8 hónap Délkelet-Ázsiában autóstoppal 5.

Sziasztok most is volt történés és a Vietnámiakat se kedveltük meg jobban, sőt alig várjuk, hogy elhúzzunk innen.

Útvonal: Bau Loc – Dalat -Thap Cham -Nha Trang - My Son - Hoi An – Hue - Phong Nha bg. - Tam Coc bg. – Halong-öböl

Először 2 kambodzsai történet:

1. Oszi volt fodrásznál kb. 80 Ft-ért nyírta meg az ürge eléggé profin, egy olyan eszközzel, aminek a nyele olló, a feje pedig gillette penge. Mindenesetre karcolás mentesen úszta meg a dolgot.

2. a legolcsóbb közlekedési eszköz a bringás riksa, épp a fővárosból tartottunk kifelé, amikor leintettünk egy ilyen járművet, de szokás szerint a srác nem ismerte a várost ezért mi navigáltunk. A biciklin kb. 200 kg súly (mi ketten meg a 4 zsák), 2 km után a fickó feladta Oszi ült a helyére. Először majdnem felmentünk a padkára mert a fék az igen szar ezeken a járműveken, de végülis sikeresen navigált és közelítettünk a cél felé. Jó móka volt, de ez már a múlté.

Néhány szó Vietnámról, enyhén szólva kommunista lázban ég az ország legalábbis a plakátok szerint, amik az ideális családi modellt ábrázolják. Apuci öltönyös vörös nyakkendős, vagy rendőr, anyuci rizskalásszal a kezében vagy háztartásbeliként, idősebb fiú gyerek katona vagy tengerész, nagylány vállán puskával, kicsiken iskolai egyenruha és vörös nyakkendő.

Az itteni emberek iszonyatosan buták, nem lehet velük még mutogatással se kommunikálni és mindent kézzel csinálnak, rengetegen semmilyen szerszámot se használnak. Az akkumulátorból kiöntik a savat, a belsejét kézzel takarítják ki, a másik kézzel szedi össze a betakarított rizst, mert még a vasvillát se ismerik és hosszasan sorolhatnám.
Az egész ország a turisták lehúzásáról szól. Bár ezalatt a több mint két hét alatt hátizsákosból tízet, ha láttunk. A buszokra más árat akarnak kérni tőlünk, mint a helyiektől. A múzeumokba és egyéb helyekre ki van írva az ár a helyieknek X, turisták 3X. Ez még oké is lenne, de legalább ne írnák ki.

A múltkori emailt miután befejeztem hamar elállt az eső és mi is megtaláltuk a Dambri vízeséshez vezető utat. A sarkon megszólított angolul egy motoros srác, mögötte egy kislánnyal, és meghívott minket magához éjszakára (ingyen). Mint kiderült egyetemista és nem tud kivel angolul beszélni és velünk legalább tud gyakorolni. Másnap megígérte, hogy motorral elvisznek minket a vízeséshez. Négy motorral nyolcan mentünk Oszi fizette a belépőt és a 4 ember, akivel egy szót se tudtunk beszélni elvárták volna, hogy mi fizessük a
belépőjüket. A vízesés súlyos, csodálatosan szép őserdő, hatalmas zuhatag csak azt tudnám, minek kell üvegfalu lift mellé. Véletlenül se lehet enélkül lefotózni és lent még szép Pepsis napernyők is virulnak.

Dalat volt a választóvonal, errefele már normálisabbak az emberek, naponta csak kétszer akartak átverni és sok helyen egyből a valós árat mondták. A legnagyobb gondunk Vietnámban a csomagok elhelyezése, sehol nem tudjuk leadni, iszonyatosan férgek az emberek. Csak a pagodákban tudjuk nagy lepasszolni, de ott is nagy nehezen. Dalatban az egyetemen tettük le és estére az egyetemi parkot néztük ki alvóhelynek. 10 óra felé enyhén ittas (1méterről éreztem a szájszagát) biztonságiak és egy agresszív hölgy dobott ki minket. Mert, hogy képzeljük ezt. Nem tudom kinek ártottunk azzal, hogy elfoglaltunk 2X2 méter füvet.
Thaiföldön, Kambodzsában vagy bármelyik környező országban még a helyiek invitáltak volna meg, na itt nem. Mindegy lementünk a tópartra aludni. Másnap ugyanitt egy kolostorban aludtunk, ahol saját szobát is kaptunk. Dalatot a legszebb Vietnámi városként tartják számon, szerintem nem egy nagy durranás. Ha nem lenne a város közepén a tó és a környező a hegyek, ugyanolyan egyhangú lenne, mint az összes többi város. Innen elindultunk XII. századi romokat nézni,

majd letűztünk Nha Trangba, a tengerpartra.

Utunk során az első olyan város, aminek rendezett tengerparti sétánya van, 6 km-en keresztül pálmafák, parkok és kisebb terek váltják egymást. A parton a város szélénél találtunk egy nyugis placcot és ott sátoroztunk. 1/2 5-kor arra ébredtünk, hogy valaki zseblámpával világit ránk. Kivűl a rendőrség, a sátron egy nagy lyuk figyelt, Oszi feje mellől nyúlták le a hátizsákját. De megvan a tettes, így találtak ránk a zsaruk. Oszinak irtó nagy mázlija volt, a hátizsákban volt a pénze, bankkártyája, utazási csekkje, útlevél, repülőjegy, fényképezőgép és mindene meglett. Több órán át tartották bent a yardon és lajstromba vették mindenét.
Szerencsére Vietnámnak ezen a részén már lehet stoppolni és a kamionok fel is vesznek elég hamar. Az első kamion, ami felvett közel 500 km-es stoppnak ígérkezett, de egy útszéli étteremnél megálltunk, legalábbis én azt hittem első látásra. Mint kiderült ez egy kupleráj. Először ettek-ittak, beszélgettek a lányokkal és utána következett a kiválasztás majd gondolom az aktus, de mi ezt már nem vártuk meg, hanem elkaptunk egy másik kamiont, szintén 500 km, a My Soni elágazásig. Itt Angkorhoz hasonló stílusban épült romok találhatóak. A belépő 3 dollár ezért én az őserdei belógást választottam, Oszi idővel visszafordult és nem látta a romokat. Innen egy nyugdíjas csoporttal jutottunk Hoi An varosába, ami szintén világörökség. A hely hangulata hasonlít Szentendrére csak kezd erőteljesen lepukkadni és itt is megy a turisták lehúzása.

Szintén 3 dollár körüli a belépő, ami nem sok, ha az ember nem 8 hónapra tervez, pár templomért kicsit sokaltuk ezt az összeget. Én megértem, hogy évente 2-3-szor elmossa őket az árvíz, na de templomért belépőt fizetni, azt már nem, nálam ez elvi kérdés.
Történet van még bőven, hamarosan írok majd, mert itt igen olcsó a net 45 Ft/h, de most mennünk kell, mert indul a hajónk a Cat Ba szigetére.

Üdv

Folyt. köv.