8 hónap Délkelet-Ázsiában autóstoppal 11.

Dél-Thaiföldön már semmi érdekes helyet nem láttunk a közelben, na meg az állandó eső

Miatt, inkább kihagytuk Ko Samui szigetét. Az egyik városban láttunk két új buddhista szerzetessé avatásának a ceremóniáját.

Dél-Thaiföld - Kota Bharu (Malajzia) - Kuala Terangganu - Rantau Abang - Tasik Kenyir – Kuantan - Taman Negara NP. - Fraser Hill - Kuala Lumpur - Langkawi sziget

Nem túl látványos, bár a közönség annál inkább.

A rokonság tagjai közül néhányan telefonálgattak, mások SMS-t küldtek (ceremónia közben) és még sorolhatnám. Utána viszont egy jót kajáltunk és Videó CD-n megnéztük a buddhista templomban az I Spyt (Én a kém) thai nyelven, így sem volt jobb, mint angolul.

Háttérben néha hallatszott Rékasi és egyéb magyar statiszták hangja. Utolsó Thaiföldi délutánunkon végig szakadt az eső, ezért a határszéli a rendőrség parkolójában húzódtunk meg. Valaha itt étterem lehetett, legalábbis az asztalok és a székek erre utalnak. Ja meg hát a színes TV, amin kukkoltuk a helyi HBO-t, itt is valami Magyarországon játszódó angol filmet nyomtak. Alvás a rendőrség egyik irodája előtt egy fedett részen, itt ez senkit sem zavart.

Tíz napja vagyunk itt Malajziában, de én szép várost még nem láttam.

A belépéskor egyből egy érdekes dologra figyeltünk fel, külön sor a malájoknak. A vámos beteszi egy kis tasakba a zárt útlevelet, egy másodperc alatt a gép letapogat valamit és a kijelzőn megjelenik az ürge képe és minden személyes adata.

Nálunk mikor lesz ilyen?

A stoppolás igen nehézkesen indult. Eleinte.

Miért is?

Az elmúlt 4 ország mindegyike nagyjából teljes mértékben buddhista, ezek után megérkeztünk egy országba, ahol az emberek több mint fele muszlin, nagy része kínai, és hindu. A muszlinok nem állnak meg, főként azok a fanatikusok nem, akik vödröt viselnek a fejükön. A kínai szar kaját főz (zsírtorta, zsíros tészta), viszont az indiaiak nagyon jó arcok.

Maga az ország eléggé mocskos és nem élnek annyira jól, mint ezt vártuk. Szerintem a thaiok jobban élnek. A muszlin hatalma az északi régióban a legerősebb, ezért eleinte döcögve haladtunk, de aztán beindult. Elmentünk Rantang Abauba, ez egy olyan hely, ahol a világ legnagyobb vízi teknőse (böröshátú) költi ki a tojásait a homokban, épp ebben az

időszakban (6 ilyen hely van a világon). Az állatok éjszaka jönnek ki a partra és ássák a homokba a tojásokat. A levegő hőmérsékletétől függően születnek az utódok, ha jól emlékszem a melegben több nőstény és a hüvősebb időben, több a hím.

Letáboroztunk a parton, teknőst nem, de szemetet, annál inkább találtunk 

(ez minden muszlin országra jellemző, legalábbis, ahol eddig én jártam). Éjszaka sötét volt és nem sok csillag látszott, de valószínűleg ezek a jószágok már találtak ennél tisztább helyet. Bár az egyik pofa, akivel beszéltünk ott jártunk előtt egy héttel látott egy kis teknőst.

Innen a Tasik Kenyir tavat céloztuk meg. 

A környék király, teljesen zöld, mindenfelé őserdő, amit sajnos erőteljesen irtanak, útépítés miatt. Akkora fatörzsek vannak, hogy egy teherautóra 8-10 darab fér csak fel. Maga a tó nagyon szép, hasonlít a Gyilkos-tóhoz, mindenfelé fatörzsek állnak ki. Sajnos nem maradtunk soká, kb. 3 órát, ösvények nincsenek, a hajó rohadt drága és a muszlin éttermekben, délután nincs kaja. Muszlin mentalitás: reggel megfőzi a kaját, aztán már csak döglik és kiszolgál, többet nem főz.

Malajziát drága országként harangoztak be, de én személy szerint néha olcsóbban kajálok, mint Thaiföldön (0,5 dollár). A szállás tényleg drága, de ez minket nem érint.

Az utóbbi időben pár dologról le kellett mondanunk. A banánból, itt ahol rengeteg terem annyiba kerül, mint otthon. A kókusz és a cukornád is kilőve, viszont van helyette: roti

(sós palacsinta különféle töltelékekkel: hús, hal, tojás, hagyma stb.)

Nekem általában ez a reggelim, olcsó és finom.

Következő amit láttunk a Taman Negara Nemzeti Park, utunk egyik legnagyobb látványossága. Ezt a helyet tartják a föld legöregebb esőerdejének, 4000 négyzet km-es területen több emlős és lepkefaj él itt, mint egész Európában. Rengeteg a veszélyeztetett állat és növényfaj, amik csak itt, vagy Borneón élnek. Több mint 10 féle majom, rengeteg furcsa repülő állat: repülő mókusból, több mint 10 féle, repülő kutya, béka és még gyík is. Mi két napot túráztunk itt, na lássuk, mit láttunk.

Fontos tudni, hogy az állatok nagy része éjjel aktív, tehát nappal nem látod és sajnos ez így van. A másik és nagyobb probléma a muszlin falu a folyó túloldalán, ahol napi ötször visít a müezzin. Ha épp csöndben van, akkor viszont motorcsónak hangot hallasz. Nem csoda, hogy aki állatot akar látni, annak többnapi járóföldre be kell menni a dzsungelbe.

Mi főként hornbillre (tukán) és tapírra hajtottunk. Megvettük a hajójegyet a kikötőben és 3 óra hajókázás után érkeztünk meg a parkkal szemközti faluba. Útközben láttunk fürdőző bivalyokat, néhány halászt, meg egy pár Orang Aslit. Ők Malajzia őslakosai, akiket a mikrofon sérójukról könnyű felismerni. Első este a faluban aludtunk másnap átkompoltunk a parkba. Sétálok fel a kikötői lépcsőn, mit látunk először? Éttermünkben ilyen és ilyen pizza kapható. Így fogad a világ legidősebb őserdeje, a 130 millió éves Taman Negara.

A bejáratnál apartmanok, kemping és más egyéb. Muszlinok szintén nem őrzik meg a hátizsákunk, ezért inkább elrejtettük. Első utunk a canopyra vezetett, ez egy 20-40 m

magasság között elhelyezett, függőhidakból álló ösvényrendszer. Itt a fák lombkorona szintjében sétálhatsz, 300 Ft-nyi összegért.

Az ösvény 500 méter hosszú, ez a leghosszabb canopy a világon. Állatot nem sokat, viszont idióta embert, aki végig szövegelt és röhögött, hogy más nehogy lásson állatot azt találtunk bőven. Néhány mókus, egy-két madár és ennyi az állatvilág.

A növényvilág az fantasztikus, a kiépítésnél is némelyik fa magasabb 60 méternél. Azt írják, ezek a típusú fák a 80 méteres magasságot is elérik. Köztük bóklászva törpének éreztük

magunkat. Hosszú egyenes törzs, csak néztünk felfelé és hopp ott a teteje. Nyomtunk egy 15 km-es túrát. Otthoni erdőben vagy a Tátrában ez semmi, de itt teljesen más. Sokkal megerőltetőbb, egy óra alatt átlag 2-3 km-t halad az ember. Mi már négy hónapja itt élünk a trópusokon, de az itteni páratartalom még minket is kiszívott (pont mint az üvegházakban). Útközben láttunk egy-két repülőgyíkot, amint egyik fáról a másikra szállnak. Majd néhány mókust és erőteljes surrogásra figyeltünk fel, a fejünk felett vagy 40 méter magasan, tukánok repültek el. Ők szinte mindig párosával repülnek, most is így volt.

Sajnos csak messziről láthattuk őket ezért a fotó esélytelen lett volna.

A vízesést, amit végcélnak tűztünk ki, sajna nem találtuk meg. 1 km-rel a cél előtt véreztünk el, hála néhány jófej embernek. Megérkeztünk egy folyópartra, látszik a közelmúltban eltüzelt útjelző fa csonkjának elszenesedett maradványa. A térkép egy fénymásolt lap, amit valaha kézzel rajzoltak (a legjobb, ami itt beszerezhető).

Át a folyón vagy jobbra?

A folyó kicsit meg volt áradva (úgy derékig ért a víz), de mint kiderült, ezen kellett volna átmenni és a túloldalon kereshettük volna az ösvényt. Nyilván azért csinálták, hogy ne bóklásszál magadban, hanem fogadjál vezetőt. Sebaj, így is nagyon jót túráztunk, bár állatot nem sokat láttunk. De hihetetlen élmény ezek között a 20 emeletes ház méretű fák között kalandozni.

Alvás egy vadlesen, 

mivel éjszaka esett, ezért vadnak még a hangját se hallottuk.

Következő nap reggel kezdés a canopyn. Még nyitás előtt belógtunk és ott lazultunk fél órát, de most se láttunk többet, kivéve néhány majmot, de belőlük rengeteg van, ott ahol a turisták kajálnak. Hajóval átmentünk egy táborhelyre, ahol állítólag élnek tukánok. Mint kiderült van egy, de nem tudják, most épp merre van. Addig megmásztunk a közeli hegyet. A panoráma lenyűgöző és jó látni, hogy amíg a szem ellát mindenfelé őserdő van.

Innen egy vízesést céloztunk meg, útközben laknak Orang Asli családok. A srácokkal találkoztunk, ezek már nem vadásznak, halásznak, vagy gyűjtögetnek. Erre leginkább a kunyhó mögötti üres paradicsomos halkonzerv rakás utalt. Megkínáltak egy teával, addig megszemléltük a szegényes külsejű kunyhó falait. Tom Cruise, Madonna és néhány helyi szépség képe virított a falon, a gitár mellett.

A vízesést, inkább vízcsapnak nevezném, de a medencében előtte csobbantunk és maga az út szebb volt, csak hát itt mindenhol rengeteg a pióca. Okoztak is a lábunkon néhány maradandó sérülést a dögök. Visszaérve találkoztunk a tukánnal, ide lett szoktatva és jobb dolga van, mint nekünk, hűtött görögdinnyét, kekszet, palacsintát és egyéb finomságokat eszeget.

Csináltunk néhány képet erről a hatalmas madárról, aztán séta. Este ismét belógás a Canopyra.

A nap fénypontja a filmvetítés a parkról. Előző este ezt már láttuk, de mivel itt tettük le a sátrat ma is megnézzük.

Sátor sehol?

Szokás szerint senki nem tud semmit, turisták nem vihették el, csak a személyzet pakolhatta el. A biztonságiak semmiről nem tudnak. Engem nem érintett komolyan a dolog, viszont Oszi benne hagyta a polifoamja tokjában a hálózsákját. Ezek után a muszlin brigád nem ajánlott fel egyet se, a legalább ötven üres házból. Viszont horror összegért felkínáltak szobát.

Így jártunk.

Oszi sikeresen beöltözött éjszakára és alvás a kiállító terem előtt a fatornácon. Reggel

elment intézkedni, én vártam, megjött az ürge, akire bíztuk a cumot. Azt mondja, na gyertek.

Bementünk a ház mögötti sufniszerűségbe és ott voltak a cuccok, mert ő átrakta.

Az már mégsem fordult a fejében, hogy mi érte megyünk, vagy hogy szóljon bárkinek is, hogy elrakta. Mindettől függetlenül élveztük ezt a két napot. Aznap az első stoppunk egy igen régi Mercedes kamion, az ülőke fa, a fejünk felett a tető fa, a szélvédő és az ajtó környéke szintén fa. Az ajtón a zár szerepét egy kis rigli tölti be.

Innen a Fraser Hillre mentünk 1500 méter magasan lévő, kellemes kis üdülőtelep. 

Minden tiszta zöld, körülöttünk század eleji angol villaépületek terméskőből,

 pompás gyep, golfpálya, 

lenyűgöző kertek, és turista ösvények, 

sok piócával.

Rengeteg a madár, ezért minden évben itt rendezik az országos madármegfigyelő versenyt. Mi is jó néhány szárnyassal találkoztunk, jóval többel, mint a Taman Negaraban.

Van meg egy-két új sztori, amit hamarosan megírok.

Egy hete nem voltunk tengerparton, ezért átruccantunk Langkawira, ami szintén a világ legszebb szigetei közé tartozik.