Még egy pár szót írok Kambodzsáról, ha nem bánjátok.Az országban megteszel bármelyik irányba 50 km-t, akkor mindent láttál, mert teljesen ugyanolyan, síkság és szegénység mindenfelé. Mellesleg itt a legócskább műanyagszékes vendéglőben is kijárt nekünk a SIR megszólítás nem úgy, mint Vietnámban..
Útvonal: Pnom Penh – Sihanuokville - P. P. - Ho Si Minh(Saigon) - Mekong delta -Vung Tao - Dalat
Egy napot pihengettünk a Kambodzsai tengerparton, pont olyan, mint az olasz, csak itt legalább tiszta a víz.
Visszamentünk a fővárosba vietnámi vízumot intézni, ami egy érdekes dolog. Nálunk 50 dollar, Thaiföldön 40, Kambodzsában az összes vietnámi követségen 30, de a Same Same But Different nevű vendégház a melletti utazási irodában csak 25 és még fényképet sem kértek.
A tengerparon egy fickótól tudtuk meg ennek az okát, elvileg ingyenes a vizum, de némi adóval terhelik és lehet, hogy ők ezt cselezik ki valahogy vagy csak cimbi dolgozik a követségen.
Átsétáltunk a határon, itt egy teljesen más világ fogadott, mindenfelé aszfalt út és közvilágitás, ilyet nem látsz Kambodzsában.
Viszont a helyi versenyzők nagyon pofátlanul tolakodtak.
Sikeresen megtettünk vagy 20 km-t ket olyan motoros járművel, aminek a hátuljára fa dobozt szerelt a gazdája(áruszállitas). Majd egy helyi busszal beérkeztünk Ho Si Minh város külvárosába.
A vietnámi dong, egy igen magas értékű pénz:1 dollár=15000 dong.
Volt a tarsolyunkban egy magyar ürge telefonszáma, aki állítólag itt képviseli az egyik neves gyógyszercéget. Azonnal fel is hívtuk, meghívott magához, megadta a címet.
-18:00-ra itthon vagyok. - mondta.
2,5 óránk volt hatig, de ennyi idő alatt sem sikerült átszelnünk az 5 milliós Saigont (Ho Si Minh város). 6 után felhívtuk a mobilján.
-Sebaj, fél kilenc után ismét itthon vagyok, akkor gyertek.
Már abban a kerületben jártunk, ahol ő lakik, de a helyi birkák hasraütésszerűen magyarázták merre lehet a cím. Végül beültünk egy taxiba, fejenként 200 Ft-nyi összegért. A taxi egy rendőri őrizettel és sorompóval őrzött villaparkba gurult be és egy igen szép villa előtt parkolt le. A házat is rendőr őrizte, a ház ura még nem ért haza, de a lánya aki nem beszéli a nyelvünket azért behívott. A kégli belül se gyenge, mindenfelé fadíszítések, bőrgarnitúra, légkondi, tisztára mintha a Frei dosszié egyik részében lennénk. Hamarosan megjött István, a ház ura kezében néhány teniszütővel. Már elmúlt 60, de 2 naponta teniszezik és mindennap bringázik(10-15 évet simán letagadhatna). Sokáig beszélgettünk, majd a szakácsnő készített nekünk vacsit és átmentünk egy másik villához, itt laknak a melósok és az irodák is itt vannak. Mi a sátrunkat már nagyon megszoktuk, a kertben ráadásul a gyep is pompás, ezért ott sátoroztunk.
Reggeli után beültünk a légkondis dzsipbe és a sofőrje elvitt minket a Mekong delta közelébe. Útközben elmajszolgattuk a 10 órait: keksz, kakaó, alma és viz. Mekongon csak komppal keltünk át, mert a néhány órás hajókirándulásokat igen drágán mérték (nekünk), de a buszból is rengeteget láttunk a deltavidékből. Helyenként Körös, máshol Duna szélességű folyókká vált szét a Mekong. Mi a Sam hegyet céloztunk meg, a könyv szerint egy tucat pagoda található. Estére értünk ide, hát ne tudd meg, azt hittem, hogy a Disneylandban járunk, annyira giccsesek, hát igen ez a caodai stílus.
A pagoda mögött temető és ösvény vezet fel hegyre, hamarosan találtunk egy kisebb templomot, ahol két idős apáca élt, megkináltak vizzel és megbeszéltük velük az esti sátorozást. 7-kor nekiláttak az ő kis szertartásuknak, mindketten egy könyvből énekeltek és az egyik, egy mozsárszerűséggel dobolt, a másik meg ütötte a gongot. Hamarosan telefoncsörgést hallottam, azt hittem a fülem cseng, de nem. Szertartás leáll, telefon felvesz, és megy a pletyi. Hajnali négykor gong szóra ébredtem, ismét nyomatták a szertartást vagy fél óráig. 7 felé keltünk és ezek már a tamarind gyümölcsöt pucolták és az egész napjuk így telik.
Látván néhány pagodát, átszerveztük a programot, a déli részre felesleges költeni.
Stopposként nem akarnak felvenni és busz is drága (az eddig megszokotthoz képest), viszont itt vannak távolságok.
Megnéztük a tengerpartot és 4 nap után találkoztunk először jófej vietnámiakkal. Ők a FUJI céget képviselték és épp céges bulit tartottak a parton, ahová minket is meghívtak. Rengeteg hal, dinnye, sör és pálinka fogyott.
Néhány szó a vietnámiakról!!!
Azt hittem eddig, hogy az arabnál nincs sunyibb nép, de van. Az arabok kiscserkészek, a vietnámiakhoz képest és a piaci légy is egy szerény állat ezek mellett.
Erőszakos, tolakodó, pofátlan. mindegyik kapkod, fogdos, rángat és igen nehéz őket levakarni. Semmilyen nyelvet nem beszélnek. Az össz angol tudások: a Hey You Motorbike és a Taxi. Mindegyik sokkal jobban tudja, hogy mit szeretnék és ennek függvényében már intézkedik is (taxi, kaja, stb)
Mindenhol átakarnak verni, még ahol kivannak irva az árak ott is.
A tengerparti városkában az árus mindent a duplájáért akart eladni nekünk, a kukoricát meg az ötszöröséért. Tegnap mikor visszamentünk Istvánhoz a háza közelében vettünk dinnyét. A kiiráson ezt 3000/kg áron ajánlották, a miénk 5 kilós, tehát pont egy dollárnyi összeg, az okosok már magyaráztak, hogy nem annyi, elővettem a zsebemből a számológépet, elmagyaráztam nekik lassan, de csak nem akart leesni nekik. Tiz perc kellett mire megértették, hogy ők a hülyék. De még órákig sorolhatnám.
Istvan sajnos ridegen fogadott minket, a cuccaink a teraszon. Az ok egy új vírus, amiről a Népszabadságban olvasott, hogy Saigonban van. Egyből szólt az embereinek, hogy nézzenek utána. Kiderült a helyi újságokból, hogy a virus a Mekong delta környékéről terjedt el, felnőttekre nem veszélyes, de a kis gyerekeknél halálos, négy nap alatt 15 beteg csecsemőből 14 meghalt. Neki is van egy 2 éves gyerkőce és nagyon félti. Kiadta a személyzetnek, hogy jobban mossák meg az ételt, tovább főzzék és sűrűn mossanak kezet. A múltkor megígérte, hogy néhány napra a rendelkezésünkre áll az egyik autója Lajal (lajos) a vietnámi sofőrjével és elvisz minket néhány általa is szépnek tartott helyre, de ez sajnos ugrott. Aludni azért ott alhattunk a másik villa kertjében és reggel Laj felrakott minket a buszra és kialkudott nekünk egy reális árat. Hát igen itt a buszon is alkudni kell, a helyiek is úgy szállnak fel, hogy nem tudják mennyibe kerül a buszjegy, hanem a fedélzeten egyezkednek.
Most a Dambri vízesést akarjuk megnézni, de épp szakad az eső talán, ha eláll.
Mára ennyi sziasztok.
Folyt köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése