Most épp illegális bevándorló vagyok, de erről majd később.
Buenos Airesben a létező legjobb helyen aludtam, a helyi városligetben van egy Patio Andaluz nevű botanikus kert, rózsakerttel, szoborparkkal, szigettel, ami nappal is le van zárva, valószínű, hogy füvesítés miatt. Este beugrottam a kerítésen, végig rohantam a tóparton, be a szigetre és egy pálmafa alatt jót szundítottam.
A Parana-deltát sajnos nem tudtam megnézni az argentin áraknak köszönhetően. Ezt csak kocsiból láttam, ami ugye nem túl kielégítő egy deltavidéknél. Sebaj majd legközelebb.
Belógtam az El Palmar Nemzeti Parkba. Végig kommandóztam a 1,5-2 méteres aljnövényzetben egy kis tereprendezéssel egybekötve. De megérte. Itt a Butia pálmák alkotnak erdőt. Találkoztam rengeteg színes madárral, nandu csapattal (futómadár a struccnak a dél-amerikai rokona), egy helyen a természet ajándékaként találtam mandarinfát teli érett gyümölcsökkel. Kiértem egy tisztásra, valami furcsa hangot hallottam egy carpincho (vízidisznó) slatyogott el mellettem. Este láttam még egyet a nádasba berohanni. Tudni kell róla, hogy a világ legnagyobb rágcsálója. Éjjel is jó néhány ólálkodott a sátor körül. A hátizsákomat úgy eldugtam 10m-re az úttól, hogy reggel alig találtam meg. A 14-es út, a stopposok útja és mivel nekem nagy zsákom van, természetes hogy mindig engem vettek fel utoljára, bármilyen jó helyen is álltam.
Uruguay: egy hétre beugrottam körülnézni, de az árak itt sem olcsóbbak hiába keresnek 300USD-t az itt 0. Az ország nagyjából akkora, mint kis hazánk, viszont a lakossága csak
3millió, ennek a fele a fővarosban él. Kevés autó van az utakon, de hamar felvesznek általában a plató játszik. Az amerikaiak a háború idején lehet, hogy autóval bombázták
Uruguayt, mert némelyik olyan kórú és külsejű. Ha szabálysértést követnek el, még Petrocelli sem vállalná el a védelmüket és olyan árban mozognak, mint nálunk egy 10 éves
használt jármű. Itt mindenhol gyümölcsérés van, úgyhogy nyomom a burámba a pomelot és a mandarint. Bepótolom a délen elvesztett vitamin adagom. Punta Del Este nevű üdülő faluból
jöttem kifelé, amikor megállt mellettem egy motoros figura megkérdezte, honnan jövök és átnyújtott két parrilat (lángos), az egyik húsos a másik sajtos-káposztás töltelékkel bírt. Mondta a figura, hogy hideg van, biztos jólesik egy kis melegétel. 15 fok volt, itt ez a tél, de
tényleg jólesett. Stoppoltam az út mellett, megállt egy teherautó, rajtam kívül felvett meg 2 stoppost. A platón helyezkedtünk el, két kutya társaságában. A sofőr hátrajött kezünkbe adta a termoszt, a matét.
- Szolgáljátok ki magatokat.
Szerintem jófejek.
Megnéztem néhány portugál megszállásról megmaradt várat is.
Chuy: ez egy érdekes falu, képzeld azt el, mintha a Rákóczi út egyik oldala már nem Magyarország lenne, hanem a szomszédos ország (itt Brazil), ennek nyoma ugyan csak papíron látszik. Egy ürgétől megkérdeztem, merre van az út, ami nekem kell. Ő visszakérdezett brazil vagy Uruguay, ekkor tudtam meg, hogy Brazíliában vagyok. Megtudakolta nekem és útba igazított.
Egyik este sötétben érkeztem egy húsz házas faluba. Épp a naplómat írtam, ami már 200 oldal felett járhat, amikor megállt mellettem egy középkorú ürge egy kutyával. Beszédbe
elegyedtünk, kiderült, hogy Chilei, 14 éve jött el onnan és körbejárta, dél-Amerikát.
Minden országban eltöltött egy-két évet, volt artista, tűznyelő, zöldséges, festő meg mindenmás. Hívott, hogy nyugodtan sátorozhatok a teraszán. Leültünk borozni, megkínált vmi lencsefőzelékszerűséggel. A ház egy képzőművész barátjáé, rengeteg kerámia és fából
készült szobor hevert mindenhol. A barát épp egy másik házában tengődött.
Borozás közben megnéztünk egy rakás fényképet: barátokról, barátnőkről. Végül én a galérián, ő meg a szokásos kisházban pihent le. Reggel felébredvén derült ki, milyen kellemes helyen is vagyunk. Folyópart, csónak a kertben, aztán az összes létező citrusféle: pomelo, grapefruit, narancs, citrom, mandarin, bergamott (ami olyan ízű és külsejű, mint a mandarin, de narancs méretű). Útravalóul kaptam egy nagy zacskó általam válogatott gyümölcsöt, volt
vagy 5 kg. A folyóparton egy hídon megálltunk, hogy egy fénykép készüljön rólam, háttérben a házzal. Közben jött egy teherautó, megállt, megvárta, amíg elkészül a fotó, intett, hogy szálljak fel és már indultunk is. Argentínában volt egy 600 km-es busz stoppom, 2 sofőrön kívül, senki nem volt a buszon. Patagóniából jöttek és egy diákcsoportért mentek Posadasba.
Én is épp odaigyekeztem. Meghívtak útközben egy spagettis vacsorára, megittunk hozzá 2 liter sört is. Posadas már trópusi klímájú, buszból kiszállván már hajnalban megcsapott a meleg. Reggel próba szerencse alapon, vízum nélkül átmentem Paraguayba, az argentin oldalon kaptam egy pecsétet, de nem engedték, hogy gyalog átmenjek a határfolyó feletti hídon. Felkéredzkedtem a buszra a Paraguayi oldalon egy páran leszálltak pecsételni, én fent maradtam a nagy többséggel. És már bent is voltam az országban, igaz vízum nélkül.
Eddig stoppolás szempontjából Paraguay a legjobb hely, pillanatokon belül felvesznek, nagyon barátságosak és igencsak olcsó, de holnap valószínű, hogy újból Argentínában
leszek és megyek az Iguazu felé. Paraguayban megnéztem két jezsuita misszió maradványait, ezek is világörökségek. Tegnap megismerkedtem a népi itallal, ami nem más, mint a Terere: egy mozsárban összetörnek vmi gyökeret, raknak hozzá kis leveleket, jég, víz és az egész belekerül egy kancsóba vagy termoszba és ezt öntik rá a matéra. Kellemes frissítő
alhoholmentes ital és itt liter számra isszák az emberek. Két süketnéma is ezzel kinált, amikor stoppoltam. A nagy hőségben igen jól esett. Most negyed 1 van, kint trópusi hőség itt bent egész kellemes. Az egyik guarani népi étel neve: chipa nem azonos azzal, ami reggel a szemedben van. Ez kukoricakása vagy dara, sajttal keverve és pogácsa formában áruljak.
Az éjszakát egy ötgyerekes családnál töltöttem az őserdőszéli kalyibájukban. Az ürge este vett fel és meghívott magukhoz, a lakhelyük egyébként Asuncion külvárosa. A házat ő eszkábálta össze, néhány ágy, asztal, a konyhában természetesen a földön a döngölt padlón főz az asszony. A fürdőszoba egy sufni formájú helység, egy betongyűrűn van az ülőke, ez a WC és lavór helyettesíti a zuhanyrózsát. Persze kicsit lejt és így a víz ki tud folyni a tyúkólon át a disznók közé. Vacsora után az egyik gyerek észrevett egy pókot a teraszon,
egyből agyon is csapta. Nem keresztes pók volt, az biztos, azon se lepődtem volna meg, hogy amíg mosakszom belemászik a bakancsomba egy kígyó, de nem. Ettől függetlenül igen jót aludtam és házigazdám reggel bevitt a fővárosba. Asuncion nem túl érdekes hely a toronyházaktól egy kétszáz méterre már olyan nyomornegyedet láttam, hogy nem szívesen tennétek be oda a lábatokat. Kosz, mocsok és bűz mindenhol.
Viszont az árak itt már jóval barátságosabbak, mint Argentínában.
Fél dollár a kenyér, 1 csipa, (kb. 50 Ft) körül mozog, 1USD = 4000 guarani.
Láttam a parlament előtt egy tüntetést, ami abból állt, hogy a nép ült a fűben, itta a
tereret és körülöttük mindenhol transzparensek. Ebből csak annyit értettem, hogy a korrupcióval van gondjuk. Transzparensek nélkül csak néhány piknikezőnek látszottak volna
Mára Ennyi.
Szervusztok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése