Már 5 hónapot töltöttem Délkelet Ázsiában, (Thaiföld, Kambodzsa, Vietnám, Laosz, Malajzia,) amikor Szingapúrban véglegesen összerúgtam a port a társammal. Kölcsönösen rosszul jártunk, ugyanis a sátor az övé, az útikönyvek viszont az én tulajdonomat képezték.
Malaccából (Malajzia) tartottam Dumaiba (Indonézia, Szumátra) az út nagyjából, 1,5 - 2 óra és 20 dollár. Útközben a népek szórakoztatására betették a Bad Boys II. - t videó CD-n, de a mozigépész elaludhatott és elfelejtette betenni a második CD- t, megjegyzem nem túl nagy baj. Útközben az agyam egyre csak pörgött: 30 dollárom maradt, na most mi lesz! Felpattanok az elsõ buszra és irány Jakarta, ott módosítom a repülõjegyem és hazajövök…
Ha ezt tettem volna, te most nem olvasnád ezeket a sorokat, és én is szegényebb lennék rengeteg élménnyel.
- Ez hülye! Se pénze, se sátra, és csak úgy nekivág az ismeretlennek?! -gondolhatod magadban.
Igazad lehet, de bátraké a szerencse és én kockáztattam.
Megjegyzem megérte! Nagyon megérte!!!
Dumaiban kiszálltam a hajóból és próbáltam minél hamarabb elhúzni innen. Egyes emberek a kijárati rácsokra csimpaszkodva üvöltöztek és árulták portékájukat, mások buszjegyet akartak rám sózni, de a legleleményesebbek itt is a taxisok voltak.
- Hé barátom, te nem magyar vagy? - szólított meg az egyikük.
- Ráhibáztál! - feleltem meglepetten.
- Ott van egy másik magyar is, aki találkozni akar veled! - mutatott a parkolóban egy háttal álló emberre a fószer.
Oszi nem lehet, megnézem, hátha tudunk dumálni egy jót.
Nos, az a bizonyos másik magyar egy 50 év körüli francia volt, és ez csak egy indonéz üzleti húzás a turisták taxiba-ültetésébe. (Ez most nem jött be!)
A kezdeti rossz élmények után alig vártam, hogy kijussak a város szélére és nekiálljak stoppolni Bukittingi felé. Ekkor már rég nem dohányoztam, de úgy éreztem, hogy most rá kell gyújtanom!
A hátizsákomon ülve pihentem egy focipálya mellett, amikor egy idõsebb fickó tartott felém valami szekérféle tákolmányt vonszolva maga után. A szájából cigi lógott ki. Ez az én emberem!
Apám, ilyet még nem éltem! Hallottam már az indonéz szegfûszeges cigirõl, de itt kóstoltam meg elõször a mezítlábas (füstszûrõ nélküli) verziót. A cigi minden szippantáskor pattogott és sercegett, hála a gondos szárításnak!
A két legnépszerûbb indonéz cigi: 1. Gudang Garam a trafikban GP -ként kell kérni, a dobozra 5900 rúpia van írva, de csak 5000 -be kerül, kivéve Jakartában.
2. Dji Sam Sue, mezítlábas és ez a legdrágább indonéz cigi, ebben a legtöbb a szegfûszeg.
Itthon több nemdohányzó barátom is megkóstolta az egyikük így jellemezte: Ez tipikusan olyan cigi, ami a nemdohányzóknak is bejön.
Mellesleg a szegfűszeg tartalma miatt igen jó a fogfájásra. Nekem legalábbis ízlett.
Naplemente után még próbálkoztam stoppolni eredménytelenül, ekkor jött két srác és meghívott a családjukhoz éjszakára. Hatalmas vacsora, szomszédok felkeresése, teázgatás és gitár-parti jellemezte az elsõ indonéz éjszakámat.
Mint már írtam, 30 dollárom maradt, de ez is csak egy probléma, ami azért van, hogy megoldjam! Elõször bankszámla nyitásán gondolkoztam, de ez nem nyert, viszont az alkalmazottak látván a szomorú arckifejezésemet megkínáltak gyümölccsel és üdítõvel.
Este egy hazafelé tartó taxis invitált meg magához, az õ portáján ücsörögtünk, amikor kiszúrtak a szemközti gyár vezetõi és áthívtak magukhoz. Még egy darabig ugrattuk az estére itt maradt lányokat, és a vendégszobában töltöttem az éjszakát. Ébredéskor azzal fogadtak, hogy gyûjtöttek nekem pénzt. Kikísértek és feltettek a Bukittingibe tartó buszra.
Bukittingi egy olyan hely, amit minden Szumátrára tévedt turista felkeres. A közelben találhatsz több gyönyörû fürdésre alkalmas tavat, Minangkabau stílusban épült házakat és királyi palotát, rizsföldeket, kanyont, gyógyfürdõt és ezüstmûves falut is.
Sátorozni bárhol tudsz, feltéve, ha van sátrad, de nekem nincs. Mi a teendõ ebben az esetben?
Szumátrán nagyon könnyû alvóhelyet találni, ha tudod a módját. Én most megosztom veled:
1. Naplemente elõtt (18h) félórával betérsz egy falusi kocsmába, itt általában nincs alkohol, az emberek kávét vagy teát iszogatva beszélgetnek, a muszlinok dominóznak, a keresztények sakkoznak, amint belépsz, õk megszólítanak és meghívnak teára. A legtöbbjük nem beszél angolul, ezért kézzel-lábbal tudsz csak mutogatni eleinte, de ne ijedj meg, hamar rád ragad az indonéz nyelv is. Többször lett vita abból, melyikük családját tiszteljem meg éjszakára. Általában akinek elõször megígértem, azt választottam.
2. Szintén naplemente elõtt állsz a falu szélén stopra várva, perceken belül észrevesznek a helyiek és megszólítanak. Leintik a buszt, de mivel te nem akarsz busszal menni, döbbenten néznek rád, végül megértik a pénztelenséget. Meghívnak magukhoz, bemutatnak az egész falunak, királyként kezelnek és elvisznek a legjobb helyekre: barlang, vízesés, stb. Akadt olyan eset, amikor két napot töltöttem el egy családnál és a mama búcsúzáskor sírva ölelt át.
- "Ne menj el kisfiam!" - és potyogtak a könnyei.
Az egyik fia így búcsúzott: "Bármikor jössz vissza, szívesen látunk, akár gazdagon, akár szegényként, mi nem felejtünk el!"
De a lábam vitt és a kalandvágyam sodort tovább. Kb. 20 fiatal srác kísért ki és várta velem a hosszabb távra tartó kamiont. Leintették nekem és lezsíroztak mindent a sofõrrel.
Útközben Palupuh nevu faluban megnéztem a csak itt és Borneon honos Rafflesiát.
Ez a növény dögevõ, és neki van a legnagyobb virágkelyhe a világon. Csak egy hétig virágzik augusztusban, és engem pont ekkor vetett ide a sors, így részesülhettem én is ebben a szerencsés élményben.
Szumátrán járva találkozol majd olyan fiatalokkal, akik angolul szólítanak meg, pusztán csak a nyelvgyakorlás miatt. Az egyik ilyen srác meghívott a kis falujába, ide már busz sem jár, csak egy jeep vitte el idõnként az utasokat. Nekik volt tévéjük és DVD lejátszójuk is, este idegyûlt minden kisgyerek a faluból bámulni az adást. Viszont, ha WC -re akartam menni, akkor a patakot javasolták, mert nekik az nincs.
Jól van már, elég a süketelésbõl! Inkább a pénzrõl beszélj, honnan szereztél? - kérdezhetnéd joggal.
Bukittingiben bementem a Western Union irodába (itthon minden postán van), tõlük tudtam meg, hogy kell egy ember kishazánkban, aki betesz nekem pénzt, és 10 perc múlva felvehetem. Na nálam ez sem ment ilyen egyszerûen. Beültem az Internet cafébe és egy ismerõs hölgyet megkértem arra, hogy utaljon nekem 50 000 Ft-ot a hátralévõ 2,5 hónapra. Mivel nem tudtam azt, hogy le kell írni az ország és a város nevét, ezért nyugodtan utazgattam tovább, és nem foglalkoztam többet a dologgal. A többirõl majd késobb.
Szumátra egyik legszebb része a Danau Toba (Toba -tó), ez a batakok õshazája és rengeteg mendemonda kötõdik hozzá. A batakok egy indonéz keresztény népcsoport és én az országban mindenfelé találkoztam ezekkel a hihetetlenül barátságos emberekkel.
A Danau Toba legfobb látványossága a Samosir-sziget, ide a félóránként járó komppal fillérekért juthatsz át. Itt rengeteg hagyományos batak házat és hangulatos kis falvakat találhatsz.
Érdemes felmászni a fennsíkra, ahonnan lélegzetelállító a panoráma. A fennsíkon magányos pásztorokat és néhány házikót is találsz + egy Guest House-t a semmi közepén.
Visszatérve Ambarita faluba megismerkedtem egy sráccal, aki épp a haverja haját vágta. Zenehallgatás, fürdés a tóban a haverokkal, vacsora a nagyanyónál és meghívott magukhoz Medánba (legnagyobb szumátrai város).
Mielõtt megérkeznék hozzájuk, essen néhány szó az indonéz ételekrõl és árakról:
Nasi Goreng: zöldséges sült rizs tükörtojással és crupukkal (rákszirom) 3000 rúpia átlagosan.
Mee Goreng: Smack zacskós levesben lévõ tészta sütve, fûszerezve 2000 rúpia
Pecel Lele: sült törpeharcsa rizzsel és némi zöldséggel 4000 rúpia
Forró tea: 500, jeges 1000 ill. 2000 rúpia.
Ja 1000 rúpia nagyjából 30 Forint (2003 nyarán)
Én találkoztam még egy étellel, ami nekem nagyon bejött, de ez fõleg Szumátrára jellemzõ:
Ikan tri jenkol: ez apró hal egy speciális dzsungel gyümölccsel, aminek íze a gesztenyére hasonlít és a tetején chilis citromos szósz kb. 2-3000 rúpia.
Gado gado: helyi édesség, galuskaszerû valami (lontong) leöntve citromos szósszal és rajta darált földimogyoró, ez kiadós és olcsó, 1500 rúpia.
Medánba érve egybõl beköltöztem Roy Chandra barátomékhoz és utánajártam a pénznek, mint kiderült, a hazaiak égre-földre keresnek, ha pénzt akarok látni, akkor tudniuk kell az országot és a várost. Én sem vagyok rest, és már írom is.
Telnek a napok, nem jön válasz a gyorssegélyre, a maradék pénzemen hazatelefonálok, Anikó már elküldte állítólag a pénzt, csak a biztonsági kód küldését felejtette el, anélkül pedig semmit nem érek.
Untam az egyhelyben ülést, ezért átmentem Berestagiba, itt már a karo népcsoportba tartozó emberek élnek és az õ különös mohával benõtt házaikat néztem meg.
Augusztus 17. Merdeka (függetlenség ünnepe), rock fesztivál Berestagiban. Rengeteg amatõr zenekar lép fel, közülük többel is megismerkedtem, és szurkoltam nekik a továbbjutásért.
Este engem is felráncigáltak a színpadra, énekeljek el velük egy Led Zeppelin számot, bár a bandát nagyon kedveltem, nem vállalkoztam rá. Arra kértek, hogy meséljek kishazánkról, ami már könnyebb feladatnak bizonyult.
Másnap a Gunung Siboyak vulkánra kapaszkodtam fel. Ez az elsõ indonéz vulkánom.
Kiérvén a faluból nekiálltam a felfelé vezetõ út keresésének. Ekkor jött felém egy talicskát tologató idõs néni. Megállt és megmutatta a felfelé vezetõ ösvény kezdetét, majd megkínált sárgarépával, ugyanis ezt szállított a talicskában.
Utam eleinte sûrû erdõben, majd onnan kiérve szeles és meredek ösvényen vezetett a kráterhez. Idõnként hátranéztem és megcsodáltam a mélyben elterülõ kis falut és a közeli zöld hegyeket.
A kráter nem túl nagy, de belülrõl füst és sárga kénes gõzök áradnak kifelé. Néhány ilyen kénes kigõzölgést megközelítettem, mindenhol záptojás-szag érzõdött és iszonyatos sistergés hallatszott. Nagyjából ennyi a látvány, de azért megérte. A vulkánról leérve a faluban hosszan lazítottam fáradt tagjaimat az ingyenes gyógyfürdõben.
Visszafelé tartok Medánba a busz tetején ülve, körülöttem újdonsült haverok, akik a Nothing else Matter és egyéb rock legendákat gitározzák. Az egyik, aki Bad Man Roses névre hallgat, megajándékoz három karkötõvel, (ebbõl kettõt most is viselek) mondván: szerencsét hoz. Másnap megjött a kódom és felvettem a pénzem a Medáni Fõpostán. Igaz csak rúpiában, de sebaj.
Következõ utam Bukit Lawangba vitt, ahol szabadon tanyáznak az orángutánok. Itt hihetetlen történet esett meg velem! Kifizettem a 20 500 rúpiás belépõt az orángutánok földjére, ezért a pénzért kétszer tudod megnézni az állatok etetését. Itt sérült, árva és cirkuszban kiöregedett orángutánokat szoktatnak vissza a természetes közegükbe. Az etetés reggel 9-10 és délután 16-17 között tart. Egy deszkatalapzaton füttyszóval hívják az ápolók az állatokat és te 2-3 méterrõl figyelheted meg õket, amint banánt majszolnak és tejet isznak pohárból. Ez is szép, de mivel reggel 10 elõtt már bekajáltak az állatok én elindultam visszafelé (látszólag). Itt a területen csak vezetõvel kolbászolhatsz, akiket aranyárban mérnek. Szóval mentem vissza és észrevettem egy deszkával lezárt ösvényt. Több sem kellett, bementem szép csendben. Mocorgást hallottam az ágak között, feltûnt egy, a fészkébol kimászó orángután. Leereszkedett az ösvényre.
Nagyon berezeltem, az állat rám nézett, és higgadtan tartott felém, majd elment mellettem, én meg csak döbbenten bámultam. Õ megállt és rám nézett, újra elindult és megint megállt. Mintha csak nekem szólna:
- Gyere már, na mi lesz!
Követtem. Ment elõttem az útig lehajolva, mint egy idõs bácsika, majd megállt. Leült és nézett, én meg mellé ültem. Elõször elzavarta az orra körül legyeskedõ moszkitókat, majd hangokat adott ki. Nem kellett sokat várnom, mozgolódás támadt a fák ágain és megérkezett a családja. Egy nagyobb és két kisebb majom csüngött az ágakon, õ felállt, elcammogott az elsõ fáig, felmászott rá és az ágakon fürgén mászva eltunt a családjával.
Szumátra déli részén található Muara Jambi mûemlékcsoportja. Szerintem felejtsd el! Én jártam ott, sokat gyalogoltam, stoppoltam, furikáztam motorral mire odaértem, de nem érte meg. A látnivaló nulla, az épületek olyanok, mintha én kezdtem volna építeni a haverokkal három sör után.
Számos jó emlékem van Szumátráról és utolsónak, kiemelnék még egyet.
Több tanár is meghívott éjszakára a családjához, viszont õk is kértek cserébe valamit.
- "Ha megtennéd, hogy holnap bejössz velünk az iskolába, akkor mi nagyon boldogok lennénk!
Beszélhetnél angolul a diákokkal, õk is örömmel fogadnának!"
Örömmel tettem eleget a kérésnek. A srácok Magyarországról, a kedvenc indonéz ételeimrõl, barátnõmrõl és a zenei ízlésemrõl érdeklõdtek. Nagyon tetszett nekik az is, amikor indonézül beszéltem velük. Az egyik csoport, tanítás után meghívott a közeli gyógyfürdõbe és a vízeséshez. Megbeszélt idõre értem jöttek, majd visszahoztak a városba. Végül mindenki megajándékozott valamivel. Az egyik lány szüleinek ruhaboltjuk van, tõlük egy pólót kaptam (most is épp ez van rajtam), a másik sráctól egy kulcstartót, a harmadik meginvitált vacsorára a családjához.
Tömören ennyi Szumátráról.
Áthajóztam Jávára, itt már egy teljesen más világ fogadott. A sziget területe nagyjából akkora, mint Magyarországé, de 100 millióan lakják. Mindenhol emberek, akik le akarnak téged húzni; ha van pénzed, akkor van barátod, ha nincs, akkor nincs. Nagyon gáz!
Elõször a szundanézekkel ismerkedtem meg: alacsony, tömpe orrú, barátságtalan népek.
Megjegyzem ez csak az én véleményem!!!!!!!!!!!!!!!
Vannak itt is szép helyek, de kerüld a városokat, mind egyformák és csak felesleges idõpazarlás!
Bogorból tudsz eljutni legkönnyebben a közeli teaültetvényekre. Itt a világhíru Gunung Mas (Arany Hegy) teafeldolgozó üzemet is megtekintheted, némi zsebpénz ellenében. Bepillantást nyerhetsz a tisztításba, fermentálásba és a csomagolás menetébe is. Én vettem ¼ kg BP 1 -es (legjobb indonéz minõsítés) teát 5000 rúpiáért, megjegyzem az étteremben egy csészét adtak ennyiért.
Szabadég alatti alvást terveztem, de egy, a parkolóban muzsikáló fickó invitált meg az otthonába.
A fia is zenél és büszkén mutatott nekem egy fotót, amin a kissrác gitározik egy ismert indonéz popsztárral. A nappaliban egyetlen bútordarabot, a konyhaszekrényt láttam, a szõnyegen ülve teáztunk és beszélgettünk késõ estig. A lakásban nincs fûtés, ezért az éjszaka igen hideg volt, de még mindig jobb, mint a szabadban.
Jáván legfõképp a vulkánjárásra adtam a fejem. A teaültetvénytol nem messze találod a Gunung Gede vulkánt, ha meg akarod nézni az pénzbe kerül. Viszont az õt körülölelõ nemzeti parkban akad más látnivaló is: vízesés, tó és termálforrás. Amint odaérsz a bejárathoz, a parkõrök nyomban ott teremnek és leinformálnak, hogy merre tartasz, ha a vízeséshez, akkor máris megspóroltad a belépõt. A kráter pereme kitûnõ sátorhely és másnap innen folytathatod az utad a vulkán túloldalán lévõ településhez.
De miért is menjek oda?
Eleinte gyönyörû szép trópusi õserdõben vezet az utad, majd egy kiszögelés mentén haladsz tovább, itt az ösvényre folyik a termálforrás, amiben meg tudsz mártózni, vagy épp tojást is fõzhetsz. Innen kicsit nehezebb menet vár rád, viszont a végsõ szakaszon már köteleket is beépítettek, ezzel is segítve a feljutást a kráterhez. Amennyiben kényelmesebb vagy, mint én akkor is láthatsz szép vulkánokat, hála az indonéz közúthálózatnak.
A Tangkuhan Prahu vulkán peremén étterembõl ülve csodálhatod a jelenséget.
A Kawah Putih vulkántóhoz motoros taxival is feljuthatsz fillérekért, de milyen más érzés, amikor félnapos gyaloglás után állsz ott a kráter peremén.
A természetjárók egyik kedvelt helye a Green kanyon. Ide a közeli faluból hajóval viszik el az érdeklõdõket. Mivel én nem akartam fizetni ezért követtem a folyót.
Az erdõ szélén találtam egy táblát rajta írás: GREEN KANYON BALRA
Helyi vezetõ nélkül bajosan jutsz el oda. Szerencsémre kiszúrt egy srác és néhány perces beszélgetés után már a házuk teraszán ücsörögtünk, ezt pedig ping-pong parti követte a szomszéd ház kertjében.
Este elmentünk motorral a kb. 10 kilométerre lévõ városba és vettünk indonéz vodkát (15 %), amit a haverokkal meg is ittunk. Másnap gyalogosan vágtunk neki a Green kanyonnak, hosszasan követtük az elárasztott rizsföldeket, majd egy erdõn átvágva érkeztünk meg a kanyon tetejére.
- Ez volna az! - mutatott a mélybe alkalmi kísérõm.
- Fentrõl se rossz, de remélem közelrõl is megvizsgáljuk?!
- Naná, pancsolunk egyet!
A majdnem függõleges sziklafalon a gyökerek segítségével ereszkedtünk le a kanyon aljába, de az igazi kaland csak ezután következett. Az egyik vízparti sziklára letettük a ruháinkat és becsobbantunk a kanyon vizébe. A szemközti sziklafalakat benõtte a moha és fentrõl kis patak csordogált végig rajtuk. A kanyonba besütõ napnak hála, pompás élményben részesülhettünk.
Elkezdtünk a folyásiránnyal szemben úszni a kanyon belsõbb részei felé, nagyon óvatosnak kellett lennünk a kiálló kövek miatt. Helyenként a sziklafalba kapaszkodva tudtunk csak haladni, végül eljutottunk egy olyan pontra, ahol már életveszélyes lett volna a továbbjutás.
- Forduljunk vissza! - javasolta indonéz barátom.
- Rendben. - feleltem kissé szomorúan.
Toronyugrókat meghazudtoló ügyességgel ugrott egy fejest, én pedig követtem.
A gyorssodrású vízben észnél kell lenni, nehogy nekiütközzünk egy kiálló sziklának, és közben át is kell jutnunk a túlpartra a cuccainkhoz.
A sziget középsõ részén Jogjakarta közelében található Borobudur és Prambanan világhírû mûemlék-együttese, a belépõ mindkét helyre 8 dollár. A bliccelõknek csak a kerítést kell követnie. Borobudurba az erdõs rész mellett érdemes átszökkenni a kerítésen, de Prambananba is megtalálod a helyet, ha kicsit leleményes vagy.
Jogjakartában igényes, kézzel festett batikolt képeket árulnak a galériákban. Ha az árak dollárban vagy euróban vannak kiírva, akkor lépj tovább. A legjobbak azok a helyek, ahol fiatal mûvészek képeit árulják, ezeket A-Z -ig osztályozzák. Z -t csak nagyon kevés helyen találsz, ezeket alkotóik selyemszövetre, több hónapos munkával készítették és meglehetõsen drágák. Én E-F kategóriásakat vettem, ezek is rendkívül mutatósak, és ha ügyes vagy 20 000 rúpia körüli árban juthatsz hozzájuk.
Ha csak egy helyet nézhetnék meg Jáva szigetén, akkor az a Bromo vulkán lenne.
Malang külvárosából indul a busz fel a vulkánhoz, és egészen a kráter peremén rak le. Itt ne olyan bányagödörre gondolj, mint a Vezúv krátere, ha ezt körbe akarod járni, akkor legalább 40 km-t kell megtenned. A táj lélegzetelállító, hogyan is jellemezzem?
Ez az megvan: Képzeld azt el, mintha egy bánya tetejénél, a szikla pereménél állnál. Elõtted a mélyben a bánya és benne három nagyobb kokupac, csak ezek a kupacok 2000 m-nél magasabb vulkánok. Ne ijedj meg, nem kell sokat gyalogolnod, a Bromo vulkánt a busz végállomásától is láthatod tiszta idõben. Az itt található faluban mindenki a pénztárcájához mérten meg is szállhat, sot hajnalban jeeppel viszik el az embereket a vulkánokhoz (természetesen nem ingyen).
Én nem itt szálltam meg. Mivel nincs ébresztõ órám, ezért félek, hogy lekésem a napkeltét.
Egybõl leereszkedtem a bányába és nyílegyenesen haladtam, az eltévedés veszélye kizárt, ugyanis a földút a Bromonál elfogy. A vulkán lábánál egy család árul üdítõt és némi harapnivalót. Az éjszakát az õ "házukban" töltöttem. Egy szekrény tetejérõl árulják a portékájukat és ennek belsejében laknak.
Este felhúznak a szekrény mögé egy fóliadarabot, ilyenkor ez a konyha és a "vendégszoba" is.
Hajnalhasadtakor keltettek, kaptam egy forró teát és megcéloztam a tõlünk 100 m-re található lépcsõsort. Igen-igen a Bromo kráteréhez lépcsõsor vezet fel.
Jó tudom, kicsit illúzióromboló, de a napkelte mindenért kárpótol!
Mire felértem, már kezdtek nyüzsögni az emberek a vulkán körül és várták a közelgõ perceket.
Elõbukkant a nap aranyló korongja és bevilágitotta a bányagödröt. A legszebb az egészben a lábunk alatt úszkáló felhõk tömege volt. Miután ezek mennyisége csökken, már a látvány is veszíteni kezd az értékébõl.
Elindultam körbe az ösvényen a vulkán felfedezésére, mint kiderült ez egy ikerkráter. A hátsó oldal köti össze a két vulkánt. A Bromo belül tök csupasz és csak néhány pipát ereget, míg az ikertestvére belsejében növények zöldellnek. Néhány helyi srác azzal szórakozott, hogy ködarabokból kiírta kedvese nevét, és iránta érzett érzelmeit is.
Még reggel nyolc sincs és már bepillantottam két vulkánba, de ez még nem elég! Az ajándékárusok mögött van egy hegy, azt is meg kell másznom még a forróság elõtt. A felfelé menet a vulkáni homok tömege miatt kicsit nehézkes, de azért fél órán belül felértem. Ez úgynevezett zárt kráter, a tetõ egy lapos kúpforma, itt nem láthatsz be a vulkán gyomrába. Ha a Bromoról igazán jó képet akarsz készíteni, akkor mindenképpen itt a helyed! Innen beláthatod az egész krátert és a vulkán oldalán lefolyt, megszilárdult lávamezõt is. Nem is ragozom tovább, ezt mindenkinek látnia kell.
Már hét hónapja utazgattam Ázsiában, amikor megérkeztem Bali szigetére. Itt teljesen más világ fogadott, Jáván az emberek nem törõdnek egymással, a települések, koszosak, büdösek és szürkék.
Bali ennek pont az ellentéte, itt minden zöld, az emberek kedvesek, nyugodtak, szép színes házakban laknak és gondozott kertjeik vannak. Mindenkinek van saját szentélye a kertjében, ahol naponta többször áldoznak az isteneiknek. A szigetre érve elsõ dolgom a hátizsákom biztonságba helyezése, mi lehet ennél biztonságosabb hely, mint egy keresztény templom. A fõúttól öt kilométerre található Blimbingsari nevezetu kis falucska, itt találod a sziget legnagyobb protestáns templomát. A kertben tó, benne aranyhalak, a harangtoronyból Balinéz angyalkák vigyorognak rád, és a templom formája is meglepõ.
Csak teteje van és az oldalait oszlopok tartják, ami igen praktikus megoldás, mert a hívõk nem sülnek meg bent a vasárnapi misén, hála a hûsítõ szellõknek.
A szomszéd házban lakik Lissa és Viktor õk a templom gondnokai. Egy kellemes teázás közben, kértem meg õket a cuccaim megõrzésére. Természetesen nem utasítottak vissza.
Az elsõ estémet Balin egy helyi családnál töltöttem, és mint kiderült holnap lagzi lesz, és én is hivatalos vagyok. Kaptam tõlük illendõ öltözetet. Alulra 2 Sarongot húztak (szoknya) rám, az alsó fekete alapon arany mintás, a felsõ piros-fekete kockás. Felül egy újatlan fekete ingben feszítettem és kék színû fejdíszt is kaptam. Összegyûlt a rokonság és indultunk is a mennyasszony családjához, az egybe gyûltek az arával beszélgettek. Õ egy nagyon csinos hölgy, alul kék alapon, aranyozott mintázatú sarongban, felül átlátszó rózsaszín csipke blúzt viselt. Odamentem hozzá és meginvitáltam egy közös fotóra. Én ültem középen, jobbomon az arával és bal oldalamon a võlegénnyel. A srác hozzám hasonlóan fekete inget, alul viszont fekete-kék sarongot viselt.
Mint kiderült a szertartást a fiú családjánál tartják ezért visszamentünk a kiindulópontra. Az emberek helyet foglaltak és elkezdõdött a ceremónia. A menyasszonynak és a võlegénynek félmeztelenre kellett vetkõznie, törülközõt csavartak felsõ testükre. Egy idõs javasasszony Balinéz nyelven kántált valamit, majd széttört egy kókuszt, aminek a levével megmosdatta az ifjú párt. Ezt követte a szellemidézés. Az öregasszony egy füstölgõ fûfélével hadonászott. Miután ezzel is végzett szentelt vízzel itatta meg, majd ezzel meg is locsolta õket. Ez így ment egy órán keresztül, majd amikor végeztek mindenki elment haza.
Nem tudom miért, de Balin a Kuta-beach a legfelkapottabb strand, pedig szerintem hihetetlenül gagyi. Homokos part, néhány cserje, koszos víz és rengeteg árus. Itt történt két éve a robbantás a diszkóban, az áldozatok rokonai egy falra írva emlékeznek meg szeretteikrõl. Rengeteg itt a virág és számtalan családi fénykép is ki van függesztve, de hát sajnos ilyen az élet.
Amennyiben itt szálltál meg valahol, aggodalomra semmi ok, a közelben azért találhatsz szép strandokat is. Talán az egyik leghangulatosabb a Padang-Padang ez egy híd alatt van, úton az Ulu Watu templom felé. A strand két szikla közé van beékelõdve, lefelé lépcsõ vezet egy keskeny hasadékon keresztül. A víz itt tiszta bár korallok sajnos nincsenek és a hely garantáltan tömegnyomormentes.
Ha meguntad a strandolást jöhet a kultúra motorral vagy kocsival (én stoppal) átugorhatsz az Ulu Watu templomhoz. Ez egy kb. 150-200 m magas szikla tetején található templomegyüttes.
Belépés csak hosszú nadrágban, mint minden Balinéz templomba. Kérésre ezt ingyen adnak, ha megfizetted a belépõt. A templom nem túl látványos, viszont a sziklás partról rendkívüli a kilátás.
Aki éhes, annak sem kell aggódnia, a parkolóban ehetsz-ihatsz kedvedre.
Innen elmehetsz egy érdekes kis strandra, ez a Green bowl nevet kapta. Ide is sziklába vájt lépcsõkön juthatsz le. A parton találsz három barlangot, az egyik plafonjáról rengeteg repülõ kutya (Flying Fox) lóg le, ha nem láttál még ilyet, akkor ne tétovázz! Amikor én ott jártam, egy lesben álló varánuszt is láttam.
Ubud szintén egy olyan település, amit minden idetévedt vándor felkeres.
Tényleg kellemes hely, bár számomra kicsit sok a turista. Több érdekességet is találhatsz itt, ilyen a királyi palota, amit ma is laknak, gondolom én az egyik épület teraszán elhelyezett bazi nagy plazma tévének köszönhetõen. Na nem ez a fõ látnivaló, ezt csak, mint érdekességet emeltem ki. Szinte mindenki felkeresi a majomrezervátumot. Ubud szélén egy erdõben laknak az állatok és a turistákra specializálták magukat. Az ösvényeken és a fákon rengetegen tanyáznak, és kaját kéregetnek.
Vigyázzatok velük, mert javarészt makákók találhatók itt, eléggé agresszívak és lopósak!
Ha nincs nálad kaja, akkor biztonságban vagy, ha viszont igen, akkor követnek és fel is ugrálnak rád. Eléggé mû a hely és rengeteg az idetévedt turista, de azért egy látogatást megér. Amennyiben nem szándékozol belépõt fizetni, a térkép által jelölt kijáraton könnyûszerrel bejuthatsz, a helyiek is így közelítik meg az erdõ mögött épült házaikat.
Ubud környékén minden településen mással foglalatoskodnak az emberek. Az egyik kis faluban mindenki képeket fest, a másikban mindenki fafaragványokat árul, akad, ahol ezüst-arany és egyéb ékszereket vehetsz. Ezeket a helyeket te is könnyûszerrel bejárhatod, és hihetetlenül olcsón vásárolhatsz, ha tudsz alkudni. Azok az indonéz ajándéktárgyak, amiket itthon látsz a boltokban, javarészt innen származnak. A környezõ falvakba többféleképpen is eljuthatsz: taxival, kocsival, motorral, bicajjal, de én mégis a gyalogolást javasolnám. Itt nem arról van szó, hogy a fõúton az autók között kell szlalomoznod, hanem vannak ösvények. Ezek általában hangulatos környezetben festõi rizsteraszok közt vezetnek. Útközben több galériát vagy üdítõárust is találsz.
Velem megesett, hogy két település között baktattam, felértem egy dombtetõre, és jobbról a gazdagok lakta medencés hoteleket, balról viszont rizsföldeket és pár kunyhót láttam. Ekkor a semmibõl elõtûnt egy félszemû fickó kókuszt kínálva. Van üzleti érzékük a helyieknek, tudják, hogy a fáradt vándornak mindig jólesik egy kis frissítõ.
A közelben találhatsz több régi és egy barlangtemplomot (Goa Gajah) is. Ittjártamkor épp ünnepre készülõdtek, mindenfelé áldozati virágok és ételek hevertek.
Egy ilyen kirándulás után beértem egy faluba. Rengeteg motor parkolt egy kertben, ajándék- és ételárusok tömkelege, a temérdek emberrõl nem is beszélve.
Mi lehet ez?
Kakasviadal.
Az emberek pénzben fogadnak a favorit kakasokra és az állatok sarkára hegyes pengéket is felszerelnek. Amint az egyik elkezd vérezni, abban a pillanatban vége. A vesztes elõször egy zsákban, majd gondolom, a fazékban végzi pályafutását.
Aki szent helyen akar fürödni, az megteheti a Tirta Empul templom bejárata mellett található fürdõben, a víz kissé hideg, de legalább kellemesen frissít. A templomkertben találsz egy kerítéssel elzárt tavat, ennek az érdekessége a középen szürke színben bugyogó forrás.
Itt mindig rengeteg hivõ imádkozik. A közeli Yeh Pulu sziklatemplom környékéhez írja az útikönyv Bali legszebb rizsteraszát, tényleg szép, de ezt azért én így nem merném kijelenteni.
Szintén érdekes program a Pura Besakih (Bali egyik legnevezetesebb temploma) felkeresése.
Hosszú lépcsõsor vezet a bejárathoz, jobbról-balról virágok és közöttük démonszobrok. Amint felértél és megállsz kifújni magad, megpillantasz két oltárszerû valamit, ezek egyikén aludtam, természetesen elõzetes megkérdezés után. Ahogy mész beljebb sorra tûnnek fel a különleges szentélyek, mindegyikben más és más istennek áldoznak. Ezeket az építményeket a tetõszerkezetük teszi érdekessé. Engem gólyafészekre emlékeztetnek a legtöbbön hét, de akad olyan is, amelyiken csak négy "fészek" van. Az épületegyüttesbõl átsétálhatsz egy kilátó pontra, ahonnan felülrõl látod ezt egészében. Hihetetlen látvány a környezõ házak teteje közt felbukkanó gólyafészkeivel.
A Gunung Batur környékérõl, azt írja a könyv: gyorsan nézd meg, aztán menj tovább!
Ha nem beszélsz indonézül, akkor keményen lehúznak. Mire ideértem addigra én már kellemesen elcseverésztem indonézül, és így nem tudtak átverni.
Ide is van belépõ, amit, ha stoppal közlekedsz, megúszol, mert a helyiek nem állnak meg belépõt fizetni.
A Batur vulkán szintén egy óriási vulkán kráterben található és lábait egy lagúna nyaldossa.
A vulkánra elvileg egyedül, vezetõ nélkül nem mehetsz fel. A vezetõ, ha helyben fogadod 50 - 100 000 rúpiát kér, ha szervezett túrával visznek, nyilván többet fogsz perkálni.
Én nem óhajtottam fizetni.
Három út visz fel a vulkánra, kiválasztottam a legrövidebbet és az indulási pont közelében éjszakáztam. ½ 6 felé vágtam neki a hegynek, a fõútról letérve az ébren lévõ helyiek mind elkezdtek faggatni. Mindig ugyanazt feleltem:
- Nincs szükségem vezetõre!
- Egyedül nem mehetsz fel! - hangzott mindig a felelet.
Nem foglalkoztam velük, néhány helyi földmûves segítségével megtaláltam a jó irányt. Eltévedni nem tudsz, mert a hegy környéke kopár, csak termõföldek és gyér erdõ található a lábánál.
Az infókra is a sötét miatt volt szükségem.
Azért egy kicsit én is eltévedtem, mert toronyiránt indultam felfelé ezzel nehezítve a feljutást, de a kráter elõtt ráálltam az ösvényre. A vulkán és megmászása abszolút nem veszélyes, nem ezért nem engednek fel rá, pusztán csak a lehúzás miatt.
Épp napkeltére értem fel, ez a dolog lényege. A felkelõ nap fényege elõször megvilágította, a lagúnát, majd szép fokozatosan a vulkán krátert is. A kráter peremén találsz egy warungot (indonéz kifõzde), két öreglány üzemelteti. Enni nem nagyon tudsz, de van teájuk és kávéjuk is.
Elõször 10 000 rúpiáról indult a kávé-licit, de végül is 2000 -re alkudtam le.
Nyugodtan ücsörögtem a warung elõtt, amikor apró pontokat láttam a vulkánon felfelé jönni. Néhány germán jött helyi vezetõvel, õk fejenként 200 000-t fizettek.
Mindannyian körbenéztünk, majd szétváltak utjaink.
Fentrõl pazar panorámában részesülhetsz, jobbra nézve láttam a Batur kráterét, balra pillantva elém tárult a környezõ vidék a lagúnával és a külsõ vulkán peremeivel.
Lefelé toronyiránt haladtam, keresztül csattogtam a helyiek kertjein és már lent is találtam magam a tó partján. Reggeliztem az egyik warungban, majd irány a gyógyforrás. Ez közvetlenül a tó partján található. Belevetettem habtestem a térdig érõ vízbe és áztattam magam. Körülöttem jó pár helyi fürdött és borotválkozott. Követtem a példájukat én is, sõt még mostam is. Épp végeztem, amikor feltûnt a németek vezetõje. Egybõl kiszúrt és hozzám lépett, kezet fogtunk és nekiláttunk a germánok kitárgyalásának.
Amennyiben igényes gyógyfürdõt szeretnél, az is van, kimondottan a turisták és gazdag indonézek igényeinek kielégítésére építették.
Pancasariban tettek ki, gyönyörû a környék, ismét egy kráterben vagyok a Danau Bratan partján.
Bedugulban a természet szerelmesei nagyokat kirándulhatnak a tó körül, és a kényelmesebbek, pedig jókat pihenhetnek a friss levegõn. A hideg víz szerelmesei akár fürödni is tudnak.
A Gunung Catur hegyre felkapaszkodva remek panorámában részesülhetsz. A csúcsra felesleges felmenni, csak egy kis szentélyt találsz ott, és még a tavat sem látod. A tóparti erdõkben szintén kellemeseket sétálhatsz. Az én ottjártamkor épp érett az eper. Szóval bárhonnan is jössz, elõször fentrõl pillantod meg a tavat, és akkor már rájössz miért is ajánlottam ezt a helyet. A térképet nézve döbbentem rá, hogy nem egy, hanem két tó is van a kráterben. Felstoppoltam a kráter tetejéhez, az autó jobbra én viszont balra mentem. Rövid séta után el is értem azt a kilátót, ahonnan mindkét tó látszik. A látvány nem semmi barátom!
A második tó jóval kisebb, a partján csak néhány ház áll, az odavezetõ út mentén viszont rengeteg a mandarinfa. Ezek is roskadásig telve, érett gyümölcsökkel. Jóízûen hozzá is láttam az elfogyasztásuknak, amíg gyalogoltam. A víz tényleg hideg, de a tópart nagyon hangulatos, bentrõl kifelé nézve csónakokat és néhány házat pillanthatsz meg az õket körülvevõ erdõséggel.
Mint már említettem a hozzám hasonló vándornak a legjobb alvóhelyek, a templomok. Itt nyugodtan és biztonságban töltheted az éjszakát. A Bedugul mellett találod a tó partján a Pura Ulu Danau Bratant. Innen nézve remek látvány a naplemente.
Bali északi részét jóval kevesebb turista keresi fel, mint a fõváros (Denpasar) környékét, pedig itt is találhatsz klassz helyeket. Ezeken a részeken nem kell tömegtõl tartanod és a tenger is sokkal tisztább. Az egyik kis falu mellett snorkellingezve (búvárfelszerelés nélküli búvárkodás: pipa, maszk) a víz alatt 1,5 - 2 m-re egy japán hajó roncsait fedezheted fel. A megtalálása nem túl nehéz, mert szinte mindig vesztegelnek itt turistákat szállító hajók. Néhány perc úszás a parttól és ugyanazt látod, amit ok. A roncs kicsi, de látványosak körülötte a koralltelepek, és halakban sincs hiány. A környéken a leglátványosabb hajóroncs a Liberty, néhány méterre Tulamben partjaitól süllyedt el. A strandon lévõ búvárbázisról 20 dollárért visznek merülni, ha félsz a mélységtõl vagy pusztán csak nem akarsz fizetni, akkor ezt is meg lehet oldani.
A fõúton haladókat nagy tábla figyelmezteti az elsüllyedt roncsra. Lemész a partra, felkapod a maszkod és úszol befelé. 15 -20 m-nyire a parttól rátalálsz a Libertyre. A roncs legfelsõ része 3 méter mélyen van a törzse kb. 35-40 m mélyen. A roncs körül 400 féle hal él, amint fölé úsztam, meg is láttam egy nagyobb halrajt. Beúsztam közéjük, tonhalak, makrélák és néhány papagáj hal is ott lábatlankodott körülöttem. A roncsot benõtték az algák és korallokat is láthatsz jócskán.
Egyszóval felejthetetlen élmény, kár lett volna kihagyni.
Bármennyi időre is jössz Balira, szerintem rengeteg kellemes élménnyel fogsz hazatérni. Én kicsit tartottam az itteni áraktól, de sokszor még olcsóbban tudtam kajálni, mint Jáván.
Én a szigetet nem kifejezetten a szépsége, hanem a kultúrája és a lakói miatt kedveltem meg.
Balin (bali aga) és Lombokon (sasak) is találsz törzsi-falvakat, bár ezektõl én hányingert kapok.
Az a hely, ahol a pálmakunyhó tetején parabola antenna és a házból üvöltõ hifi van szerintem már nem törzsi-falu. A többi egyébrõl nem is beszélve.
Aki át akar menni Lombokra, az legolcsóbban Padangbaiból komppal juthat át, ha viszont kevés az idõd, Kuta-beachrõl is viszik a turistákat speed boatokkal a Gili szigetekre és Sengigire is.
Én Padangbaiból hajóztam át Lombokra, négy óra tömény unalom.
A sziget egyik legnépszerûbb strandja Sengigi faluban található, de idefelé bármelyik strand veri Bali legszebb strandját. Itt a víz kristálytiszta és türkizszínû, fehérhomok és kókuszpálmák a parton a távolban rengeteg zöld heggyel. És ami a legfontosabb, a víz alatti élet: itt a korallzátony egyenesen a partról startol, és remekül tudsz snorkellingezni. A parton rengeteg helyi fiatal lazulgat és gitározik, ok bárkit szívesen befogadnak és mutatnak olcsó kajáldákat is, ha összehaverkodsz velük.
Ettõl eltekintve óvatosan bánjunk a helyiekkel, muszlinok és a sasak törzsbe tartoznak, általában nagyon pofátlanok és agresszívek. Lombokon is találtam batakokat, õk mindig segítõkészek voltak.
Indonéziában négy, nagyobb szigeten jártam, de az árak itt a legbarátságosabbak, viszont az Internet itt a leglassúbb.
A sziget legszebb koralltelepeit Sengigitől kb. 10 km-re északra, a Windy Cottage nevu panzió elõtt találod. Ide bárki jöhet merülgetni, még akkor is, ha nem itt lakik.
Hihetetlen a víz alatti világ, kanyonok vannak a felszín alatt és ezekben rengeteg a hal és a kék tengeri csillag, kellemes órákat tölthetsz itt, ha szánsz rá idõt.
Lombokon a legütõsebb látnivaló a Gunung Rinjani (Indonézia második legmagasabb csúcsa), ide magadtól és szervezett túrával is eljuthatsz. A szervezett túrának az óriási elõnye, hogy nem kell cipekedned és a kajával bajlódnod. A vezetõ naponta többször fõz neked, (egy kanadai párnak pl.: reggelire palacsintát készített és cipeli a sátrat is. Neked csak a ruháidat kell cipelned.)
Nekem a nyolc hónapos nyaralásomból már csak 11 napom volt hátra és összesen nem volt nálam annyi pénz amennyiért felvittek volna, ezért egyedül mentem. A Rinjanira szintén több út vezet, én a legnépszerûbbet választottam. Mivel nem mentem be a nemzeti park központjába infókért, ezért fizetnem se kellett. Elindultam felfelé, utam eleinte termõföldek és házak között vezetett, majd egy tábla jelezte a park határát. Innentõl õserdõben haladva érheted el az elsõ pihenõt (POS II.), nekem ez közel 1,5 óráig tartott. Itt találkoztam azzal a holland párral, akikkel együtt buszoztam fel a Bromo vulkánhoz. Innen felfelé továbbra is meredek erdei ösvényen haladsz, még egy óra és jön a második pihenõ (POS III.). Itt egy kanadai párral találkoztam, ok szintén csak a kráter pereméig mennek. Idáig egyszerûen csak felfelé mentél, az eltévedés veszélye kizárt, mert az ösvénytõl pár lépésre már sûrû és átláthatatlan a bozót. Viszont itt már kiérsz az erdõbõl és egy meredek kaptatón mész felfelé. Tájékozódási pontnak csak néhány fát látsz.
Délután ½ 2-re értem fel a kráter pereméhez, de sehol sem láttam a Pelawangan I. kiírást.
Leültem pihenni.
Ilyet még nem láttam!
Körbelátni az egész krátert, alattam 600 méter mélyen smaragdzöld színû tó vize csillog, közepén polipformájú sziget, rajta egy vulkán (Gunung Baru), ami 1994 -ben tört ki utoljára.
Balra indultam a vulkán peremét követve, de nem találtam a pihenõhelyet. Igazándiból nem is bántam, mert a lélegzetelállító táj mindenért kárpótolt. Innen nem vezetett ösvény le a tóhoz, viszont felmentem a kráter legmagasabb pontjára (2900 m). Útközben többször is leültem és csak bámultam ki a fejembõl, ezzel adózva a természet eme csodájának. Elindultam visszafelé, és mint kiderült nem balra, hanem jobbra kellett volna tartanom. Attól a ponttól, ahová felértem, öt perc séta után érkeztem meg a Pelawangan I-re. Itt nincs semmi az égvilágon egy kilátón és egy tûzrakó helyen kívül.
A kanadaiak már megérkeztek és várták a vezetõt, aki elment tûzifát szedni. A tábortûz mellett kicseréltük úti élményeinket, majd õk bevonultak a sátorba, én meg a hálózsákomba.
Ezt az éjszakát nem felejtem el egyhamar, az biztos!
Éjszaka lehûlt az, idõ és minden elkezdett nyirkosodni, a hálózsák egy darabig még melegített, de késõbb csak egyre hidegebb lett. Nagyon fáztam. Éjjel kettõkor csak fészkelõdtem a vizes zsákban, ez így nem mehet tovább. Felkeltem és elindultam tûzifát gyûjteni, ami nem egyszerû mulatság errefelé, különösen éjszaka. Ami volt is erre, azt már elhasználták az elõdeink. Botorkáltam a sötétben és találtam néhány kiszáradt szúrós cserjét és némi rõzsét. Az alvóhelyen nekiálltam tuzet rakni. Nagyon nehezen indult be, de csak sikerült.
Pechemre nagyobb füstöt sikerült elõállítanom, mint meleget.
Valahogy csak kibírtam ½ 6 -ig, és már nagyon vártam a napocskát. Hat óra után elõ is bújt, de minket csak reggel nyolcra ért el.
Készítettem sok szép fotót és két óra alatt lerohantam a hegyrõl.
Szívesen megmásztam volna a Rinjani vulkánt is, de az még két napot venne igénybe és nekem nincs sajna annyi. A második napon a szervezett túrával érkezõket leviszik a tóhoz, ott pancsolnak a parton lévõ gyógyforrásban, majd este szintén a kráter peremén alszanak. Csak a másik oldalán. A harmadik nap hajnalán csúcstámadás és lejövet.
Utam következõ pontja Gili Trawangan szigete.
Ha itthon bemész egy búvárboltba és kiejted ezt a nevet, õk biztos ismerik a helyet.
A hajó cirka félóra alatt, kb. 100 forintért dobott át engem és néhány társam.
A szigeten egy meglepõ világ fogadott, mintha megállt volna az idõ.
Itt nincs betonút és autók sem (szerencsére).
Kilépvén a hajóból megláttam egy lovas kocsit, a hajtó a bakon állva kormányozta a járgányt, tisztára, mint Ben Hur. Na szóval, ez itt a taxi.
A cuccomat leadtam egy étteremben, és egybõl elmerültem a habokban a korallok között.
Gili Trawangan a legnagyobb a három sziget közül és egész területe és a környezõ vizek is állami védelmet élveznek. Ezt a rangot a speciális víz alatti világával vívta ki.
Tényleg rendben van a hely, általam eddig még sosem látott színû és formájú korallokra leltem itt. Láttam itt polipot, rengeteg halat, tengeri csillagot és kétszer találkoztam teknõssel is. Õk a zátony szélén a mélyben mocorogtak, idõnként feljöttek levegõért, majd ismét visszatértek a nyugodtabb vizekre.
Indonéziában mindenhol TILOS a topless, de itt mégis minden európai csaj fittyet hány erre a férfiak nagy örömére. A naplemente sem rossz látvány a sziget Balira nézõ felén.
Látszik Bali legmagasabb hegye a Gunung Agung, és a nap pont elõttem bukott le a vízbe, a háttér pedig aranyszínben ragyog.
Remélem, az élménybeszámolómmal sikerült néhány kellemes percet szereznem!
Amennyiben tetszett, ajánlom figyelmedbe a közeljövõben (ha találok kiadót) megjelenõ
Dél -Amerikáról hasonló stílusban írt könyvemet:
Jeli Gábor: Stopposoké a világ
Malaccából (Malajzia) tartottam Dumaiba (Indonézia, Szumátra) az út nagyjából, 1,5 - 2 óra és 20 dollár. Útközben a népek szórakoztatására betették a Bad Boys II. - t videó CD-n, de a mozigépész elaludhatott és elfelejtette betenni a második CD- t, megjegyzem nem túl nagy baj. Útközben az agyam egyre csak pörgött: 30 dollárom maradt, na most mi lesz! Felpattanok az elsõ buszra és irány Jakarta, ott módosítom a repülõjegyem és hazajövök…
Ha ezt tettem volna, te most nem olvasnád ezeket a sorokat, és én is szegényebb lennék rengeteg élménnyel.
- Ez hülye! Se pénze, se sátra, és csak úgy nekivág az ismeretlennek?! -gondolhatod magadban.
Igazad lehet, de bátraké a szerencse és én kockáztattam.
Megjegyzem megérte! Nagyon megérte!!!
Dumaiban kiszálltam a hajóból és próbáltam minél hamarabb elhúzni innen. Egyes emberek a kijárati rácsokra csimpaszkodva üvöltöztek és árulták portékájukat, mások buszjegyet akartak rám sózni, de a legleleményesebbek itt is a taxisok voltak.
- Hé barátom, te nem magyar vagy? - szólított meg az egyikük.
- Ráhibáztál! - feleltem meglepetten.
- Ott van egy másik magyar is, aki találkozni akar veled! - mutatott a parkolóban egy háttal álló emberre a fószer.
Oszi nem lehet, megnézem, hátha tudunk dumálni egy jót.
Nos, az a bizonyos másik magyar egy 50 év körüli francia volt, és ez csak egy indonéz üzleti húzás a turisták taxiba-ültetésébe. (Ez most nem jött be!)
A kezdeti rossz élmények után alig vártam, hogy kijussak a város szélére és nekiálljak stoppolni Bukittingi felé. Ekkor már rég nem dohányoztam, de úgy éreztem, hogy most rá kell gyújtanom!
A hátizsákomon ülve pihentem egy focipálya mellett, amikor egy idõsebb fickó tartott felém valami szekérféle tákolmányt vonszolva maga után. A szájából cigi lógott ki. Ez az én emberem!
Apám, ilyet még nem éltem! Hallottam már az indonéz szegfûszeges cigirõl, de itt kóstoltam meg elõször a mezítlábas (füstszûrõ nélküli) verziót. A cigi minden szippantáskor pattogott és sercegett, hála a gondos szárításnak!
A két legnépszerûbb indonéz cigi: 1. Gudang Garam a trafikban GP -ként kell kérni, a dobozra 5900 rúpia van írva, de csak 5000 -be kerül, kivéve Jakartában.
2. Dji Sam Sue, mezítlábas és ez a legdrágább indonéz cigi, ebben a legtöbb a szegfûszeg.
Itthon több nemdohányzó barátom is megkóstolta az egyikük így jellemezte: Ez tipikusan olyan cigi, ami a nemdohányzóknak is bejön.
Mellesleg a szegfűszeg tartalma miatt igen jó a fogfájásra. Nekem legalábbis ízlett.
Naplemente után még próbálkoztam stoppolni eredménytelenül, ekkor jött két srác és meghívott a családjukhoz éjszakára. Hatalmas vacsora, szomszédok felkeresése, teázgatás és gitár-parti jellemezte az elsõ indonéz éjszakámat.
Mint már írtam, 30 dollárom maradt, de ez is csak egy probléma, ami azért van, hogy megoldjam! Elõször bankszámla nyitásán gondolkoztam, de ez nem nyert, viszont az alkalmazottak látván a szomorú arckifejezésemet megkínáltak gyümölccsel és üdítõvel.
Este egy hazafelé tartó taxis invitált meg magához, az õ portáján ücsörögtünk, amikor kiszúrtak a szemközti gyár vezetõi és áthívtak magukhoz. Még egy darabig ugrattuk az estére itt maradt lányokat, és a vendégszobában töltöttem az éjszakát. Ébredéskor azzal fogadtak, hogy gyûjtöttek nekem pénzt. Kikísértek és feltettek a Bukittingibe tartó buszra.
Bukittingi egy olyan hely, amit minden Szumátrára tévedt turista felkeres. A közelben találhatsz több gyönyörû fürdésre alkalmas tavat, Minangkabau stílusban épült házakat és királyi palotát, rizsföldeket, kanyont, gyógyfürdõt és ezüstmûves falut is.
Sátorozni bárhol tudsz, feltéve, ha van sátrad, de nekem nincs. Mi a teendõ ebben az esetben?
Szumátrán nagyon könnyû alvóhelyet találni, ha tudod a módját. Én most megosztom veled:
1. Naplemente elõtt (18h) félórával betérsz egy falusi kocsmába, itt általában nincs alkohol, az emberek kávét vagy teát iszogatva beszélgetnek, a muszlinok dominóznak, a keresztények sakkoznak, amint belépsz, õk megszólítanak és meghívnak teára. A legtöbbjük nem beszél angolul, ezért kézzel-lábbal tudsz csak mutogatni eleinte, de ne ijedj meg, hamar rád ragad az indonéz nyelv is. Többször lett vita abból, melyikük családját tiszteljem meg éjszakára. Általában akinek elõször megígértem, azt választottam.
2. Szintén naplemente elõtt állsz a falu szélén stopra várva, perceken belül észrevesznek a helyiek és megszólítanak. Leintik a buszt, de mivel te nem akarsz busszal menni, döbbenten néznek rád, végül megértik a pénztelenséget. Meghívnak magukhoz, bemutatnak az egész falunak, királyként kezelnek és elvisznek a legjobb helyekre: barlang, vízesés, stb. Akadt olyan eset, amikor két napot töltöttem el egy családnál és a mama búcsúzáskor sírva ölelt át.
- "Ne menj el kisfiam!" - és potyogtak a könnyei.
Az egyik fia így búcsúzott: "Bármikor jössz vissza, szívesen látunk, akár gazdagon, akár szegényként, mi nem felejtünk el!"
De a lábam vitt és a kalandvágyam sodort tovább. Kb. 20 fiatal srác kísért ki és várta velem a hosszabb távra tartó kamiont. Leintették nekem és lezsíroztak mindent a sofõrrel.
Útközben Palupuh nevu faluban megnéztem a csak itt és Borneon honos Rafflesiát.
Ez a növény dögevõ, és neki van a legnagyobb virágkelyhe a világon. Csak egy hétig virágzik augusztusban, és engem pont ekkor vetett ide a sors, így részesülhettem én is ebben a szerencsés élményben.
Szumátrán járva találkozol majd olyan fiatalokkal, akik angolul szólítanak meg, pusztán csak a nyelvgyakorlás miatt. Az egyik ilyen srác meghívott a kis falujába, ide már busz sem jár, csak egy jeep vitte el idõnként az utasokat. Nekik volt tévéjük és DVD lejátszójuk is, este idegyûlt minden kisgyerek a faluból bámulni az adást. Viszont, ha WC -re akartam menni, akkor a patakot javasolták, mert nekik az nincs.
Jól van már, elég a süketelésbõl! Inkább a pénzrõl beszélj, honnan szereztél? - kérdezhetnéd joggal.
Bukittingiben bementem a Western Union irodába (itthon minden postán van), tõlük tudtam meg, hogy kell egy ember kishazánkban, aki betesz nekem pénzt, és 10 perc múlva felvehetem. Na nálam ez sem ment ilyen egyszerûen. Beültem az Internet cafébe és egy ismerõs hölgyet megkértem arra, hogy utaljon nekem 50 000 Ft-ot a hátralévõ 2,5 hónapra. Mivel nem tudtam azt, hogy le kell írni az ország és a város nevét, ezért nyugodtan utazgattam tovább, és nem foglalkoztam többet a dologgal. A többirõl majd késobb.
Szumátra egyik legszebb része a Danau Toba (Toba -tó), ez a batakok õshazája és rengeteg mendemonda kötõdik hozzá. A batakok egy indonéz keresztény népcsoport és én az országban mindenfelé találkoztam ezekkel a hihetetlenül barátságos emberekkel.
A Danau Toba legfobb látványossága a Samosir-sziget, ide a félóránként járó komppal fillérekért juthatsz át. Itt rengeteg hagyományos batak házat és hangulatos kis falvakat találhatsz.
Érdemes felmászni a fennsíkra, ahonnan lélegzetelállító a panoráma. A fennsíkon magányos pásztorokat és néhány házikót is találsz + egy Guest House-t a semmi közepén.
Visszatérve Ambarita faluba megismerkedtem egy sráccal, aki épp a haverja haját vágta. Zenehallgatás, fürdés a tóban a haverokkal, vacsora a nagyanyónál és meghívott magukhoz Medánba (legnagyobb szumátrai város).
Mielõtt megérkeznék hozzájuk, essen néhány szó az indonéz ételekrõl és árakról:
Nasi Goreng: zöldséges sült rizs tükörtojással és crupukkal (rákszirom) 3000 rúpia átlagosan.
Mee Goreng: Smack zacskós levesben lévõ tészta sütve, fûszerezve 2000 rúpia
Pecel Lele: sült törpeharcsa rizzsel és némi zöldséggel 4000 rúpia
Forró tea: 500, jeges 1000 ill. 2000 rúpia.
Ja 1000 rúpia nagyjából 30 Forint (2003 nyarán)
Én találkoztam még egy étellel, ami nekem nagyon bejött, de ez fõleg Szumátrára jellemzõ:
Ikan tri jenkol: ez apró hal egy speciális dzsungel gyümölccsel, aminek íze a gesztenyére hasonlít és a tetején chilis citromos szósz kb. 2-3000 rúpia.
Gado gado: helyi édesség, galuskaszerû valami (lontong) leöntve citromos szósszal és rajta darált földimogyoró, ez kiadós és olcsó, 1500 rúpia.
Medánba érve egybõl beköltöztem Roy Chandra barátomékhoz és utánajártam a pénznek, mint kiderült, a hazaiak égre-földre keresnek, ha pénzt akarok látni, akkor tudniuk kell az országot és a várost. Én sem vagyok rest, és már írom is.
Telnek a napok, nem jön válasz a gyorssegélyre, a maradék pénzemen hazatelefonálok, Anikó már elküldte állítólag a pénzt, csak a biztonsági kód küldését felejtette el, anélkül pedig semmit nem érek.
Untam az egyhelyben ülést, ezért átmentem Berestagiba, itt már a karo népcsoportba tartozó emberek élnek és az õ különös mohával benõtt házaikat néztem meg.
Augusztus 17. Merdeka (függetlenség ünnepe), rock fesztivál Berestagiban. Rengeteg amatõr zenekar lép fel, közülük többel is megismerkedtem, és szurkoltam nekik a továbbjutásért.
Este engem is felráncigáltak a színpadra, énekeljek el velük egy Led Zeppelin számot, bár a bandát nagyon kedveltem, nem vállalkoztam rá. Arra kértek, hogy meséljek kishazánkról, ami már könnyebb feladatnak bizonyult.
Másnap a Gunung Siboyak vulkánra kapaszkodtam fel. Ez az elsõ indonéz vulkánom.
Kiérvén a faluból nekiálltam a felfelé vezetõ út keresésének. Ekkor jött felém egy talicskát tologató idõs néni. Megállt és megmutatta a felfelé vezetõ ösvény kezdetét, majd megkínált sárgarépával, ugyanis ezt szállított a talicskában.
Utam eleinte sûrû erdõben, majd onnan kiérve szeles és meredek ösvényen vezetett a kráterhez. Idõnként hátranéztem és megcsodáltam a mélyben elterülõ kis falut és a közeli zöld hegyeket.
A kráter nem túl nagy, de belülrõl füst és sárga kénes gõzök áradnak kifelé. Néhány ilyen kénes kigõzölgést megközelítettem, mindenhol záptojás-szag érzõdött és iszonyatos sistergés hallatszott. Nagyjából ennyi a látvány, de azért megérte. A vulkánról leérve a faluban hosszan lazítottam fáradt tagjaimat az ingyenes gyógyfürdõben.
Visszafelé tartok Medánba a busz tetején ülve, körülöttem újdonsült haverok, akik a Nothing else Matter és egyéb rock legendákat gitározzák. Az egyik, aki Bad Man Roses névre hallgat, megajándékoz három karkötõvel, (ebbõl kettõt most is viselek) mondván: szerencsét hoz. Másnap megjött a kódom és felvettem a pénzem a Medáni Fõpostán. Igaz csak rúpiában, de sebaj.
Következõ utam Bukit Lawangba vitt, ahol szabadon tanyáznak az orángutánok. Itt hihetetlen történet esett meg velem! Kifizettem a 20 500 rúpiás belépõt az orángutánok földjére, ezért a pénzért kétszer tudod megnézni az állatok etetését. Itt sérült, árva és cirkuszban kiöregedett orángutánokat szoktatnak vissza a természetes közegükbe. Az etetés reggel 9-10 és délután 16-17 között tart. Egy deszkatalapzaton füttyszóval hívják az ápolók az állatokat és te 2-3 méterrõl figyelheted meg õket, amint banánt majszolnak és tejet isznak pohárból. Ez is szép, de mivel reggel 10 elõtt már bekajáltak az állatok én elindultam visszafelé (látszólag). Itt a területen csak vezetõvel kolbászolhatsz, akiket aranyárban mérnek. Szóval mentem vissza és észrevettem egy deszkával lezárt ösvényt. Több sem kellett, bementem szép csendben. Mocorgást hallottam az ágak között, feltûnt egy, a fészkébol kimászó orángután. Leereszkedett az ösvényre.
Nagyon berezeltem, az állat rám nézett, és higgadtan tartott felém, majd elment mellettem, én meg csak döbbenten bámultam. Õ megállt és rám nézett, újra elindult és megint megállt. Mintha csak nekem szólna:
- Gyere már, na mi lesz!
Követtem. Ment elõttem az útig lehajolva, mint egy idõs bácsika, majd megállt. Leült és nézett, én meg mellé ültem. Elõször elzavarta az orra körül legyeskedõ moszkitókat, majd hangokat adott ki. Nem kellett sokat várnom, mozgolódás támadt a fák ágain és megérkezett a családja. Egy nagyobb és két kisebb majom csüngött az ágakon, õ felállt, elcammogott az elsõ fáig, felmászott rá és az ágakon fürgén mászva eltunt a családjával.
Szumátra déli részén található Muara Jambi mûemlékcsoportja. Szerintem felejtsd el! Én jártam ott, sokat gyalogoltam, stoppoltam, furikáztam motorral mire odaértem, de nem érte meg. A látnivaló nulla, az épületek olyanok, mintha én kezdtem volna építeni a haverokkal három sör után.
Számos jó emlékem van Szumátráról és utolsónak, kiemelnék még egyet.
Több tanár is meghívott éjszakára a családjához, viszont õk is kértek cserébe valamit.
- "Ha megtennéd, hogy holnap bejössz velünk az iskolába, akkor mi nagyon boldogok lennénk!
Beszélhetnél angolul a diákokkal, õk is örömmel fogadnának!"
Örömmel tettem eleget a kérésnek. A srácok Magyarországról, a kedvenc indonéz ételeimrõl, barátnõmrõl és a zenei ízlésemrõl érdeklõdtek. Nagyon tetszett nekik az is, amikor indonézül beszéltem velük. Az egyik csoport, tanítás után meghívott a közeli gyógyfürdõbe és a vízeséshez. Megbeszélt idõre értem jöttek, majd visszahoztak a városba. Végül mindenki megajándékozott valamivel. Az egyik lány szüleinek ruhaboltjuk van, tõlük egy pólót kaptam (most is épp ez van rajtam), a másik sráctól egy kulcstartót, a harmadik meginvitált vacsorára a családjához.
Tömören ennyi Szumátráról.
Áthajóztam Jávára, itt már egy teljesen más világ fogadott. A sziget területe nagyjából akkora, mint Magyarországé, de 100 millióan lakják. Mindenhol emberek, akik le akarnak téged húzni; ha van pénzed, akkor van barátod, ha nincs, akkor nincs. Nagyon gáz!
Elõször a szundanézekkel ismerkedtem meg: alacsony, tömpe orrú, barátságtalan népek.
Megjegyzem ez csak az én véleményem!!!!!!!!!!!!!!!
Vannak itt is szép helyek, de kerüld a városokat, mind egyformák és csak felesleges idõpazarlás!
Bogorból tudsz eljutni legkönnyebben a közeli teaültetvényekre. Itt a világhíru Gunung Mas (Arany Hegy) teafeldolgozó üzemet is megtekintheted, némi zsebpénz ellenében. Bepillantást nyerhetsz a tisztításba, fermentálásba és a csomagolás menetébe is. Én vettem ¼ kg BP 1 -es (legjobb indonéz minõsítés) teát 5000 rúpiáért, megjegyzem az étteremben egy csészét adtak ennyiért.
Szabadég alatti alvást terveztem, de egy, a parkolóban muzsikáló fickó invitált meg az otthonába.
A fia is zenél és büszkén mutatott nekem egy fotót, amin a kissrác gitározik egy ismert indonéz popsztárral. A nappaliban egyetlen bútordarabot, a konyhaszekrényt láttam, a szõnyegen ülve teáztunk és beszélgettünk késõ estig. A lakásban nincs fûtés, ezért az éjszaka igen hideg volt, de még mindig jobb, mint a szabadban.
Jáván legfõképp a vulkánjárásra adtam a fejem. A teaültetvénytol nem messze találod a Gunung Gede vulkánt, ha meg akarod nézni az pénzbe kerül. Viszont az õt körülölelõ nemzeti parkban akad más látnivaló is: vízesés, tó és termálforrás. Amint odaérsz a bejárathoz, a parkõrök nyomban ott teremnek és leinformálnak, hogy merre tartasz, ha a vízeséshez, akkor máris megspóroltad a belépõt. A kráter pereme kitûnõ sátorhely és másnap innen folytathatod az utad a vulkán túloldalán lévõ településhez.
De miért is menjek oda?
Eleinte gyönyörû szép trópusi õserdõben vezet az utad, majd egy kiszögelés mentén haladsz tovább, itt az ösvényre folyik a termálforrás, amiben meg tudsz mártózni, vagy épp tojást is fõzhetsz. Innen kicsit nehezebb menet vár rád, viszont a végsõ szakaszon már köteleket is beépítettek, ezzel is segítve a feljutást a kráterhez. Amennyiben kényelmesebb vagy, mint én akkor is láthatsz szép vulkánokat, hála az indonéz közúthálózatnak.
A Tangkuhan Prahu vulkán peremén étterembõl ülve csodálhatod a jelenséget.
A Kawah Putih vulkántóhoz motoros taxival is feljuthatsz fillérekért, de milyen más érzés, amikor félnapos gyaloglás után állsz ott a kráter peremén.
A természetjárók egyik kedvelt helye a Green kanyon. Ide a közeli faluból hajóval viszik el az érdeklõdõket. Mivel én nem akartam fizetni ezért követtem a folyót.
Az erdõ szélén találtam egy táblát rajta írás: GREEN KANYON BALRA
Helyi vezetõ nélkül bajosan jutsz el oda. Szerencsémre kiszúrt egy srác és néhány perces beszélgetés után már a házuk teraszán ücsörögtünk, ezt pedig ping-pong parti követte a szomszéd ház kertjében.
Este elmentünk motorral a kb. 10 kilométerre lévõ városba és vettünk indonéz vodkát (15 %), amit a haverokkal meg is ittunk. Másnap gyalogosan vágtunk neki a Green kanyonnak, hosszasan követtük az elárasztott rizsföldeket, majd egy erdõn átvágva érkeztünk meg a kanyon tetejére.
- Ez volna az! - mutatott a mélybe alkalmi kísérõm.
- Fentrõl se rossz, de remélem közelrõl is megvizsgáljuk?!
- Naná, pancsolunk egyet!
A majdnem függõleges sziklafalon a gyökerek segítségével ereszkedtünk le a kanyon aljába, de az igazi kaland csak ezután következett. Az egyik vízparti sziklára letettük a ruháinkat és becsobbantunk a kanyon vizébe. A szemközti sziklafalakat benõtte a moha és fentrõl kis patak csordogált végig rajtuk. A kanyonba besütõ napnak hála, pompás élményben részesülhettünk.
Elkezdtünk a folyásiránnyal szemben úszni a kanyon belsõbb részei felé, nagyon óvatosnak kellett lennünk a kiálló kövek miatt. Helyenként a sziklafalba kapaszkodva tudtunk csak haladni, végül eljutottunk egy olyan pontra, ahol már életveszélyes lett volna a továbbjutás.
- Forduljunk vissza! - javasolta indonéz barátom.
- Rendben. - feleltem kissé szomorúan.
Toronyugrókat meghazudtoló ügyességgel ugrott egy fejest, én pedig követtem.
A gyorssodrású vízben észnél kell lenni, nehogy nekiütközzünk egy kiálló sziklának, és közben át is kell jutnunk a túlpartra a cuccainkhoz.
A sziget középsõ részén Jogjakarta közelében található Borobudur és Prambanan világhírû mûemlék-együttese, a belépõ mindkét helyre 8 dollár. A bliccelõknek csak a kerítést kell követnie. Borobudurba az erdõs rész mellett érdemes átszökkenni a kerítésen, de Prambananba is megtalálod a helyet, ha kicsit leleményes vagy.
Jogjakartában igényes, kézzel festett batikolt képeket árulnak a galériákban. Ha az árak dollárban vagy euróban vannak kiírva, akkor lépj tovább. A legjobbak azok a helyek, ahol fiatal mûvészek képeit árulják, ezeket A-Z -ig osztályozzák. Z -t csak nagyon kevés helyen találsz, ezeket alkotóik selyemszövetre, több hónapos munkával készítették és meglehetõsen drágák. Én E-F kategóriásakat vettem, ezek is rendkívül mutatósak, és ha ügyes vagy 20 000 rúpia körüli árban juthatsz hozzájuk.
Ha csak egy helyet nézhetnék meg Jáva szigetén, akkor az a Bromo vulkán lenne.
Malang külvárosából indul a busz fel a vulkánhoz, és egészen a kráter peremén rak le. Itt ne olyan bányagödörre gondolj, mint a Vezúv krátere, ha ezt körbe akarod járni, akkor legalább 40 km-t kell megtenned. A táj lélegzetelállító, hogyan is jellemezzem?
Ez az megvan: Képzeld azt el, mintha egy bánya tetejénél, a szikla pereménél állnál. Elõtted a mélyben a bánya és benne három nagyobb kokupac, csak ezek a kupacok 2000 m-nél magasabb vulkánok. Ne ijedj meg, nem kell sokat gyalogolnod, a Bromo vulkánt a busz végállomásától is láthatod tiszta idõben. Az itt található faluban mindenki a pénztárcájához mérten meg is szállhat, sot hajnalban jeeppel viszik el az embereket a vulkánokhoz (természetesen nem ingyen).
Én nem itt szálltam meg. Mivel nincs ébresztõ órám, ezért félek, hogy lekésem a napkeltét.
Egybõl leereszkedtem a bányába és nyílegyenesen haladtam, az eltévedés veszélye kizárt, ugyanis a földút a Bromonál elfogy. A vulkán lábánál egy család árul üdítõt és némi harapnivalót. Az éjszakát az õ "házukban" töltöttem. Egy szekrény tetejérõl árulják a portékájukat és ennek belsejében laknak.
Este felhúznak a szekrény mögé egy fóliadarabot, ilyenkor ez a konyha és a "vendégszoba" is.
Hajnalhasadtakor keltettek, kaptam egy forró teát és megcéloztam a tõlünk 100 m-re található lépcsõsort. Igen-igen a Bromo kráteréhez lépcsõsor vezet fel.
Jó tudom, kicsit illúzióromboló, de a napkelte mindenért kárpótol!
Mire felértem, már kezdtek nyüzsögni az emberek a vulkán körül és várták a közelgõ perceket.
Elõbukkant a nap aranyló korongja és bevilágitotta a bányagödröt. A legszebb az egészben a lábunk alatt úszkáló felhõk tömege volt. Miután ezek mennyisége csökken, már a látvány is veszíteni kezd az értékébõl.
Elindultam körbe az ösvényen a vulkán felfedezésére, mint kiderült ez egy ikerkráter. A hátsó oldal köti össze a két vulkánt. A Bromo belül tök csupasz és csak néhány pipát ereget, míg az ikertestvére belsejében növények zöldellnek. Néhány helyi srác azzal szórakozott, hogy ködarabokból kiírta kedvese nevét, és iránta érzett érzelmeit is.
Még reggel nyolc sincs és már bepillantottam két vulkánba, de ez még nem elég! Az ajándékárusok mögött van egy hegy, azt is meg kell másznom még a forróság elõtt. A felfelé menet a vulkáni homok tömege miatt kicsit nehézkes, de azért fél órán belül felértem. Ez úgynevezett zárt kráter, a tetõ egy lapos kúpforma, itt nem láthatsz be a vulkán gyomrába. Ha a Bromoról igazán jó képet akarsz készíteni, akkor mindenképpen itt a helyed! Innen beláthatod az egész krátert és a vulkán oldalán lefolyt, megszilárdult lávamezõt is. Nem is ragozom tovább, ezt mindenkinek látnia kell.
Már hét hónapja utazgattam Ázsiában, amikor megérkeztem Bali szigetére. Itt teljesen más világ fogadott, Jáván az emberek nem törõdnek egymással, a települések, koszosak, büdösek és szürkék.
Bali ennek pont az ellentéte, itt minden zöld, az emberek kedvesek, nyugodtak, szép színes házakban laknak és gondozott kertjeik vannak. Mindenkinek van saját szentélye a kertjében, ahol naponta többször áldoznak az isteneiknek. A szigetre érve elsõ dolgom a hátizsákom biztonságba helyezése, mi lehet ennél biztonságosabb hely, mint egy keresztény templom. A fõúttól öt kilométerre található Blimbingsari nevezetu kis falucska, itt találod a sziget legnagyobb protestáns templomát. A kertben tó, benne aranyhalak, a harangtoronyból Balinéz angyalkák vigyorognak rád, és a templom formája is meglepõ.
Csak teteje van és az oldalait oszlopok tartják, ami igen praktikus megoldás, mert a hívõk nem sülnek meg bent a vasárnapi misén, hála a hûsítõ szellõknek.
A szomszéd házban lakik Lissa és Viktor õk a templom gondnokai. Egy kellemes teázás közben, kértem meg õket a cuccaim megõrzésére. Természetesen nem utasítottak vissza.
Az elsõ estémet Balin egy helyi családnál töltöttem, és mint kiderült holnap lagzi lesz, és én is hivatalos vagyok. Kaptam tõlük illendõ öltözetet. Alulra 2 Sarongot húztak (szoknya) rám, az alsó fekete alapon arany mintás, a felsõ piros-fekete kockás. Felül egy újatlan fekete ingben feszítettem és kék színû fejdíszt is kaptam. Összegyûlt a rokonság és indultunk is a mennyasszony családjához, az egybe gyûltek az arával beszélgettek. Õ egy nagyon csinos hölgy, alul kék alapon, aranyozott mintázatú sarongban, felül átlátszó rózsaszín csipke blúzt viselt. Odamentem hozzá és meginvitáltam egy közös fotóra. Én ültem középen, jobbomon az arával és bal oldalamon a võlegénnyel. A srác hozzám hasonlóan fekete inget, alul viszont fekete-kék sarongot viselt.
Mint kiderült a szertartást a fiú családjánál tartják ezért visszamentünk a kiindulópontra. Az emberek helyet foglaltak és elkezdõdött a ceremónia. A menyasszonynak és a võlegénynek félmeztelenre kellett vetkõznie, törülközõt csavartak felsõ testükre. Egy idõs javasasszony Balinéz nyelven kántált valamit, majd széttört egy kókuszt, aminek a levével megmosdatta az ifjú párt. Ezt követte a szellemidézés. Az öregasszony egy füstölgõ fûfélével hadonászott. Miután ezzel is végzett szentelt vízzel itatta meg, majd ezzel meg is locsolta õket. Ez így ment egy órán keresztül, majd amikor végeztek mindenki elment haza.
Nem tudom miért, de Balin a Kuta-beach a legfelkapottabb strand, pedig szerintem hihetetlenül gagyi. Homokos part, néhány cserje, koszos víz és rengeteg árus. Itt történt két éve a robbantás a diszkóban, az áldozatok rokonai egy falra írva emlékeznek meg szeretteikrõl. Rengeteg itt a virág és számtalan családi fénykép is ki van függesztve, de hát sajnos ilyen az élet.
Amennyiben itt szálltál meg valahol, aggodalomra semmi ok, a közelben azért találhatsz szép strandokat is. Talán az egyik leghangulatosabb a Padang-Padang ez egy híd alatt van, úton az Ulu Watu templom felé. A strand két szikla közé van beékelõdve, lefelé lépcsõ vezet egy keskeny hasadékon keresztül. A víz itt tiszta bár korallok sajnos nincsenek és a hely garantáltan tömegnyomormentes.
Ha meguntad a strandolást jöhet a kultúra motorral vagy kocsival (én stoppal) átugorhatsz az Ulu Watu templomhoz. Ez egy kb. 150-200 m magas szikla tetején található templomegyüttes.
Belépés csak hosszú nadrágban, mint minden Balinéz templomba. Kérésre ezt ingyen adnak, ha megfizetted a belépõt. A templom nem túl látványos, viszont a sziklás partról rendkívüli a kilátás.
Aki éhes, annak sem kell aggódnia, a parkolóban ehetsz-ihatsz kedvedre.
Innen elmehetsz egy érdekes kis strandra, ez a Green bowl nevet kapta. Ide is sziklába vájt lépcsõkön juthatsz le. A parton találsz három barlangot, az egyik plafonjáról rengeteg repülõ kutya (Flying Fox) lóg le, ha nem láttál még ilyet, akkor ne tétovázz! Amikor én ott jártam, egy lesben álló varánuszt is láttam.
Ubud szintén egy olyan település, amit minden idetévedt vándor felkeres.
Tényleg kellemes hely, bár számomra kicsit sok a turista. Több érdekességet is találhatsz itt, ilyen a királyi palota, amit ma is laknak, gondolom én az egyik épület teraszán elhelyezett bazi nagy plazma tévének köszönhetõen. Na nem ez a fõ látnivaló, ezt csak, mint érdekességet emeltem ki. Szinte mindenki felkeresi a majomrezervátumot. Ubud szélén egy erdõben laknak az állatok és a turistákra specializálták magukat. Az ösvényeken és a fákon rengetegen tanyáznak, és kaját kéregetnek.
Vigyázzatok velük, mert javarészt makákók találhatók itt, eléggé agresszívak és lopósak!
Ha nincs nálad kaja, akkor biztonságban vagy, ha viszont igen, akkor követnek és fel is ugrálnak rád. Eléggé mû a hely és rengeteg az idetévedt turista, de azért egy látogatást megér. Amennyiben nem szándékozol belépõt fizetni, a térkép által jelölt kijáraton könnyûszerrel bejuthatsz, a helyiek is így közelítik meg az erdõ mögött épült házaikat.
Ubud környékén minden településen mással foglalatoskodnak az emberek. Az egyik kis faluban mindenki képeket fest, a másikban mindenki fafaragványokat árul, akad, ahol ezüst-arany és egyéb ékszereket vehetsz. Ezeket a helyeket te is könnyûszerrel bejárhatod, és hihetetlenül olcsón vásárolhatsz, ha tudsz alkudni. Azok az indonéz ajándéktárgyak, amiket itthon látsz a boltokban, javarészt innen származnak. A környezõ falvakba többféleképpen is eljuthatsz: taxival, kocsival, motorral, bicajjal, de én mégis a gyalogolást javasolnám. Itt nem arról van szó, hogy a fõúton az autók között kell szlalomoznod, hanem vannak ösvények. Ezek általában hangulatos környezetben festõi rizsteraszok közt vezetnek. Útközben több galériát vagy üdítõárust is találsz.
Velem megesett, hogy két település között baktattam, felértem egy dombtetõre, és jobbról a gazdagok lakta medencés hoteleket, balról viszont rizsföldeket és pár kunyhót láttam. Ekkor a semmibõl elõtûnt egy félszemû fickó kókuszt kínálva. Van üzleti érzékük a helyieknek, tudják, hogy a fáradt vándornak mindig jólesik egy kis frissítõ.
A közelben találhatsz több régi és egy barlangtemplomot (Goa Gajah) is. Ittjártamkor épp ünnepre készülõdtek, mindenfelé áldozati virágok és ételek hevertek.
Egy ilyen kirándulás után beértem egy faluba. Rengeteg motor parkolt egy kertben, ajándék- és ételárusok tömkelege, a temérdek emberrõl nem is beszélve.
Mi lehet ez?
Kakasviadal.
Az emberek pénzben fogadnak a favorit kakasokra és az állatok sarkára hegyes pengéket is felszerelnek. Amint az egyik elkezd vérezni, abban a pillanatban vége. A vesztes elõször egy zsákban, majd gondolom, a fazékban végzi pályafutását.
Aki szent helyen akar fürödni, az megteheti a Tirta Empul templom bejárata mellett található fürdõben, a víz kissé hideg, de legalább kellemesen frissít. A templomkertben találsz egy kerítéssel elzárt tavat, ennek az érdekessége a középen szürke színben bugyogó forrás.
Itt mindig rengeteg hivõ imádkozik. A közeli Yeh Pulu sziklatemplom környékéhez írja az útikönyv Bali legszebb rizsteraszát, tényleg szép, de ezt azért én így nem merném kijelenteni.
Szintén érdekes program a Pura Besakih (Bali egyik legnevezetesebb temploma) felkeresése.
Hosszú lépcsõsor vezet a bejárathoz, jobbról-balról virágok és közöttük démonszobrok. Amint felértél és megállsz kifújni magad, megpillantasz két oltárszerû valamit, ezek egyikén aludtam, természetesen elõzetes megkérdezés után. Ahogy mész beljebb sorra tûnnek fel a különleges szentélyek, mindegyikben más és más istennek áldoznak. Ezeket az építményeket a tetõszerkezetük teszi érdekessé. Engem gólyafészekre emlékeztetnek a legtöbbön hét, de akad olyan is, amelyiken csak négy "fészek" van. Az épületegyüttesbõl átsétálhatsz egy kilátó pontra, ahonnan felülrõl látod ezt egészében. Hihetetlen látvány a környezõ házak teteje közt felbukkanó gólyafészkeivel.
A Gunung Batur környékérõl, azt írja a könyv: gyorsan nézd meg, aztán menj tovább!
Ha nem beszélsz indonézül, akkor keményen lehúznak. Mire ideértem addigra én már kellemesen elcseverésztem indonézül, és így nem tudtak átverni.
Ide is van belépõ, amit, ha stoppal közlekedsz, megúszol, mert a helyiek nem állnak meg belépõt fizetni.
A Batur vulkán szintén egy óriási vulkán kráterben található és lábait egy lagúna nyaldossa.
A vulkánra elvileg egyedül, vezetõ nélkül nem mehetsz fel. A vezetõ, ha helyben fogadod 50 - 100 000 rúpiát kér, ha szervezett túrával visznek, nyilván többet fogsz perkálni.
Én nem óhajtottam fizetni.
Három út visz fel a vulkánra, kiválasztottam a legrövidebbet és az indulási pont közelében éjszakáztam. ½ 6 felé vágtam neki a hegynek, a fõútról letérve az ébren lévõ helyiek mind elkezdtek faggatni. Mindig ugyanazt feleltem:
- Nincs szükségem vezetõre!
- Egyedül nem mehetsz fel! - hangzott mindig a felelet.
Nem foglalkoztam velük, néhány helyi földmûves segítségével megtaláltam a jó irányt. Eltévedni nem tudsz, mert a hegy környéke kopár, csak termõföldek és gyér erdõ található a lábánál.
Az infókra is a sötét miatt volt szükségem.
Azért egy kicsit én is eltévedtem, mert toronyiránt indultam felfelé ezzel nehezítve a feljutást, de a kráter elõtt ráálltam az ösvényre. A vulkán és megmászása abszolút nem veszélyes, nem ezért nem engednek fel rá, pusztán csak a lehúzás miatt.
Épp napkeltére értem fel, ez a dolog lényege. A felkelõ nap fényege elõször megvilágította, a lagúnát, majd szép fokozatosan a vulkán krátert is. A kráter peremén találsz egy warungot (indonéz kifõzde), két öreglány üzemelteti. Enni nem nagyon tudsz, de van teájuk és kávéjuk is.
Elõször 10 000 rúpiáról indult a kávé-licit, de végül is 2000 -re alkudtam le.
Nyugodtan ücsörögtem a warung elõtt, amikor apró pontokat láttam a vulkánon felfelé jönni. Néhány germán jött helyi vezetõvel, õk fejenként 200 000-t fizettek.
Mindannyian körbenéztünk, majd szétváltak utjaink.
Fentrõl pazar panorámában részesülhetsz, jobbra nézve láttam a Batur kráterét, balra pillantva elém tárult a környezõ vidék a lagúnával és a külsõ vulkán peremeivel.
Lefelé toronyiránt haladtam, keresztül csattogtam a helyiek kertjein és már lent is találtam magam a tó partján. Reggeliztem az egyik warungban, majd irány a gyógyforrás. Ez közvetlenül a tó partján található. Belevetettem habtestem a térdig érõ vízbe és áztattam magam. Körülöttem jó pár helyi fürdött és borotválkozott. Követtem a példájukat én is, sõt még mostam is. Épp végeztem, amikor feltûnt a németek vezetõje. Egybõl kiszúrt és hozzám lépett, kezet fogtunk és nekiláttunk a germánok kitárgyalásának.
Amennyiben igényes gyógyfürdõt szeretnél, az is van, kimondottan a turisták és gazdag indonézek igényeinek kielégítésére építették.
Pancasariban tettek ki, gyönyörû a környék, ismét egy kráterben vagyok a Danau Bratan partján.
Bedugulban a természet szerelmesei nagyokat kirándulhatnak a tó körül, és a kényelmesebbek, pedig jókat pihenhetnek a friss levegõn. A hideg víz szerelmesei akár fürödni is tudnak.
A Gunung Catur hegyre felkapaszkodva remek panorámában részesülhetsz. A csúcsra felesleges felmenni, csak egy kis szentélyt találsz ott, és még a tavat sem látod. A tóparti erdõkben szintén kellemeseket sétálhatsz. Az én ottjártamkor épp érett az eper. Szóval bárhonnan is jössz, elõször fentrõl pillantod meg a tavat, és akkor már rájössz miért is ajánlottam ezt a helyet. A térképet nézve döbbentem rá, hogy nem egy, hanem két tó is van a kráterben. Felstoppoltam a kráter tetejéhez, az autó jobbra én viszont balra mentem. Rövid séta után el is értem azt a kilátót, ahonnan mindkét tó látszik. A látvány nem semmi barátom!
A második tó jóval kisebb, a partján csak néhány ház áll, az odavezetõ út mentén viszont rengeteg a mandarinfa. Ezek is roskadásig telve, érett gyümölcsökkel. Jóízûen hozzá is láttam az elfogyasztásuknak, amíg gyalogoltam. A víz tényleg hideg, de a tópart nagyon hangulatos, bentrõl kifelé nézve csónakokat és néhány házat pillanthatsz meg az õket körülvevõ erdõséggel.
Mint már említettem a hozzám hasonló vándornak a legjobb alvóhelyek, a templomok. Itt nyugodtan és biztonságban töltheted az éjszakát. A Bedugul mellett találod a tó partján a Pura Ulu Danau Bratant. Innen nézve remek látvány a naplemente.
Bali északi részét jóval kevesebb turista keresi fel, mint a fõváros (Denpasar) környékét, pedig itt is találhatsz klassz helyeket. Ezeken a részeken nem kell tömegtõl tartanod és a tenger is sokkal tisztább. Az egyik kis falu mellett snorkellingezve (búvárfelszerelés nélküli búvárkodás: pipa, maszk) a víz alatt 1,5 - 2 m-re egy japán hajó roncsait fedezheted fel. A megtalálása nem túl nehéz, mert szinte mindig vesztegelnek itt turistákat szállító hajók. Néhány perc úszás a parttól és ugyanazt látod, amit ok. A roncs kicsi, de látványosak körülötte a koralltelepek, és halakban sincs hiány. A környéken a leglátványosabb hajóroncs a Liberty, néhány méterre Tulamben partjaitól süllyedt el. A strandon lévõ búvárbázisról 20 dollárért visznek merülni, ha félsz a mélységtõl vagy pusztán csak nem akarsz fizetni, akkor ezt is meg lehet oldani.
A fõúton haladókat nagy tábla figyelmezteti az elsüllyedt roncsra. Lemész a partra, felkapod a maszkod és úszol befelé. 15 -20 m-nyire a parttól rátalálsz a Libertyre. A roncs legfelsõ része 3 méter mélyen van a törzse kb. 35-40 m mélyen. A roncs körül 400 féle hal él, amint fölé úsztam, meg is láttam egy nagyobb halrajt. Beúsztam közéjük, tonhalak, makrélák és néhány papagáj hal is ott lábatlankodott körülöttem. A roncsot benõtték az algák és korallokat is láthatsz jócskán.
Egyszóval felejthetetlen élmény, kár lett volna kihagyni.
Bármennyi időre is jössz Balira, szerintem rengeteg kellemes élménnyel fogsz hazatérni. Én kicsit tartottam az itteni áraktól, de sokszor még olcsóbban tudtam kajálni, mint Jáván.
Én a szigetet nem kifejezetten a szépsége, hanem a kultúrája és a lakói miatt kedveltem meg.
Balin (bali aga) és Lombokon (sasak) is találsz törzsi-falvakat, bár ezektõl én hányingert kapok.
Az a hely, ahol a pálmakunyhó tetején parabola antenna és a házból üvöltõ hifi van szerintem már nem törzsi-falu. A többi egyébrõl nem is beszélve.
Aki át akar menni Lombokra, az legolcsóbban Padangbaiból komppal juthat át, ha viszont kevés az idõd, Kuta-beachrõl is viszik a turistákat speed boatokkal a Gili szigetekre és Sengigire is.
Én Padangbaiból hajóztam át Lombokra, négy óra tömény unalom.
A sziget egyik legnépszerûbb strandja Sengigi faluban található, de idefelé bármelyik strand veri Bali legszebb strandját. Itt a víz kristálytiszta és türkizszínû, fehérhomok és kókuszpálmák a parton a távolban rengeteg zöld heggyel. És ami a legfontosabb, a víz alatti élet: itt a korallzátony egyenesen a partról startol, és remekül tudsz snorkellingezni. A parton rengeteg helyi fiatal lazulgat és gitározik, ok bárkit szívesen befogadnak és mutatnak olcsó kajáldákat is, ha összehaverkodsz velük.
Ettõl eltekintve óvatosan bánjunk a helyiekkel, muszlinok és a sasak törzsbe tartoznak, általában nagyon pofátlanok és agresszívek. Lombokon is találtam batakokat, õk mindig segítõkészek voltak.
Indonéziában négy, nagyobb szigeten jártam, de az árak itt a legbarátságosabbak, viszont az Internet itt a leglassúbb.
A sziget legszebb koralltelepeit Sengigitől kb. 10 km-re északra, a Windy Cottage nevu panzió elõtt találod. Ide bárki jöhet merülgetni, még akkor is, ha nem itt lakik.
Hihetetlen a víz alatti világ, kanyonok vannak a felszín alatt és ezekben rengeteg a hal és a kék tengeri csillag, kellemes órákat tölthetsz itt, ha szánsz rá idõt.
Lombokon a legütõsebb látnivaló a Gunung Rinjani (Indonézia második legmagasabb csúcsa), ide magadtól és szervezett túrával is eljuthatsz. A szervezett túrának az óriási elõnye, hogy nem kell cipekedned és a kajával bajlódnod. A vezetõ naponta többször fõz neked, (egy kanadai párnak pl.: reggelire palacsintát készített és cipeli a sátrat is. Neked csak a ruháidat kell cipelned.)
Nekem a nyolc hónapos nyaralásomból már csak 11 napom volt hátra és összesen nem volt nálam annyi pénz amennyiért felvittek volna, ezért egyedül mentem. A Rinjanira szintén több út vezet, én a legnépszerûbbet választottam. Mivel nem mentem be a nemzeti park központjába infókért, ezért fizetnem se kellett. Elindultam felfelé, utam eleinte termõföldek és házak között vezetett, majd egy tábla jelezte a park határát. Innentõl õserdõben haladva érheted el az elsõ pihenõt (POS II.), nekem ez közel 1,5 óráig tartott. Itt találkoztam azzal a holland párral, akikkel együtt buszoztam fel a Bromo vulkánhoz. Innen felfelé továbbra is meredek erdei ösvényen haladsz, még egy óra és jön a második pihenõ (POS III.). Itt egy kanadai párral találkoztam, ok szintén csak a kráter pereméig mennek. Idáig egyszerûen csak felfelé mentél, az eltévedés veszélye kizárt, mert az ösvénytõl pár lépésre már sûrû és átláthatatlan a bozót. Viszont itt már kiérsz az erdõbõl és egy meredek kaptatón mész felfelé. Tájékozódási pontnak csak néhány fát látsz.
Délután ½ 2-re értem fel a kráter pereméhez, de sehol sem láttam a Pelawangan I. kiírást.
Leültem pihenni.
Ilyet még nem láttam!
Körbelátni az egész krátert, alattam 600 méter mélyen smaragdzöld színû tó vize csillog, közepén polipformájú sziget, rajta egy vulkán (Gunung Baru), ami 1994 -ben tört ki utoljára.
Balra indultam a vulkán peremét követve, de nem találtam a pihenõhelyet. Igazándiból nem is bántam, mert a lélegzetelállító táj mindenért kárpótolt. Innen nem vezetett ösvény le a tóhoz, viszont felmentem a kráter legmagasabb pontjára (2900 m). Útközben többször is leültem és csak bámultam ki a fejembõl, ezzel adózva a természet eme csodájának. Elindultam visszafelé, és mint kiderült nem balra, hanem jobbra kellett volna tartanom. Attól a ponttól, ahová felértem, öt perc séta után érkeztem meg a Pelawangan I-re. Itt nincs semmi az égvilágon egy kilátón és egy tûzrakó helyen kívül.
A kanadaiak már megérkeztek és várták a vezetõt, aki elment tûzifát szedni. A tábortûz mellett kicseréltük úti élményeinket, majd õk bevonultak a sátorba, én meg a hálózsákomba.
Ezt az éjszakát nem felejtem el egyhamar, az biztos!
Éjszaka lehûlt az, idõ és minden elkezdett nyirkosodni, a hálózsák egy darabig még melegített, de késõbb csak egyre hidegebb lett. Nagyon fáztam. Éjjel kettõkor csak fészkelõdtem a vizes zsákban, ez így nem mehet tovább. Felkeltem és elindultam tûzifát gyûjteni, ami nem egyszerû mulatság errefelé, különösen éjszaka. Ami volt is erre, azt már elhasználták az elõdeink. Botorkáltam a sötétben és találtam néhány kiszáradt szúrós cserjét és némi rõzsét. Az alvóhelyen nekiálltam tuzet rakni. Nagyon nehezen indult be, de csak sikerült.
Pechemre nagyobb füstöt sikerült elõállítanom, mint meleget.
Valahogy csak kibírtam ½ 6 -ig, és már nagyon vártam a napocskát. Hat óra után elõ is bújt, de minket csak reggel nyolcra ért el.
Készítettem sok szép fotót és két óra alatt lerohantam a hegyrõl.
Szívesen megmásztam volna a Rinjani vulkánt is, de az még két napot venne igénybe és nekem nincs sajna annyi. A második napon a szervezett túrával érkezõket leviszik a tóhoz, ott pancsolnak a parton lévõ gyógyforrásban, majd este szintén a kráter peremén alszanak. Csak a másik oldalán. A harmadik nap hajnalán csúcstámadás és lejövet.
Utam következõ pontja Gili Trawangan szigete.
Ha itthon bemész egy búvárboltba és kiejted ezt a nevet, õk biztos ismerik a helyet.
A hajó cirka félóra alatt, kb. 100 forintért dobott át engem és néhány társam.
A szigeten egy meglepõ világ fogadott, mintha megállt volna az idõ.
Itt nincs betonút és autók sem (szerencsére).
Kilépvén a hajóból megláttam egy lovas kocsit, a hajtó a bakon állva kormányozta a járgányt, tisztára, mint Ben Hur. Na szóval, ez itt a taxi.
A cuccomat leadtam egy étteremben, és egybõl elmerültem a habokban a korallok között.
Gili Trawangan a legnagyobb a három sziget közül és egész területe és a környezõ vizek is állami védelmet élveznek. Ezt a rangot a speciális víz alatti világával vívta ki.
Tényleg rendben van a hely, általam eddig még sosem látott színû és formájú korallokra leltem itt. Láttam itt polipot, rengeteg halat, tengeri csillagot és kétszer találkoztam teknõssel is. Õk a zátony szélén a mélyben mocorogtak, idõnként feljöttek levegõért, majd ismét visszatértek a nyugodtabb vizekre.
Indonéziában mindenhol TILOS a topless, de itt mégis minden európai csaj fittyet hány erre a férfiak nagy örömére. A naplemente sem rossz látvány a sziget Balira nézõ felén.
Látszik Bali legmagasabb hegye a Gunung Agung, és a nap pont elõttem bukott le a vízbe, a háttér pedig aranyszínben ragyog.
Remélem, az élménybeszámolómmal sikerült néhány kellemes percet szereznem!
Amennyiben tetszett, ajánlom figyelmedbe a közeljövõben (ha találok kiadót) megjelenõ
Dél -Amerikáról hasonló stílusban írt könyvemet:
Jeli Gábor: Stopposoké a világ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése