8 hónap Délkelet-Ázsiában autóstoppal 15.

Ismét rólam szólnak a hírek!

Szumátrán laktam még két napot muszlim családnál, aztán átstoppoltam Jáva szigetére.
Bogorban felkerestem a gongöntő üzemet. Gamelánokat és egyéb népi hangszereket gyártanak itt kézimunkával. Azt képzeld el, mintha otthon mondjuk a Kerepesi úton egy kovácsműhely üzemelne, közvetlen az utcafronton úgy, hogy bent állandóan ég a tűz és ütik a rezet.

Bogor - Puncak pass - Gunung gede vulkán - Bandung – Garut - Pameungpeuk-Tasik-Green kanyon – Pangandaran – Baturadewn - Dieng plató – Borobudur - Jogjakarta

Akadt aki a rezet csiszolta, más a fa keretet faragta vagy festette és végül összerakták. Egy ilyen hangszer elkészítése egy hónapot vesz igénybe és az ára 600 000 Ft körül zörög, de az üzem 100 éves múltra tekint vissza, számtalan megrendelővel.

Innen két csajjal felmentünk 1500 méterre, itt teaültetvények és feldolgozóüzem

és hűvös levegő fogadott minket.

Még egy szállást is intéztek a parkolóban zenélő fickónál. Mint kiderült, a fia zenesuliba jár és többször szerepelt az újságban is, sőt zenélt együtt a parkolóban több helyi sztárral, amiről fotók is tanúskodtak.

Következő lépésként megmásztam a Gunung Gede vulkánt.

Ez volt az eddigi legszebb indonéz túrám.

Az út során az első látnivaló a kétszínű tó, ami kicsit több színű volt a benne tanyázó szeméthalomtól. Ja igen muszlin nép, mindenhol tonnaszámra van szemét. A parkot úgy

tisztítják meg, hogy kidobják a kerítésen kívülre a szemetet, mondván az már nem hozzájuk tartozik.

Szóval a második megálló a vízesés (ek). A kilátóban, ahol megállsz, három sziklafalat látsz mindegyikről egy vízesés zúdul le. Az első és a harmadik négyemeletes ház magasságú, a középső pedig úgy tizemelet magas lehet.

Jó óra séta felfelé, merthogy az út végig csak felfelé megy. Elérem a termálforrást, ami elmossa az ösvényt és csak óvatos léptekkel tudsz keresztül hatolni rajta. Itt a helyi fiatalok kínáltak némi harapnivalóval. A csúcsig már nincs látnivaló, az ösvényen kívül, de az viszont

gyönyörű. Fent a csúcson nagy köd

és szitáló eső fogadott, de amikor az idő kedvezett nekem néhány pillanatra bekukkanthattam a kráterbe.

Mindenképp érdemes megmászni, ha egyszer erre jársz!

Bandung környékén szintén több vulkán és gyógyforrás van, ezeket is felkerestem, sőt, gyógyvízben mostam ki a ruháim.

A közeli Tangkuhan Prahu vulkán közelében, egy ott élő család közelében töltöttem az

éjszakát. Ez a vulkán, amolyan koca turistáknak való, mert kocsival leparkolhatsz a kráter pereménél. Reggel a nap nem sütött ki, de azért látszott maga a kráter, ami állandóan füstölgött.

Innen egy kilométeres séta után jutsz egy másik (un.) zárt kráterhez. Itt a leleményes helyi vállalkozók tojást árulnak, amit te magad főzhetsz meg, a helyenként feltörő, forrón, gözölgő vízben.

Aznap megnéztem még 2 krátertavat, az első semmi extra, viszont mindenfelé teaültetvények zöldellnek. Ja a múltkori ültetvénynél megnéztem a gyárat, hogyan készül a tea és a legjobb minőségűből vettem egy negyedkilónyit 150 Ft-ért.

Na a második tó (Kawah Putih), az már igen, egy vulkán kráter, türkizszínű vízzel és körös-körül vulkánokkal.

Egy erdei ösvényen feljutottam jó magasra és találtam egy pontot, ahonnan egész jó fotót lehetett készíteni a tóról. Viszont ki kellett mászni a szakadék fölé egy függőlegesre hajlott fára, aminek a törzse telis-teli volt orchideával és broméliákkal.

Úgy éreztem ott fent magam, mint valami orchidea vadász, egyik kézzel a faágat, a másikkal a fényképezőgépet markolásztam. Séta vissza és közben azt találtam ki, hogy mivel rég voltam tengerparton, ezért letűzöm nyaralni egyet. Pechemre az egyik nagyon gagyi, a másik meg szikláktól és koralloktól hemzsegett. Ezért itt sem jött össze a csobbanás.

Viszont ettem egy jót: óriás tintahal (7-8cm), rizs, zöldségek és végén fizettem 120 Ft-ot.

Ahogy távolodok kishazánktól és közeledek Bali felé, egyre csökkennek az árak. A múltkor ettem egy törpeharcsát, a változatosság kedvéért rizzsel meg kétfele zöldséggel, és összesen 90 Ft-ot fizettem. Valamelyik nap jártam, egy szenzációs helyen a neve: Green- kanyon, a

turistákat hajóval viszik ide (8 USD / 5 fő, 2010 május), de sejtettem, hogy gyalogosan is

megközelíthető. Egy srác hívott meg este a családjához és felajánlotta, hogy másnap megmutatja a helyet. Fél óra séta után értünk a kanyon tetejére, innen a sziklafalon gyökerekbe kapaszkodva másztunk le. Sajnos épp áradás volt, ezért a víz színe, nem az a smaragdzöld, hanem kissé szürkés, de ez sem ront a kanyonon.70-80 méter magas falak, amiket beborít a búja növényzet és fentről állandóan csepeg lefelé a víz, gyönyörű látvány.

A turisták csónakja egy barlangban parkol le és aki akar, azt úszva és sziklafalakon mászva kísérik be a kanyon belsejébe. Mi is így helyenként úszva, máskor cseppköveken lépkedve haladtunk befelé a kanyonban.

 Sajnos nem tudtunk végig menni, mert a vége felé fehér színű, vad tajték uralta a terepet. Itt esetleg raftingolva lehet érdekes és izgalmas élményekkel gyarapodni. Ezt inkább kihagytuk, így is néhányszor elég meredek részeken úsztunk át, egyik partról a másikra. Viszafelé, azt hiszem életemben a leggyorsabban úsztam, hála a sodrásnak. Nagyon kellett figyelni, a víz alatt lapuló kövekre és a szemközti óriási sziklákra.

Gond nélkül lenyomtuk a túrát, majd visszafelé Rahman szedett néhány érett kókuszt és ezzel csillapítottuk a szomjunkat.

Következő állomás a tengerpart, itt mostam le magamról a Green-kanyon vizét. Innen ismét egy szuper helyre jutottam, a neve Baturaden, ez egy kis falu a hegyek között. 

Itt létesítettek egy szabadidőparkot vízeséssel, 

termálvízzel, uszodával, tóval,

parkkal, állatkerttel, amolyan

muszlin módra. Egyszer a múltban megcsinálták klasszul, de a felújítással szokás szerint senki nem foglalkozik és napról-napra pusztul le a hely. Innen 2 km erdei séta és megérkeztem egy olyan gyógyforráshoz, aminek a vize ugyan forró a fürdésre, de nagyon

látványos mésztúfagát és egyéb felszíni formákat hozott létre a termálvíz.

Hasonló Egerszalókhoz, csak jóval nagyobb és trópusi környezetben.

Egy elágazásnál stoppoltam, néhány kilométerre a gyógyforrástól, amikor a mögöttem lévő fodrászüzletből egy hölgy szólított meg. Egy darabig beszélgettünk, majd megkérdeztem a tarifát. 150 Ft, hát igen, ez itt Ázsia. Ledozeroltattam a hosszúra nőtt sörényem, utána még egy kávéval és ebéddel is megkínáltak, örömüket kifejezvén, hogy fehér létemre itt nyiratkoztam meg. A hölgy épp terhes és előző este voltak a dokinál, én is megnéztem az

ultrahang képeket, de még nem látszik milyen nemű lesz a pici, ők lányt szeretnének.

Aztán jött a Dieng plató, Indonézia egyik leghűvösebb helye. Ez egy 2000 méter magasan lévő fennsík, ahol krumplit is termelnek, de semelyik kajáldában se árulnak. Mondjuk nem is ezért mentem oda, hanem, az itt lévő ezeréves hindu templom maradványokat meglesni.

Aki felvett annak az embernek a családjánál éjszakáztam, majd reggel megnéztem a templomokat (elég kicsik),

a közeli türkiz színű tavat

és a fedett vulkánkrátert, ahol barna színű forróviz bugyog és tör fel, közel egy méteres magasságba.

Tegnap Borobudurt néztem meg, ide egy Hollandiában élő indonéz hölgy és a sofőrje vitt el.

Borobudur talán a leghíresebb indonéz templomegyüttes (Unesco világörökség),

a híre vetekszik Angkoréval, csak ez jóval kisebb. Kicsit sokalltam az 5 dolláros diák belépőt (diák 8USD, felnőtt 15 USD, 2010, május), ezért hátulról az erdő felől támadtam. A létrát, amiről hallottam nem találtam meg, de így is simán átmásztam a kerítésen. Csak mire felértem a templom tetejére, elkezdett szakadni az eső.

 Rajtam kívül még két fószer rekedt meg itt a lépcsőfordulónál, az egyik perui a másik argentin és egy nemzetközi építész konferencián vesznek részt, több mint 30 társukkal.

Jót dumáltam velük, a tudatlanabbak nagyon élvezték, hogy Buddha Pestről jöttem.

Alvás az egyik közeli romnál lévő fedett részen. Szerencsére nem esett.

Ma reggel volt egy kicsit kellemetlen sztorim, pedig tegnap még a szerencsét hozó Buddha ujját is megérintettem.

Egy dzsip vett fel és hozott el a közeli Jogjakartába, ami egy 2 milliós város, mellesleg a sziget kulturális és szellemi központja is.

A sofőr egy belvárosi szállodánál rakott ki, ahová ő is utasokért jött és pénzt akart kérni.

Nem fizettem, hívta a turista rendőröket. Elmeséltem nekik a sztorit és ők figyelmeztettek, hogy vigyázzak errefelé a stoppolással, mert néhány helyi versenyző (mint ez is), engedély nélküli taxisofőr. Felvilágosították az ürgét, hogy nem tudtam, hogy ő taxizik és máskor,

ha ilyet csinál, előre szóljon a kliensnek, mint ahogy azt pár féreg csinálja errefelé.

Az ürgét elküldték, aztán a helyi zsarukkal is volt egy interjú. Az egyik egy igen furcsa kérdést tett fel, kiváncsi vagyok, ti mit szóltok hozzá:

- Néhány lapot leszeretnék másolni az útleveledből, van pénzed?

Nagyot néztem.

Mi van? Én adjak arra pénzt, hogy ők maguknak csináljanak egy másolatot. Ha nekem kell rendben van, de erre ők tartanak igényt.

A csávó bólintott és a saját pénzükön csináltak, néhány másolatot az útlevélről. Na szóval ez van, itt vagyok a batikolt ruhák és képek hazájában,

holnap megyek Prambananba, ami egy szintén híres templomegyüttes.

THE END