2002. április 1., hétfő

Sinai-félsziget, Dahab

Abu Szimbel – Asszuán – Luxor – Hurghada - Szent Pál kolostor – Szuez - Szent Katalin kolostor - El Tur (korház) - Sharm El Sheikh - Dahab

A hosszú csendnek oka van, de erről később. Szerencsére most már minden Oké.
Abu Szimbel csodálatos hely, bár kicsit sokba került, de mindenképp látni kell.
Onnan Hurghadába utaztam, hogy kicsit pancsoljak a Vörös-tengerben. Ilyen várossal én meg nem találkoztam, legalább 5 kilométer hosszan terül el és nincs szabad terület ahol strandolni lehetne. Minden métere a vízfelületnek vagy szállodáé vagy magántulajdonban van.
A strandolásra össz-visz, két 40 méteres szakaszt találtam.
A Szent Pál kolostort is megkukkoltam, visszafelé egy rakás szerzetessel teli autó vett fel, akik Nokia 6110 -en keresztül kommunikáltak a külvilággal és a szemetet kidobálták az ablakon.
Átkeltem a Sínai-félszigetre.
Elzarándokoltam a Mózes hegyre, ahol a srác megkapta a nagyfőnöktől az instrukciókat.
Egy rendőrségi ellenőrző pontnál stoppoltam egy osztrák pár vett fel. Irány Sharm El Sheikh a félsziget déli része, ami több mint 200 km. Útközben mentünk egyenesen, amikor is egy hatalmas kamion a baloldali parkolóból index és minden nélkül kitalálta, hogy
átvág az előttünk lévő benzinkúthoz. Úgy beleszálltunk, hogy szerintem a helyiek még mindig erről beszélnek. Ez volt szerdán. A fejemet kellemesen bevertem, dőlt belőle a vér és a kocsi
eleje is eltűnt. A mentő fél perc alatt kiért a helyszínre. Irány a kórház. A rendőrök elkérték az útlevelem és a kórházi személyzet egy kis részen levágta a hajamat. Utána felvittek az
emeletre, én meg lent hagytam a fotóstáskámat, benne a maradék pénzem.
Néhány oltással összevarrták a fejem, én meg közben poénkodtam a dokikkal. Elkészültünk.
Visszakapom a táskát és hiányzik belőle a maradék 40 dolcsim. Valaki a kórházban lenyúlta, én a rendőrökre gyanakszom, mert semmit nem tettek azért, hogy meglegyen és mellesleg náluk volt utoljára.
Az én problémám eltörpült a két osztrákéhoz képest. Állapotuk válságos főképp a hölgyé, amikor áttették az ágyból a hordozó kerekes kocsira már majdnem abba belehalt. A férje mozdulni se tudott én tolmácsoltam az üzeneteiket. Aztán ők elvitették magukat Sharm El Sheikhbe egy magán korházba, én pedig a követség számát kértem a rendőröktől. Bár ha rajtuk múlna, még mindig ott lennék. Bent tartottak és másnap nagy nehezen ki tudtam nyomozni az egyik kórházi alkalmazottal a követség számát. Közben egy hölgy, aki az ápolónőket tanítja, leste minden kívánságom. Mellesleg rajta kívül szinte senki sem beszélt angolul. Ő a saját pénzéből hozatott nekem enni-innivalót és szappant a véres ruháim kimosására. A követséggel két napig ment a huza-vona, a végeredmény az lett, hogy fel
kellett mennem Kairóba stoppal (400 km), mert csak ott adnak pénzt, mondván ez túl nagy távolság és nincs a közelben szálloda. A kórházban a környező szobákban csak rendőrök
feküdtek, ők adtak plusz kaját és velük hülyéskedtem, hogy teljen az idő.
Életem két legunalmasabb és idegtépőbb napja volt, ez a kórházi várakozás.
Kijöttem a kórházból, az első autó elvitt a rendőrségi ellenőrző pontig. Elmeséltem nekik
a sztorim és ők készségesen segítettek. Lépésről-lépésre adogattak az autósok között.
Az egyik kamion sofőrtől kaptam kaját és 600 forintnyi pénzt.
Három stopból 6,5 óra alatt értem Kairóba ( busszal ez 7,5 óra.). A sofőr Kairóban felültetett egy buszra, ami a követség közelében tett ki. Este tízkor adta oda az 50 dollárt a konzul.
A srác velem egyidős és fél éve van itt, de semmilyen hasznos infót se tudott adni.
A követség segítsége, abból állt, hogy fogd a pénzt és fuss.
Másnap jöhettem vissza, ahol voltam, sőt még délebbre. Ezúttal buszra szálltam, ahol teát és sütit szolgáltak fel, mivel senkitől nem kértek pénzt én is elfogadtam. A csaj a felét sikeresen
ráöntötte a lábamra. A végén még 1000 Ft -nyi pénzt is kértek, ezért a remek kiszolgálásért.
Elstoppoltam a világ egyik legjobb búvárparadicsomába és a meseszép korallzátonyok közt úszkálgattam. Visszafele beduinok vettek fel, akikkel spanyol, angol és arab nyelv keverékén
kommunikáltunk.
Itt vagyok Dahabban, ha hátranézek látom a tengert. A hely egy hippi falu és mellesleg a főnökeim egyik kedvenc helye. Itt még nincsenek óriási szállodák, csak kisebb olcsó szállások, a tengerparton tevék bóklásznak és a beduinok árulnak mindenféle a csecsebecsét.
A magyar búvárokat megkerestem, nem voltak hajlandóak kiszedni a fejemből a szögeket.
Számukra ez már műtét, így hát ezt majd otthon (a szüleim kertjében, mi ezt egy sima bicska segítségével megoldottuk).
Egyelőre ennyi.
Sziasztok!
Utólag is Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése