Útvonal: Asuncion - Encarnacion - Foz De Iguacu - Villa Velha - Pta G.
Asuncionban gyalogoltam a buszpályaudvar felé, megállt mellettem egy merci.
Hova mész kérdi a sofőr? A buszpályaudvarra. Ő is. Kiderült, hogy osztrák származású
misszió orvos, most épp itt lakik a családjával és a fia elé megy ki, aki Argentínából jött haza. Ő már jó néhány helyen lakott: Tibet, Nepál, India, stb. Örült, hogy magyar vagyok, mert
egyszer, amikor segítségre volt szüksége egy magyar ember segített neki most viszonozhatta.
Megvettem az első városig a jegyem, egész véletlenül, persze nem szálltam le. Jött a kalauz. -- Hova mész?
- Encarnacionba, de a jegyemet kidobtam az ablakon.
- Mennyibe került?- kérdi.
Nem tudom, mert egy barátom vette. – felelem.
Téma lezárva. Másnap reggel felszálltam a helyi business járatra, ami egy csöves busz tele helyi emberekkel, akik Argentínába mentek piacozni. A busz mégse állt a paraguayi oldalon. 1,5 USD volt a jegy, az Argentin oldal előtt elosztották egymás között a szajrét és én fellélegezhettem.
San Ignacio Mini: újabb jezsuita misszió, 4000 indián élt ott valaha, mára már csak romok maradtak. Kerestem egy nyugis helyet, beugrottam a kerítésen, na igen csak egy dologgal nem számoltam, két kocka filmem maradt, pótfilm kint a nagyzsákban. Ez van. Mindent a szemnek semmit a kéznek.
Továbbiakban egy jezsuita misszionárius vett fel. A neve maga szerint veszélyes:Padre Jose Marx. Aztán kicsit cammogósabb lett a tempóm. 350km-t 3nap alatt tudtam megtenni.
Iguazu vízesés: 5 Dunányi víztömeget képzelj el a Gellérthegyről lejönni.
180 fokban amerre néztem mindenhol víz és szivárvány, az ösvényen néhol tatuk mászkálnak és mindenfelé színes pillangók.
Ide háromszor kellett belógnom. A dzsungelen nem sikerült átvergődnöm, de megtaláltam a munkás bejárót. Először délután lógtam be, nem volt napfény a fotókhoz, másnap
reggel minden oké volt, odaköszöntem a munkásoknak és már bent is voltam. Fényképezni akarok, nem működik a gép, kiveszem a filmet, természetesen a gép teljesen visszatekeri, újra pedig már nem lehet befűzni. Kiderült, hogy némi porszemcse került a redők közé. Nagy az öröm, újra működik. A pótfilm újfent a hátizsákban maradt. Újabb belógás.
Az argentin oldal után, megnéztem a brazilt is. Az erdőben elrejtettem a motyót, áttörtem magam százméternyi dzsungelen, bejutottam egy kis faluba, kiértem a főútra, balra száz méterre volt a fizető kapu. Tehát ismét bent vagyok. Innen még 10 km a vízesés, szerencsére ezt nem kellett legyalogolni, mert felvett egy autó.
Kicsit gyenge a hely ezért nem is írok róla.
Brazíliában nem túl nyerő a stoppolás, jó néhány kamion szélvédőjén van egy matrica, ami a következő stoppos helyet jelöli. Kiderült, hogy régen volt vmi balhé, azért van ez. 4 nap
alatt sikerült haladnom 600km-t, ami nem túl gyors.
Vilha Velha vöröshomokkőit, 120 millió évvel ezelőtt néhány ráérős emberke faragta ki. Rengeteg kb. 50 m magas sziklát különféle fantázia névvel ihletnek:Indiánfej, Teve, Csizma (kicsit nagyobb, mint az enyém). Jó néhány helyen tábla figyelmeztetett a kigyóveszélyre, jól körbejártam a placcot, de végül eggyel sem találkoztam. Viszont a mai újság címlapján Vilha Velhai fotók a kígyóveszélyről, lehet hogy mégis megmartak valakit. Innen átsétáltam a Pokol Üstjei nevű képződményekhez, amik teljesen egyszerű zsombolyok
(függőleges barlang) aljában vízzel. Az egyik átmérője 90x150 m, 80 m mély, a másik kisebb szájú, szintén nyolcvanas. A nagyérdeműt, jó pénzért, lifttel viszik le 30m-re. A többi 50 –ben víz van, oda nem lehet lemenni. Én inkább kihagytam, nem nyújtott volna túl nagy élményt a megtekintése, fentről mindent lehetett látni és még pénzbe sem került.
Most elég kacifántos sztoriban vagyok (pozitív élmény) ha hazaérek
Emlékeztessetek, hogy meséljem el, a fedőneve legyen: 37 Reais (brazil pénz: 1USD=2,4)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése