2008. április 14., hétfő

Uncle Sam táborában, avagy Spártai viszonyok a Kinabatangan folyónál

Sandakan- Kinabatangan folyó - Pulau Pangkor, Malajzia
Az utolsó napok eseményeit még megosztom veletek.
Említettem a Sepilok Orángután Központot. Számomra elég szomorú látványt nyújtott, amint közel 100 turista vakuval fotózta az etetésre összegyűlt orángutánokat. Ez a hely a dzsungelben található, bár pár kilométernyire már kezdődik az olajpálma ültetvények 100 kilométer hosszú sora. Először nem jöttek a majmok, aztán varázsütésszerűen megjelentek. Érdekes módon mindegyik a kihelyezett köteleken és nem a fákon csüngve.
Kajáltak, bohóckodtak és a jó nép fényképezett. Én meg inkább leültem hátul. A majmok nem tűntek boldognak. Fél órával később az ipari turisták eltűztek és csak páran maradtunk. Az orángutánok is szép lassan elpárologtak és néhány malacfarkú makákó maradt. Volt velük egy pici hosszúfarkú, ő volt a kedvenc, minden kis majom rajta csimpaszkodott. Játszottak, verekedtek és bolházták egymást. Végül Edinával bementünk a tilosba és egy magas kerítésre felmászva megpillantottam a valóságot.
Néhány ketrec mélyen a dzsungelben!
Szóval ezért jött mindegyik egy irányból és a kiépített köteleken keresztül.
Közben Edina hazarepült én pedig beneveztem egy három napos túrára a Kinabatangan folyón. Több utazó is nagyon dicsérte a helyet. A cég irodájában találkoztam négy magyarral, üzleti úton voltak Hong Kongban és onnan jöttek át dzsungelezni egyet. Délután vittek ki minket a folyóhoz, 1,5 óra buszozás és még fél óra a folyón. A hajózáson kellemesen meg áztunk és ezek a szerencsétlenek nekünk, nem adtak hulla zsákot az eső ellen, de a többi csónak kapott. Na, mindegy nem lényeg. Figyelmeztettek mindenkit, hogy vegyen gumicsizmát. Vettem is volna, ha nem 42-es lett volna a legnagyobb (47-es a lábam). A terület ártéri erdő és a tábor két hete még víz alatt volt. Sebaj, 400 méter gyaloglás a mocsaras ösvényen. A cég írja magáról a leírásában, hogy spártaian egyszerű.
Hát nem is hazudtak. Öten kaptunk egy kunyhót, ami be volt rácsozva a majmok miatt. Mert ezek mindent lopnak. Fürdés a folyóból szippantott vízben. Még jó, hogy mindennap esik az eső, de nem gyűjtik össze (kicsit tisztább lenne). Itt a dzsungel közepén, távol a civilizációtól, félelmetesen jókat főztek. Hatalmas választék plusz kávé és tea. Öt program volt az árban, három hajókázás és gyalogos dzsungel túrák. A folyón láttunk krokodilokat, alvó jégmadarat, hosszú orrú majmokat, csak hát nagy részük olyan távolságban volt, hogy a tizenkétszeres zoom is kevés volt hozzá. Ha már feltűnt egy monitorgyik, madár vagy majom, akkor örülni kellett. Monitorból a szigeten karnyújtásnyira voltak, a majmok Thaiföldön is az utcán rohangálnak, a tukán pedig a fa csúcsán volt. Most pár perce, pedig itt a sziget főutcáján, a villanyoszlop tetején vakaródzott és még el se repült. Hát igen, sajnos sok helyen tapasztaltam, hogy az állatok mindig többen vannak ott, ahol emberek élnek (kaja), hát itt sincs másképp. Néhányan lámpaoltás után maradtak még a konyhában, ahol cibetmacskák szoktak randalírozni és látták is őket. Az étkezdéből kinézve csak itt honos szakállas malacok dagonyáznak napközben. A második napon befutott még egy magyar srác, a többiek már nagyon várták, ő Hong Kongban elvesztette az útlevelét és csak mostanra kapott ideigleneset. Éjjeli dzsungeltúrán skorpióra vadásztunk, a guide bottal beletúrt egy faüregbe és már a kezében is tartotta a termetes jószágot. Szinte minden üregben tanyáznak, az egyik fatörzsén jókora tarantula pókot mutatott. Ettünk sóska ízű levelet és szagoltunk mandula illatú bogarat. Ha valakinek nincs ideje Borneón túrázgatni, akkor király a hely, de így egy hónap után túl sokat nem adott, viszont 20 000 Ft-ba fájt. Tegnap visszarepültem fillérekért Kuala Lumpurba, karácsony óta ez volt a 20. repülésem. Ma átbuszoztam Lumutba, onnan 40 perc kompozás és máris megérkeztem Pangkor szigetére. Hangulatos hely kb.10 turistát, ha láttam, ebből hárommal egy szobában alszom. A szállásom igazi hippi tanya. Függőágyak, bungalók, kiülős hely, könyvek, zene és egy perc a parttól. A sziget nagyon bejön, mindenhol őserdő és ez a település kb. 100 méter hosszú, főként helyiek látogatják, pedig szép homokos a part és minden tiszta zöld. Két napom lesz még itt, utána repülök Bangkokba, majd haza. Na, zárásul egy ráadás történet Bangkokból. Az utolsó csoport elment és Pistinek volt még egy napja. Több helyet is megnéztünk, de estére elmentünk a Vertigo nevű luxus étterembe, na, nem enni csak kilátni. Ez egy felhőkarcoló tetején található, alattunk öt csillagos szálloda, orchideák a mosdóban stb. Megérkeztünk a legfelső szintre. Kiszállunk persze bermuda, póló. Közlik, hogy így nem mehetünk fel. Sebaj, adnak hosszú nadrágot igaz bokáig ér. Pisti kap zakót is, mert trikóba azért mégse illik ide felmenni. Én meg szandálba, azt se szeretik. Az inas egy olyan csipesszel, mint ami a pékségekben van, megfogja a szandimat és elvermeli valahová. Kapok valami néhány számmal kisebb makkos cipőt, és már mehetünk is felfelé. Felérünk a tetőre, és csak ámulunk. Full luxus, jazz zene, és alattunk az egész város. Ez se rossz önmagában, de a hely szabadtéri, tető nuku, kellemesen fúj a szél és mindenfelé fényfoltok.
Hát ennyi volt nagyjából a túra.
Most pedig két nap tengerparti lazulgatás még hazaindulás előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése