Halihó!
Ezúttal Albániában jártam néhány barátommal együtt és ismét kalandosra sikeredett a túra.
Induláskor derült ki, hogy a Ceglédről bérelt autó nemzetközi zöldkártyája lejárt, amíg én ezt a Boráros téren intéztem addig Sándor hazament az otthon hagyott útleveléért.
A határokon minden zökkenőmentesen haladt és késő éjjel Montenegró hegyi szerpentinjein kikönyökölt a fék. Ezért letettünk egy ponyvát a parkolóba és hajnalig durmoltunk. Reggelre a fék is működésbe lendült és szerencsére az út végéig hibátlanul fogott. Először a Skodrai tó montenegrói szakaszát néztük végig. Hihetetlen hegyi szerpentinek, smaragdzöld víztükör, mindenhol kakukkfű illat és alattunk a mélyben a hegyet megkerülő majdnem teljes kört leíró tó. Több helyen megálltunk fotózni egy helyen jeepek álltak előttünk és mint kiderült egy helyi srác szervez külföldieknek túrákat. Hamarosan teknős jött ki elénk az útra. Miután kellőképp megsimogattuk és biztonságba helyeztük haladtunk tovább Albánia felé. A hegyekből a tengerpartra 1 több km hosszú alagúton jutottunk. Aztán jött a határ pici falu szélén még aszfaltút sem volt. Nagyon kedvesek voltak a tisztek és a szokásos bürokrácia után megérkeztünk Albániába a bunkerek, magashegyek, ókori romok és barátságos emberek országába. Elsőként Shkodra városába mentünk. Szombat révén a bankok zárva tartottak, de egy helyi bankos megmutatta nekünk a pénzváltót. Kicsit tanakodtunk, mert néhol régi máshol pedig új albán pénzben számolnak. Mint kiderült a régit már bevonták és a leknél pedig levágtak 1 nullát. Kicsit paráztunk a pénzváltáskor, de az első közértben kiderült, hogy minden oké. Gyorsan megismerkedtünk a helyi sörökkel és felfedeztük a belváros felújított és lepusztult épületeit. Innen vissza egy faépítésű közúti hídhoz. Ott kattogtak a fotómasinák ezerrel a helyiek ezt lazán kezelték. Megálltak az autóval és megvárták, amíg mi kifényképezzük magunkat. Kocsival fel a várba. Albániában ez a legzseniálisabb kicsi a forgalom és bárhol meg lehet állni. Városnézéseknél a belváros szívében várazáskor pedig a várkapunál tettük le az autót. A shkodrai vár csúcs lélegzetelállító panoráma, vaskos falak és igazi ódon várkastélyra utaló hangulat. Eltekintve a belső udvarban található puccos kocsmától. Mivel a nap már kezdett lemenni ezért mi is kimentünk a városból és az 500 éves Mesi híd lábánál vertük fel a sátrakat. Ettünk fincsi sajtokat, olívabogyókat és még némi hazai ételt. Ja meg Feri előkapott egy mini vágódeszkát, összekevert sót, vizet, lisztet. Aztán jött a tyúkháló kialakítású csapati sütő és pár perec múlva már ettük is a somlekváros csapatit. Vacsi után jó kis esti fürdés a hűs patakban az 500 éves kőhíd alatt, majd benéztünk a faluba. Hiába volt szombat az egyetlen utca is kongott az ürességtől. Végül bementünk egy kocsmába. 3 vendég és 8 plazma TV a falon, természetesen mindegyiken más műsor ment. Ittunk is egy sört meg egy konyakot. Az utóbbi igen jó minőségű Szkander bég névre hallgató és fele annyiba kerül, mint a sör. Kocsmából kilépve lovas szekér jött szembe és pár perc múlva már mi is fent ültünk a bakon és vágtáztunk át a hídon. Feriék a sátorból figyeltek fel a produkciónkra. Reggel a faluban állatpiac volt és persze mi is megálltunk szemlélődni. A bejárati kőfal tövében gyerkőcök hűsöltek, néhányan a szomszédos ruhakereskedőnél vásároltak, az árnyékban birkák hűsöltek, aranyfogú nénik-bácsik között sétáltunk be a piacra. Épp akkor tuszkoltak be 1 hatalmas marhát egy teherautóba, pár méternyire jött egy lovaskocsi rajta több csajka tejjel. Erre jómagam is felmásztam a fotó kedvéért. Aztán láttunk meg kecskenyúzást és alkudtunk tehénre. De mivel hosszú út állt előttünk ezért szaporán visszamentünk az autóba és irány az albán Alpok. Theti és környékére sajnos időhiány miatt nem mentünk fel. Helyette Fierzat céloztuk meg. Egész nap autóztunk persze rengeteg helyen megálltunk fotózni. Az egyik kisvárosban feltűnt egy helyi stoppos. Természetesen felvettük. Beült Feriék mellé és lelkesen tanított minket albánul. Feri körmölte a számokat, a köszönömöt és néhány más fontos szót. A következő város szélén ki is szállt és pénzt akart adni, amit mi persze nem fogadtunk el.
Késő délután értünk a Fierzai autós komphoz, de mivel csak másnap indul ezért volt időnk jócskán. Pillanatok alatt összehaverkodtunk a kocsmárossal és itattuk jóféle magyar pálinkával. Az este igen jól sikerült. Ferivel kezdésként a kompról ugrottunk a 12-14 fokos vízben aztán némi pálinkázgatás majd a kocsmáros féle sajtos, paradicsomos, uborkás, virsli vacsora. Végül buli hajnalig. A zene a mikrobuszból szólt először arra táncoltunk aztán Andi adott hastánc showt, amit a helyiek és mi is egyaránt élveztünk. Éjfél felé, amikor a buli a tetőfokára hágott megostromoltuk a mikrobuszt és a tetőn táncoltunk. 2 felé ki is fulladtunk és a helyiek felkísértek a kompra. A zárt térben leterítettük a motyót, de mivel Sándor miután leteszi a fejét egy perc múlva már horkol. Mégpedig versenyszerűen én inkább kiköltöztem. Andi ötkor keltett el kellett hagynunk a kompot. Reggeli mosdás majd pedig autós becsekkolás. 7-kor már indultunk is bő 2 órán keresztül kompoltunk a Komani tavon, amit az útikönyvek Patagóniához és a Norvég fjordokhoz hasonlítanak. És nem túloznak! Komaniban már jócskán tülekedtek az autók és várták, hogy felszálljanak a helyünkre. Legördültünk a kompról és 1 hosszú barlangszerű alagúton kellett áthajtanunk. Kiérvén megpillantottuk a falut és körülötte, pedig egy újabb álomszép tavat. Itt is fotó aztán hosszú-hosszú utazás. Krujában először bementünk a pékhez, aki fel is szeletelte nekünk a friss ropogós kenyeret és nála kellett kifizetni a parkolási díjat. Mivel kissé kábák voltunk ezért a szemközti étterem panorámás teraszán bevágtunk egy kávét, közben a csapattagok felváltva olvasták fel nekünk az útikönyv Krujára vonatkozó sorait. Végigsétáltunk a több száz éves bazáron. Itt találkoztunk először turistákkal (japánok), szőtték a szőnyegeket és árultak a fegyvertől kezdve az Enver Hodjás emléktárgyakon át a gramofonig mindent. Felkapaszkodtunk a várba, ahol a múzeum a kedvünkért kinyitott és 3 szinten lehetett megtekinteni egy nívós kiállítást ahol korabeli fegyverek, ruhák és mozaikok mutatták be a régiek életét. Fent terasz ahonnan körbelátni a várost és a közeli olajfaerdőket, no meg az ezer szinben pompázó virágmezőket. A vár területén belül van még a néprajzi múzeum, ami egy igen hangulatos terméskő és fa keverékéből épült ottomán ház. Aztán van itt törökfürdő és síremlék is. Innen mentünk Tiranába. A belváros kicsit szocreál, de mégis nagyon érdekes. A főtéren áll Szkander bég szobra és a közelében pedig a gyerkőcök elektromos motorra szállva élvezhetik a száguldást. Van még itt mecset és múzeum, aminek a homlokzatán igazi szocialista mozaik látható. Fehérszoknyás hölgy fegyverrel a kezében mások vörös zászlót lobogtatnak vagy épp nyílvesszőt lőnek ki. Aztán jött a piac némi olíva, gyümölcs és barackmagvásárlás. Innen mentünk a patak partra ahol a rusnya panelházakat vidám színűekre festették át és a csúcspont a piramis. Hatalmas vasbeton építmény, amin látszik, hogy szebb napokat is megélt, na mindegy de körülötte van egy klassz kis park ahol gyerkőcök tömege tud játszani. Visszafelé a kocsi körül már néhány cigány utcagyerek próbált koldulni, de hát nem jött össze nekik. Én azt gondoltam, hogy jóval nagyobb a szegénység Albániában, de Kárpátalján az emberek sokkal rosszabbul élnek. Itt csak a Mercedes az autó tehát szinte mindenkinek az van. Láttunk a 40 évesből és a zsír új mercikből is rengeteget. És koldusból is jóval kevesebb van, mint nálunk. Késő este értünk a tengerpartra és egy világ végi kisfalu homokos strandján autózva vettünk észre egy házat. A csapat egyik fele indult a ház felé megnézni miféle népek lakják. Pár perc múlva boldog mosoly kíséretében tértek vissza. Alhatunk a kertben. Előkerült ismét a pálinka és még néhány üveg bor. Épp a háziak is ettek aztán jött még pár helyi a teraszra. Mint kiderült egy zugkocsmára találtunk rá. Felvertük a sátrakat és megbeszéltük, hogyha a helyi erőket nem zavarjuk, akkor másnap is itt alszunk. Reggeli fürdés a tengerben aztán pedig a tehenek fotózása a bunker mellett a tengerparton. Hát igen érdekesek ezek az albán hétköznapok. Kocsival be Durresbe. Megnéztük a kötelező látnivalókat, mecset, amfiteátrum, régi házak. Az egyik ház kertjében több ezer éves olajfa törzséről izzók lógnak le, alatta pedig koponyák és emberi csontok nyitott dobozban. Délután laza fürdés. A helyiek kissé igénytelenek. Álomszép tengerpart eltekintve attól a rengeteg szeméttől, amit a dagály kivitt. Őket ez sem rettenti, el jóformán a szeméten fekszenek. Mi inkább a mólóról startoltunk a vízbe. Hazafelé még elhaladtunk a promenád mellett. Döbbenet emberek sehol vagy túl meleg van vagy még nem indult be a szezon. Viszont mindenhol 10 emeletes kész v félkész szállodák, bárok, éttermek. Tisztára olyan, mint 1 fantomváros. Utunk során a többi tengerparti üdülő is hasonló látványt nyújtott. Még világosban visszamentünk a szállásunkra ugyanis bográcsozni akartunk. Útközben az egyik ház előtt kiszúrtam rengeteg fát, amiket semmi perc alatt a magunkévá is tettünk. A tengerparton óriási volt a szél, de azért találtunk megfelelő helyet, na meg kis ásás a tűznek. Bogrács van belevaló alapanyag is a paprikás krumplihoz már csak állvány kell. Feri talált is a pusztában egy használaton kívüli kerítésvasat. Kiemelte a földből és vállra véve hozta. Kissé beástuk a földre a közelben talált drótot ráerősítettük, aztán nekiláttunk a faágak elfűrészelésének és aprításának. Végül tűzgyújtó tabletta és már ég is a tűz. Mire a vacsi elkészült már mindenki kellőképpen megéhezett. Hála az indiai fűszerkeveréknek az étel nagyon finom pikáns ízt kapott. A háziakat is megkínáltuk bár nekik annyira nem nyerte el tetszésüket. Este ismét buli majd a házban szóló szerb zenére elalvás. Kicsit elbúcsúztunk a tengerpartról és Beratban ismerkedtünk a több száz éves albán házakkal. Itt szintén fel tudtunk menni autóval a város feletti hegyen elterülő várba. Az igazi mediterrán hangulat:szűk utcák, fehérre meszelt falak, mindenütt leanderek, óriási fügebokrok, és az utcák felett dús levelű magasra felfutó szőlő. Róttuk a szűk macskaköves utcákat és szüntelenül fényképeztük a házakat, a bizánci kápolnát és végül feljutottunk a fellegvárba. Itt már várt ránk a jó hideg söröcske és a csúcspanoráma. Lefelé a péknél vettünk kenyeret és ittunk a kocsmában egy remek török kávét. Lementünk a városközpontba és cirkáltunk a több százéves épületek között. Majd Tamással felmásztunk a katedrális óratornyába ahol igazi csúcsfotókat készítettünk. Beratból, Appolonia felé tartva megálltunk egy faluban ahol friss forrásvizet tudtunk gyűjteni a szánkba, arcunkba és az összes üres flakonba. Appoloniában a romoknál 5ig szedik a belépőt, de mi ½ 6ra értünk oda és így ingyen jártunk keltünk. Megnéztük a szomszédos bizánci templomot ide a belépő 3 dolcsi lett volna fejenként. Megkentük az őrt és én pofátlanul 5 dolcsit mondtam neki hetünkre. Amibe ő bele is ment. Templom után beköltöztünk a szomszédos étterem egyik panorámás asztalára és előpakoltuk a saját elemózsiát. Kutyát nem zavarta. A vécében még zuhanyzót (slag) is találtunk. Besötétedett és kitaláltam, hogy mekkora poén lenne a 3000 éves színház romja előtt aludni. Az akusztikát még délután kipróbáltuk. Dóri normálhangon olvasott fel a könyvből és mi a kakasüllőn tökéletesen hallottuk. Sötétben sátorverés, aztán még egy kis borozás és közben Andi mutogatta, hogy melyik csillagkép hol található az égbolton. Következő nap másfajta élmények vártak ránk. Egy álomszép lagúnában gyönyörködtünk ahol a könyv szerint egy ősi kolostor is van. Úttalan utakon:tengerparti strandon, fenyőerdőben, poros utakon érkeztünk a Narta Lagúnához és miután jobban elolvastam a könyvet kiderült, hogy a templom a szemközti szigeten van ahová gyalogösvény vezet. Végül időhiány miatt nem néztük meg, de pár óra múlva már az albán tenger hullámait élveztük. Estére is tengerparti szállást néztünk ki, konkrétan Albánia egyik legszebb strandját Dermit. A parton végig tökjó kacsakövek vannak és a hullámok, ahogy görgetik őket állati jó hangot adnak ki magukból. Naplementéig fürödtünk, aztán benéztünk egy étterembe. Albánia alapvetően olcsó ország, de a halételek itt is elég horror árban vannak. 1adag sült hal közel 2000 Ft körül mozog, ezért inkább ettünk egy jó kis 4 sajtos pizzátot. Másnap hihetetlen jó falvakat ismertünk meg. kiszállás után feltűnt a buszmegállóban várakozó két csacsi Feriék egyből össze is haverkodtak velük. Vuno a hegyoldalra települt fel, mi pedig szépen caplattunk felfelé a szűk kis utcákon. A falu tetején egy idős bácsi invitált be a kertjébe. Narancslével és keksszel kínált. Ültünk a szőlőlugas alatt és csak bámultunk ki a fejünkből. Alattunk mélyén a tenger, körülöttünk fűszer és virágillat. Jobbra olajfák balról a kis házak palakő teteje. Igazi paradicsom egy írónak, költőnek vagy egy nyugalomra vágyó nászutas párnak. Innen újabb tengeri fürdés majd egy aprócska eltévedés. Ekkor fedeztük fel a Leander völgyet. Egy hegytetőn található ősi faluba készültünk és egy völgyben autókáztunk. Eleinte citrus és olajfaligetek között majd kiérvén a faluból jöttek a leanderek. Kb. 4km hosszan a völgy telis teli volt virágzó leanderekkel. Aztán végül ráleltünk a helyes útra és felkapaszkodtunk a hegy tetejére Qeperoba. Tamás fényképezett egy motoros bácsit, én pár perccel később találkoztam vele. Jorgosnak hívják és behívott magához egy kávéra. Épp újra csempézték az egyik szobáját és megmutatta a boltíves pincéjét, amit most ujjit fel. Addig a felesége elkészítette nekünk a jó kis török kávét. Az unokája pedig hozott nekünk ivóvizet. A bácsi Tiranában volt egyetemi tanár kémia-biológia, és mint kiderült a komcsi időkben a suli zárva tartott, de mára ismét üzemel. Ő pedig már nyugdíjas. Kis pihenő után mentem tovább a faluban és mint kiderült a többieket is behívta. És magyarázta nekik, hogy Gábriel, amit először ők nem értettek és bemutatkoztak. Erre ő nem-nem, Gábriel boss és akkor leesett nekik, hogy én is ott kávéztam. Következő megálló szintén egy pici falu ahol a hegyekből zúdul ki egy bővizű forrás és a tulajdonos éttermet is épített mellé. Épp most tart a felújítása talán a héten már el is készül. Utolsó látnivalónk egy strand volt 4 óriás bunkerrel. Amiket ma már teljesen más célra használnak. 3 eléggé pusztul, de az egyikben az élelmes tulaj kocsmát nyitott kerthelyiséggel. Alvóhelynek egy tenger közeli családi ház kertjét néztük ki. Egyből jött is egy 14 éves kissrác, aki angolul meglepően jól beszélt. Aludjunk nyugodtan a kertbe semmi gond sátorozzunk. Mutattak helyet a bográcsnak is és mindezt persze ingyen. A lányok pucolták a paradicsomot, hagymát és a paprikát a lecsóhoz. Én találtam egy kerítés oszlopot bográcsállványnak, amit néhány ikersejt téglával kitámasztottunk, Feri pedig szította a tűzet. Utolsó előtti nap megnéztünk Butrint romvárosát. 3an sokalltuk az 5 dolcsis beugrót ezért a kerítés mellett dzsungelen keresztül kommandózva jutottunk be a területre. Először a szabadtéri színházat néztük meg. Körülötte vizesárok rengeteg teknőssel meg szitakötővel, innen a katedrálisba majd a velencei őrtoronyhoz másztunk fel. Itt bevártuk a többieket és élveztük a panorámát. Visszafelé menet az úton rengeteg turista busz jött mivel szembe van Korfu szigete sok ember érdeklődik Albánia iránt és nekik mutogatják meg némi pénz fejében ezeket a klassz helyeket. Hamarosan megindultunk a hegyek felé hogy megkeressük a Kék Szem nevű forrást. Útközben egy csapat épp kecskét sütött és tőlük kértünk útbaigazítást. Rögtön be is szállt két tag hozzánk és ők is elkísértek. A forrás hihetetlenül jó hely több mint 50 m mélyről tör fel a víz másodpercenként 7,5 köbméter és egyből folyót is alkot. Kellemes 10 fokos hőmérséklete mondhatni pincehideg. A kék minden színe csillog a szikrázó napsütésben körülötte klassz kis erdő és persze étterem is akad. Pillanatok alatt felfrissültünk és néztük tovább a kristálytiszta vizű folyó útját. A víztükör legalább a kék három különféle árnyalatát vette fel attól függően, hogy milyen mély és milyen növényzet lakik itt. Innen még elautóztunk a nagy Diktátor Enver Hodja szülőfalujába és láttuk a házát is. Ferivel felmásztunk egy ház tetejére ahol a palaköveken mászkálva kis fennforgás alakult ki. A háziak annyira nem voltak boldogok, de a szomszédok jót derültek az eseten. Majd be is hívtak minket a panziójukba és némi édességgel kínáltak. Megnéztük a vendégkönyveket a világ szinte minden országából jártak itt emberek és sokan rajzoltak is a könyvbe. Utolsó ugrás a várba ahol harci repülőgépen fotóztattuk magunkat aztán ismét be az autóba. Azt találtuk ki, hogy visszamegyünk Appoloniába ott már ismerjük a terepet és onnan könnyebb lesz hazaindulni. Na igen de most nem volt ott az a Kalasnyikovos őr, aki letámasztja a fegyverét a falnak és elkísér a zuhanyzóhoz. Ezek pedig mindenáron belépőt akartak ránk sózni. Ezért visszamentünk a sorompó melletti parkolóhoz ahol a múltkor 2 francia lakóbuszt láttunk táborozni. A fickók ide is utánunk jöttek, mondtuk is, ha gondjuk van, hívják a rendőröket. A területen kívül vagyunk vadkempingezni, pedig mindenhol szabad. Végül lemondván a kis zsebpénzről szégyenkezve elkullogtak. Kora reggeli indulás utolsó pénzek elköltése. Albániába még nem tört be teljesen a globalizáció. Itt a kenyeret a péknél a zöldséget a piacon a kávét pedig a kávé pörkölőnél veszed. És ez által megmaradnak a személyes ismeretek és a törzsvendégkör, amit nálunk már jó régen kinyírtak. Egész napos utazás hazafelé. Nisben ablakmosó huligánok próbálkoztak látván a külföldi rendszámot, egyből felhúztuk az ablakot lezártuk az ajtókat, de ők továbbra is nézelődtek befelé az ablakon ezért inkább áthajtottunk a piroson. Egy kis eltévedés újvidéken és hétfő hajnalra már haza is értünk.
Hát ennyi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése