Taipei, Tajvan
Hát igen ismét Ázsiában!
Az utazást most sem apróztam el, Zsolt kollegám vitt ki a bécsi reptérre. Onnan cirka 15 óra repülés és Tajvanban találtam magam. A kínaiakkal repültem, nagyon profi minden, ülésben TV, 50 új mozifilm, 100 zenei CD, hangoskönyvek, számítógépes játékok, pletyka és hírcsatornák, sorozatok. Az ülésben van tükör (nem mintha használtam volna) távirányító tartó (ja mert az is van a szolgáltatásokhoz), profi műanyag étkészlet (azóta is használom), és a lábtartóban masszírozó görgők.
15 óra utazás 3 kajálással, ráadásul igen jókkal. Abu Dhabiban a sivatag közepén leszálltunk. Kicsit összerakták a helyet, pár éve még semmi nem volt, azóta tervezett utcák, fasorok, és autópályák a sivatagban meg némi homokvihar.
Ki kellett szállni a gépből, sebaj itt még úgysem jártam, volt egy óránk a gép indulásáig.
A reptér tisztára, mint egy mecset, nagy kék kupola meg iszlám motívumok. Nem egy nagy megapolisz kb. akkora, mint Ferihegy. Beszállás előtt ismét csomagellenőrzés, az egyik magyar srác bebukta. Bár a pikk szalámi megmaradt, de a menő parfüm és a 2 szúnyogriasztó az ugrott (mivel nagyobb, mint 1 dl). Leszállás Taipeiben, az egész gépből 10-en, ha idejöttünk, a többiek mentek tovább Balira. Az EU-s országoknak nem kell vízum KIVÉVE nekünk, a tótoknak és a lengyeleknek. 74 USD és fotót is szerkesztenek bele az útlevélképről. Az első fényképes vízumom.
Reptéri busszal iszkiri a pályaudvarra.
Életképek: hatalmas bambuszállványról szerelik az óriásplakátokat, a ribik olyan üvegkalitkában mutogatják magukat, mint nálunk a metróaluljáróban a harisnyabolt vagy az újságos, bútor és egyéb berendezés semmi. Csak egy kilincs, ami nyilván rejt valami helységet. Kinézek jobbra is, szép hegyek és tökegyforma házak. Mellesleg a trafikosok is ilyen üvegkalitkákban ülnek, csak ők TV-t is bámulnak veszettül. Lepattanok a vonatállomásnál valami gyanús, van itt minden csak vonat nincs, de meg sín se. Pedig jóhelyen járok. Boltok és kajáldák tömkelege (szusibárok, a 7 Eleven közértben barnára főtt és kirepedt tojás, pálcikás virsli, stb.
Majd feltűnnek különféle kódok, ezeket követve rátalálok egy rakat pénztárra és jegy automatára. A pénztár az a japán gyártmányú rakétavonaté. Az automata pedig a metróé amiből itt 2 is találkozik. Nekem jó a sima gyorsvonat is, annak viszont feljebb van a jegypénztára. Megtalálom, beállok a sorba mutatom a könyvet a nőnek, abban van kínai írás is, mert az angollal nem nagyon vagyok itt nyerő. A jegyen minden rajta van angolul, honnan-hová, indulás és érkezési idő, helyjegy kivéve a vágányszámot, azt persze csak kínaiul írták oda. Aztán le egy emeletet, ott már ül egy fószer, aki ezért van, mutatja is merre menjek. A vonat pont akkor ér ide és érkezéskor sem késik. Kívül kissé csúnya karamell színű, de belül fain. Hátradöntöm az ülést, szinte fekszem, ami rámfér, több mint 20 óra alvatlanság után felteszem a lábam a lábtartóra, aminek a magasságát én állítottam be egy karral és még így sem ér a lábam az előttem levő üléséhez. 3,5 óra vonatozás után érkezem Hsinchengbe. Nincs itt semmi látnivaló, nem is ezért jöttem, de busz sem. Séta a főútra, stoppolok, tovább is jutok 1 falunyit, épp a 7 Elevennél tesznek ki, veszek is enni, meg némi sört. Mire a sört megittam már fel is vett egy fószer. Mikrobuszában ágy és bicaj. Tök vicces, itt rengeteg embernek van nagyon profi bicaja, de a váz kb. a térdemmel egy magasságban van. Ja és hova is megyünk.
Hát a Taroko szurdokba. Aki a szívét akarja fájdítani annak:
www.taroko.gov.tw
A hely nagyon komoly, én is csak ámulok, a kanyon kb. 20 km hosszú, márványból van, a falak helyenként 1000 méter magasak és néhol szinte összeér a két oldal. Közte pedig a veszettül zúgó folyó. Szóval itt autókázunk és nem tudom merre bámuljak, hopp egy vízesés vagy függőhíd, aztán alagút. Kérdezi a mester hova megyek, mondom is, ő készségesen elvisz, segít megkeresni a szállásomat és tolmácsol is az árban. A hely nagyon nyugis, rajtam kívül csak két tag lézeng itt (akkor). Régóta nem aludtam, de van itt mit nézni, ezért már indulok is a táj felfedezésére. Ki a faluból, át a közúti alagúton majd jöhet a gyalogos alagút, rajtam kívül több helyi is botorkál benne. Mellettem mélyben a folyó és még mindig a magas csúcsok, átmegyek több alagúton, majd át a függőhídon szemben pedig a látványos zuhatag, sajnos oda nem lehet lemenni. Jön még egy barlang, bent is van vízesés, meg is mártózom benne, kint pedig összefutok a sofőrömmel, ő már bicajjal nyomja.
A faluban lemegyek a piacra és zöldséges büféasztalról választok vagy 6 féle ételt.
Ázsiához képest itt jóval magasabbak az árak, Malajziának a duplája, de még így is picit olcsóbb, mint otthon.
A természet az egész szigeten nagyon ütős, de a falvak és a városok katasztrofálisak. A legtöbb város 1-2 km hosszú, és mindenhol egyforma kocka épületek (vasbeton vagy panel) és gyárak (cement, vagy sóderbánya, esetleg ipari méretű kikötők) sora, a falvak ugyanezek csak ipar nélkül. Olyan tájsebeket ütnek hogy döbbenet, de azért figyelnek a környezet védelemre is, mindenhol szelektív a kuka, nem szemetelnek, cigizni is kevesen és talán egészségesebben is élnek, mint mi.
Na mindegy, jóllakottan megyek a szállásomra.
Mit látok?
Minimum 100 de inkább 150 kölyköt (erdei tábor), ott laknak ők is ahol én. Ja mert azt nem írtam, hogy szállásom 1 dormbed kb. 20 ággyal egy légtérben, tiszta úttörőtábor. Nem mindenki lakik itt, de az egyik csapat szobája az enyémből nyílik.
Sebaj mivel fáradt vagyok hatkor ledőlök és mar szundizom is, még hallom, hogy a vacsora előtt imádkoznak. Aztán este tízkor, mint a tank jönnek be és a lámpa fel-le vibrál. Éjszaka legalább csendben voltak, egészen reggel 7-ig, akkor jött a reggeli torna. Gondolhatod. Ennyi gyerek, üvöltő disco zenére, még a fal is belerengett. Ennek ellenére kipihentem magam és jöhet a 20 km-es séta. A főúton haladok lefelé, ahol alagutak vannak, ott kialakítottak elkerülő ösvényeket a gyalogosoknak. Az egyik ilyen, jó magasan a sziklafalon vezet, kilátással a kanyonra és több vízesésre, épp csak pár centi széles az út, alattam meg a mélység. Van kilátópont és ahonnan nézve az egyik sziklafej tiszta, indián profilt ad ki, aztán sétaösvény (lebetonozva) a legszebb helyeken. Az itteniek nem sűrűn túráznak inkább bicaj vagy motor, az ösvények java le van betonozva, hogy a biztonság kedvéért motorral is mehessenek az őslakosok, no meg én.
És a döbbenet az, hogy ezen a 20 km-es szakaszon nincs egy büfé, se egy ember, aki enni vagy innivalót árulna. Eddig még ilyet Ázsiában sehol nem tapasztaltam. Az utolsó pár kilométer már nem túl látványos, azt inkább stoppal tettem meg. Irány a falu, enni-innivaló vásárlás. Kinéztem egy klassz ösvényt, türkizszínű folyó mellett vezet, bar le van zárva. Épp lépek át a kordonon, amikor megjelenik a motoros parkőr.
- Nem kéne - figyelmeztet.
Kicsit varok ő el, és közben feltűnik néhány helyi, aki az ösvényen sétál nagy peckesen. Gyorsan belógok én is. Tényleg szép a hely, mindenhol hatalmas lepkék, kabócák, újabb kanyon, rakás vízesés. Egy helyen én is megfürdöm, aztán megnézek még egy szentélyt, ami alatt a szikláról egy szent forrás zúdul le.
Itt leintek egy idős motoros bácsit és már robogunk is hazafelé.
Holnap folytatom.
UI:A szobámban ezerrel megy a légkondi, itt meg patakokban folyik a csupasz hátamról a veríték, ma 35 fok és 90 % -os páratartalom volt Taipeiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése