a két napos utazástól kezdve mindenig. De őket ez nem elégítette ki. A Pali a zsebében turkált de már csak 200 rubel maradt (4 jaguár ára). Ez nekik kevés többet néztek ki belőlünk. Beinvitáltak a szomszédos rendőr bódéba. Kipakolás és persze előkerült a céges 150 USD + a 100 euró. Aztán újabb lelki fröccs te átvertél minket stb..

Akkor mi legyen?- kérdezte Pali.

Végül 50 euró bánta a kakilásomat (de ha legalább sikerült volna). És még ezek után is a lelkizés, ha ez nem akarod nekünk adni, akkor inkább tartsd meg, nem akarjuk elenni az utolsó pénzeteket, de azért csak elfogadták. Persze nem kézbe, hanem a telefon alá becsúsztatva. És ezek után még volt kép elkísérni a vonathoz. Amíg vártunk szintén nyomták a dumát. Ha visszajövök jövőre és minden papírom stimmelni fog, akkor náluk is megszállhatok és vendégül látnak. Köszi. Ebből az 50 euróból én is bárkit szívesen fogadok. A vonat begördült, elhelyezkedtünk és még a WC-t is felkereshettem, de még hátra volt a határ. Pali attól félt, hogy ő már útlevél szinten kilépett, de nem jött vissza nehogy ebbe kössenek bele. És nem. Orosz határ megvolt. Még 1 óra vonattal az ukrán határ. Most ők is geciskedtek. Kitalálták, hogy az útlevelem nem útlevél. Akkor vajon mi? Teli vízumokkal és rakás pecséttel. Ezen túl léptek aztán jött Pali.

-          Honnan jöttök?

-          Kaukázus, Elbrusz.

Látták a jégcsákányt ez nem zavarta őket.

- Bicska, kés?

Pali megmutatta nekik a bökőt, de ők ennél nagyobb fegyvert akartak, erre megszólalt az alattam levő bácsika.

-          A jégcsákány nem elég veszélyes Trockijt is ezzel ölték meg.

A tiszt ránk nézett visszaadta a papírokat és többet nem láttuk.

Kiev jegyvisszaváltás, iszogatás, felszállás és hamarosan magyar földre értünk.

Itt már a vámosok mosolyogtak és örömteli arccal nézték a papírokat és hallgatták a sztorikat.

Aztán hála az ukrán vodkának máris Pesten ébredtem, ahol szeretteink már vártak minket.